NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Green Bay Packers

78 feliratkozó

12 hónapja
ugyanmar Green Bay Packers 29
Tény, hogy ez most különösen gyatra volt, de Favre és Rodgers is 2-3-al kezdett, én még mindig nem adtam fel a reményt, bízzunk Love-ban! Különben is, mi mást tehetünk, lecserélni nem fogják… 😊
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 916 — beers & Packers
A védelemre szerintem most szavunk sem lehet, pláne a korábbiakhoz képest. 17 bekapott pont bármely csapat ellen elfogadható, Adams 45 yardon tartva, Jacobs 69-en.
Gergőbácsi
Annyit azért hozzáfűznék, hogy a harmadik negyedik végéig Adams felé egyetlen labda ment. Nyilván tudták, hogy Jacobs mellett rá készül a GB D. Addig, amíg őt jegelték, Meyers elég szépen (a mi szempontunkból: csúnyán) virgonckodott. A hajrához közeledve aztán váltották egymást, és Adams is jól belehúzott.
Barry-t lehet utálni (én sem csípem) de ez most vastagon az Offensé és a HC-é.
Tactful Cactus
Teljesen egyetértek. Sajna, nem látom, hogy Love és a WR-sor meccsről meccsre javulna. Sok a hiba, nincs összhang. AJ nélkül a futás is haldoklik, mondom ezt úgy, hogy Dillon maximálisan kitett magáért a Vegas ellen. MLF pedig egész egyszerűen nem kapta el a meccs ritmusát, rossz döntéseket hozott. A TD-játék mintha kezdene az eddiginél dominánsabbá válni (nagyon helyesen), de a sorsdöntő drive-ban Musgrave is elpottyantotta a labdát.
Ne felejtsük el, hogy Carlson tesója 2 FG-t is kihagyott (igaz, mindkettő +50-es volt), ha az a 6 pont megvan a Raidersnek, akkor nincsenek izgalmak a legvégén. Nyerhettünk volna, de az igazság az, hogy szerintem nem érdemeltünk győzelmet. Francba. Azt hiszem, indokolatlanul optimista voltam, amikor 10-7-es szezonra tippeltem.
12 hónapja
twitch(4thline) Green Bay Packers Wisconsin Badgers 686 — twitch@citromail.hu
A védelemre szerintem most szavunk sem lehet, pláne a korábbiakhoz képest. 17 bekapott pont bármely csapat ellen elfogadható, Adams 45 yardon tartva, Jacobs 69-en.
Gergőbácsi
Hát ja, a 10-esig visszahordott INT-ből FG, a második pick után 3rd&out, Walker is kiesett. Amúgy meg végig megadták az esélyt a fordításra. Barry-t lehet utálni (én sem csípem) de ez most vastagon az Offensé és a HC-é.
Tactful Cactus
Viszont egy egy ilyen szintű csapat elleni elfogadható D eredmény nem kéne, h felmentse Barryt. Amúgy én kinti, nagyobb fórumokon sehol nem láttam, h ezt a meccset az ő nyakába varta volna akárki is. Csak a szokásos, h jobb lenne végre távol tudni a csapattól. Az mondjuk kőkemény, h Love passz pontosságban TOP 30-on kívül van. És ebben benne vannak a negatív yardra megérkező labdák is. Amiből a legtöbbet hívjuk...
12 hónapja
Tactful Cactus Green Bay Packers 13 634
A védelemre szerintem most szavunk sem lehet, pláne a korábbiakhoz képest. 17 bekapott pont bármely csapat ellen elfogadható, Adams 45 yardon tartva, Jacobs 69-en.
Gergőbácsi
Hát ja, a 10-esig visszahordott INT-ből FG, a második pick után 3rd&out, Walker is kiesett. Amúgy meg végig megadták az esélyt a fordításra. Barry-t lehet utálni (én sem csípem) de ez most vastagon az Offensé és a HC-é.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
12 hónapja
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 921 — Packers Suicide Squad
A védelemre szerintem most szavunk sem lehet, pláne a korábbiakhoz képest. 17 bekapott pont bármely csapat ellen elfogadható, Adams 45 yardon tartva, Jacobs 69-en.

