Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Ha az utóbbi éveket nézzük, Lynch és Lock két kvázi második körös projekt pickek voltak. Nem első körös top prospectek buktak meg. Ez nálam még kevés ahhoz, hogy akkor innentől csak veteránokban gondolkodjon a csapat.

Az ideális új QB - új HC páros lenne persze, de nem gondolom, hogy jövőre akár a pickünk (~1/10-20), akár a qb class 3-4. legjobb QB-ja vonzóbb lesz az új HC-nak mint mondjuk Fields lenne. Jelen állás szerint a jövő évi legjobb QB sincs egy ligában Fieldsszel (igen, ez valószínű változik jövőre, de az ritka hogy egy év alatt 3-4 elitnek mondható qb prospect kerül elő).

Mindenesetre ha Paton igazat mondott a BPA-ról, az is lehet, hogy Parsons, Sewell, Chase és Pitts mind előrébb vannak a boardon mint bármilyen 1/1 feletti QB...
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Nem mondhatom, hogy megszilárdult volna a véleményem QB kérdésben (azon kívül hogy Watson bármennyiért), de most elég erősen úgy érzem, hogy nem adnék egy rookie QBt Choker kezei közé.
Ahogy az sem tetszik, hogy úgy jött GM, hogy meg kellett tartania a HC-t, az se lenne jó, ha úgy jönne HC, hogy meg kell tartania a QB-t, ha meg nem tartja meg kidobott 1/9... Persze ha olyat húzunk mint Herbert, csak ahhoz meg kéne egy csapatorvos aki előbb kilyukasztja Lock tüdejét, hogy lehetőséget kapjon, mert ha 3-6nál áll be az új irányító, ugyanolyan kérdőjelek lesznek mint tavaly..

Egy új HC-val egészen máshogy ítélném meg a helyzetet, de jelen körülmények között azt a konfidencia szintet nálam jelenleg Watson, Wilson és Lawrence ütik meg, hogy hozzájuk keressük a HCt jövőre ne pedig az új HCt engedjük QB-t nézegetni...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Szerintem újabb marhaság ez a sokadik QB húzás vonal, pláne itt, ahol egyszerűen nem tudnak jól választani vagy nevelni. Ha mozdítható valamelyik top QB a piacon akkor all-in rá, ha nem, akkor jöjjön BPA alapon egy top OT, CB, LB vagy bárki, akire azt hiszik korszakos tehetség.

De mivel az O# fal hulladék, a FA piacon is nézelődnék, hátha leesik egy jó C, G vagy RT normális áron.

több mint 5 éve
Hope San Francisco 49ers Penn State Nittany Lions 138
Szerintem csak azért Jones a favorit a Panthersnél, mert nem akarnak mindent oda adni egy felcsere miatt, nem számítanak arra hogy akkor még bent lesz Justin. 1000% hogy nem lesz bent nálatok már! Már csak azért sem mert ha csúszásnak is indulna, akkor valaki felfog tradelni.
Hope
A józan ész ezt diktálná, de a hírek arról szólnak, hogy Jones több csapat boardján előrébb van, mint Fields.
Cruyffista
Fieldstől sem vagyok elájulva, de Jones mint top10 QB még viccnek is rossz.
Legkorábban 2.körben vinném csak el, de tuti hogy első körös lesz.
Legkésőbb a Saints vagy a Steelers kifogja vinni, Steelersben látom nagyon hogy 1 évet padozik BB mögött, ha nagyon nem megy az öregnek akkor szezon közepe vele bevetik.
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Szerintem csak azért Jones a favorit a Panthersnél, mert nem akarnak mindent oda adni egy felcsere miatt, nem számítanak arra hogy akkor még bent lesz Justin. 1000% hogy nem lesz bent nálatok már! Már csak azért sem mert ha csúszásnak is indulna, akkor valaki felfog tradelni.
Hope
A józan ész ezt diktálná, de a hírek arról szólnak, hogy Jones több csapat boardján előrébb van, mint Fields.
több mint 5 éve
Hope San Francisco 49ers Penn State Nittany Lions 138
Én egyre nagyobb esélyt látok rá, hogy Fields (vagy Wilson) bent lehet 1/9-en. A Phila, Dolphins és a Lions nem fog QB-t húzni. A Panthersnél Mac Jones a favorit. Lényegében csak a Falconst és a felcserét kéne megúszni jelen állás szerint. És szerintem a Falconsnál Ryan szerződése, és Jonesék miatt nagyon is benne van, hogy inkább Sewellt vagy védőt húznak.

Ez lényegében tavaly is lejátszódott. Mindenki mondogatta, hogy jajj a Lions és a Giants biztos kicserél, mert Tua és Herbert 1/1-ek is lehetnének, aztán senki nem cserélt fel értük. Fields és Wilson pedig egyértelműen nem olyan erős duó, mint Tua és Herbert voltak.

Szóval mégha nem is erre van a nagyobb esély, én egyre inkább látok valamennyit (mondjuk olyan 60-40), hogy ez összejöhet. 1/9-en felcsere nélkül pedig én bizony Lockra és egy FA-n szerzett veteránra is ráhoznám mondjuk Fieldset. Ha a Jets őt viszi, Wilsonért akár kicsit előre is mozognék.

a Simmons tag amúgy nem biztos hogy "spórolás"
Negritis
Lehet nem úgy sül ki, de a szándék ez. 13 milliót kap idén és így csak egy 4 éves hosszabbítást kell majd neki adni. Rekordfizut kér, ami 15 felett van, realitást tekintve 15-18 millió tartományban a 18-hoz közelebb. Most Patonék rábízták Simmons árát a többi csapatra, ha alulfizetik a safety-ket, lehet meglesz évi 16 millióért, ha viszont nem és Adams is kap egy gigatömést Seattle-ben, akkor 18, és szépen elszámolták magukat.
Cruyffista
Szerintem csak azért Jones a favorit a Panthersnél, mert nem akarnak mindent oda adni egy felcsere miatt, nem számítanak arra hogy akkor még bent lesz Justin. 1000% hogy nem lesz bent nálatok már! Már csak azért sem mert ha csúszásnak is indulna, akkor valaki felfog tradelni.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 021 — The Mathematician
sztem meg a fins tol egy cards-t és Tua úgy jár mint Rosen

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Én egyre nagyobb esélyt látok rá, hogy Fields (vagy Wilson) bent lehet 1/9-en. A Phila, Dolphins és a Lions nem fog QB-t húzni. A Panthersnél Mac Jones a favorit. Lényegében csak a Falconst és a felcserét kéne megúszni jelen állás szerint. És szerintem a Falconsnál Ryan szerződése, és Jonesék miatt nagyon is benne van, hogy inkább Sewellt vagy védőt húznak.

Ez lényegében tavaly is lejátszódott. Mindenki mondogatta, hogy jajj a Lions és a Giants biztos kicserél, mert Tua és Herbert 1/1-ek is lehetnének, aztán senki nem cserélt fel értük. Fields és Wilson pedig egyértelműen nem olyan erős duó, mint Tua és Herbert voltak.

Szóval mégha nem is erre van a nagyobb esély, én egyre inkább látok valamennyit (mondjuk olyan 60-40), hogy ez összejöhet. 1/9-en felcsere nélkül pedig én bizony Lockra és egy FA-n szerzett veteránra is ráhoznám mondjuk Fieldset. Ha a Jets őt viszi, Wilsonért akár kicsit előre is mozognék.

a Simmons tag amúgy nem biztos hogy "spórolás"
Negritis
Lehet nem úgy sül ki, de a szándék ez. 13 milliót kap idén és így csak egy 4 éves hosszabbítást kell majd neki adni. Rekordfizut kér, ami 15 felett van, realitást tekintve 15-18 millió tartományban a 18-hoz közelebb. Most Patonék rábízták Simmons árát a többi csapatra, ha alulfizetik a safety-ket, lehet meglesz évi 16 millióért, ha viszont nem és Adams is kap egy gigatömést Seattle-ben, akkor 18, és szépen elszámolták magukat.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 021 — The Mathematician
a Simmons tag amúgy nem biztos hogy "spórolás"

