Los Angeles Chargers
20 feliratkozó
több mint 14 éve
AFC West draftelemzés:Klassz lett.
http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=2225Döme
Néhány észrevétel:
"Némileg védhető a draft talán legnagyobb reache, egyrészt állítólag a Saints is szerette volna a harmadik körben megszerezni Moutont, másrészt mint a cikk elején említettük, a Chargers abban a helyzetben volt az idei drafton, hogy lényegében a 2. körtől kezdve el lehetett kezdeni a speciel teamerek beszerzését, az egyetlen valódi neednek nevezhető posztot megoldották Liugettel."
A mondat második felével azért lehet vitatkozni, mert volt még egy jelentős need, a RT. Sztem nem volt olyan Chargers szurkoló, aki ne akart volna Clary helyére egy új RT-t az idei drafton az első 5 pickből. Ráadásul a Mouton-picknél még benn volt Marcus Gilbert, akit aztán 2 választással később el is vitt a Steelers.
Mondjuk ha jól emlékszem, a draft után valami olyasmit olvastam, hogy Schillinget lehet, hogy RT-nek akarja a Chargers.
Egy másik neednél, OLB-be sem jött ember, de ez menthető, English megkapta a megelőlegezett bizalmat, kötelező tőle a robbantás (és Barnes-t sem ártana megtartaniuk).
És ulpianus után én is hadd kukacoskodjak egy kicsit 😛 : a Broncos-nál Robert Quinn nem tavalyi 2. körös volt, hanem 2009-es.

If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 14 éve
Riverséknél jön a 6. gyerek 😀http://www.nfl.com/videos/nfl-network-total-access/09000d5d82044b8e/32-in-32-Chargers?module=HP_video
több mint 14 éve
AFC West draftelemzés:Köszi, szokásos jó színvonal jellemző az egész cikkre. Mi lenne a div-el nélküled. 😛
http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=2225Döme
több mint 14 éve
AFC West draftelemzés:Hála érte, most már jobban képben vagyok, mint eddig. 😊
http://bowl.hu/functions.php?name=news&a_id=2225Döme
több mint 14 éve
Kis unaloműző rotoworld-ről:Antonio Garay - DL - Chargers
Chargers NT Antonio Garay led all NFL defensive tackles in "pressure per snap" last season, according to Pro Football Focus.
Garay had been an under-utilized journeyman behind Jamal Williams going into last season. He quickly emerged as a penetrating run stopper and pass rusher, disruptive in all phases of the game in his first year as a starter. Garay graded out as PFF's No. 2 overall nose tackle despite playing just half the snaps of No. 1 Kyle Williams.
Malcom Floyd - WR - Chargers
The Chicago Tribune's Dan Pompei calls free agent Malcom Floyd a "good option" for the Bears if his free agency is unrestricted.
Floyd is a five-year vet who in all likelihood will be restricted. All offseason, Chicago writers have been pushing for the Bears to sign a big receiver, and at 6-foot-5, 225 Floyd would certainly fit the bill. Whether he's a fit for Mike Martz's offense is another story. Martz typically prefers wideouts who are lightning fast in and out of their breaks.
Eric Weddle - DB - Chargers
Pro Football Weekly is "hearing" that the Jaguars may target free agent FS Eric Weddle after the lockout.
Jags GM Gene Smith has made it known that he'll sign at least two defensive starters in free agency, and there's no greater need on the roster than free safety. Linebacker is another weak spot. Weddle, 26, is going to cost a lot of money. At the very least, teams in pursuit may have to be willing to match Colts FS Antoine Bethea's four-year, $27 million pact signed last June.
több mint 14 éve
Nagyon eseménydús időszakon vagyunk túl:- Cesaire segíteni akar Liugetnek, hogy átvehesse az ő helyét. Good guy.
- kiderült, hogy Mathewsnak megműtötték a csuklóját még januárban.
- valamint Norv azt nyilatkozta, hogy hosszú idő után Gates végre teljesen 100%-os.
több mint 14 éve
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d81ff11ed/article/chargers-lb-english-hopes-second-surgery-fixes-foot-issues?module=HP_headlinesHa már uncsizunk. 😛
több mint 14 éve
Rookies DB Marcus Gilchrist, RB Jordan Todman, and WR Vincent Brown are all expected to get tryouts on kick returns in training camp.If Darren Sproles signs elsewhere -- as expected -- return duties will be wide open. Gilchrist averaged 25.1 yards per kickoff return and 9.7 per punt return at Clemson. Todman's numbers were nearly identical on kickoffs at UConn, but he never returned a punt. Brown averaged a less impressive 21.6 yards on 37 kickoff returns at San Diego State.
------------------------------------------------
NFL Network's Michael Lombardi floats the possibility of free agent RB/KR Darren Sproles signing with the Rams.
Lombardi has had access to new coordinator Josh McDaniels in the past, so there could be more than guesswork involved here. Sproles would take over for Steven Jackson in obvious passing situations, functioning as McDaniels' version of Danny Woodhead. It's pretty clear from St. Louis' draft plan that McDaniels will copy the Patriots' 2010 offense.
több mint 14 éve
Pats topikban találtam:http://www.coldhardfootballfacts.com/Articles/11_3749_Decade_in_the_making%3A_the_ultimate_NFL_draft_grades.html
Szidjuk itt AJ-t a draftjai miatt közbe mi draftoltunk ez a kimutatás szerint az utóbbi 10 évben a 3. legjobban

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 14 éve
Ez az ittas vezetés ezeknél olyan, mint itthon a gyorshajtás...Állítólag Steve Panther Smith iránt érdeklődünk. Cserét kért Kaliforniába.szabaHa jön kevesebb pénzért, mint amit jelenleg kapna Carolinában, akkor ok, de annyira nem fontos. Inkább VJ és Floyd megtartására kéne törekedni.
