New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
ha már ez feljött, meg lehet nézni vhol, hogy a pálya milyen mélységeit játszottuk meg passzból a múltkori meccsen?

mintha nem emlékeznék ilyen 30-40 yardos játékokra (rövidített verziót nem tudom hol lehet elérni a meccsről)ZERO_L
Jó a felvetés. Az nfl.com-on van egy összeállítás a hét legnagyobb csalódásairól. Ebben a 8. a Pats offense (azzal a megjegyzéssel, hogy ha nem lett volna a hétfői siker, akkor még előkelőbb helyen szerepelt volna.) Kicsit meglepődtem, lévén 36 pontot csinált az offense, de elolvasva van benne igazság: a támadójáték a jó futásokon és a TE játékon alapult, az elkapók képtelenek lefordulni és elszakadni a védőiktől. Emiatt a Pats támadójáték 15 yardos boxra korlátozódik, nincs mélységi fenyegetés.

Bár a kritikát kicsit szigorúnak tartom, 8 pontszerző drive bármikor megsüvegelendő teljesítmény, de a felvetés igaz, egy ilyen támadójáték ráadásul azt eredményezheti, hogy ha a futójátékot limitálják, akkor olyan egysikú lehet a focink, hogy bármelyik TE megsérülésével vagy csak egy ellenük bemutatott jó zónavédekezéssel odajutunk, ahova jutottunk a Jets, a Ravens vagy a Denver ellen a PO-ban.

Azért az, hogy 92 óta 11 WR-t draftoltunk és abból kettő - Branch és Edelman - vált be, úgy hogy véleményem szerint Edelman mint volt QB 7. körös draftja már a rostertöltelék kategóriába esett, dicséri a scoutok munkáját....Burkus
Igazából amilyen ritka fos volt előtte, sima top 3-as volt, alaphangon. Most javult, de top 10-ből egy jó meccs miatt nem fog kikerülni.

több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
ha már ez feljött, meg lehet nézni vhol, hogy a pálya milyen mélységeit játszottuk meg passzból a múltkori meccsen?

mintha nem emlékeznék ilyen 30-40 yardos játékokra (rövidített verziót nem tudom hol lehet elérni a meccsről)ZERO_L

több mint 11 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
ha már ez feljött, meg lehet nézni vhol, hogy a pálya milyen mélységeit játszottuk meg passzból a múltkori meccsen?

mintha nem emlékeznék ilyen 30-40 yardos játékokra (rövidített verziót nem tudom hol lehet elérni a meccsről)ZERO_L
Jó a felvetés. Az nfl.com-on van egy összeállítás a hét legnagyobb csalódásairól. Ebben a 8. a Pats offense (azzal a megjegyzéssel, hogy ha nem lett volna a hétfői siker, akkor még előkelőbb helyen szerepelt volna.) Kicsit meglepődtem, lévén 36 pontot csinált az offense, de elolvasva van benne igazság: a támadójáték a jó futásokon és a TE játékon alapult, az elkapók képtelenek lefordulni és elszakadni a védőiktől. Emiatt a Pats támadójáték 15 yardos boxra korlátozódik, nincs mélységi fenyegetés.

Bár a kritikát kicsit szigorúnak tartom, 8 pontszerző drive bármikor megsüvegelendő teljesítmény, de a felvetés igaz, egy ilyen támadójáték ráadásul azt eredményezheti, hogy ha a futójátékot limitálják, akkor olyan egysikú lehet a focink, hogy bármelyik TE megsérülésével vagy csak egy ellenük bemutatott jó zónavédekezéssel odajutunk, ahova jutottunk a Jets, a Ravens vagy a Denver ellen a PO-ban.

Azért az, hogy 92 óta 11 WR-t draftoltunk és abból kettő - Branch és Edelman - vált be, úgy hogy véleményem szerint Edelman mint volt QB 7. körös draftja már a rostertöltelék kategóriába esett, dicséri a scoutok munkáját....
több mint 11 éve
lucas New England Patriots 261 — Pats fan és divatszurkoló
Ja és még egy kérés, visszatérhetne a nő szemmel rovat. 😊Bruschi85
Hát nem tudom tudnék-e finom és nőies maradni azok után, amit ebben a szezonban néha a csapat művel... 😊 A rovat visszatérésének egy nagy ellensége van: az idő. Talán ha 36 órából állna a nap, akkor összejöhetne.

Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 184 — situational football
ha már ez feljött, meg lehet nézni vhol, hogy a pálya milyen mélységeit játszottuk meg passzból a múltkori meccsen?

mintha nem emlékeznék ilyen 30-40 yardos játékokra (rövidített verziót nem tudom hol lehet elérni a meccsről)



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 856 — Patriots és Kaposvári KK fan
Érdekes lenne ez a Brady-Bruschi párhuzam, csak kissé sántít.
Tedy visszavonulása teljesen más volt, őt nem "nyugdíjba" küldtük, hanem már előre eldöntötte, tudatosan, hogy befejezi a nagyszerű pályafutását, ez kiderült a visszavonulásakor lévő sajtótájékoztatóból.
Ráadásul az egészsége neki a legfontosabb a családja mellett.
Még simán belefért volna abba az LB sorba, ahol ugye már Vrabel se volt, de ő mégis emelt fővel búcsúzott, ikonként.
Később pedig a pályán kívül is megtalálta számításait.
Brady-nek pedig még évei vannak a pályán kezdőként, nem pusztán a szerződés számai miatt, messze még a nyugdíj, hiába szerették volna többen is előrehozni.Bruschi85
Biztosan emlékszel rá, ki emlékezne, ha nem te, hogy végig ott volt a campben Teddy, majd a keretszűkítés előtt bejelentette, hogy visszavonul, és nem biztos, hogy teljesen csak saját elhatározásból. Bradyvel teljesen más a szitu, én csak azért írtam Bruschit példaként, mert ő is emblematikus figurája volt a csapatnak. És a Patsnél senkivel nem bánnak kesztyűs kézzel, még Tommy fiúval sem. Ráadásul én meg végképp nem szeretném, ha Bradyt elküldenék, vagy olyan helyzetet teremtenének, hogy magától elmenjen. Megfelelő játéktervvel még sokáig szépen eljátszogathat, csak ilyen fal mögül és ilyen elkapókkal ne akarjon JMD 30-40 yardos passzokat dobatni vele, mert az nem fog összejönni.lucas
Félreértettél, mert én tudtam, hogy Brady-t nem szeretnéd elküldeni, ezért direkt nem neked címeztem a válaszom utolsó bekezdését
Köszi, de elég sok mindenre én sem emlékszem már pontosan, Te a szerkesztők, régi "motorosok" biztosan jobban, szerencsére utólag is vissza lehet olvasni, de ez a sajtótájékoztató borzasztóan megmaradt pont az érintettség miatt.
Abban is egyetértünk, hogy a saját elhatározás mellett biztos, hogy a Klub döntése is közrejátszott, de ez sosem fog kiderülni utólag.
Az elmúlt évek megmutatták, hogy a csapatnál, pont a keretkialakításnál senki nem mehet biztosra, de ez a nyugdíjazásos párhuzam nem tetszett.
Viszont így, már világos, hogy mire gondoltál.
Ja és még egy kérés, visszatérhetne a nő szemmel rovat. 😊



A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 11 éve
lucas New England Patriots 261 — Pats fan és divatszurkoló
Érdekes lenne ez a Brady-Bruschi párhuzam, csak kissé sántít.
Tedy visszavonulása teljesen más volt, őt nem "nyugdíjba" küldtük, hanem már előre eldöntötte, tudatosan, hogy befejezi a nagyszerű pályafutását, ez kiderült a visszavonulásakor lévő sajtótájékoztatóból.
Ráadásul az egészsége neki a legfontosabb a családja mellett.
Még simán belefért volna abba az LB sorba, ahol ugye már Vrabel se volt, de ő mégis emelt fővel búcsúzott, ikonként.
Később pedig a pályán kívül is megtalálta számításait.
Brady-nek pedig még évei vannak a pályán kezdőként, nem pusztán a szerződés számai miatt, messze még a nyugdíj, hiába szerették volna többen is előrehozni.Bruschi85
Biztosan emlékszel rá, ki emlékezne, ha nem te, hogy végig ott volt a campben Teddy, majd a keretszűkítés előtt bejelentette, hogy visszavonul, és nem biztos, hogy teljesen csak saját elhatározásból. Bradyvel teljesen más a szitu, én csak azért írtam Bruschit példaként, mert ő is emblematikus figurája volt a csapatnak. És a Patsnél senkivel nem bánnak kesztyűs kézzel, még Tommy fiúval sem. Ráadásul én meg végképp nem szeretném, ha Bradyt elküldenék, vagy olyan helyzetet teremtenének, hogy magától elmenjen. Megfelelő játéktervvel még sokáig szépen eljátszogathat, csak ilyen fal mögül és ilyen elkapókkal ne akarjon JMD 30-40 yardos passzokat dobatni vele, mert az nem fog összejönni.

Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 11 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 856 — Patriots és Kaposvári KK fan
Érdekes lenne ez a Brady-Bruschi párhuzam, csak kissé sántít.
Tedy visszavonulása teljesen más volt, őt nem "nyugdíjba" küldtük, hanem már előre eldöntötte, tudatosan, hogy befejezi a nagyszerű pályafutását, ez kiderült a visszavonulásakor lévő sajtótájékoztatóból.
Ráadásul az egészsége neki a legfontosabb a családja mellett.
Még simán belefért volna abba az LB sorba, ahol ugye már Vrabel se volt, de ő mégis emelt fővel búcsúzott, ikonként.
Később pedig a pályán kívül is megtalálta számításait.
Brady-nek pedig még évei vannak a pályán kezdőként, nem pusztán a szerződés számai miatt, messze még a nyugdíj, hiába szerették volna többen is előrehozni.



A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
mea culpa
több mint 11 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Úgy írták azt a szerződést, hogy a csapat ne tudjon belőle könnyen kiszállni. De hát egyelőre se oka, se szándéka sincs rá. A közönség is megmutatta, hogy ragaszkodik hozzá.

We are all PATRIOTS!
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Ejnye. Van itt elég sok fijúka is, aki tud sok hülyeséget összeírni... Nem gondolom, hogy Brady más csapatban fog valaha játszani, de ha nem megy neki a játék, akkor majd úgy nyugdíjba küldik, mint a sicc. Mint ahogy Bruschival is azt tették. Volt annak a padoztatásnak és a Garoppolo vezette drive-nak üzenete. És a Brady játékán is látszott, hogy vette az üzenetet, pl. fogta, hogy a lábai arra valók, hogy időnként futni is lehet velük. Én csak abban bízom, hogy a Bengals elleni forma állandósulni tud, és a csapat ezt az arcát mutatja majd. Az előző meccseken mutatott nagyon nem tetszett nekem, bármennyire is jóképűek a fiúk.lucas
ha jól tudom gazdaságilag nagyon nem éri meg TB-t idő előtt nyugdíjba küldeni, nem tudom Bruschinak milyenek voltak a cap számai anno, de ez a lépés még akkor se lenne kifizetődő ha a tavalyi Elisha szezont hozzá (mondjuk ettől fényévekre vagyunk, szerencsére)ZERO_L
Brady fizuja sérülés esetén garantált.zinedine5
Nem teljesen. A roster bónuszra igaz ez. Az aláírási pénze viszont évi 6 millióval terheli a sapkát. (Ha év végén elküldenék, elcserélnék, akkor 18 misi ragadna bent.)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
April Wine New England Patriots 256
Ejnye. Van itt elég sok fijúka is, aki tud sok hülyeséget összeírni... Nem gondolom, hogy Brady más csapatban fog valaha játszani, de ha nem megy neki a játék, akkor majd úgy nyugdíjba küldik, mint a sicc. Mint ahogy Bruschival is azt tették. Volt annak a padoztatásnak és a Garoppolo vezette drive-nak üzenete. És a Brady játékán is látszott, hogy vette az üzenetet, pl. fogta, hogy a lábai arra valók, hogy időnként futni is lehet velük. Én csak abban bízom, hogy a Bengals elleni forma állandósulni tud, és a csapat ezt az arcát mutatja majd. Az előző meccseken mutatott nagyon nem tetszett nekem, bármennyire is jóképűek a fiúk.lucas
