Kansas City Chiefs
29 feliratkozó
több mint 1 éve
Jól öregedett komment. Sebaj, megszoktuk.Ez nekem is tetszett. 😊
esanders10
Egyébként meg. Azt mondtad, 17-0 lesz a Chiefs mérlege ne mondjam, hogy nem. De én mondtam.
Csak ha már felhozod. Peace.
Jól őregedett a csapat napi szintű kommunikációja.
Mert úgy kezdték hogy lehet a PO-ban talán jàtszhat. Ez egy high ankle sprain. Több mint egy hónap, ha jól gyógyul.
Vagyis inkàbb ott már biztos játszik, de előtte nem. Mivel ez egy soft high ankle sprain. Direkt mem is írtam ide semmit a meccs után, míg nem a csapat mondja.
Vagyis hogy már jövō héten is játszik. Mivel nem is komoly a dolog.
Amit úgy kell érteni, hogy most is edz és ő az irányítónk, nincs látnivaló.
Mindenesetre Hollywood és Buttkicker is felépült. Nàluk is volt egy kis ködösítés. De Mahomes esetében szerintem ők is rossz infóból dolgoztak eleinte.
Szerkesztette: ulpianus

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
A szezonnak vége. Csak ha akinek kétségei lennének. Mahomes ha egyáltalán pályára biceg a rájátszásban, vadászni fognak rá. Rásérül és ennyi. De egyébként sem lesz formában ha beáll. Nélküle pedig alapszakaszban még volna akit elkapunk, de rájátszásban nincs.Jól öregedett komment. Sebaj, megszoktuk.
Ettől még érdemes KC szurkolóként nézni mihez kezdenek a helyzettel a játékosok és edzők. Illetve ki nyeri az AFCt, a SBt. De nem mi. Nem gond, csak épüljön fel Mahomes és jövőre megint nekifutunk.
ulpianus
több mint 1 éve
The #Chiefs plan to activate Marquise ‘Hollywood’ Brown (reserve/injured, shoulder) for Saturday’s game vs. Houston assuming everything continues trending positively this week, per sources.Full edzéseket tol ő is.
Brown looks to make his Chiefs debut after missing four months.
KeyG

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
The #Chiefs plan to activate Marquise ‘Hollywood’ Brown (reserve/injured, shoulder) for Saturday’s game vs. Houston assuming everything continues trending positively this week, per sources. Brown looks to make his Chiefs debut after missing four months.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Mahomes serulese kevesbe sulyos, mint multkor (szinten a rajatszasban) volt. LEhet par snapet jatszik mar szombaton is. Sztem nem kellene. A Texans DL ugy hozza a masodik legtobb sacket, hogy nem kell nekik blitzben segitseg hozza. Erteletlen kockaztatni ezen a meccsen (is).Full edzéseket tol 2 napja.
ulpianus
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Mahomes serulese kevesbe sulyos, mint multkor (szinten a rajatszasban) volt. LEhet par snapet jatszik mar szombaton is. Sztem nem kellene. A Texans DL ugy hozza a masodik legtobb sacket, hogy nem kell nekik blitzben segitseg hozza. Erteletlen kockaztatni ezen a meccsen (is).

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
A szezonnak vége. Csak ha akinek kétségei lennének. Mahomes ha egyáltalán pályára biceg a rájátszásban, vadászni fognak rá. Rásérül és ennyi. De egyébként sem lesz formában ha beáll. Nélküle pedig alapszakaszban még volna akit elkapunk, de rájátszásban nincs.Ettől még érdemes KC szurkolóként nézni mihez kezdenek a helyzettel a játékosok és edzők. Illetve ki nyeri az AFCt, a SBt. De nem mi. Nem gond, csak épüljön fel Mahomes és jövőre megint nekifutunk.
Szerkesztette: ulpianus

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
Azért arra kíváncsi vagyok, hogy azt kiüli-e.sanyargatással enyhíteni, jól hangzik...
Van egy edzője, aki az ilyesmi sérülések enyhítésére edzi Brekit, az ízületek tűréshatáron is túli sanyargatásával.
Meglátjuk.
mirdal
Mondjuk afelől nincs kétségem, hogy a PO-ban játszani fog, ha tud két lábon állni, hogy az alapszakaszban mennyi értelme van erőltetni az más kérdés, 1.5 meccs előny a Bills-szel, még 3 forduló hátra van, nem mondom, hogy nincs tétje, de nem biztos hogy megéri kockáztatni hogy a PO-ban mondjuk komolyabb limitációkkal kelljen játszani csak hogy megmutassátok a Texans, Steelers, Broncos hármasnak, hogy ki a főnök, mármint főnökök...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 1 éve
Azért arra kíváncsi vagyok, hogy azt kiüli-e.Van egy edzője, aki az ilyesmi sérülések enyhítésére edzi Brekit, az ízületek tűréshatáron is túli sanyargatásával.
Meglátjuk.
több mint 1 éve
Mahomes high ankle sprain.....Ha jol tudom abbol 6 het alatt lehet "megyogyulni".
dande2
4het a PO ha pihen egyet chiefs 5het mulva lesz ra szukseg.

több mint 1 éve
Mahomes high ankle sprain.....
több mint 1 éve
Legalább ez sima győzelem lett. Kivártuk. 😊

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
Azóta pár (10?) éve mérték is (A Guinness rekord emberei), melyik a leghangosabb NFL stadion. A Chiefs+Seahawks Arénák egymásra licitáltak végül, oszt' az Arrowhead népe nyert. 😊 Asszem 142.5 Decibel vagy hogy.Mondta ezt már Rivers is, mások is, hogy ha belekezdenek, semmit nem hallani. Ezért a Chiefs elleni (idegenben) meccsekre nagyon fontos begyakorolni a néma snapet, stb.
Szerkesztette: ulpianus

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
Érdekes történet… Szóval ezt így itt hagyom… 😊
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Steven Nelson CB aki visszavonult, visszatért a csapatba. Resurrected.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
Remélem 15-2 lesz utolsó heti vereséggel youtu.be/M3RK2yhbdgk?si=pPc42N6WZaIsM085
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Amit így is meg lehet csinálni 😄Since 2000, there have been 15 teams with 12+ wins through the first 14 weeks of the season.
— Sheil Kapadia (@SheilKapadia) December 9, 2024
Until this year, they all had a point differential of at least +100.
The 2024 Chiefs are 12-1 with a point differential of +56.
több mint 1 éve
Ott a következő csoport W 😊
több mint 1 éve
Megmutattuk a Raidersnek, így kell a végén FGal meccset nyerni. Nem fejbedobni a QBt. 😊

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
Chiefs find the most unreal ways to winSteelers stadium at Christmas:
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Már mindegy, a PO megvan, a hazai pálya előnye meg nem is kell, mert úgyis megveri magát az ellenfél, egyre megy, hol játszik a csapat. 😅
több mint 1 éve
a sima meccsek szezona, kiváncsi vagyok jövő héten hogy alázza meg magát az ellenMost a Chargers jon. Ok sosem csinalnak olyat, ne mondd mar! Aztan a Browns. Ok sem.
ehh

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 1 éve
a sima meccsek szezona, kiváncsi vagyok jövő héten hogy alázza meg magát az ellen
