Kansas City Chiefs
29 feliratkozó
több mint 13 éve
Hát nehezen tudom eldönteni, hogy a bíróktól vagy Casseltől kaptam jobban hányingert. Ez a csapat tényleg csak egy irányítónyira van a PO csapattól.
több mint 13 éve
Jut eszembe, senki nem írta be, pedig most először a szezonban VEZETTÜNK a meccsen! Azért ez már igazán fantasztikus dolog! 😀ulpianusÉn beírtam a meccsen, amikor vezettünk 😉
több mint 13 éve
Akkor mindkét meccsen ugyanannyit számított a bíráskodás, oké. Ezen nem fogunk összeveszni.Beszéljünk Casselen kívül azokról, akik megérdemlik.
Poe nagyszerűen játszott. Egyre nehezebb tartani. Passz ellen is meglepően gyorsan tolt előre, még a végén lesz belőle valami.
Justin Houston továbbra is kiváló, amikor nem zónáztatják hátul. Még úgy is odaért Benre siettetni, hogy zónában állva ismerte fel, senki más nem fogja zavarni Bent, és kell a nyomás. 1 sack 1 FF a fő mutatói.
Jalil Brown nickelben végre mutatott értelmes dolgokat. Ettől még nem lett jó, de ez is valami.
Jamaal megint úgy futott koppra 100 yardot 4.3as átlaggal, hogy minden védő rá figyelt. A TDja egészen kiváló volt például, ahogy bevarázsolta contact után másfél yardra.
Derrick Johnson 12 tackle 1 forced fumble (a földön fekve), 2 TFL amikor nagyon kell.
Berry egy TD passzt mentett. És ő is meg Arenas is épphogy nem tudta a vizes labdát pickre hozni.
Daboll első TD driveja kiváló volt! Aztán még volt egy jó drive (bírók elvették a poénját), meg pár jó playcall ami tetszett.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Akkor ha jól látom a dolgot, innentől Cassel nincs pályán... eladta, le kell hozni a pályáról... melyikről? Bármelyikről... amúgy szvsz itt és a mi meccsünkön is számított a bíráskodás, bár ettől még mindkettőt behúzta volna... teszemazt Josh McCown, vagy akár Stanzi, vagy akárki, még Delhomme is... szomorú!Én már azzal is megelégszem hétfőn, ha Romeo tartja a szavát, és Casselt lehozza amint eladja a labdát először (remélem utoljára!).ulpianusHát, nektek tényleg semmi nem jön össze. Cassel még most is kib*szott veletek, utolsó dobására adta el a labdát, hogy ne lehessen lehozni. 😊peterk2005

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 13 éve
Ezt a sünegér Casselt te jó Isten...
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Jut eszembe, senki nem írta be, pedig most először a szezonban VEZETTÜNK a meccsen! Azért ez már igazán fantasztikus dolog! 😀

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Volt pár érdekes sárga zászló a meccsen... JC6Nekünk mindig van. Tavalyelőtt panaszt tett a vezetőség a bírókra, azóta kapják a jót. Csak sem én, sem más Chiefs fan pont nem ilyen bíróanyázós. Mert a Ravens meccset leszámítva nem ezen ment el egyik sem, most sem.
Cassel mindenesetre dobott egy picket most is. 154 passzolt yardja lett 46os ratinggel. ÉS vesztettünk is. Szóval annyira nagyon nem hiszem, hogy megmentette az állását.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Volt pár érdekes sárga zászló a meccsen...
több mint 13 éve
Én már azzal is megelégszem hétfőn, ha Romeo tartja a szavát, és Casselt lehozza amint eladja a labdát először (remélem utoljára!).ulpianusHát, nektek tényleg semmi nem jön össze. Cassel még most is kib*szott veletek, utolsó dobására adta el a labdát, hogy ne lehessen lehozni. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Cassel csak összehozta vereséget is, meg azt is, hogy Stanzi ne legyen a pályán, egy igazi istencsapása ez az ember, nem lehet tőle megszabadulni 😕
több mint 13 éve
ender!Én is megelégednék ezzel. Idáig süllyedtünk 😕ulpianus
Én már azzal is megelégszem hétfőn, ha Romeo tartja a szavát, és Casselt lehozza amint eladja a labdát először (remélem utoljára!).empty taxi
több mint 13 éve
Chiefs have placed DL Glenn Dorsey, 5th overall pick in 2008, on IR, ending his season and likely his tenure as a Chief. More on @CBSSportsempty taxiSajnálom Dorseyt, bonyolultabb ez mint látszik, de így valóban alig van esélye, hogy maradjon. Viszont DE poszton elég jól állunk. Ha nem számítjuk a Crennel gerjesztette pass rush problémát minőségben és mennyiségben sincs gond.
ender!
Én már azzal is megelégszem hétfőn, ha Romeo tartja a szavát, és Casselt lehozza amint eladja a labdát először (remélem utoljára!).

