Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Én inkább ilyen lehúzós trade-nek örülnék, Staffordra azért nem tolnék olyan all-int mint Watsonra. Nem egy Staffordnyira vagyunk egy SB-győzelemtől.
Heisman
Ez Brady-re volt tavaly igaz. Ha Staffordért cserélünk, és mondjuk hosszabbítjuk is 2-ről 6 évre, simán gondolkodhat úgy a GM, hogy legkésőbb a második felére már azért ott leszünk a tűz közelében. Addig is sokat segít, ha egy Stafford irányít, és lehet akkora magas plafonja az ő csapatba állásának, hogy az PO-t érjen.

Ha Staffordnak nincs egyezsége a Lionsszal, hogy csak aktuálisan kontender csapatba cserélik, akkor elég jó pozícióban vagyunk amennyiben akarjuk.

Egyébként hamar el fog ez dőlni, március első hetéig muszáj elcserélnie a Lionsnak.
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
2.körös elejéért simán elfogadnám Staffordot. Még mezem is van tőle mert le volt árazva és bírom a palit.
Heisman
Kísérőnek az első kör mellé talán elég is lesz az a 2. kör. 😊
peterk2005
Én inkább ilyen lehúzós trade-nek örülnék, Staffordra azért nem tolnék olyan all-int mint Watsonra. Nem egy Staffordnyira vagyunk egy SB-győzelemtől.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Oké akkor házat, kocsit, asszonyt lehet beajánlani. Bazira nem érdekel az asset development meg a cap hell, ha Paton elszúrja Staffordot le is írta nálam magát 😊
FLZOLI
Azért ez nem ennyire egyszerű, nem csak Paton-on múlik.

Én örülnek ha jönne, de továbbra sem látom miért pont idejonne.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
Wow, na mostantól tényleg érdekes, kíváncsi leszek.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Oké akkor házat, kocsit, asszonyt lehet beajánlani. Bazira nem érdekel az asset development meg a cap hell, ha Paton elszúrja Staffordot le is írta nálam magát 😊

több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 227 — Axel Foley
2.körös elejéért simán elfogadnám Staffordot. Még mezem is van tőle mert le volt árazva és bírom a palit.
Heisman
Vagy ha ingyen jönne sőt még mi adnánk valamit nem? 😉

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
2.körös elejéért simán elfogadnám Staffordot. Még mezem is van tőle mert le volt árazva és bírom a palit.
Heisman
Kísérőnek az első kör mellé talán elég is lesz az a 2. kör. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
2.körös elejéért simán elfogadnám Staffordot. Még mezem is van tőle mert le volt árazva és bírom a palit.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Nekem az a megerzesem, hogy Stafford lesz ősztől a Broncos kezdo qb-ja. Paton karrierje során szinte végig ott volt a riválisnál kellemetlen pillanatokat okozva, míg a HC-nk is abból a divízióból érkezett, jó eséllyel mind a ketten sokra tartják. De ez csak tipp.
Cruyffista
Step 1: ✅
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
 twitter.com/AdamSchefter/status/1352792650034900993?s=19
Negritis
Basszus, 54 évesen. 😕
Nyugodjék békében!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician
 twitter.com/AdamSchefter/status/1352792650034900993?s=19

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Kubiak -most már úgy tűnik végleg- visszavonult.

Nagyon nem kell ragozni, Elwayhez mérhető bronco legenda, future Ring of Famer, ha az egészsége engedte volna, akkor még mindig a HC-nk lenne. Kár h így alakult, de így legalább makulátlan emlékkel vonul be a denveri történelemkönyvekbe.
Általános Doktor
ROFhoz minimum 4 év kell. Mivel neki vannak játékos koordinátori és Front Office évei is, úgy bekerülhet, de tisztán HCként nem vagy akkor hajlítani kell a szabályokon a kedvéért. Ware se lehet majd az, mert csak 3 évet volt

kicsit szomorú, hogy úgy vonult vissza hogy elavult a támadó filozófiája, ha nem jön ide, lehet magasabban jegyeznék O Guruk között, de így meg van egy gyűrűje, ami bőven az ő érdeme is. Egy HC-nak nem csak az offense vagy a defense a felelőssége...
Én megértem, hogy nem akarta a stresszt de hiányzott neki a játék, sajnos úgy érzem pont HCként lehetett volna sikeres úgy hogy kiadja az offense-t a kezei közül, de hát nem kell semmit sem megbánnia, van egy gyűrűje QB coachként, 2 OCként meg egy HCként, még játékosként összeöhetett volna a 3 elbukott döntőből legalább 1, hogy teljes legyen a gyűjtemény, de túlzás lenne azt állítani, hogy közel volt hozzá...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Kubiak -most már úgy tűnik végleg- visszavonult.

Nagyon nem kell ragozni, Elwayhez mérhető bronco legenda, future Ring of Famer, ha az egészsége engedte volna, akkor még mindig a HC-nk lenne. Kár h így alakult, de így legalább makulátlan emlékkel vonul be a denveri történelemkönyvekbe.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
Szerintem az is egy teljesen korrekt döntés, ha Lock kap még egy évet. Nem volt annyira jó, hogy elhigyjük neki fixre max bizalommal, de azért megütött egy bizonyos szintet, ami alapján indokolható a folytatás. Ha ezt a teljesítményt top10 pickként hozza, a média is jobban tisztelné, mint a példa mutatja más csapatoknál, ahol rosszabb vagy ugyanolyan kubek nagyobb respektet kapnak.
Cruyffista
Bocsi, kicsit gonosz leszek, de mondjuk Lock kezdheti azzal, hogy nem holtversenyben a legtöbb IC-t dobja a szezonban. 😀
Gerichill
| előre elnézést a mávos poénért, de |
Értem én h erős a karja, de azért IC-ket nem dobál, max INT-eket 😛

Komolyra fordítva: a tendencia ebben is javuló volt, van mibe kapaszkodni.
Általános Doktor
Bocs a szokatlan rövidítésért, jogosak a MÁV-os poénok. 😀

Hát ha az is a MÁV alá tartozik nem csodálkozom rajta 😊

Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 266

A szituáció abban az esetben lesz, lehet különleges, ha tényleg elérhetővé válnak azok a nevek, akikről most beszélünk. Mi azért Manning után eléggé ott voltunk a tűz közelében ami FA/csere útján elérhető QB-kat illeti ligán belül.. Amikor Flacco, Keenum, Foles szintű játékosok voltak a prémium termékek, Cousins meg a csúcskategóriás.. Patonnak muszáj számításba vennie, hogy ez tíz évente egy évjárat _lehet_, amikor ilyenek kerülhetnek szóba, hogy Watson, Prescott, Stafford, pláne ha a "vagy" szó is előkerülne. Persze az is lehet, hogy egyik sem. De most akkor tesz a legjobban, ha mindegyik szcenáriót végigveszi, előkészíti a csomagokat ha úgy látja xy-ért cserélne. Jövőre hátrébb draftolunk valószínűleg, mint most, és a QB class is sokkal rosszabbnak néz ki, úgyhogy ha rookie-t akar, a draftra ugyanez igaz.

Ugyanitt megjegyzem, nagyon kíváncsi leszek, hogy Brady, Brees, Big Ben visszavonulásával mihez kezdenek az olyan csapatok, mint a Saints, Pats, Steelers, ahol olyan helyzetben lesznek/vannak, mint mi Manning után. Tehát (amennyiben) se top pick, se sztár QB makkolása ligán belül. Vagy középszer arcot kell feljavítani, mint mondjuk a Titans tette Tannehillel, vagy hátrébb draftolni, esetleg sokat adva felcserélni. Erre a listára még nyugodtan idejöhet a Colts, Rams, 49ers. Elég jó szakmai stábok dolgoznak ezeken a helyeken, úgyhogy tényleg érdekes lesz majd visszatekinteni 3 év múlva, hogy mire jutottak ugyanazokkal a lehetőségekkel, amelyek Elwaynek adottak voltak.
Cruyffista
Szerintem Pittsburghben Ben és Tomlin sorsa kb összefonódott. Talán kap MikeT egy lövést a drafton, de ahhoz komoly O szakembereket kellene hozni, mert most nincs benne, h vkit felépìtünk nulláról.

