Green Bay Packers
78 feliratkozó
több mint 13 éve
Visszasírom Hochulit.Én nem. Ezek ugyanolyan hülyék, de legalább koncepciómentesek.
LN
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 13 éve
Üdv, gondolom sokan lerták már előttem, de remek meccs volt és őszintén sajnálom hogy a csíkos getziken múlott az egész(nem csak az utolsó TD). Nagyon sasszemek voltak néha, néha pedig kapitális hibákat nem vettek észre. Szurkolok a továbbiakban, Sok sikert nektek!
több mint 13 éve
Kikockáztam a felvételt, többször is. Bárcsak mást mondhatnék, de nem lenne korrekt. Interception volt.Jennings tisztán megfogta a labdát amikor a magasban volt, Tate legfeljebb hozzáért. Szerintem szó sincs egyidejű elkapásról. Majd Jennings lehuppant a földre, Tate maximum ekkor ragadta meg a labdát, de ekkor már szerintem hiába mert véget ért a play.
Hogy volt-e offensive pass interference előtte vagy nem, azt nem tudom. Mindenesetre necces volt, van amikor elengedik a bírók, van amikor bedobják.
Örülni örülnék a győzelemnek (a védelem alapján meg is érdemelné a csapat), de ez így nem az igazi.
Remélem a Playoffban találkozunk ismét a sajtfejűekkel akár Seattle-ben, akár Green Bayben és akkor vitathatatlanul jobbak leszünk.
Sajnálom.
több mint 13 éve
MarioAna
1 997
nem bántam meg, hogy kikapcsoltam 2.negyed felénél a meccset. A bírókat nem minősítem, mert megtették már előttem 😊. Szimpatikus csapat a Seahawks, sajnálom hogy így kellett ennek a meccsnek eldőlnie. Veszve semmi sincs, valahogy PO-ba jussunk be, utána meg jöhet a magic.
Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
Való igaz, egy meccseteket sem láttam még 😊Mondtam én 😀 Olvasgasd a topikunkat, minden kétséged eloszlik 😀
Gergőbácsi

több mint 13 éve
Való igaz, egy meccseteket sem láttam még 😊Sajnos nagyon rossz érzésem van a 0-3 Saints ellen, de azért bízom abban, hogy ez a rablás jót tesz a csapatnak, mert szükség lesz rá, a Saints D várhatóan nem lesz ennyire gyenge, mint amit a számok mutatnak. Az offense pedig beindul. Csak ne túl későn. Sérültek nincsenek, ha jól láttam.GergőbácsiAkkor te bizony egy idei meccsünket sem láttad 😀 Nem tudok olyan forgatókönyvet mondani, hacsak nem ejti el a Packers O a labdát 4-szer és dob Rogers 3 INT-et, hogy ezen a meccsen a Saints jól jöjjön ki. Az O is gyengélkedik, így még a shoutoutból sem vagyunk képesek jól kijönni. Gyurma Pappa
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 13 éve
Hát nem volt szép. 😕A Seahawks utolsó két drivejában elvettek tőlünk 2 interceptiont, ellenben kapott a Seattle 67(57) yardot és egy olyan TD-t, amit egyetlen pillanatig nem birtokolt Tate. Így - egy ilyen harmatos első félidő után - lehetetlen volt nyerni, egy ilyen bivalyerős D ellen. Vagyis lehetett volna, ha Jennings, kezében a megszerzett labdával kifordul az alapvonalon túlra. Ez kicsit érthetetlen volt, hogy miért csak a kezeivel, nem pedig az egész testével küzdött a labdáért.
Mindegy, ez van. A második félidőből kell építkezni. Ezzel a fallal nem lehet csak passzolni, sokkal többet kell futni és Grant után felüdülés olyan futót látni a csapatban, aki megfelelő blokkok híján is talál rést magának ahelyett, hogy hátbafejelné a blokkolót, majd seggreülne. Jennings remélhetőleg egyszer tényleg felépül, talán Sherrod is harcra kész lesz (bár a lábtörése előtt sokat nem mutatott, de Newhouse-nál sokkal jobb) és egy hatékonyabb O#-zel bejuthatunk a playoffba. Ha meg nem, akkor legalább top20-ban draftolhatunk. 😀
több mint 13 éve
Fredo
205
Kettő észrevétel:1. Nem vagyok szabályguru, de józan paraszti ésszel nézve ez nálam nem TD. A védő fogja meg, a támadó meg odanyúl amit ér alapon. Semmilyen kontrollja nincs a labda felett.
2. Ezentúl nem kell int-re menni ilyen esetben, a védőknek jobb lesz ha csak leütik a labdát. Jelen esetben sima ügy lett volna...
több mint 13 éve
Sajnos nagyon rossz érzésem van a 0-3 Saints ellen, de azért bízom abban, hogy ez a rablás jót tesz a csapatnak, mert szükség lesz rá, a Saints D várhatóan nem lesz ennyire gyenge, mint amit a számok mutatnak. Az offense pedig beindul. Csak ne túl későn. Sérültek nincsenek, ha jól láttam.GergőbácsiAkkor te bizony egy idei meccsünket sem láttad 😀 Nem tudok olyan forgatókönyvet mondani, hacsak nem ejti el a Packers O a labdát 4-szer és dob Rogers 3 INT-et, hogy ezen a meccsen a Saints jól jöjjön ki. Az O is gyengélkedik, így még a shoutoutból sem vagyunk képesek jól kijönni.

több mint 13 éve
Interception volt.A Saints-et meg sajnálnám, ha kicsit is szorítanék értük, hatalmas verést fognak kapni.😊
több mint 13 éve
Nem akarok senkinek a sebére itt sót hinteni, de visszanézve a felvételt ez TD volt!Ne haragudj, de most tévedsz. A szabály nem kívánja meg a birtoklást. Ha nem egyidejűleg szerzik meg a kontrollt a labda felett (itt ez történt, Tate -nek csak az egyik keze van ott a labdán, nála ekkor nincs szó kontrollról), akkor nem lehet élni a támadók kedvezményezésével. Márpedig kontrollt már a levegőben is lehet gyakorolni.
Jennings hiába kapja el korábban a labdát, mivel a levegőben van, nem birtokolja. Mire a földre érnek, Tate keze ott van a labdán, és ilyen esetben a szabáyok szerint a támadó csapat ér el elkapást, jelen esetben TDt. Sajnálom, ez nem a birók kurták el. (és most rohanok a fedezékbe)
iktriad
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Botrányos volt a meccs, összességében nem jól játszottunk, de amit a bírók "alkottak"... Érdekesek a meccs utáni nyilatkozatok, persze Tate-é a legjobb... www.nfl.com/news/story/0ap1000000065986/article/seahawks-golden-tate-denies-push-off-on-final-playNézzük a pozitívumokat is: a szánalmas, Chicago O-fal mélységeit döntögető teljesítmény után megemberelték magukat, a D pedig nagyon jó volt. Két értelmes play az ellennek, azaz inkább egy.
Sajnos nagyon rossz érzésem van a 0-3 Saints ellen, de azért bízom abban, hogy ez a rablás jót tesz a csapatnak, mert szükség lesz rá, a Saints D várhatóan nem lesz ennyire gyenge, mint amit a számok mutatnak. Az offense pedig beindul. Csak ne túl későn. Sérültek nincsenek, ha jól láttam.
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 13 éve
Nem akarok senkinek a sebére itt sót hinteni, de visszanézve a felvételt ez TD volt!Tate ugyanúgy nem birtokolja. Sőt, leesés közben teszi még rá a jobb kezét, akkor, amikor Jennings már maga felé húzza. Tate jobb keze azelőtt csak Jennings aljarját markolja. Eddig nem lehet semmiképp a birtokában a labda.
Jennings hiába kapja el korábban a labdát, mivel a levegőben van, nem birtokolja. Mire a földre érnek, Tate keze ott van a labdán, és ilyen esetben a szabáyok szerint a támadó csapat ér el elkapást, jelen esetben TDt. Sajnálom, ez nem a birók kurták el. (és most rohanok a fedezékbe)
iktriad
A leesés után pedig Jennings testéhez van szorítva a labda.

"It is not a simultaneous catch if a player gains control first and an opponent subsequently gains joint control."
Amit te mondtál, az úgy van a szabálykönyvekben, de én ezt vettem ki a felvételekből, ezt a szabályt kell most alkalmazni. És nem azért mondom ezt, mert Packers szurkoló vagyok.
több mint 13 éve
Nem akarok senkinek a sebére itt sót hinteni, de visszanézve a felvételt ez TD volt!
