Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 8 éve
Vegre valaki eszrevette, hogy a value chart ilyenkor nem szamit.StezHa Te és Lombardi nem lennétek, nekünk sok szerencsétlennek fel sem tűnt volna. 😊
Ezt a tradet a Jets túlfizette, a QB-ért feltrade-et figyelembe véve is. Itt van a Wentz trade két évvel ezelőttről:
- Browns kapta: 1/8, 3/13, 4/4, 2017 1. kör, 2018 2. kör
- Philly kapta: 1/2, 2017 4. kör.
A legtöbb value chart alapján a Philly kevesebb extrát adott a Brownsnak, mint a Jets a Coltsnak (a legextrémebb számítás esetén is legfeljebb ugyanannyi extra volt a kettőben). Pedig a Philly 8.-ról ment fel 2. helyre hat helyet, a Jets pedig 6-ról 3. helyre hármat. Lentebből magasabbra, hárommal többet ugorva. Ráadásul a Wentz évben csak 2 értelmes QB jelölt volt, most meg legalább 4-ről beszélnek, ergó értékesebb volt felmenni két éve az 1/2-ért, mint most az 1/3-ért, mert két éve Wentz mögött Lynch/Hacekber voltak a következő opciók, most meg még aki le is marad, annak is leeshet a négyből az egyik. Ráadásul még az ötödik is jobbnak tűnik, mint Hackenberg volt.
Lépjünk szerintem.
Én kedvelem őt egyébként. Mond időnként akkora badarságokat, mint a ház, de ki nem? Az a Pederson megjegyzés nagyon durván félrement, de ő legalább utólag beismerte. Általában jó dolgokat mond, nem elvakult, nem maradi, de nem is elszállt agyú újító.Vegre valaki eszrevette, hogy a value chart ilyenkor nem szamit.Érdemes erre az emberre figyelni, nostradamusi, prófétikus szeptemberi értékelése szerint Doug Pederson a liga legszarabb edzője.
twitter.com/mlombardiNFL/status/975036680552964096
Stez
mustaine


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Attol meg ez a kijelentes momentan igaz. Es szerintem nem csak o gondolja ezt igy.
több mint 8 éve
Vegre valaki eszrevette, hogy a value chart ilyenkor nem szamit.Érdemes erre az emberre figyelni, nostradamusi, prófétikus szeptemberi értékelése szerint Doug Pederson a liga legszarabb edzője.
twitter.com/mlombardiNFL/status/975036680552964096
Stez
több mint 8 éve
Vegre valaki eszrevette, hogy a value chart ilyenkor nem szamit.
több mint 8 éve
Simán lehet, hogy ő nem akart más sémában játszani, és a Colts jófej volt és elengedte, mint hogy legyen egy motiválatlan játékosuk.twitter.com/JimIrsay/status/975161709798158336Ezt amúgy annyira nehéz elhinni..konkrétan ki sem próbáltuk még mi tud az ember ebben a rendszerben..tényleg pár millió garantált összeg miatt léptük ezt meg? Konkrétan egy szita a keretünk annyi lyuk van benne, és csak úgy elküldjük a tavalyi top20 Dfalunk egyik tagját, mert "sémaváltás".
peterk2005
Annó Freeney is, Mathis is kapott lehetőséget a bizonyításra, nem garasoskodtunk ennyire.Fura, maradjunk annyiban.
szampi#33
több mint 8 éve
twitter.com/JimIrsay/status/975161709798158336Ezt amúgy annyira nehéz elhinni..konkrétan ki sem próbáltuk még mi tud az ember ebben a rendszerben..tényleg pár millió garantált összeg miatt léptük ezt meg? Konkrétan egy szita a keretünk annyi lyuk van benne, és csak úgy elküldjük a tavalyi top20 Dfalunk egyik tagját, mert "sémaváltás".
peterk2005
Annó Freeney is, Mathis is kapott lehetőséget a bizonyításra, nem garasoskodtunk ennyire.Fura, maradjunk annyiban.
több mint 8 éve


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
A Colts fórumon a jól értesültek továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy ez sémaváltás miatti lépés. Azt mondják a Giants is azért vált meg tavaly tőle, mert nem tetszett neki az a szerepkör amiben játszatták és elvágyott inkább 3-4-es védelembe. Az "akkor meg mi a tökért nem próbáltuk eltradelni"-re meg az volt a válaszuk, hogy inside linemanért manapság nem adnak szinte semmit, ha nem valami Aaron Donaldról van szó, emiatt fontosabb volt a cap hit aktiválódása előtt kitenni.
Én ezt nehezen hiszem továbbra is, de ki tudja. Ballard szvsz már tavaly is tudta, hogy séma váltást akar. De az is igaz, hogy a DI ma tényleg olyan poszt, hogy ha nem vagy Aaron Donald, Atkins, Cox, Suh, akkor mostanság nem dobálnak 5 éves magas garantáltas szerződéseket utánad. A fal közepi run stufferek, akik emellett nem elit pass rusherek is, azok cserélhető sakkfigurák. Úgyhogy lehet, hogy úgy gondolta, hogy Hankins 1 évre is jó, aztán vagy beáll helyette valamelyik saját fiú vagy hoz egy Woods félét megint, aki addig run stufferként elkaristol, amíg le nem draftolja a saját Aaron Donaldunkat. (Na jó, Jurell Casey-nket, Chris Jones-unkat.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Jöhetne hozzánk, ha esetleg Suh-ról lemaradunk.Nem akarom visszakeresgélni, szóval megkérdezem, hogy Hankins miért lett cutolva? Volt valami ok ami kiváltotta?(magatartás stb.)Magatartásával nem volt gond, amúgy nem tudni 😀 Számomra teljesen érthetetlen...D# elég gyenge, erre az egyik erősséget, aki tényleg jól játszik, kivágják a pénz miatt, pedig 60+milla cap van 😀 És még nem is keresett sokat. Sok másik csapat örül most 😊
nemethbence55
Chargers LT
több mint 8 éve
Nem akarom visszakeresgélni, szóval megkérdezem, hogy Hankins miért lett cutolva? Volt valami ok ami kiváltotta?(magatartás stb.)Magatartásával nem volt gond, amúgy nem tudni 😀 Számomra teljesen érthetetlen...D# elég gyenge, erre az egyik erősséget, aki tényleg jól játszik, kivágják a pénz miatt, pedig 60+milla cap van 😀 És még nem is keresett sokat. Sok másik csapat örül most 😊
nemethbence55
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 8 éve
deleted account
1 758
As one of the Colts’ more reliable defenders across the beleaguered defense last season, cutting him loose without a clear replacement in place is a major surprise. While the move itself is a bit confusing, the timing is not. Hankins was set to have $4.5 million in guarantees take effect tomorrow.While we entered this offseason considering the defensive line as a relative strength on the defense, it now looks like defensive tackle can be added as yet another need to be addressed either through free agency, the draft, or both. There is certainly talent there in the draft but given the number of needs the Colts have and the relatively low cap number for Hankins, this just doesn’t make a lot of sense unless something else is in the works.
Legalább a miért mostot már értjük. Többit...talán egyszer 😀
több mint 8 éve
Nem akarom visszakeresgélni, szóval megkérdezem, hogy Hankins miért lett cutolva? Volt valami ok ami kiváltotta?(magatartás stb.)xD
nemethbence55
több mint 8 éve
Nem akarom visszakeresgélni, szóval megkérdezem, hogy Hankins miért lett cutolva? Volt valami ok ami kiváltotta?(magatartás stb.)
több mint 8 éve
A dline-ban tulajdonképpen mindenki jól bevált. És az a fura helyzet van, hogy miközben körbe-körbe hiányoznak játékosok, pont a dline az, ahol már most van annyi bevethető játékos, mint amennyi az 53-ba befér. Woods, Hunt, Stewart, Anderson, Sheard, Autry, Basham, Ridgeway, kihagytam valakit? Ezek közül a rookiekat leszámítva mindegyik jól játszott, nem csak Hankins. A rookie-knál ugye meg nevelés, türelem van. Legalábbis egy ideig.De akkor is észbontó. (Hozzátéve, hogy mi ugye úgy gondolkodunk, hogy Hankins a nagy név, miért ő, amikor pl. Ridgeway is kitehető, vagy éppen Hunt? Ballardot meg ez kvára nem érdekli. Simán lehet, hogy szerinte a "névtelen senki" a jobb 4-3-ba. Mi meg majd eldönthetjük jövőre, hogy igaza volt-e vagy sem.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
fodi91
196
Érdekes egy cut annak fényében, hogy pár oldallal előbb lett kitárgyalva, hogy nyugi van, Hankins is később lett hozva és milyen jól bevált. 😀 teljes wtf nálam ez a cut.
több mint 8 éve
Én sem értem, de simán el tudom képzelni, hogy Ballard nem 67 millával számol, hanem mondjuk 30-35-tel, a többit görgetni akarja. Lehet hogy nem a jövő évre, hanem akár a draft környékére is (lásd tavaly a Browns pickszerzése, amiért benyelte Osweiler fos szerződését) gondolva. És ha ezen a "szűkebb" cap spaceben gondolkodunk, akár számíthat az a 8 milla.Az biztos, hogy nem 67-el számol, mert abból lejön 10 a draftra, kell kb. 5-7 az idény közbenre, kell kb. 12-15 a draft utáni pár milliós igazolásokra, és biztos, hogy görgetni is akar. Tavaly 16-ot görgettünk, idén is legalább ennyit fogunk (de inkább többet). Ez mingyjárt levesz vagy 40-45-öt abból a 67-ből vagy akármennyi is éppen az. Úgyhogy valóban, inkább a 25-30 elkölthetőben gondolkodhat. És akkor már tényleg számíthat 8 milla. Még most is, ha arra gondolok, hogy pl. pont Hankinst egy hónappal később igazoltuk a nyitáshoz képest a maga 10 millájával.
Tony Adams


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Én sem értem, de simán el tudom képzelni, hogy Ballard nem 67 millával számol, hanem mondjuk 30-35-tel, a többit görgetni akarja. Lehet hogy nem a jövő évre, hanem akár a draft környékére is (lásd tavaly a Browns pickszerzése, amiért benyelte Osweiler fos szerződését) gondolva. És ha ezen a "szűkebb" cap spaceben gondolkodunk, akár számíthat az a 8 milla.Hankins amúgy sémafit lett volna?Hova kéne még több pénz? 67milliónk van van jelenleg. A 3. legtöbb. A drága premier játékosok nagy része kiment. Suh jönne csilliárdokért? Azzal Ballard kb totálisan szembe menne minden általa eddig elmondottal. Jelenleg 9 pickünk van, még egy esetleges letrade-del lehet 10, max 11. Ehhez is max 15-20millió kell.
Ez meglepett, nem vágom, mire kellett a plusz cap space.(Érzik hogy túláraz a piac,és kell a plusz pénz, hogy mozogni tudjanak?)
Tony Adams
Én nem azt várom, hogy a legkelendőbb, legdrágább játékosokkal próbáljunk erősíteni, nekem az a bajom, hogy senkit nem hozunk. Csak draftról nem lehet megélni. Ennek ékes bizonyítéka a Packers.
Ez a Hankins cut totális meglepetés. Lehet, hogy pár nap múlva megtudjuk a hátterét, de most csak értetlenkedőfejcsóválás van.
uatu
több mint 8 éve
Hankins amúgy sémafit lett volna?Hova kéne még több pénz? 67milliónk van van jelenleg. A 3. legtöbb. A drága premier játékosok nagy része kiment. Suh jönne csilliárdokért? Azzal Ballard kb totálisan szembe menne minden általa eddig elmondottal. Jelenleg 9 pickünk van, még egy esetleges letrade-del lehet 10, max 11. Ehhez is max 15-20millió kell.
Ez meglepett, nem vágom, mire kellett a plusz cap space.(Érzik hogy túláraz a piac,és kell a plusz pénz, hogy mozogni tudjanak?)
Tony Adams
Én nem azt várom, hogy a legkelendőbb, legdrágább játékosokkal próbáljunk erősíteni, nekem az a bajom, hogy senkit nem hozunk. Csak draftról nem lehet megélni. Ennek ékes bizonyítéka a Packers.
Ez a Hankins cut totális meglepetés. Lehet, hogy pár nap múlva megtudjuk a hátterét, de most csak értetlenkedőfejcsóválás van.
több mint 8 éve
Hankins a Giantsben 4-3-ban játszott, és jól játszott. Szerintem nem séma fitségről van szó.Én is elvesztettem már a fonalat teljesen. Mindenesetre Hankinsnak 2 év volt vissza a szerződéséből, nulla DM, a fizetése nevetséges 7.5 millió per év. És meg se próbáltuk eltradelni. Egy ilyen fiatal, ennyire jó szezont futott, ennyire jó szerződésű játékosért szerintem kaphattunk volna egy 3. kört is. De meg se próbáltuk. Itt szerintem valami más ok lehetett a háttérben, mint egyszerű sémába nem illés.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Hankins amúgy sémafit lett volna?Ez meglepett, nem vágom, mire kellett a plusz cap space.(Érzik hogy túláraz a piac,és kell a plusz pénz, hogy mozogni tudjanak?)
több mint 8 éve
Lehet Hankins nem fért bele Eberflusék 43jába. Lehet vmi mozgékonyabb DT-t akarunk, de én Hankinst jobb fitnek gondoltam mint pl Woodsot. És igazad van Coltman, lövésünk nincs mi járhat Ballardék fejében.😀
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Wow.Hát 26 --> 31, szóval azok után, hogy Ballard kihangsúlyozta, hogy fiatalítunk, plusz ismerve Suh személyiségét. Nekem fura lenne...De azt látni, hogy még csak közelében sincs fogalmunk arról, hogy mi jár Ballardék fejében, mit terveznek.
Suh time?
peterk2005
több mint 8 éve
Wow.Suh time? 😀
(Gyorsan megnéztem, Hankins idei pénze holnap lett volna aktív. Így zéró dead cappel megy el. Nem terheli a szűkös büdzsénket. 😀
Ezt nem most találták ki, bár lehet, hogy a trade kellett hozzá...)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
De az 1/3mal is franchise kubet huzol ebben a classban. Ergo az is tobbet er emiatt. Szerintem nem lett kimaxolva. Kimaxolva akkor lett volna, ha valami modon ebben ott van meg egy elso kor. Egy 2019-es. A jovo evi masodik kor helyett.Ez nem a jafl, ahol mindenkit nagyon le akarsz húzni kapzsi éneddel. 😀 "Eladás" és "vétel" esetén is.
Stez
Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks