Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 9 éve
az overthecap szerint egy 4. körös kompenzációs picket kapunk majd Fleener távozása miatt.Freeman és Lowery távozását viszont kiegyenlítette Pat Rob és Tolzien megszerzése.
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Hát asszem most mellé tenyereltetek az önmegsemmisítő gombnak, szóval most már ténylegesen esélyes, hogy a csoport 4. helyéért fogunk hajtani azzal, hogy Coughlin odakerült. Be szép is az élet...Soha nem becsüld le a Jags önpusztító döntéseit! Ne feledd tavaly állítólag megnyertük az offseasont. Annyira, hogy 5-11-ről sikerült 3-13-ra "előrelépni". A Titans meg a Titans, főleg Mularkeyval HC-ban. A Texansnál meg pletykálják, hogy ha megint simán kikapnak, akkor BOB elmegy a francba. Szóval amíg Lucknak hívják a divízió legjobb QB-ját, addig nincs oka a pánikra. Max a frusztráltságra.Hát baszki, ha a Jags szerez egy jobbféle stábot, és a Tennessee is draftol egy jobbat, akkor beza csúnyán harmadik helyen fogunk pofozkodni a csoport utolsó helyéért a Texans-szal. Hát kiábrándító, főleg hogy akkor hamarosan készülhetünk Grigson újabb zseniális UFA-jára. James Harrisont elhozzuk egy 5 éves szeződéssel, legalább évi 6 misiért, esetleg Pepperst valami hasonlóan racionális szerződéssel, Art Jones helyére pedig behozzuk Wilforkot, hisz benne még a jövő.jav: 4-12 confirmedMar korabban bejelentettem a hivatalost: Payton HC, McCoy OC, Bowles DC, Peyton GM/CEO, es igazabol minden mas, o lesz a mi Elwayunk19-0 confirmed
Stez
JSanyo
JSanyo
coltman
.
iktriad
Szerkesztette: deleted account
több mint 9 éve
1szer vakon beletaláltak Freeman-be a CFL ből,és onnantól kezdve minden évbe hoznak 1 jövőbeli sztárt,sokezer dollár garantálttal,akiről kiderül, hogy egy darab sz.r.Tavaly Carter volt a nagy húzás,azt sem tudom, mi lett vele.
több mint 9 éve
Bazzie Joe, a grigson hőseiből 😉
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 9 éve
Az OLB mar nem need:szóval Bazza a Lions-ból. Végre ismét magyar az NFL-ben! Bravó!
Colts sign OLB Alex Bazzie to futures contract. Last 3 yrs with BC Lions of CFL. 29 sacks in 50 games.
nagytomy
több mint 9 éve
akár csak a szóvicced 😀Az OLB mar nem need:Hát ez "Bazzie" jó
Colts sign OLB Alex Bazzie to futures contract. Last 3 yrs with BC Lions of CFL. 29 sacks in 50 games.
nagytomy
dugo93
I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 9 éve
Az OLB mar nem need:Hát ez "Bazzie" jó
Colts sign OLB Alex Bazzie to futures contract. Last 3 yrs with BC Lions of CFL. 29 sacks in 50 games.
nagytomy
több mint 9 éve
Az OLB mar nem need:Nálunk is járt workouton a múlt héten.
Colts sign OLB Alex Bazzie to futures contract. Last 3 yrs with BC Lions of CFL. 29 sacks in 50 games.
nagytomy
több mint 9 éve
Az OLB mar nem need:Ezzel minden meg is van oldva. Jövőre tuti a gyűrű.
Colts sign OLB Alex Bazzie to futures contract. Last 3 yrs with BC Lions of CFL. 29 sacks in 50 games.
nagytomy
több mint 9 éve
Az OLB mar nem need:Colts sign OLB Alex Bazzie to futures contract. Last 3 yrs with BC Lions of CFL. 29 sacks in 50 games.
több mint 9 éve
Egyértelmű, hisz ezt már Grigson többször is megmondta, hogy az elit QB fizu miatt nem olyan egyszerű védelmet építeni.Jaja, Éli Manning 17,5 milliója is összerogyasztotta a Giants defet
coltman
több mint 9 éve
Majd amikor QB-t viszünk első körben BPA alapon, mik lesznek itt 😀 | (hogy aztán elcseréljük valakinek akinek kurvára kell, mint én maddenben 😀 ) |
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 9 éve
Majd en tolom, hogy elhuzzatok innen mindannyian, en pedig egyedul Pats-topikot csinalhassak ebbol a kocerajbol.
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Azért addig én se bírom, de valahogy most fel kell dolgozni ezt a szintű agyatlan baromságot, és józan ésszel ez nekem nem megy 😊Azért ha a következő év végig ebből a szarkazmusból fog állni, akkor én a magam részéről inkább passzolni fogom a topicot. 😉Értelmezd már 😉 Most vagy nekiállunk komolyan venni, ami itt történik, és akkor csoportos harakirit követünk el, vagy elővesszük a szarkazmus kártyát, és akkor így kezeljük a dolgot. Én utóbbira voksolok 😉StezTudom, hogy én leszek a bunkó, mert meg merem kérdezni, de nem unod még azt a sok hülyeséget, amit heti rendszerességgel beírogatsz ide?
Zolika
coltman
(Tudom, ezzel sokaknak szívességet teszek 😊 )
peterk2005
több mint 9 éve
Azért ha a következő év végig ebből a szarkazmusból fog állni, akkor én a magam részéről inkább passzolni fogom a topicot. 😉Értelmezd már 😉 Most vagy nekiállunk komolyan venni, ami itt történik, és akkor csoportos harakirit követünk el, vagy elővesszük a szarkazmus kártyát, és akkor így kezeljük a dolgot. Én utóbbira voksolok 😉StezTudom, hogy én leszek a bunkó, mert meg merem kérdezni, de nem unod még azt a sok hülyeséget, amit heti rendszerességgel beírogatsz ide?
Zolika
coltman
(Tudom, ezzel sokaknak szívességet teszek 😊 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Most őszintén, azt hittem ezt nem kell itt elmagyarázni, mert teljesen egyértelmű. Persze, hogy az az 5 millió a probléma, hisz ők komponensenként rakták össze a D-t, és mint a konyhabútornál, itt sem lehet kihagyni 1-1 elemet belőle - vennél konyhabútort lábak nélkül? Na ugye hogy nem. Így van ez itt is, hogy összeraktak egy elit LB sort, csak sajna pont az egyik CB fizuja már nem fért bele. Utána próbáltak egy másik setup-ot, akkor meg az OLB fizuja nem fért bele. Utána való évben meg ugye pont nem volt kint olyan UFA a piacon, akivel össze tudták volna hozni a tökéletes védelmet. Fél munkát meg ugye nem hajlandóak csinálni, így természetesen várják azt a cap-emelkedési szintet, amikor 11 UFA-t egyszerre leigazolva összeáll a 85-ös Bears védelem. Addig meg csak nyugalomra van szükség hogy kibírjuk az ínséges időket.Igen, de igazabol ez az indok mindig is jogos volt. Elvegre a Seattle-nek, a Ravensnek, a Steelersnek, a Giantsnek, a Panthersnek es a Patsnek sincs top vedelme, hogy csak azokat a csapatokat emlitsem, melyeknek az iranyitoja 20 millis folott keres, ami az eves atlagot illeti.Egyértelmű, hisz ezt már Grigson többször is megmondta, hogy az elit QB fizu miatt nem olyan egyszerű védelmet építeni. Persze lehet, hogy ha nem sikerül olyan jól neki a TC, akkor megy backup QB-nak, mint Romo, és Tolzien lesz a franchise QB.ez is Luck hibájaJah, tudom, hogy kurva jó, de most komolyan, ha van egy Porsched, és valaki odamenne hozzád, hogy cseréld el egy Zaporozsecre, te belemennél? Kicsivel rosszabb D-t elvállal, de gyakorlatilag mi már nem is NFL vagyunk, hanem lassan NCAA a védelmet illetően, ahol nem mint mondjuk a Jagsnél, megvan az alapanyag, hanem még csak a szar van, de abból viszont jó sok. Szóval kb esélytelen még ha megy is Wade, hogy nálunk kössön ki.Egyebkent Phillipsen gondolkoztam, mint aki zsenialis vedoszakember, csak nala teljesen egyertelmu a szitu.Irsay gépe tegnapelőtt Houstonban volt. J. Gruden is éppen ott közvetített. Indult a találgatás.Did he just want to see what a playoff team looked like?
szg2
Ez kurva jó 😀 Mondjuk a Wade Philips spekuláció se gyenge - szerintem előbb akasztaná fel magát egy százas szögre, mint hogy elvállalja ezen zseniális defenset, ez szerintem már mission accomplished, ennél roncsabbá nem lehet már tenni 😀
coltman
Nem fog eljonni a liga legjobb vedelmenek elerol, ha nem leptetik elo --> magyarul o HC-allassal lenne megszerezheto, na ezt viszont mar nem eri meg szerintem, nekunk legalabbis nem.
Mert egyebkent nagyon orulnek neki, mint DC, de hat nincs olyan hulye, aki meghuzna egy ilyen valtast, a denveri vedelem elerol egy even belul elviszi valaki ismet HC-nak, amennyire kapkodnak a csapatok a HC-kert, mindezt a koordinatorok kozul.
Stez
coltman
Farky
coltman
Luck keres 25-ot, az az evi 5 millio a 83 csilliardos capaemelkedes mellett olyan tenyezo, amivel nem lehet mit kezdeni. Meg hat ugye mi azert is draftolunk szar jatekosokat, mert Luck fizetese mellett nincs penzunk jokra.
Stez
Na most a draft. Természetesen ez is Luck hibája, hisz a kurva nagy fizetéséből adódó előbb említett D tervezgetés annyi időt vett el a pure-talent Ryan életéből, hogy bármennyire is tolta befele a Redbullokat (napjában 3-4-et is), feláldozva tökéletes testét a Colts előrehaladásának oltárán, nem tudott annyira ébren maradni már, hogy felkészülhessenek megfelelő mód a draftolásra. Ráadásul tavaly még képes volt azt a pofátlan szemétséget is elkövetni a franchise QB, hogy összevissza rohangált a pályán, és hát még jóhogy ezen észnélküliségnek a végeredménye az, hogy lesérül, így a D mellett a 2016-os offseason-ban már az OL-lel is foglalkozni kellett, ami az eddigi 150%-os terhelést csak tovább növelte. Pedig ha hagyta volna már az első meccsen hogy elföldelje a D - és nem ragaszkodott volna annyira mocskos mód az életéhez - akkor már sokkal könnyebb dolgunk lenne, mivel Tolzien lenne a QB, és így lenne pénz a D építésére.
Any other question?
több mint 9 éve
Trédeljük el osweilerre. 2szer is megvert az idén. Még tolzienért is adnák, csak vigyük a cap hitjét 😊.
Culture is everything - Ballard pre draft press conference
több mint 9 éve
Igen, de igazabol ez az indok mindig is jogos volt. Elvegre a Seattle-nek, a Ravensnek, a Steelersnek, a Giantsnek, a Panthersnek es a Patsnek sincs top vedelme, hogy csak azokat a csapatokat emlitsem, melyeknek az iranyitoja 20 millis folott keres, ami az eves atlagot illeti.Egyértelmű, hisz ezt már Grigson többször is megmondta, hogy az elit QB fizu miatt nem olyan egyszerű védelmet építeni. Persze lehet, hogy ha nem sikerül olyan jól neki a TC, akkor megy backup QB-nak, mint Romo, és Tolzien lesz a franchise QB.ez is Luck hibájaJah, tudom, hogy kurva jó, de most komolyan, ha van egy Porsched, és valaki odamenne hozzád, hogy cseréld el egy Zaporozsecre, te belemennél? Kicsivel rosszabb D-t elvállal, de gyakorlatilag mi már nem is NFL vagyunk, hanem lassan NCAA a védelmet illetően, ahol nem mint mondjuk a Jagsnél, megvan az alapanyag, hanem még csak a szar van, de abból viszont jó sok. Szóval kb esélytelen még ha megy is Wade, hogy nálunk kössön ki.Egyebkent Phillipsen gondolkoztam, mint aki zsenialis vedoszakember, csak nala teljesen egyertelmu a szitu.Irsay gépe tegnapelőtt Houstonban volt. J. Gruden is éppen ott közvetített. Indult a találgatás.Did he just want to see what a playoff team looked like?
szg2
Ez kurva jó 😀 Mondjuk a Wade Philips spekuláció se gyenge - szerintem előbb akasztaná fel magát egy százas szögre, mint hogy elvállalja ezen zseniális defenset, ez szerintem már mission accomplished, ennél roncsabbá nem lehet már tenni 😀
coltman
Nem fog eljonni a liga legjobb vedelmenek elerol, ha nem leptetik elo --> magyarul o HC-allassal lenne megszerezheto, na ezt viszont mar nem eri meg szerintem, nekunk legalabbis nem.
Mert egyebkent nagyon orulnek neki, mint DC, de hat nincs olyan hulye, aki meghuzna egy ilyen valtast, a denveri vedelem elerol egy even belul elviszi valaki ismet HC-nak, amennyire kapkodnak a csapatok a HC-kert, mindezt a koordinatorok kozul.
Stez
coltman
Farky
coltman
Luck keres 25-ot, az az evi 5 millio a 83 csilliardos capaemelkedes mellett olyan tenyezo, amivel nem lehet mit kezdeni. Meg hat ugye mi azert is draftolunk szar jatekosokat, mert Luck fizetese mellett nincs penzunk jokra.
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Egyértelmű, hisz ezt már Grigson többször is megmondta, hogy az elit QB fizu miatt nem olyan egyszerű védelmet építeni. Persze lehet, hogy ha nem sikerül olyan jól neki a TC, akkor megy backup QB-nak, mint Romo, és Tolzien lesz a franchise QB.ez is Luck hibájaJah, tudom, hogy kurva jó, de most komolyan, ha van egy Porsched, és valaki odamenne hozzád, hogy cseréld el egy Zaporozsecre, te belemennél? Kicsivel rosszabb D-t elvállal, de gyakorlatilag mi már nem is NFL vagyunk, hanem lassan NCAA a védelmet illetően, ahol nem mint mondjuk a Jagsnél, megvan az alapanyag, hanem még csak a szar van, de abból viszont jó sok. Szóval kb esélytelen még ha megy is Wade, hogy nálunk kössön ki.Egyebkent Phillipsen gondolkoztam, mint aki zsenialis vedoszakember, csak nala teljesen egyertelmu a szitu.Irsay gépe tegnapelőtt Houstonban volt. J. Gruden is éppen ott közvetített. Indult a találgatás.Did he just want to see what a playoff team looked like?
szg2
Ez kurva jó 😀 Mondjuk a Wade Philips spekuláció se gyenge - szerintem előbb akasztaná fel magát egy százas szögre, mint hogy elvállalja ezen zseniális defenset, ez szerintem már mission accomplished, ennél roncsabbá nem lehet már tenni 😀
coltman
Nem fog eljonni a liga legjobb vedelmenek elerol, ha nem leptetik elo --> magyarul o HC-allassal lenne megszerezheto, na ezt viszont mar nem eri meg szerintem, nekunk legalabbis nem.
Mert egyebkent nagyon orulnek neki, mint DC, de hat nincs olyan hulye, aki meghuzna egy ilyen valtast, a denveri vedelem elerol egy even belul elviszi valaki ismet HC-nak, amennyire kapkodnak a csapatok a HC-kert, mindezt a koordinatorok kozul.
Stez
coltman
Farky
Szerkesztette: deleted account
több mint 9 éve
ez is Luck hibájaJah, tudom, hogy kurva jó, de most komolyan, ha van egy Porsched, és valaki odamenne hozzád, hogy cseréld el egy Zaporozsecre, te belemennél? Kicsivel rosszabb D-t elvállal, de gyakorlatilag mi már nem is NFL vagyunk, hanem lassan NCAA a védelmet illetően, ahol nem mint mondjuk a Jagsnél, megvan az alapanyag, hanem még csak a szar van, de abból viszont jó sok. Szóval kb esélytelen még ha megy is Wade, hogy nálunk kössön ki.Egyebkent Phillipsen gondolkoztam, mint aki zsenialis vedoszakember, csak nala teljesen egyertelmu a szitu.Irsay gépe tegnapelőtt Houstonban volt. J. Gruden is éppen ott közvetített. Indult a találgatás.Did he just want to see what a playoff team looked like?
szg2
Ez kurva jó 😀 Mondjuk a Wade Philips spekuláció se gyenge - szerintem előbb akasztaná fel magát egy százas szögre, mint hogy elvállalja ezen zseniális defenset, ez szerintem már mission accomplished, ennél roncsabbá nem lehet már tenni 😀
coltman
Nem fog eljonni a liga legjobb vedelmenek elerol, ha nem leptetik elo --> magyarul o HC-allassal lenne megszerezheto, na ezt viszont mar nem eri meg szerintem, nekunk legalabbis nem.
Mert egyebkent nagyon orulnek neki, mint DC, de hat nincs olyan hulye, aki meghuzna egy ilyen valtast, a denveri vedelem elerol egy even belul elviszi valaki ismet HC-nak, amennyire kapkodnak a csapatok a HC-kert, mindezt a koordinatorok kozul.
Stez
coltman
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Jah, tudom, hogy kurva jó, de most komolyan, ha van egy Porsched, és valaki odamenne hozzád, hogy cseréld el egy Zaporozsecre, te belemennél? Kicsivel rosszabb D-t elvállal, de gyakorlatilag mi már nem is NFL vagyunk, hanem lassan NCAA a védelmet illetően, ahol nem mint mondjuk a Jagsnél, megvan az alapanyag, hanem még csak a szar van, de abból viszont jó sok. Szóval kb esélytelen még ha megy is Wade, hogy nálunk kössön ki.Egyebkent Phillipsen gondolkoztam, mint aki zsenialis vedoszakember, csak nala teljesen egyertelmu a szitu.Irsay gépe tegnapelőtt Houstonban volt. J. Gruden is éppen ott közvetített. Indult a találgatás.Did he just want to see what a playoff team looked like?
szg2
Ez kurva jó 😀 Mondjuk a Wade Philips spekuláció se gyenge - szerintem előbb akasztaná fel magát egy százas szögre, mint hogy elvállalja ezen zseniális defenset, ez szerintem már mission accomplished, ennél roncsabbá nem lehet már tenni 😀
coltman
Nem fog eljonni a liga legjobb vedelmenek elerol, ha nem leptetik elo --> magyarul o HC-allassal lenne megszerezheto, na ezt viszont mar nem eri meg szerintem, nekunk legalabbis nem.
Mert egyebkent nagyon orulnek neki, mint DC, de hat nincs olyan hulye, aki meghuzna egy ilyen valtast, a denveri vedelem elerol egy even belul elviszi valaki ismet HC-nak, amennyire kapkodnak a csapatok a HC-kert, mindezt a koordinatorok kozul.
Stez
több mint 9 éve
Nem.StezTudom, hogy én leszek a bunkó, mert meg merem kérdezni, de nem unod még azt a sok hülyeséget, amit heti rendszerességgel beírogatsz ide?
Zolika
Es:
www.youtube.com/watch?v=iMpA37Vo25s
több mint 9 éve
deleted account
1 758
Értelmezd már 😉 Most vagy nekiállunk komolyan venni, ami itt történik, és akkor csoportos harakirit követünk el, vagy elővesszük a szarkazmus kártyát, és akkor így kezeljük a dolgot. Én utóbbira voksolok 😉StezTudom, hogy én leszek a bunkó, mert meg merem kérdezni, de nem unod még azt a sok hülyeséget, amit heti rendszerességgel beírogatsz ide?
Zolika
több mint 9 éve
StezTudom, hogy én leszek a bunkó, mert meg merem kérdezni, de nem unod még azt a sok hülyeséget, amit heti rendszerességgel beírogatsz ide?
több mint 9 éve
Egyaltalan nem erdekelnek ezek a kisstilu pletykak az Indaanapolisszal kapcsolatban. Reg koztudott, hogy PM, Gruden es Payton alairt a csapathoz, egyaltalan semmi kerdojel nincs a csapat jovojet illetoen!