ha jól tudom gazdaságilag nagyon nem éri meg TB-t idő előtt nyugdíjba küldeni, nem tudom Bruschinak milyenek voltak a cap számai anno, de ez a lépés még akkor se lenne kifizetődő ha a tavalyi Elisha szezont hozzá (mondjuk ettől fényévekre vagyunk, szerencsére)ZERO_L
Brady fizuja sérülés esetén garantált.zinedine5
Az évi 6 milliós aláírási pénz akkor is ott van, így egy jövő nyári esemény is 18 millióba kerülne a 13 milliós cap hittel szemben. De még egy évvel később is csak 2 millió spórolást jelentene.
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
Ejnye. Van itt elég sok fijúka is, aki tud sok hülyeséget összeírni... Nem gondolom, hogy Brady más csapatban fog valaha játszani, de ha nem megy neki a játék, akkor majd úgy nyugdíjba küldik, mint a sicc. Mint ahogy Bruschival is azt tették. Volt annak a padoztatásnak és a Garoppolo vezette drive-nak üzenete. És a Brady játékán is látszott, hogy vette az üzenetet, pl. fogta, hogy a lábai arra valók, hogy időnként futni is lehet velük. Én csak abban bízom, hogy a Bengals elleni forma állandósulni tud, és a csapat ezt az arcát mutatja majd. Az előző meccseken mutatott nagyon nem tetszett nekem, bármennyire is jóképűek a fiúk.lucas
ha jól tudom gazdaságilag nagyon nem éri meg TB-t idő előtt nyugdíjba küldeni, nem tudom Bruschinak milyenek voltak a cap számai anno, de ez a lépés még akkor se lenne kifizetődő ha a tavalyi Elisha szezont hozzá (mondjuk ettől fényévekre vagyunk, szerencsére)ZERO_L
Brady fizuja sérülés esetén garantált.
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 184 — situational football
Ejnye. Van itt elég sok fijúka is, aki tud sok hülyeséget összeírni... Nem gondolom, hogy Brady más csapatban fog valaha játszani, de ha nem megy neki a játék, akkor majd úgy nyugdíjba küldik, mint a sicc. Mint ahogy Bruschival is azt tették. Volt annak a padoztatásnak és a Garoppolo vezette drive-nak üzenete. És a Brady játékán is látszott, hogy vette az üzenetet, pl. fogta, hogy a lábai arra valók, hogy időnként futni is lehet velük. Én csak abban bízom, hogy a Bengals elleni forma állandósulni tud, és a csapat ezt az arcát mutatja majd. Az előző meccseken mutatott nagyon nem tetszett nekem, bármennyire is jóképűek a fiúk.lucas
ha jól tudom gazdaságilag nagyon nem éri meg TB-t idő előtt nyugdíjba küldeni, nem tudom Bruschinak milyenek voltak a cap számai anno, de ez a lépés még akkor se lenne kifizetődő ha a tavalyi Elisha szezont hozzá (mondjuk ettől fényévekre vagyunk, szerencsére)



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok

több mint 11 éve
lucas New England Patriots 261 — Pats fan és divatszurkoló
120 yard
október 5., 22:40 ·
az ESPN-től jön a vad hír, hogy Tom Brady és a Patriots edzői stábja között akkora a feszültség, hogy akár az is elképzelhető, az irányító nem a New England-ieknél fejezi majd be a pályafutását.
Tetszik · · Hozzászólok · · Megosztom ·

Edu Edit Faragó Ma ez volt Ricsivel az ebédnél a beszédtémánk sajnos, a helyzet az, hogy mindketten elképzelhetően tartjuk Miri! Emlékszel Peytonra ugye? Azt sem hitted volna, hogy ő nem a Colts-tól megy nyugdíjba... a hír már nem teljesen friss, csak a mi oldalunkon nem akartam ezt a témát elindítani A pénz az nagy úr ebben a sportágban (is) !!!
október 5., 23:13 · Tetszik · 3

Mirjana Orlović En csak most lattam.... Az a helyzet, hogy szerintem sem a Pats-nel fejezi be, mivel ra probaljak huzni az osszes vereseget es o az oka mindennek, holott tudjuk, ez nem igaz. Manning sem volt 100%-os 5+ eves iranyito a Coltsban es a hasonlo szisztema alapjan tudjuk mi tortent. Mar elore sajnalom az osszes Pats rajongot!!!!!!!!!! En is sirtam, amikor stream-en hallgattam a bucsubeszedet Manningtol..... 😕(((((
október 5., 23:19 · Tetszik · 1

ENNYI!!! 😀😀gaben
Szagértők ha találkoznak 😀gordon
Ejnye. Van itt elég sok fijúka is, aki tud sok hülyeséget összeírni... Nem gondolom, hogy Brady más csapatban fog valaha játszani, de ha nem megy neki a játék, akkor majd úgy nyugdíjba küldik, mint a sicc. Mint ahogy Bruschival is azt tették. Volt annak a padoztatásnak és a Garoppolo vezette drive-nak üzenete. És a Brady játékán is látszott, hogy vette az üzenetet, pl. fogta, hogy a lábai arra valók, hogy időnként futni is lehet velük. Én csak abban bízom, hogy a Bengals elleni forma állandósulni tud, és a csapat ezt az arcát mutatja majd. Az előző meccseken mutatott nagyon nem tetszett nekem, bármennyire is jóképűek a fiúk.

Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 11 éve
gdavid New England Patriots 3 933 — Patriots fan
Ja hát felőlem aztán nyugodtan, csak ha éppen valamilyen véleménnyel ellentétes reagálás jön, akkor sem kell megsértődni. Azon csodálkozom, hogy az még nem jött fel, hogy azért nyertünk, mert Hightower nem játszottWyatt
Ezen ne múljon! Tuti, hogy azért nyertünk mert Hightower nem játszott! 😊

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 11 éve
Minitron New England Patriots 1 057 — centerice-on Gronk84 nick alatt futok
Azért a meccs után az öltözőben TB kapta meg a lasztit BB-től, már csak az újabb milestone miatt is 😊

több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 805 — capitaine du château de Vienne 1487
Azon bezzeg nem gondókodtok, hogy mikor szarul jàccakak, akkor direkt szarul csinàljàk, hogy utàna tudjanak javulni, ebbe is a Sàtàn kezemunkàja van... 😉


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
tamasboldizsar New England Patriots 270
Még nem láttam a meccset, de ha a fal közepe beállna valami vállalható teljesítményre akkor én Solder miatt nem aggódnék. Bizonyított ő már, hogy elég jó LT. Egyik évről a másikra ilyen fiatalon, ha nincs sérülése akkor nem esik vissza ennyire valakinek a teljesítménye huzamosabb ideig.
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ja hát felőlem aztán nyugodtan, csak ha éppen valamilyen véleménnyel ellentétes reagálás jön, akkor sem kell megsértődni. Azon csodálkozom, hogy az még nem jött fel, hogy azért nyertünk, mert Hightower nem játszottWyatt
Bennem volt de múltkor Boldent szapultam erre csinált egy Ff úgyhogy bekaphassa Bolden, Higto, meg azösszes többi aki jól játszik miután szidom! Ez egy ilyen játék, lényrg a WParadSEC
Na mondjuk az is igaz, hogy Gostkowski konstans szapulása után elég szépen feljavult, meg anno DMC is. Lehet, hogy ők is olvassák ezt a topicot, és bizonyítani akarnak mindenkinek 😀 Akkor ne is változzon ez a szokás, hátha mindenki feljavul

több mint 11 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 346 — Patriots fan
Ja hát felőlem aztán nyugodtan, csak ha éppen valamilyen véleménnyel ellentétes reagálás jön, akkor sem kell megsértődni. Azon csodálkozom, hogy az még nem jött fel, hogy azért nyertünk, mert Hightower nem játszottWyatt
Bennem volt de múltkor Boldent szapultam erre csinált egy Ff úgyhogy bekaphassa Bolden, Higto, meg azösszes többi aki jól játszik miután szidom! Ez egy ilyen játék, lényrg a W

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ja hát felőlem aztán nyugodtan, csak ha éppen valamilyen véleménnyel ellentétes reagálás jön, akkor sem kell megsértődni. