Minnesota Vikings
40 feliratkozó
több mint 10 éve
Harcra fel, győzni kell!! 😊 Kemény küzdelem elsz, elvégre eze gy csoportrangadó, és a Sajtosoknak is nagyon kell a győzelem a múlt heti hazai fiaskó után, pláne egy csoport rivális ellen. Védelmezzük meg Északot! SKOL VIKES!
több mint 10 éve
Gameday 😊 visszafogott optimizmussal várom a meccset, kicsit tartok attól hogy a kicsivel talán nagyobb figyelem a kelleténél a média részéről nem fog el visszafelé elsülni. Kell egy jó védő munka, és hosszú drive-okat kellene vezetni Td-vel a végén hogy Áron keveset legyen a pályán. Nagyon fontos meccs, de hazai pályán hozni kellene. Skol!
több mint 10 éve
Azért a Packers nem egy Raiders szint, ellenünk biztos felszívják magukat, ott kemény meccsre számítok. De most még élvezzük ki a siker ízét, végre egy meccs, ahol elég jól játszottunk, bár volt egy kis leolvadás a 2. negyedben. Walsh-t is sajnálom, két FG missed, de ezen most nem múlott semmi, mikor nagyon kellett, hogy berúgja (Bears és Rams ellen), akkor bevágta.😊 Patterson is végre villant, és 3 mérkőzés után a 4.-en végre jöttek a turnoverek is, köszönjük meg ennek a Carr gyereknek, hogy naggyá tette a secondary-t!😊 Csak Sendejo-t tudnám feledni, szegény csávót ott szopatták, ahol tudták, ha 1 az 1 maradt vkivel, ott gáz volt.😕
több mint 10 éve
Micsoda meccs lesz ez a vasárnapi! Egy győzelemmel tényleg nagyon közel kerülne a csoportelsőség. A Packers jelenlegi vergődését nézve, nagy lehetőség áll előttetek.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 10 éve
Csak az összefoglalt néztem meg most.Azért az a 2 play ,amit benyaltunk az első félidő végén...2 hosszú passz!Ezek levédekezése valahogy nem megy hetek óta...Cornereink bealszanak,rosszul helyzekednek.
Aztán jött a Corda ret! 😀Szép volt!Félelmetes ,ahogy felgyorsít!
A végén még egy AP show!Szép munka volt!!!
7-2!!!
Futásban elsők vagyunk a ligában! 😀
Vezetjük a csoportot!
Jöhetnek a sajtok!
több mint 10 éve
7-2, ezt azért nem vártam. Innen már közel van a PO.... csak ne kiabáljam el.😊
több mint 10 éve
A hibák ellenére is ez egy szép győzelem volt végre. Benn hagytunk 10 pontot a meccsben és így is szinte minden oldalon ment a játék a meccs nagy részében. Az O-nak volt egy két gyengén sikerült drive-ja de a védelem és spec teamek nagyot hoztak szinte végig. (_minusz field goalok) Aminek az offenseben örülök, hogy kezd működni a futásnyitás végre ha pedig Ap kap egy kis helyet akkor hozza a yardokat. Az elején nagyon szépen volt keverve a játékhívás, a WR futások is ott voltak. Van jó pár olyan Wr-ünk aki tud futni ezeket többet lehetne használni. (Patterson, Diggs, Wright, Thielen, Walalce) mind behúzható lenne egy egy játékra amíg AP van hátul önmagában elvon pár védőt egy kamu fake-el,a villámlábúak pedig hozhatnak yardokat. Ami gond, hogy zsebből nem ment a passzjáték sajnos Tedy nem si nagyon dobta el ezeket, nem tudom, hogy nem tudtak elszakadnia védőktől a Wr-ek vagy ő nem vette észre a lehetőséget. Ezen azért javítani kell AP nagyon megérdemelte végre ezt a meccset 200+ yardot. .
A védelem pedig gyilkos, vannak még benne nyilván hibák, de összességében félelmetes amit Zimmer összerakott. Folyamatos az építkezés és javulás, és ilyen remek kézben ez folytatódni is fog. Sorba rakja helyre az alkatrészeket, és építi fel az egészet.
Ez a védelem ami egy kőkemény bástya most a csapatnak. Hihetetlen magabiztos szerelések, ha van is játék keményen megfizetnek a labdások érte. A QB-n a nyomás ha kell beindul, de nem végig esztelen blitzeléssel amit kiismerhetően ki lehet nyírni. Akár a 4 DL is tudja fokozni önmagábana pass rusht, 3 DE-t berakva a 4-es falba. Ha pedig kell változatos blitz sémák vannak bevetve.
Jól néz ki a dolog annak ellenére is, hogy szinte mindig kell kulcs sérültet pótolni, helyettesíteni.
Szép győzelem SKOl VIKES!
több mint 10 éve
A "csere" C-nk miatt sajnos sanszos... Nem is értem miért nincs egy közepes szintű csere C-nk ilyen esetekre...
több mint 10 éve
Simán nyerünk ma !!!
több mint 10 éve
Remélem jó meccs lesz. 40 km/h-ás szél lesz egész nap Oakland-ben és környékén, az azért komolyan befolyásolja a passzjátékokat és a mezőnygólokat. Nálunk Kendricks valszeg nem lesz, életében először lehet kezdő MLB poszton Greenway.😊 Floyd visszatérhet, és az komoly nyomást hozhat, a már belelendült Joseph-fel párban apríthatnak középen, főleg ha a Raiders-nél a csere center játszik, na akkor nem irigylem Carr-t. Teddy lesz, és vele mindig van esély nyerni, bár nehéz lesz, de mégis csak a Raiders, értitek, az évek óta szopórollerező Raiders az ellenfél!😊 Tudom, ez már új éra, meg a bab is hús most arrafelé, de 1. mégis csak a pöcsfej Musgrave az OC-jük, azt az embert illik megfingatni párszor a nálunk "végzett" munkájáért; 2. a PO-ért a Steelers-t kellett volna verniük, ott volt az esély, nem tették, most már késő sírni.A Jetset megvertük a PO-ért, és nem sírunk.
Go Vikings!
több mint 10 éve
Remélem jó meccs lesz. 40 km/h-ás szél lesz egész nap Oakland-ben és környékén, az azért komolyan befolyásolja a passzjátékokat és a mezőnygólokat. Nálunk Kendricks valszeg nem lesz, életében először lehet kezdő MLB poszton Greenway.😊 Floyd visszatérhet, és az komoly nyomást hozhat, a már belelendült Joseph-fel párban apríthatnak középen, főleg ha a Raiders-nél a csere center játszik, na akkor nem irigylem Carr-t. Teddy lesz, és vele mindig van esély nyerni, bár nehéz lesz, de mégis csak a Raiders, értitek, az évek óta szopórollerező Raiders az ellenfél!😊 Tudom, ez már új éra, meg a bab is hús most arrafelé, de 1. mégis csak a pöcsfej Musgrave az OC-jük, azt az embert illik megfingatni párszor a nálunk "végzett" munkájáért; 2. a PO-ért a Steelers-t kellett volna verniük, ott volt az esély, nem tették, most már késő sírni.
Szerkesztette: Go Vikings!
több mint 10 éve
Na szóval nyerjetek!
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 10 éve
Ha valami történik Teddyvel, akkor én szedlek szét ! 😛 😀Rizikós....nehogy később jöjjön ki emiatt valami...azért is írtam korábban, hogy ellenünk az utolsó két meccsen 3 ellen-qb is megsérült (nem súlyosan), hogy ha neadj isten történik vmi Tedyvel, akkor akkor az edzői és orvosi stábot darabokra szedik nálatok...
ZoliZoltán
Pari
SKÖL VIKINGS, SKÖL !!! LET' S GO MINNESOTA !!!
több mint 10 éve
Nem hiszem hogy ha bármi komoly lenne akkor pályára engednénk.Rizikós....nehogy később jöjjön ki emiatt valami...azért is írtam korábban, hogy ellenünk az utolsó két meccsen 3 ellen-qb is megsérült (nem súlyosan), hogy ha neadj isten történik vmi Tedyvel, akkor akkor az edzői és orvosi stábot darabokra szedik nálatok...
ZoliZoltán
Pari
Edzésen tesztelve lesz, NFL tesztjein átment én nem aggódok.
több mint 10 éve
Rizikós....nehogy később jöjjön ki emiatt valami...azért is írtam korábban, hogy ellenünk az utolsó két meccsen 3 ellen-qb is megsérült (nem súlyosan), hogy ha neadj isten történik vmi Tedyvel, akkor akkor az edzői és orvosi stábot darabokra szedik nálatok...
ZoliZoltán
több mint 10 éve
Akkor elég enyhe lehetett.
több mint 10 éve
www.facebook.com/minnesotavikings/photos/a.106413462835.95713.64444137835/10153694103307836/?type=3&theater
SKÖL VIKINGS, SKÖL !!! LET' S GO MINNESOTA !!!
több mint 10 éve
Egyáltalán Teddy játsszon. Lehet, hogy jobban van elmondása szerint, de agyrázkódás után egy-két hetet nem nagyon engedik pályára az érintetteket.Best scenariot irtam le 😊
Stez
Azért nem mindig van így persze jónagyot kapott szóval nem lepődnék meg azon se ha nem játszana.
több mint 10 éve
Rizikós....nehogy később jöjjön ki emiatt valami...
több mint 10 éve
Egyáltalán Teddy játsszon. Lehet, hogy jobban van elmondása szerint, de agyrázkódás után egy-két hetet nem nagyon engedik pályára az érintetteket.
több mint 10 éve
Tudjuk ki ott a DC amíg ő munkát kap addig ilyen lesz.Anno Saintsben is ez volt, 2 Arizona QB és Favre látta a baját csak a playoffban. De azóta is szedett már áldozatot az ő D-je.
Viszont szerintem egyelore nem nagyon kell foglalkoznunk vele mert kb1,5 de nagy eséllyel 4 évig nem nagyon fogunk találkozni velük.
Foglalkozzunk inkább azzal hogy a liga legerősebb sorsolása áll előttünk az Oaklanddel kezdve.
Carr zseniálisan játszik, viszont egy ilyen meccsen mutathatja mwg Teddy hogy azérg nem marad el tőle annyira.
Tökéletes felvezető meccs ( Raiders drukkerek ne vegyék fel isten ments hogy lebecsüljem őket).
Remek passzjáték egy ingadozó futójátékkal, még hátul elég gyenge futás elleni D-vel ami AP-nek kellemes lehet.
Teddy sérülése miatt remélem rá megyünk a kicsit rush heavy offensere és mikor töltődik a box Teddy megtalálja végre Wallacet vagy Diggset.
Kiegyensúlyozott és szoros meccset várok jóval kevesebb hiba kell majd a győzelemhez.
több mint 10 éve
Happy 23rd birthday, Teddy! 😊 www.facebook.com/minnesotavikings/photos/a.106413462835.95713.64444137835/10153691960452836/?type=3&theater
SKÖL VIKINGS, SKÖL !!! LET' S GO MINNESOTA !!!
több mint 10 éve
Esetleg meg kéne büntetni az érintetteket....akár példát statuálóan (súlyosan).akkor nem esnének vissza mindig,talán.
több mint 10 éve
Sajnálom a sérülést.A Rams pedig ilyen csapat. Fisher is és Mr.BountyGate is ilyen mentalitású. Állandó late hitek és OOB ütések/lökések. Egyrészt gyanúsan sokszor csinálnak Rams védük brutális late hitet, másrészt állandó jellegel arra törekednek, hogy felhergeljék ezzel az ellenfelet.
Szerencsétek, hogy nem meccseltek velük évi 2x.
Szerkesztette: undisputedly
több mint 10 éve
Na, megnéztem újra a meccset, bele-beletekerve. Az fájt, mikor Teddy-t kiütötték, és nem sokkal utána mutatták a Rams kispadot, és ott nevetgéltek... De túltettem magam rajta. Bár nálunk mikor Barr pár meccsel ezelőtt csinált hülyeséget, és a pályáról pont kilépő labdás játékoson taszított egy jókorát - sárga zászlóért - nem ez volt a reakció. Barr-t lehívták a kövi snap előtt, és még egy pofont is kapott az egyik edzőtől. És az messze nem volt ilyen durva eset, bár dirty play kategóriába besorolhatjuk... Mindegy, reméljük a Macikkal majd jól összekarmolják egymást, és ha van isten, ellenük se nyernek, és pápázhatják a PO-t.😊