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
12 hónapja
twitch(4thline) Green Bay Packers Wisconsin Badgers 686 — twitch@citromail.hu
Igazából az a frusztráló, hogy egy nem magas egyetemi szintet nem tud eddig hozni Love. Továbbá, h a FO felől az elmúlt évek belefektetett munkája ellenére, 2-3 meccs után nem látszik felé a bizalom. Ezért kezd MLF úgy kinézni, mintha nem egy ilyen 13W / seasonos edző lenne. Amennyiben az érthetetlen hülyeségek mellett jönnének a nagy játékok is Lovetól. Ahogy azt jó esetben várni lehetett volna, mint plafon. Lehet ugyan itt tartanánk de lenne egy szórakoztató, fiatal/ tehetséges wr/te-kel felálló csapatunk. Ez a futunk 2 yardokért meg dobálunk a line of scrimmage mögé, majd egy random feldobott labda. Ez több kérdést felvet. Simán hozható meccseken tudunk szarul kinézni. A sorsolás továbbra sem vészes és az eddig látottak alapján én bőven nem temetném a csapatot, meg nem kongatnám a vészharangot. Az egyetlen félelmem az, h ugyan azt a hozzáállást hozzuk minden téren, mint a fogalmatlant Joe Barryval kapcsolatban. És e miatt nem lesz meg a fejlődési görbe. MLF növesszen tököket, Barry menjen a picsába, Love meg kapcsoljon legalább egy Wintson üzemmódba, mert ez a vajazgatjuk, majd szar passz. Nagyon vérszegény.
12 hónapja
esz-ki-mo Green Bay Packers 297
5 meccs után talán már nem túl korai véleményt formálni.
Rossz ezt kimondani, de a csapatot eddig nézni is borzalmas.
Támadó oldalon Love-ról nehéz jót mondani. A kkorábbi meccseken még volt 1-2 jó megmozdulása, de tegnap teljesen esélytelen volt.. hand off-okon és screen pass-okon túl szinte semmire sem volt képes, néhány passzkísérlete eleve érthetetlen, hogy mit is szeretett volna, s mindig benne van az INT. A skill személyzet pedig AJ távollétében legjobb esetben is csak átlagos, persze nem könnyű egy elkapó dolga, ha nem jut el hozzá a labda... (Watsont azért megnézném egy normális irányítóval).
Védő oldalon pedig szintén nem javul a teljesítmény, ma pl. a fal a 2. félidőben szinte semmi nyomást nem tudott gyakorolni a LV közel sem elit támadófalára. Futott yardokban most nem kaptunk olyan sokat, mint az előző meccseken, de rövid futásokkal a fontos first down-okat általában meg tudták csinálni.

Összefoglalva: nem sok reménykeltőt lehet látni a csapat játékában, sem az 5 meccses tendencia, sem a legutóbbi meccs alapján. A bye week alatt nem tudom, mit lehet kitalálni, de semleges szemmel sajnos a GB jelenleg a liga egyik leggyengébb, legunalmasabb, legnézhetetlenebb csapata...
Ettől függetlenül Packers drukkerként persze továbbra is GO PACKS! (ha másért nem, a jövő évi magas draftpickért 😉)) )

Szerkesztette: esz-ki-mo
12 hónapja
casaubon Green Bay Packers 2 212
Hat ez igazi horror volt ejszaka , Love lejtőn van nagy kerdes ki tud-e jönni by week után ebből..
Ami viszont sokkal jobban zavar ennél is az playcall, valami borzalmas volt nagyon gaz volt, futunk mert nem bízunk sztm Loveban aztán utána dobatunk egy szivárványt , hatha… azért na.
nando89
Jones nagyon hianyzik, lathatoan a playbook jelentos resze ra epul. Mas kerdes, hogy ez mennyire jo otlet egy olyan sportagban, ahol elkerulhetetlenek a serulesek. Vagy legalabb akkor miert nincs meg egy, nala akar gyengebb, de hasonlo profilu futo a keretben.
12 hónapja
nando89 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 3 772
Hat ez igazi horror volt ejszaka , Love lejtőn van nagy kerdes ki tud-e jönni by week után ebből..
Ami viszont sokkal jobban zavar ennél is az playcall, valami borzalmas volt nagyon gaz volt, futunk mert nem bízunk sztm Loveban aztán utána dobatunk egy szivárványt , hatha… azért na.
12 hónapja
Tactful Cactus Green Bay Packers 13 634
Remélem rákérdeznek majd a hívásokra.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 916 — beers & Packers
Az amcsi közvetítésben viszont ötből öt tipp: GB W. Ez is meglep.
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 916 — beers & Packers
Adams játszani fog, biztos, hogy jól, de magasról teszek az oddsokra. Remélem hogy jó lesz a gameplan és ha nagy nehezen is, de nyerni tudunk. Gondolkodom hogy fentmaradjak-e, általában az ilyen esti meccseket elveszítjük, ha nézem.
Gergőbácsi
Engem mindig ez orientál, hogy a papírforma alapján melyik csapat számít esélyesebbnek. Néha csodálkozom (mint pl. most is), de általában elég jól belövik a sanszokat. Nyilván, hiszen sok pénzről van szó.
12 hónapja
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 921 — Packers Suicide Squad
Adams játszani fog, biztos, hogy jól, de magasról teszek az oddsokra. Remélem hogy jó lesz a gameplan és ha nagy nehezen is, de nyerni tudunk. Gondolkodom hogy fentmaradjak-e, általában az ilyen esti meccseket elveszítjük, ha nézem.

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
12 hónapja
gamerkr Green Bay Packers 10 556 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Nem jó ez így. Nagyon megváltoztak az oddsok, és nem a javunkra. (Gondolom, Garoppolo visszatérése miatt.) AJ-re még csak korlátozottan lehet számítani, ha pályára lép egyáltalán. Azt nem tudom, hogy Adams-szel éppen mi a helyzet. Örülnék, ha tudná vállalni a játékot.
nagylaza, főpohárnok
most azt írják hogy AJ se lesz.
Vagyis Dillon ismét javíthat a 1,9-es yard átlagán.

12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 916 — beers & Packers
Nem jó ez így. Nagyon megváltoztak az oddsok, és nem a javunkra. (Gondolom, Garoppolo visszatérése miatt.) AJ-re még csak korlátozottan lehet számítani, ha pályára lép egyáltalán. Azt nem tudom, hogy Adams-szel éppen mi a helyzet. Örülnék, ha tudná vállalni a játékot.
12 hónapja
SBL Green Bay Packers 2 149
 www.nflanalysis.net/report-green-bay-packers-open-to-trading-rb-aj-dillon/
SGBP
Adna érte bárki, bármit? Nagyon meglepődnék, ha igen!
SBL
Azert nem ertektelen…
Csere resze pl
SGBP
Ha az értékét egy marék szotyi és egy félig használt fogpiszkáló közé lőjük be akkor egyetértek. Egyébként miért fizetnének ennél többet, amikor több tucat FA van az utcán, teljesen ingyért, aki simán hozza a 2,7 yardos átlagot.
SBL
Nem vedem Dillont, de a 2,7 a falon is mulik sztem.
SGBP
Én pedig nem támadom Őt.😊
Szimpatikus személyiség, ímádja a csapatot és várost. Ha arról lenne szó kivel mennék el sörözni a csapattagok közül, biztos benne lenne a top ötben. De a szimpátián túl, be kell látnunk, hogy az egyenesvonalú egyenletes mozgáson kívül mást nem nagyon ismer. Ha a fal nem blokkolja meg azt a lyukat védő játékost, ahova a futás tervezve volt, akkor ott vége a dalnak. Nem vár, nem keres másik lyukat hanem belerongyol a hegyomlásnyi D falemberbe, akit persze nem tud fellökni. Sajnos egy harmadikszámú futót sikerült draftolnunk a 2. körbe, aki arra jó, hogy (nagyon) rövidyardos szitukban fel lehessen küldeni. Talán ha átképeznénk fullbackké ott több babér teremne számára.
több mint 1 éve
SGBP 258
 www.nflanalysis.net/report-green-bay-packers-open-to-trading-rb-aj-dillon/
SGBP
Adna érte bárki, bármit? Nagyon meglepődnék, ha igen!
SBL
Azert nem ertektelen…
Csere resze pl
SGBP
Ha az értékét egy marék szotyi és egy félig használt fogpiszkáló közé lőjük be akkor egyetértek. Egyébként miért fizetnének ennél többet, amikor több tucat FA van az utcán, teljesen ingyért, aki simán hozza a 2,7 yardos átlagot.
SBL
Nem vedem Dillont, de a 2,7 a falon is mulik sztem.
több mint 1 éve
pecsi92 Green Bay Packers 497
Bakh-ot műteni kell, vége a szezonjának.
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 916 — beers & Packers
Megtáltosodott Fields és a Bears? Más se hiányozna. Csak a TNF összefoglalóját láttam, de az is éppen elég. 451 total yards, Moore 3 TD… Valami azt súgja, jó, hogy nem most találkozunk.
nagylaza, főpohárnok
Minden elismerésem melett , 1 év után nyertek meccsett , vannak gondjaink meg dolgok amikben jó volna előre lépni , de azért még sztm nem kell ezt túl reagálni , sőt én kívánom nekik h nyerjenek még sokat mert egrészt akkor elhiszik h Fields valid fr Qb , és nem viszik tavasszal ki Caleb Williams-et, hosszú távon sztm nekünk jobb ha maradnak Fieldsnél .
nando89
Magam se szeretném túldimenzionálni a dolgot, tudom, hogy egy W még nem a világ. Az viszont biztos, hogy erősen meglepődtem. A CHI az előző négy fordulóban összesen 75 pontot tett fel a táblára, most 40-et. (Igaz, egy gyengén teljesítő D ellen.)