Applewhiteot elkapták, a szokásos ittas vezetés.Pocs
több mint 14 éve
Állítólag Steve Panther Smith iránt érdeklődünk. Cserét kért Kaliforniába.szabaHa jön kevesebb pénzért, mint amit jelenleg kapna Carolinában, akkor ok, de annyira nem fontos. Inkább VJ és Floyd megtartására kéne törekedni.
Applewhiteot elkapták, a szokásos ittas vezetés.
több mint 14 éve
Állítólag Steve Panther Smith iránt érdeklődünk. Cserét kért Kaliforniába.
több mint 14 éve
Komolyan, én nem értem Kovácsot, mintha élvezné, hogy minden évben kiszed valakit , és így a Chargers mindig csak a világ 2. legjobb gitárosa. Banánhéjkommandó, bár mondjuk bár mi tartanánk már itt.Én bírom a karakterét. Sok döntése tetszik, jópár nem. De amíg ő a GM, addig nem félek, hogy szar csapatunk lesz. Esszét most nincs kedvem írni róla.
Amúgy egyszer érdekelne a tök őszinte véleményetek AJ munkásságáról, szóval nem a draftról, vagy más eseményről, hanem az egészről, szerintem már a Schotti ügyet Norvot, LT-kirakását, VJ hisztijét is kellő távolségból lehet kezelni. 😊
Nem most, de egyszer nagyon szívesen meghallgatnám, hogy valójában mit goldoltok erről az emberről. Mindegy is hogy miatta nem bandwagonolok, annak ellenére, hogy San Diego a kedvenc városom... .Helmut Zimmer
Amúgy tudom ám miért kérded Weddle-t 😛 Mert ő Nix-sablon. 😛
több mint 14 éve
Komolyan, én nem értem Kovácsot, mintha élvezné, hogy minden évben kiszed valakit , és így a Chargers mindig csak a világ 2. legjobb gitárosa. Banánhéjkommandó, bár mondjuk bár mi tartanánk már itt.Amúgy egyszer érdekelne a tök őszinte véleményetek AJ munkásságáról, szóval nem a draftról, vagy más eseményről, hanem az egészről, szerintem már a Schotti ügyet Norvot, LT-kirakását, VJ hisztijét is kellő távolségból lehet kezelni. 😊
Nem most, de egyszer nagyon szívesen meghallgatnám, hogy valójában mit goldoltok erről az emberről. Mindegy is hogy miatta nem bandwagonolok, annak ellenére, hogy San Diego a kedvenc városom... .
több mint 14 éve
Szaba! Mekkora a realitása annak, hogy Weddle lép?Sablonos duma, de 50%. Tudod mitől (kitől) függ... 😛
Köszi 😊Helmut Zimmer
több mint 14 éve
Szaba! Mekkora a realitása annak, hogy Weddle lép?Köszi 😊
több mint 14 éve
Utánanéztem a pickjeinknek és leginkább ez fejezi ki a véleményemet: http://i.imgur.com/b7sTG.gif%22%20alt=%22%22%20title=%22Hosted%20by%20imgur.comBrownnak örülök, sok helyen olvastam már draft előtt is, hogy jöhet hozzánk, mivel a SDSU-n játszott és még a Liuget pick is vállalható, remélem, hogy bejön majd. De a többi... 2. körtől szinte csak special teamereket húztunk, gyönyörű. Már csak az kéne, hogy ne hosszabbítsunk Weddle-lel, aki a legkiegyensúlyozottabb játékosunk mióta kezdő...
több mint 14 éve
New special teams coach Rich Bisaccia spent dozens of hours watching film on potential special teams players and called working with the Chargers’ coaches and scouting department for the first time “phenomenal.” Those that gave input during evaluations mentioned the special teams history for each player.Nagyon nagy menők vagyunk azért.
több mint 14 éve
Gachkar not invited to combine. Ran 4.56 40 at Pro Day. That's pretty good.No1 offense, No1 defense megvan, most építjük a No1 ST-t. 😀
több mint 14 éve
Andrew Gachkar az utcsó húzásunk. Sztem ST-er lehet a srác, 6'2 - 230 a srác, szóval nem tudom milyen LB lehet. Ja de, 4-3as. 😀 Leszarom, sztem meg se éli a rostert. Csak azt nem értem, hogy egy csomó használható játékos van még benn, és ilyen ökörséget csinálunk.
több mint 14 éve
Na fennvan chargers.comon egy jó hosszú interjú a tegnapi választottakkal. Pár benyomás:- Gilchrist 'youknow' niga beszéde elég LT-s
- normális gyereknek tűnik, nem dumál félre
- azt mondta edzenie kell, minél jobb formába akar kerülni, és bárhol játszik, szeretné bizonyítani, hogy megérte őt választani
- Mouton összeszedett, szolid és megfontolt
- szerinte nem lesz gond a 3-4el, mert az előző 3 évben mindig más sémában kellett helytállnia
- ahogy tudja, jobbá akarja tenni a csapatot, mert reális cél a SB
- még dumált egy csomót a Michiganről (kérdeztek róla sokat), de az nem fontos ide
- Wright elég dumásnak tűnik, de nem thrash, hanem magyarázós
- örül, hogy Calban maradhat
- sokat érez magában, amit még nem tudott kihozni
- segített neki, hogy 2010-ben is játszhatott USC-n
- Coffee 2.0 a srác
több mint 14 éve
Jordan Todman tweetje:Thank u God. Dreams come true
Remélem szerepet kap majd. Ha más nem, ST-ben tuti 😀
több mint 14 éve
Na, Todmannek örülök. Jó change of pace lehet.