Ahhoz meg túl jó a csapat, h TOP5-ben húzzunk. FA irányító csak low budget lehet, annyira szoros a cap, vagy teljes squad reset kell.
Willie Parker

problem solved 😀
Negritis
1/1 a cél, de amúgy QB3-ról indul

Na megnéztem miket mondott Paton

“we’re not going to let our good, young players go.”

Kitért a válasz elől, hogy Lock kezdő QB-e
“I liked Drew coming out of the draft — big arm, athletic, playmaker. I haven’t studied him. I haven’t gotten into a lot of tape. I’ve only been here four days. I’ve watched enough tape to know he’s talented and he can develop, but I can’t comment on your second question,”

A Minnesota draftok receptje. (Aki szerint az előző 3 draftunk jó volt, az bővítse a szókincsét hogy találjon jelzőket, ha átörökíti ide az ottani sikereket ide. Az elmúlt 10 évben 13 Pro Bowler)
"I think our philosophy in Minnesota is try to acquire as many draft picks as you can. The more draft picks you have, the more flexibility you have. In the offseason, you can make a trade for a player, draft day you can kind of work your way up and down the draft – if you want to go get a player, you go get them. So, we always thought it was important. The more picks, the more darts and the better chance of you hitting the bullseye. I would like to think that would continue here. Every draft it may not work out. Some drafts you just want to stand pat and take the guy — a really good player. That is going to remain a philosophy here in Denver, if possible. And then I think you said offense and defensive lines, I just think that’s the core of the team. I think you’re going to be in every game if you have a really strong defensive line and a really strong offensive line,”

a KCről
“Obviously, they’re a great football team. I just think we have to look from within and just build this thing the best we can. Obviously, we’re aware of how good this division is with Kansas City and some up and coming teams with the Raiders and the Chargers, but you need to build within first. We know what’s out there. We really have to build this football team — look from within — and I think that’s how you build it,”

btw a Sleeping Giant és a We really have to build this football team kicsit kontradiktál egymással, remélem előbbi csak az Elway iránti tiszteletnek szól, hogy nem nevezi nevén az elmúlt 4-5 évet, bár igazából a másik meg bullshit.

Amúgy majdnem minden bullshit érintve lett, több draft cetli több találat, you don't say, saját csapattal kell foglalkozni és építeni a csapatot, nagyon eredeti, de ha bármi őszinte gondolat van a szavak mögött, akkor nem nagy takarítással kezd, btw Elway is hagyta kifutni Decker, Moreno és a többiek szerződését, mégha végül csak DT-vel és Champpel hosszabbított is az örökölt keretből. /*szerk.: Brutonról megfeledkeztem, meg lehet más piac alatti szerződések is voltak, de azért alapvetően házon kívülről gondolkodott Elway a jövőt illetően*/
Patonnek Von Miller lesz a Champ Bailey-je, kíváncsi vagyok ő hogy kezeli majd a helyi legendát. Bár az első komoly döntés Simmons, nem tudom vele mi a terv, de nem hiszem hogy 1-2 embernél többel hosszabbítana majd az örkölt keretből

Viszont ez a megtartjuk a fiatalokat, sok draftpicket akarunk, ez eléggé a blockbuster QB trade ellen van. 1/9+2022/1+Chubb+Sutton+Lock trade alapnak Watsonért reális kezdet lenne, csak mindkét dolognak ellentmond.
A James, Vannett, Bouye, Casey, Driskel <-> Watson + pickek, meg mondjuk úgy nem reális.

Szóval szerintem Lock + rookie QB vagy Lock + veterán csere a 2 valószínűbb opció. Ha kezdeni akarunk valamit az évvel egy Fitzpatrick vagy egy hasonló versenytárs logikus lépés és mivel choker biztos szívesen kezdene valamit ezzel az évvel, esélyesnek tartom, hogy 2021-ben miénk lesz a legdrágább backup QB, ha/amíg ki nem szorítja Lockot.
Ha a draftra marad nem tudom mi lesz. Az hogy private workout se lesz az nekem most új volt, de igazából adja magát a vírus helyzetből, nagyon sok contaktussal jár. A szezon alapján mondjuk úgy nézne ki, hogy a Titansnek, Peccnek, Ravesnnek szabad, a Broncosnak, Lionsnek meg nem...
Az nem tudom mennyire számít, hogy akik szeozn közben scoutoltak azok nem Paton emberei, GM szempontból ilyen formán inkább drafttól draftig tart a szezon.
De szóval az én tippem hogy Lock + veterán backup QB vagy Lock + rookie backup QB, valós küzdelemmel a kezdőért
Ellenben amit szeretnék, hogy Lock egyedül megkapja a következő évet is, de most már ne legyen opció hogy 1 évvel hosszabbítja meg a licenszét, vagy hozzon Pro Bowl számokat vagy high profile QB beszerzése a jövő évi to do lista élén. Ha úgyse a játékosoktól várjuk az előrelépést, hanem a mágikus 3. évből, akkor choker főzzön csak Lockkal, 1/9-cel meg jöjjön a legjobb nemQB, nemWR nemTE nemRB játékos, aki lehetőleg rendszerfüggetlenül All pro
De a legfontosabb hogy PO nélkül repüljön a teljes edzői stáb, azaz valójában 1&done-nal is repüljön a teljes bagázs

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Sztem Stafford és Watson is maradni fog a seggén. Nincs az az idióta, aki bevált Fr.QB-t elcserél.
Sírhat itt Watson, de majd jön egy új edző, leül vele, aztán onnantól kuss lesz. Stafford még cserét sem kért, minden ilyesmi médiaspekuláció (ettől még gondolkodhatunk rajta elméleti síkon, de én nem élném bele magam a helyetekben).

Én nem látom h idén lenne olyan elérhető QB, aki jobb lenne Locknál. Zach Wilsonban látok ponteciált, de nem fog addig csúszni, Lance nekem valamiért egyáltalán nem jön át, ahogy Fields sem (nem mintha utóbbi elérhető lenne nekünk).
Általános Doktor
A sapka csökkenését azért számold bele, az elég sok csapatot megboríthat, pláne az ilyen 30+ milliós fizetésű játékosoknál. Watson oké az a kaliber, aki körül ha ég a ház akkor sem cserélsz, de egy rebuildot nem a régi rezsim embereivel kezded el alapvetően.
FLZOLI
Teljesen egyetértek ezzel, de a Fr.QB sztem egy olyan fogaskerék, ahol ez irreleváns.
Stafford mentalitása rendben van, képességei szintén rendben vannak -nem szűk elit, de stabil top 15- ilyen játékost nem vágsz ki/cserélsz el akkor sem ha caphell van | kivéve ha már ledraftoltad az utódját és látod h jobb | -lásd Saints, ahol évek óta csak vmi csoda folytán férnek be a sapka alá, de mégsem rakták ki Breest, csak trükköztek a szerződésével.
Watson ugyanez, csak még nagyobb plafonnal, fiatalabb kivitelben. Nem látom h lenne bármilyen ellenérték, ami után azt lehetne mondani h megérte elcserélni.

Am én tudnék lelkesedni Watsonért, annak ellenére h nekem Lock emberileg nagyon szimpi és még mindig nagyon reménykedek/szurkolok h beválljon, csak nem látom realitását az elcserélésének, nemhogy hozzánk, de máshova se.