Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 8 éve
Nem is a tavalyi evvel van a gond, es nyilvan Grigson a hibas. De azok az evek akkor is lenyeges evek voltak, es azokbol a hibakbol kell tanulnia az uj stabnak. Mint ahogy Grigsonnak is kellett volna polianebol, hogy Manning moge csapat kell. De nem tanult. Most ha a Ballard-era eddigi FA-zasat megnezzuk, ez vekony. Es hiaba nem az o sara Grigson baromsaga, de o azzal foz, amit kapott. Az viszont egy nagy nulla, aminek a komoly javitasahoz, felek hogy keves lesz pusztan a draft, masodik korok ide vagy oda. Eljon az az ido, amikor aldozni kell mas utra is, mint a draft, ezt a Packers is megtapasztalta, de mindegyik mas csapat ugyszinten, lasd az evek ota stabilan PO-contender New Englandet, ahol elkezdtek szepen pengetni a cornerekert peldaul, meg eleg aktivan cserelgetni, ha ugy volt.
Azt pedig elfelejtjuk, hogy most itt ez a sok szep pick, most tudunk adni nemi talentet a keretnek, de amint Luck kepes lesz palyara lepni, onnantol nem szamolhatunk top10-es pickekkel, onnantol ismet nehezebb dolgunk lesz a drafton is.
Melvin elengedesenel en ugy szamoltam, hogy legalabb egy kozepes, kezdo szintu cornerrel potoljuk, de senki, igy ott lyuk van. Hankins elkuldesevel nem szamoltam, o stabil, jo kezdo volt, az o helyen bizony most azert nemileg ott is vekonysag van. Ez semmikepp sem jo. legalabb egy vagy ket posztra kellene talalni valami olyan jatekost, akit azert batran be lehet allitani a kezdobe.
A fiatalitas hol van, hol nincs, Slauson kezdo szint, de nem a jovo jatekosa, mint ahogy Inman sem lesz az, ha alair hozzank. Az o erkezeset en mar az FA elott josoltam, mivel ugyebar ott szoros kapcsolat van az OC-val. Gond nincs is ezzel, Inman sem szar jatekos, csak nem o es Slauson fogjak azt a gerincet alkotni, amit Ballard megszallottan keres. Nem orulten kell koltekezni, ezt mar ezerszer irtam. Viszont szerintem tovabbra is meg lehet talalni a kozeputat. Nyilvan nem Norwelleket es Soldereket kell hozni evi 17 millioert, az a szintu bidwarr valoban nem kell ennek a csapatnak, ott meg nem tartunk, hogy ezek hianyozzanak.
Viszont akkor legalabb en az ilyen Ebron-szintu tehetseges jatekosokbol szivesen latnek itt tobbet. Egyebkent Ballardon is erezheto, hogy teljes mertekig ovatoskodik, mindenhol probalkozik. Ezt mutatja, hogy szinte egyetlen jatekosnak sem merunk es mertunk 2-3 evnel hosszabb szerzodest adni, es ez igaz a tavalyi holt szezonunkra is.
Ez nem feltetlenul baj, mert nem kockaztatunk. Viszont mire peldaul ott vagyunk, hogy picit erosodott a csapat, mar targyalhatunk ujra mondjuk Ebronnal.
több mint 8 éve
Nem Luck a fontos, hanem a Colts. Ez a lényeg. Ha a hosszú távú sikerhez még 1-2év építkezés kell, legyen. Bandi karrierjét Pags meg Grigson baszták el, nem Ballard. Ha Luck nélkül nyerünk SB-t, én elfogadom 😀Nincs értelme win nowba kapcsolni és hozni a nagy neveket nagy pénzért. Irsaynek is valszeg ezt mondta tavaly Ballard, ha akkor jó volt az öregnek, akk nem fog egyik se segget csinálni a szájából. Az a pech, hogy tavaly már Luckkal számolt mindenki. Ezzel Ballard se tud mit tenni. De legalább lett egy jó pickünk, amiből csináltunk még többet.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 8 éve
Emlekeim szerint egyebkent Ulpianus irta valamelyik nap azt a nagy igazsagot, hogy azert egy Luckkal a fedelzeten kicsit gyorsabban is epitkezhetnenk, nem biztos, hogy jo otlet, ha a lassan, de biztosan modszert valasztjuk.