Jennings hiába kapja el korábban a labdát, mivel a levegőben van, nem birtokolja. Mire a földre érnek, Tate keze ott van a labdán, és ilyen esetben a szabáyok szerint a támadó csapat ér el elkapást, jelen esetben TDt. Sajnálom, ez nem a birók kurták el. (és most rohanok a fedezékbe)
több mint 13 éve
“@TJLang70: Got fucked by the refs.. Embarrassing. Thanks nfl”Elvileg TD-t kellett ítélni a szabályok szerint. Én sem hittem volna, de a könyv szerint az.
Hurka, akkor most ő sem sportember többé??
egyébként srácok átérzem, és nem, később sem lesz jobb. 😕Danna
több mint 13 éve
“@TJLang70: Got fucked by the refs.. Embarrassing. Thanks nfl” Hurka, akkor most ő sem sportember többé??
egyébként srácok átérzem, és nem, később sem lesz jobb. 😕
több mint 13 éve
Ha 1&25-nél annak fújja az OPI-t, ami, akkor lehet át sem jönnek az ezt megelőző playnél a félpályán.Teljesen átérzem a helyzeteket. Az, amit a bírók művelnek, már-már kabaré, bár csak a fele közönség szórakozik rajta. Teljesen mindegy volt, hogy ki kapta el a labdát, mert előtte Tate ellökte az emberét, csak épp a bíró bácsi elfelejtett zászlót dobni rá...most már hivatalosan megvonhatják tőlünk a Green Bay Refs gúnynevet. Aki látta a meccset, nem kell magyarázni semmit.Erre aztán nem mondhatja senki, hogy nem vétettek meccset befolyásoló hibát...
Borzalmas hogy nem dőlhet el egy mérkőzés tiszta keretek közt. Sajnálom az egész csapatot, borzasztó... Áron egyébként fantasztikusan tolta végig, főleg a második félidőt, a 8 sck-es produktum után. Így nem érdemel vereséget senki.gamerkr
LN
lucas
Visszasírom Hochulit.
több mint 13 éve
Rohadt élet buktam egy ezrest pedig tutinak gondoltam ezt a meccset de amíg ezek a refek vannak semmiben nem lehetsz biztos! Szopja le őket egy vacogós cápa.....
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 13 éve
Teljesen átérzem a helyzeteket. Az, amit a bírók művelnek, már-már kabaré, bár csak a fele közönség szórakozik rajta. Teljesen mindegy volt, hogy ki kapta el a labdát, mert előtte Tate ellökte az emberét, csak épp a bíró bácsi elfelejtett zászlót dobni rá...most már hivatalosan megvonhatják tőlünk a Green Bay Refs gúnynevet. Aki látta a meccset, nem kell magyarázni semmit.Erre aztán nem mondhatja senki, hogy nem vétettek meccset befolyásoló hibát...
Borzalmas hogy nem dőlhet el egy mérkőzés tiszta keretek közt. Sajnálom az egész csapatot, borzasztó... Áron egyébként fantasztikusan tolta végig, főleg a második félidőt, a 8 sck-es produktum után. Így nem érdemel vereséget senki.gamerkr
LN
Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 13 éve
most már hivatalosan megvonhatják tőlünk a Green Bay Refs gúnynevet. Aki látta a meccset, nem kell magyarázni semmit.Erre aztán nem mondhatja senki, hogy nem vétettek meccset befolyásoló hibát...
Borzalmas hogy nem dőlhet el egy mérkőzés tiszta keretek közt. Sajnálom az egész csapatot, borzasztó... Áron egyébként fantasztikusan tolta végig, főleg a második félidőt, a 8 sck-es produktum után. Így nem érdemel vereséget senki.gamerkr
több mint 13 éve
most már hivatalosan megvonhatják tőlünk a Green Bay Refs gúnynevet. Aki látta a meccset, nem kell magyarázni semmit.Borzalmas hogy nem dőlhet el egy mérkőzés tiszta keretek közt. Sajnálom az egész csapatot, borzasztó... Áron egyébként fantasztikusan tolta végig, főleg a második félidőt, a 8 sck-es produktum után. Így nem érdemel vereséget senki.
több mint 13 éve
Üdv a klubban srácok....😕
több mint 13 éve
Cobb biztos, Jennings még kérdéses, de vszínű ő isJennings-ről és Cobb-ról van valami frissebb hír? Játszanak?Tocyelvileg igenSzobi22
több mint 13 éve
Jennings-ről és Cobb-ról van valami frissebb hír? Játszanak?Tocyelvileg igen