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Chiefs have placed DL Glenn Dorsey, 5th overall pick in 2008, on IR, ending his season and likely his tenure as a Chief. More on @CBSSports

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Hétfőn ütjük a Steelerst. Vagy legalábbis vezetni fogunk ellenük. Na jó, megelégszem azzal is, ha nem lesz fumble-nk. Höhöhöhö...brühühühü 😀
több mint 13 éve
Petersonról annyit még a témában, miután a szezon igen csúfosan alakul, nemrég betalálta Piolit. Ő tudja mivel üti el az időt.Azt pedig csak remélhetjük, hogy a "minden turn over után az elkövető padra kerül" szabály a védőkre nem vonatkozik. 😀

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
sports.yahoo.com/blogs/nfl-shutdown-corner/romeo-rule-chiefs-bench-player-turns-ball-over-204800363--nfl.htmlHa ez igaz, cassel nem lesz sokat pályán 😊
Más, Egy kis Pioli-Peterson összehasonlítás:
www.kansascity.com/2012/11/10/3910735/piolis-first-four-years-with-chiefs.html
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
Brady Quinn azt mondta, a Raiders elleni meccsen kapott olyat (térddel fejbe), hogy agyrázkódása lett. Ettől azonnal rosszul kezdett látni. Azonban mivel évek óta nem került pályára, nem akart lejönni. Dobott egy picket is, csak magát okolhatja mindenért. Azért is, hogy azóta sem kerülhet pályára. Nemrég azt is nyilatkozta, hétfőn csereként a padon fog ülni, addigra rendben lesz.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Ezzel a rövid írással szeretnék köszönetet mondani mindenkineksteelers.hu/the-pink-month-completion/
több mint 13 éve
Egyértelmű, hogy az edzők is hullani fognak előbb-utóbb, és meg is érdemlik.
több mint 13 éve
Routt nem hinném, hogy beférne a Lions sapka alá...BazzaniEzt mondták. De ami elsőre mondanak az nem szok bejönni.
Ellenben Routt fizetése csökkenőben. a Raidersben asszem 10 milla fölött keresett, itt már csak 5öt, szal akkor most nulla körül lesz. 😀

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
A védelemben három alapvető gond van. Amennyiben most csak játékosokra hegyezzük ki.(Mert elméleti szinten is van gond).1. TE védekezésre nincs egyetlen alkalmas CB vagy LB sem a csapatban. Így Berry megy, aki még közepesnél kicsit jobban megoldja (most épp Gatest fogta nem rosszul). De így a secondary vezére és esze kiesik a játékból. Mert Berry legfőbb erénye tűnik el, miszerint ő ha szabadon játszhat(na), akkor futás és passz ellen is mindenhol ott van, és minden ötödik megmozdulása big play. (Elvileg ezért játszunk cover3-at!)
2. A Crennel féle cover 3 egy zónázó védelem. Hátul nincs két safety, csak egy tehát (FS Lewis). Neki sem kell királynak lenni, elég ha erős közepes. Lewis az. De futás ellen is be kell segítenie. Viszont a két CBnek prémium szintűnek kell lenni, mert a szélső futások, a rövid/közép/mély passzok esetén legtöbbször totál egyedül vannak elit WRek ellen is. Ugyanis nincs oldalváltás, ha Megatron a CBre áll fel gyenge oldalon, akkor a CB2 fogja egyedül és kész. Azonban Carr elengedésével Routt egyáltalán nem képes erre. Tavaly (+előtte) is szoptunk, mikor Carr vagy Flowers sérült volt. Erre hozták Jalil Brownt, nem jött be. Pedig egyetemen is árnyék CB volt Jimmy Smith túloldalán.
Így viszont legtöbb meccsen látható, hogy az ellen QB szinte kizárólag a CB2-re dobál. És haladnak. Rivers gyakorlatilag 20 dobásig nem rontott. Így azért nem lehet, hiába akármilyen jó a többi védő.
3. A RAC zónázás alapja a minimum pass rush. Mert egyrészt így marad elég védő hátul. Másrészt mindenkinek többnyire ugyanazt kell játszani, ez a RAC rendszer alapja (nem Zone blitz, hogy variálják a zónákat). Van zónavariálás, de minimálisan. Ehhez kell RACnek draftolni 3 első körös embert a 3 tagú DLbe. Lehetőleg TOP10ből. Csak ami a Patsben bejött, itt nem. Mert Dorsey 1 gap játékos, bár futás ellen megoldja ezt is (2 gap). Jackson sosem volt pass rusher. Poe sem, hiába gyors, ahhoz technika is kell.
Nincs extra blitzelő (Hali nem számít annak, 3-4ben sem), nincs sack, nincs nyomás. Nincs CB2 védelem, nincs strong safety.
Hátrányba kerülünk mindig (MINDIG), és az ellenfél nyugodtan elkezd futni. Ők vezetnek, pöröghet az óra. Az KC offense átadja nekik a labdát a saját térfelünkön többnyire, FG távban vannak, vagy egy passzal odaérnek. Vagy egy passzal TDig érhetnek.
És még így is a legtöbb meccsen a defense egy félidőn át, vagy épp három negyeden át kitart.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Routt állítólag kellene a Lionsnak. Nekem az a véleményem az esetről, hogy bűnbak keresés folyik. (Tudom, pont én neveztem meg őt többször is annak). Routt nem volt jó, de csak a meccsek felében. Most nem a pickjéről beszélek kimondottan. Daniels, J. Brown és Arenas sokkal rosszabbak voltak nála. Arenas visszahordónak jó, nickel backben is elmegy, de ettől még igaz.Pedig így fog menni.
Visszahoztuk Shaun Smitht DE posztra. Ez is lerágott csont. Crennel nem hajlandó blitzelni, akármi van. Amikor megpróbálja, működik (mióta Houston a fedélzeten), de ő akkor sem, és kész! Így a DLnek kellene a pass rusht hozni, és zónázhatnak a többiek. De a DL erre képtelen. Tele van run stopperekkel. Crennel meg ezt nem hajlandó megérteni, és kidolgozni egy ennek megfelelő rendszert. Pedig az övét kivéve minden rendszernek ez megfelel. Na mindegy.
Dorseyt azért rúgják ki, mert Herm Edwards embere. Ha valaki betenné a helyére (4-3 UT), jó lehetne 1 gap játékban pass ellen is. Mikor lejön a pályáról, midig gyengül a run stop gyenge oldalon. Lehet sokat sérült, de szinte mindig játszik úgy is.
Nekem aztán jó helyette A. Bailey, ő már Crennelék embere. Nem ezen múlik, hanem azon, hogy fogunk-e blitzelni, vagy találunk-e olyan domináns DE-t, aki tényleg megoldja blitzek nélkül is. Shaun Smithh ehhez kevés lesz, és Bailey is.
Gibbs kiváló LB edző. Ettől még nem lesz jó DC. Nekem ez is kapkodásra utal. Crennel is jókor jön rá, hogy nem megy a DC+HC poszt egyszerre. Pedig már lassan az edzőteremben lakik. Inkább választotta volna a másik posztot. Ez is mindegy, úgyis kirúgják, ha így megy tovább minden. A kapkodás ezen nem segít.
ulpianus
Crennel most ráhagyja a szart az amúgy sem jó DC Gibbsre, aztán innentől az ő keze alatt lehet fos ez a védelem.
A Chargers elleni meccsen is írtam, Crennel szerintem nem jó HC, max jó DC.
AMúgy meg tavaly kurva jó védelmet rakott össze, ment mindenkinek, még Berry nélkül sem volt rossz a csapatrész, idén miért erőlteti akkor a szart?
Tudja, hogy a DL-től nem jön pass rush, nem is értem, mit vár akkor.
Routt egy szar volt, az is jellemzi a játékát, hogy így is kivágták, amikor ennyire szar CB-k vannak mögötte is, ettől függetlenül idén vele is, nélküle is káosz van a védelemben, abban a védelemben, aki évek óta meccsben tartotta a KC-t sok-sok hétvégén, mert hogy az offense ezt nem tette meg, és most sem teszi meg, az is tuti.
Úgy meg kurva vicces, amikor az offense szinte egy normális drivera sem képes. A fos QB-knak meg Charles is megissza a levét, mert ha rá figyel mindenki, akkor nem fog tudni villogni, és Cassel tesz is róla, hogy a passzjáték komolytalan legyen és az ellenfél megtehesse, hogy Charles seggében legyen folyamatosan.
több mint 13 éve
Routt állítólag kellene a Lionsnak. Nekem az a véleményem az esetről, hogy bűnbak keresés folyik. (Tudom, pont én neveztem meg őt többször is annak). Routt nem volt jó, de csak a meccsek felében. Most nem a pickjéről beszélek kimondottan. Daniels, J. Brown és Arenas sokkal rosszabbak voltak nála. Arenas visszahordónak jó, nickel backben is elmegy, de ettől még igaz.Visszahoztuk Shaun Smitht DE posztra. Ez is lerágott csont. Crennel nem hajlandó blitzelni, akármi van. Amikor megpróbálja, működik (mióta Houston a fedélzeten), de ő akkor sem, és kész! Így a DLnek kellene a pass rusht hozni, és zónázhatnak a többiek. De a DL erre képtelen. Tele van run stopperekkel. Crennel meg ezt nem hajlandó megérteni, és kidolgozni egy ennek megfelelő rendszert. Pedig az övét kivéve minden rendszernek ez megfelel. Na mindegy.
Dorseyt azért rúgják ki, mert Herm Edwards embere. Ha valaki betenné a helyére (4-3 UT), jó lehetne 1 gap játékban pass ellen is. Mikor lejön a pályáról, midig gyengül a run stop gyenge oldalon. Lehet sokat sérült, de szinte mindig játszik úgy is.
Nekem aztán jó helyette A. Bailey, ő már Crennelék embere. Nem ezen múlik, hanem azon, hogy fogunk-e blitzelni, vagy találunk-e olyan domináns DE-t, aki tényleg megoldja blitzek nélkül is. Shaun Smithh ehhez kevés lesz, és Bailey is.
Gibbs kiváló LB edző. Ettől még nem lesz jó DC. Nekem ez is kapkodásra utal. Crennel is jókor jön rá, hogy nem megy a DC+HC poszt egyszerre. Pedig már lassan az edzőteremben lakik. Inkább választotta volna a másik posztot. Ez is mindegy, úgyis kirúgják, ha így megy tovább minden. A kapkodás ezen nem segít.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Gibbs 😂Kevés szarabb védelmet láttam, mint ami az ő keze alatt volt New Orleansban
A Routt cut meg a rendkívül mély CB depth-tel megint csak fura...
Tényleg becéloztátok az 1/1-et

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...