több mint 8 éve
Engem ez mind hidegen hagy. Engem csak az erdekel, hogy a franchise kubenk kore vegre odarakjunk egy falat, egy vedelmet, es legyen valami olyan csapat, amelyikben van rendszer, amelyik kepes akar egy kozepes szezont lehozni, ha kiesik az iranyitoja, lasd a New Englandet.baszki, tipikus magyar vagy...ha megnyernéd a lottó 5-öst, abban is rögtön megtalálnád hogy mi a szar, hogy faszomért most nyertem, csak 500 milliót kapok, nem 2 milliárdot...fascinating, komolyan.Jaja. IR-en lenni a jó pillanatban. x-DKelly még nem engedett sacket a karrierje során. Szerintem ez elég indok ahhoz, hogy ő maradjon a center. 😊NFL-ben sem? Az szép. NCAA-ről tudtam, de akkor tud valamit a csávó, ha NFL-ben, Brisettel a háta mögött is még szűz sackek terén.
peterk2005
coltman
Kellynek kb. egy lövése van Ballardnál, ha a 2018-as idényben is azt hozza, mint amit az első kettőben, teljesen simán kikerül a kezdőből, mert fos. Nem kell ezt szépíteni, az. Tehetség, van benne potenciál, sérült is volt, épp ezért meg kell adni neki az esélyt a bizonyításra, de azért vékony jégen táncol ő is. Nem véletlen, hogy Ballard csupa olyan játékost hívogat vizitálni, akik a guard mellett centerként is bevethetőek.
Stez
coltman
Unom, hogy Grigson masodik szar eve utan a teljes holt szezon arrol szolt, hogy Luckot vegre meg kell vedeni, mert attol meg, hogy jo par sack es utes a sajat butasagabol jon, az nem valtoztat a tenyen, hogy a Colts tamadofala hat-het eve stabilan fos. Es aztan Grigson azutani, meg azutani holt szezonja is errol szolt, hogy kell vegre egy normalis tamadofal.
Es ujra, es ujra, es ujra, es ujra. Es kurvara unalmas mar. Itt a csavo, a kovetkezo Manning, es egyszeruen keptelenek vagyunk mit kezdeni egy ekkora lehetoseggel, mert evek ota olyan kurva idegesitoen kiall az aktualis stab bolcselkedni, hogy bizony am, ide csapat kell, mert nem lehet egyedul egy iranyitora hagyatkozni. Most jottek Reichek, ugyanez a maszlag. Semmi gond a maszlaggal, de ideje lenne felfogni, hogy az FA-piacon nem fogsz korrekt erositest araban talalni, kiveve, ha valami nagy gebasz van vele, lasd Reidet, aki egyebkent egy teljesen korrekt safety, de siman lehet, hogy a karrierjenek is vege, mert eltulozta a „terdeljunk a himnusz alatt” cirkuszt.
Talan eleg lenne ide kozepes igazolas is, de mi egyelore abszolut mertekig boom or bustokat hozunk. Slausonnal gond nincs, o egyebkent egy teljesen jo, kezdo kaliberu jatekos, csak a maga 32 evevel nem epp a jovo. Mewhort nagypofaju volt, azt hitte, hogy korbe lesz szopikazva, aztan egy het utan rajott, hogy a mezony fele komolyan sem veszi, tekintve, hogy nincsen terde, de bizony nincsen terde, ne ra alapozzunk mar.
Most ott tartunk, hogy a fal egy korrekt Slausonnal erosodott ugyan, de azert ez nem allapot. A vedelem sem kapott semmifele jovokepet egyelore, raadasul krealtunk ismet egy lyukat azzal, hogy a tavalyi FA-n kivalo igazolasnak bizonyulo Hankinset elkuldtuk. Mert most a fal kozepe sincs igy teljesen rendben.
Szereztunk nehany masodik koros picket, lehet igeretes fiatalokat huzni. Csak ott fogunk tartani, hogy mivel a keret ugyanolyan ocsmany fos, mint tavaly volt, ezert kb. szo nelkul a mely vizbe kell dobnunk az ujoncokat. Masodik korok ide vagy oda, azert szerintem ne nagyon szamolj azzal, hogy mondjuk az elso 2-3 korben levo 5-6 valasztasunkbol akarcsak harom is tenyleg minosegi lesz, elkepesztoen ritka az ilyen talalati arany. De ha be is jon az emlitett arany, annyi a lyuk, meg a tehetsegekkel egyutt is annyi a lyuk, hogy elore ugyan lepunk, de lesz mondjuk 1/10-12-es pickunk, ami azert nem tul fenyes, mert meg csak a legnagyobb tehetsegek kozul sem tudunk majd valogatni.
De mindegy. Ami egyre inkabb zavar, hogy telnek-mulnak az evek es idenyek, az elmult haromban eroteljes visszalepes volt, Grigson, Pagano, rengeteg kerekkoto, etc. Marpedig ezek az evek a kovetkezo Manningunk karrierjebol porognek le szepen. Luck kore csapatot kell rakni, ezt a tehetseget egyszeruen muszaj kihasznalni. Nem tehetjuk meg, hogy ne igy tegyunk. Vagy ha erre keptelenek vagyunk, akkor adjuk el, szerezzunk tizezer picket, o meg hadd legyen olyan csapatban, ami nem csak szenved.
Es mar a szezon kozben is irtatok eleg sokan, hogy Luck elobb-utobb meg fogja unni, ha nincs erezheto elorelepes.
Megnezted osszessegeben az idei FA-nk? Ha megnezem, hogy jott egy tehetseges DL, remek, csak epp elment egy is. Elment egy kezdo cornerunk, a helyen senki. Jott egy Ebron, en nem vagyok a fanja, nullat tud blokkolni, de benne latom az elkepzelest, neki tudok orulni. Slausonnak is, de egy 32 eves jatekosrol beszelunk. O egy evre erkezett hozzank. Es akkor van a terd nelkuli Mewhort.
Ez egyelore meg vekony, valljuk be. Es ez nem tipikus magyarsag, ez a realitas.
több mint 8 éve
Christine Michael maradt, kíváncsi vagyok sikerül-e egészségesen végignyomnia a TC-t..
több mint 8 éve
Mennnnnyiiii? Úristen azt hittem minimum 7/év körül lesz 😀Sajnos "degeneratív térdsérülése" van. 😕 Nincs lövésem az orvosláshoz, de ez eléggé úgy hangzik, hogy olyan maradandó elváltozás lehet ott, ami miatt a térde bármikor beadhadja az unalmast. 😕
Oké, volt pár sérülése, de amikor játszott akkor a falunk egyik legjobbja volt. Plusz azért nem az az Ijalana típus aki az edzőtáborban mindig IR-re kerül.
Nagyon pacsi ezért.
dugo93


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Hankins magyarázat Ballardtól :“That was a very difficult decision. We’ve been trying to move him here for the last two weeks. Johnathan Hankins is a good football player, and he’s really good versus the run, and he’s a great kid. But at the end of the day, he didn’t fit schematically what we’re gonna do. This defense is predicated on athleticism and speed, and we’re gonna have a little more work to do defensively to get that done. In Chicago, and if you look in Dallas where they’re really playing this scheme, and then you look back to when Tony Dungy was here, primarily most of those players were drafted and developed within the system. It’s predicated on speed and athleticism, and going forward, that’s what we’re going to be coveting. At the end of the day, Johnathan Hankins is a really good player and he’s gonna play in this league and have a good, long career going forward, but he just didn’t fit the financial obligations, plus the non-fit just made it tough.”
Szóval jól hangzik ez a nem illik az új rendszerbe, de azért csak kicsúszott az is, hogy a pénz is közrejátszott.
több mint 8 éve
Slauson 1 év 3 milláért írt alá,
több mint 8 éve
Colts re-signed OG Jack Mewhort to a one-year, $1.5 million contract.Mennnnnyiiii? Úristen azt hittem minimum 7/év körül lesz 😀
Another $1.5 million is available via incentives.
Örülök neki, és hiszek még benne. Ennyiért meg röhögve megéri.
Damien Williams pedig viziten.
www.1070thefan.com/blogs/grady-and-big-joe-show/chris-ballard-recaps-wild-weekend-moves-colts
Tony Adams
Oké, volt pár sérülése, de amikor játszott akkor a falunk egyik legjobbja volt. Plusz azért nem az az Ijalana típus aki az edzőtáborban mindig IR-re kerül.
Nagyon pacsi ezért.
több mint 8 éve
deleted account
1 758
baszki, tipikus magyar vagy...ha megnyernéd a lottó 5-öst, abban is rögtön megtalálnád hogy mi a szar, hogy faszomért most nyertem, csak 500 milliót kapok, nem 2 milliárdot...fascinating, komolyan.Jaja. IR-en lenni a jó pillanatban. x-DKelly még nem engedett sacket a karrierje során. Szerintem ez elég indok ahhoz, hogy ő maradjon a center. 😊NFL-ben sem? Az szép. NCAA-ről tudtam, de akkor tud valamit a csávó, ha NFL-ben, Brisettel a háta mögött is még szűz sackek terén.
peterk2005
coltman
Kellynek kb. egy lövése van Ballardnál, ha a 2018-as idényben is azt hozza, mint amit az első kettőben, teljesen simán kikerül a kezdőből, mert fos. Nem kell ezt szépíteni, az. Tehetség, van benne potenciál, sérült is volt, épp ezért meg kell adni neki az esélyt a bizonyításra, de azért vékony jégen táncol ő is. Nem véletlen, hogy Ballard csupa olyan játékost hívogat vizitálni, akik a guard mellett centerként is bevethetőek.
Stez
több mint 8 éve
Colts re-signed OG Jack Mewhort to a one-year, $1.5 million contract.Another $1.5 million is available via incentives.
Örülök neki, és hiszek még benne. Ennyiért meg röhögve megéri.
Damien Williams pedig viziten.
www.1070thefan.com/blogs/grady-and-big-joe-show/chris-ballard-recaps-wild-weekend-moves-colts
Szerkesztette: Tony Adams
több mint 8 éve
Jaja. IR-en lenni a jó pillanatban. x-DKelly még nem engedett sacket a karrierje során. Szerintem ez elég indok ahhoz, hogy ő maradjon a center. 😊NFL-ben sem? Az szép. NCAA-ről tudtam, de akkor tud valamit a csávó, ha NFL-ben, Brisettel a háta mögött is még szűz sackek terén.
peterk2005
coltman
Kellynek kb. egy lövése van Ballardnál, ha a 2018-as idényben is azt hozza, mint amit az első kettőben, teljesen simán kikerül a kezdőből, mert fos. Nem kell ezt szépíteni, az. Tehetség, van benne potenciál, sérült is volt, épp ezért meg kell adni neki az esélyt a bizonyításra, de azért vékony jégen táncol ő is. Nem véletlen, hogy Ballard csupa olyan játékost hívogat vizitálni, akik a guard mellett centerként is bevethetőek.
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Kelly még nem engedett sacket a karrierje során. Szerintem ez elég indok ahhoz, hogy ő maradjon a center. 😊NFL-ben sem? Az szép. NCAA-ről tudtam, de akkor tud valamit a csávó, ha NFL-ben, Brisettel a háta mögött is még szűz sackek terén.
peterk2005
több mint 8 éve
Kelly még nem engedett sacket a karrierje során. Szerintem ez elég indok ahhoz, hogy ő maradjon a center. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
deleted account
1 758
Slauson is a csapatnál, jól van ez, kell a veterán a falba, ma aktív napja volt Ballardnak.Kelly rookie szezonjában jó volt, tavalyit meg inkább ne számoljuk, sok sérülése volt, plusz ugye Brisett volt mögötte, ami szerintem egy elit centernek is erősen nehezítette volna a dolgát, főleg hogy a guardok sem voltak nagyon minőségiek.
De nagyon érdekes, mennyire kerestek Center rutinú Guardot lehet hogy nem volt elájulva Kellytől az új brancs?
+
twitter.com/FieldYates/status/976208879104282624
Tony Adams
több mint 8 éve
Szerintem is inkább guardba jött, ott vannak a bajok, nem centerben.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Slauson is a csapatnál, jól van ez, kell a veterán a falba, ma aktív napja volt Ballardnak.Vagy a back-up centertől. Jelenleg nagyobbat dobna az egységen, ha pl Vujnovich helyén játszana.
De nagyon érdekes, mennyire kerestek Center rutinú Guardot lehet hogy nem volt elájulva Kellytől az új brancs?
Tony Adams
több mint 8 éve
Slauson is a csapatnál, jól van ez, kell a veterán a falba, ma aktív napja volt Ballardnak.De nagyon érdekes, mennyire kerestek Center rutinú Guardot lehet hogy nem volt elájulva Kellytől az új brancs?
+
Szerkesztette: Tony Adams
több mint 8 éve
Remélem ezt a twitter accountot mindenki követi. A legjobb colts news acc a twitteren 😊Szerk: jesus holy sh*t, a fórum az egész twitter folyamot beillesztette 😀 Inkább átalakítom linkké:
Capt. Andrew Luck.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Mivel Bazza sajnálta a végén a cutot, én elhiszem, hogy év végére magára talált, így örülök! Sok Lions meccset nem láttam, szóval magamtól nem tudnám megítélni. Hátha Andrew igazán meghozza a kedvét a játékhoz.Azért a sajnálatnak köze van ahhoz, hogy jelenleg ugyanakkora az üresség a posztján mint a trófeás szekrényünkben.
kristóf17
Vicces, hogy akkor engedtük el amikor a négy éve alatt a legjobban játszott...
több mint 8 éve
Irsay papa is belenyúlt a pénztárcájába:www.colts.com/news/article-1/Colts-Facility-Undergoing-Major-Modernization/f2943ff6-c0d0-4fda-974d-be580c7dd1ca
több mint 8 éve
Közben megvan Grant szerződése is. 1 év 5 millió. Nem tudom mire gondolt a Ravens azzal a 3 év 25 millióval vagy mennyivel. A srác egy hete még valószínűleg boldogabb volt, mint most. (Bár ha 25 éves lennék és elém tennének 5 milliót, hogy gyere játssz az NFL-ben, nem sírnám tele a párnám. 😀 )4/29 volt asszem... ami még hagyján, a 14.5 gari volt a hajtépős
Emellé még elfér Hurnst mondjuk Aiken helyett, ha úgy gondoljuk. Nem is zavarnák egymást, mert Grant (is) tud slotban és kívül is játszani.
peterk2005
De az 1 éves prove-it dolog, ráadásul Luckkal nem feltétlenül rossz ötlet... zár egy egész jó szezont, aztán jövőre kaszál majd megint egy 3/24-et (mint Albert Wilson), és akkor kb ugyanott lesz.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
Közben megvan Grant szerződése is. 1 év 5 millió. Nem tudom mire gondolt a Ravens azzal a 3 év 25 millióval vagy mennyivel. A srác egy hete még valószínűleg boldogabb volt, mint most. (Bár ha 25 éves lennék és elém tennének 5 milliót, hogy gyere játssz az NFL-ben, nem sírnám tele a párnám. 😀 )Emellé még elfér Hurnst mondjuk Aiken helyett, ha úgy gondoljuk. Nem is zavarnák egymást, mert Grant (is) tud slotban és kívül is játszani.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Desirt visszahoztuk 1 évre. Az összeget még nem tudom, de nem csinál cap hellt úgyse. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)