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Shanny Magic Denver Broncos 490
Von Millert meg közben felmentették (nem vonják felelősségre)

[color][/color]NFL: San Francisco 49ers, Denver Broncos
Soccer: Manchester City
NBA: Denver Nuggets, Sacramento Kings, OKC, Los Angeles Clippers
NHL: Colorado Avalanche
Formula-1: Fernando Alonso, Max Verstappen
Tennis: Rafael Nadal
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Simmons tag. Ahhoz képest mennyi pénz felszabadult nagyon megy a spúrkodás. Gondolom abban bíznak, hogy egy safety sem lesz kitömve, így a draft után évi 1-2 millióval olcsóbban hosszabbít.
Cruyffista
Ezen a szabadügynökpiacon sztem senki sem lesz kitömve, itt nem fognak úgy repkedni a leg-leg szerződések mint eddig minden évben. Am állítólag egyáltalán nincsenek messze a felek, kapkodásra meg nincs ok, más úgysem ért volna taget a lejárók közül, szal ez egy logikus lépés.

A tag után ~30 milla költőpénzünk maradt.

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Simmons tag. Ahhoz képest mennyi pénz felszabadult nagyon megy a spúrkodás. Gondolom abban bíznak, hogy egy safety sem lesz kitömve, így a draft után évi 1-2 millióval olcsóbban hosszabbít.
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Sajnos még nem volt érkezésem megnézni, de ismerve az eddigi részeket fixen ajánlós:
 www.youtube.com/watch?v=2R5GioOFt14

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Paton aszonta simán jöhet QB az első körben, BPA lesz. Meg azt is, hogy Lindsay, Patrick, AJ tendert kapnak, míg Simmons és Shelby ügynökével új szerződésről tárgyalnak. Jacksont és Vont is vissza akarják hozni, de némi pay cutot szeretnének. “You never want to go crazy in free agency. You don’t want to build your team in free agency.”

JaWuan James marad a kezdő RT, Gordon maradása kérdéses. Fangio cornert, cornert, cornert, és veterán QB competitiont kért.
Cruyffista
Ha Gordon lapát, már szufficites az FA.
Nagynevű csoda TE Vannettről volt szó??? 😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Paton aszonta simán jöhet QB az első körben, BPA lesz. Meg azt is, hogy Lindsay, Patrick, AJ tendert kapnak, míg Simmons és Shelby ügynökével új szerződésről tárgyalnak. Jacksont és Vont is vissza akarják hozni, de némi pay cutot szeretnének. “You never want to go crazy in free agency. You don’t want to build your team in free agency.”

JaWuan James marad a kezdő RT, Gordon maradása kérdéses. Fangio cornert, cornert, cornert, és veterán QB competitiont kért.
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Vannett szinte biztosan menni fog, mivel a CB mellett a TE az egyetlen poszt, ahova eddig több draft interjú is volt a középső körökbe vártak közül. Én Driskelt is ide tenném, mivel Rypien kiszorította QB2 posztról. Ő is 2,5 milliót szabadítana fel.

Gordon 2 milliót szabaítana fel, ami ár-érték arányban nem éri meg, ennél Gordon sokkal jobb játékos. De ez sem elképzelhetetlen, mivel volt második kör elejére várt futóval interjú. FA-ra viszont semmi értelme lecserélni. Sőt, nekem meggyőződésem, hogy ősszel lehetne picket kapni érte, az egyik kontendernek úgyis megsérül a futója és ilyen helyzetben egy Gordon prémium pick lejáróként.
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Gordon marad. Egyrészt 6,5M DM maradna utána azt nem nyeljük be akkor se ha Lindsay egy marék szotyiért tudná ugyanazt mint ő vagy többet, másrészt ő Caseyvel, Bouyéval és a többiekkel ellentétben játszott. Ha ő is megy, az rebuild lenne, aminek semmi értelme Chokerrel. Egyelőre csak a tavalyi katasztrofális igazolásokból hátrálunk ki, mert azok - Gordont leszámítva - legalább olyanok amikből ki lehet hátrálni ellenben Ja'Wuan Jamesszel. Gyakorlatilag visszacsináljuk a tavalyi offseasont, mármint a távozókat sajnos nem tudjuk, de az érkezőket igen.
On that note, nem tudom Vannett mit keres még itt. 875K DM, >2,5M cap saving, next to nothing amit a játékhoz hozzá tett. Gondolom ami késik nem múlik.
Von Miller, Kareem Jackson és Simmons vannak a döntési sor élén jelenleg...

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Mondjuk a Gordont meg a Vannett-et még ki kellene baszni, hogy még több legyen a sapiban csak úgy kedvtelésből.. Bárkire is gyűjtünk..

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
mondjuk kovács sanyinak nem kell helyet csinálni, amúgy mentornak sztem nem lenne rosszq
Negritis
Amilyen nyilatkozatokat tett, nekem nem úgy tűnt, hogy mentor szerepre vágyna.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 021 — The Mathematician
mondjuk kovács sanyinak nem kell helyet csinálni, amúgy mentornak sztem nem lenne rosszq

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Assurbanapli Denver Broncos 1 986
Szerintem QB állhat a dolog mögött. Egyszerűen nem tudom hova kellhet ennyi hely. És itt most nem Casey vagy Bouye kivágására gondolok, hanem arra, hogy mind emellett soknak látják Von pénzét, ami a jövőre nézve pont hogy ideális lenne, hisz helyünk van elég és jövőre lejár.

Gyanús az is, hogy kijelenti, hogy nem videózta még eleget Lockot, de pár nappal kesöbb ajánlatot tesz Staffordért. Ahogy az is, hogy úgy néz ki magasról teszünk a QB-draftra.

Simán elképzelhetőnek tartom, hogy vakon van a média, és pl egy Cousins nagyon is benne van a pakliban. Watson csak a következő idénytől keres sztárfizut, idénre nem kéne takarítani ennyire.
Cruyffista
Alex Smith 😉
giraffe
Na, az vicces lenne 😀
több mint 5 éve
Blacky Betty Denver Broncos 63

A cap szituáció valóban nagyon jó. Ideálisnak akkor mondanám a helyzetet, ha idén választhatott volna saját HC-t és lenne biztos talent a csapatban nem csak potenciállal bíró játékosok, akik lehet beváltják a reményeket, de az is lehet hogy egy edzőváltás után kettétörik a karrierjük, de a capre nem panaszkodhat az biztos.
Black_Adder
Nem példátlan dolog h 1 évet dolgozik az új GM a régi HC-val és egy gyenge szezon után kirúgja és hozza a saját emberét.
Per pill gyanús h ez a forgatókönyv következik itt is.
empty taxi
igen, példa van rá, de értelmét ettől még nem látom. Legalábbis nálunk semmi esetre sem. Pont a cap helyzet miatt 1 év alatt PO csapatot lehehtne csinálni ebből egy hibátlan offseasonnel, mint 11ben, így viszont elvesztegetünk egy évet, vagy ami még rosszabb leszünk annyira jók, hogy maradjon a vén fasz, aki sosem lesz annyira jó, hogy contender csapata legyen...

Bár ilyen szemontból biztató Casey kirúgása, 1 évre nem biztos hogy találunk nála jobbat, feltéve hogy végig játszik egy szezont, ellenben egyértelműen nem volt a csapat jövőjének az alaja. Persze sok dolog lehet mögötte, pl hogy a DL nélküle is lehet elég jó, míg egy csomó helyre muszáj rákölteni, ha nyerni akarunk, majd kiderül márciusban milyen irányt veszünk. Azért nem csak Bouyé és Casey azok, akikkel 2-3 év múlva nem lehet számolni. Nem hiszem hogy mindenki távozik ezek közül, nem hiszem hogy máris elengednénk 21-et, de már az is jó, ha nem pumpáljuk teli a csapatot ilyen 1-2 éves kiöregedett meg sérülésből visszatérő sztárokkal, hátha működik majd, hanem keresünk olyan közepes szerződésű játékosokat, akik 3-5 évig maradhatnak és van rá esély, hogy itt teljesedik ki a pályafutásuk.

Nehéz megmondani mit szeretnék, mert nem tudok rámutatni hogy pontosan mi miatt nem tetszett a tavalyi offsason szakmailag, pár számtalanszor próbáltam, de sajnos 17 óta, az érzés és utána az eredmény teljes összhangban van.

Be kell látni, hogy nem 2-3 emberre vagyunk a POtól, hiába hogy 5 éve nem voltunk ott, egyre távolabb vagyunk nem egyre közelebb. Meg lehet oldani 1 év alatt, ha jönne Watson szerintem sikerülne is van más forgatókönyv is, de lehet pont az a bajom, ezekkel a holtszezonokkal, hogy elhitetjük magunkkal, hogy az offseason után a PO lehet a cél, aztán mindig hozzuk a kifogást, hogy miért nem volt offseason. Nagyon messze vagyunk attól a POtól Caseykből, Bouyékból, Gordonokból több kell mint 3, ha arra nincs pénzt, akkor egyelőre Brandon Marshallok Sandersek és Stewartok kellenek a holtszezonban és a drafton se engedhetjük meg hogy 11 TE mellé hozzunk egy tizenkettediket bohóckodásból.

Persze csak azért mert Elway nem tudta megcsinálni, nem jelenti azt, hogy Paton se tudja, kíváncsi vagyok melyik utat választja. Szerintem ha marad Lock, akkor alacsonyabb profilú játékosokból és draftról próbálunk építkezni 21-re és a terv hogy 22-re vagy 23-ra érjünk célba. Ha jön egy új QB, akkor lehet minden beleadunk 21-re A cap space meg van ehhez is, de19ben erősebb volt a keret, mint 20-ban, 18ban erősebb volt, mint 19-ben és 17-ben erősebb volt mint 18ban, elsősorban a jó játékosok öregedése miatt, másod sorban a tábozók pótlásának sikertelensége miatt.
Watson egy egyszeri lehetőség lenne, ha egyáltalán lehetőség lesz, arra mindenképp rá kell ugrani, ha nem jön össze, én elengedném 21-et és ha elengedem 21-et, akkor mi értelme azoknak a dárga játékosoknak, akiknek akkor lejár a szerződése?
A tankolásban nem hiszek, olyan játékosokat hozzunk akik összetörik magukat a győzelemért, de FA-n ne 1 évben gondolkodjunk, akkor se ha ennek az az ára, hogy 21-ben is kikapunk.

És ehhez jobb lenne ha új edző lenne, aki ha nevelgetni akarja a játékosokat, most olyat kapna, akiket akar nevelgetni, nem olyat, akikben Choker lát valamit...

Nem tudom megfogni a gondolataim lényegét, de úgy is mindjárt itt az FA, ha írok az egyes igazolásokról tradeekről, azok ezeket a gondolatokat fogják tükrözni. valahogy majd csak összeáll a kép

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 287 — NFL bracket champion '26
A cap szituáció valóban nagyon jó. Ideálisnak akkor mondanám a helyzetet, ha idén választhatott volna saját HC-t és lenne biztos talent a csapatban nem csak potenciállal bíró játékosok, akik lehet beváltják a reményeket, de az is lehet hogy egy edzőváltás után kettétörik a karrierjük, de a capre nem panaszkodhat az biztos.
Black_Adder
Nem példátlan dolog h 1 évet dolgozik az új GM a régi HC-val és egy gyenge szezon után kirúgja és hozza a saját emberét.
Per pill gyanús h ez a forgatókönyv következik itt is.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...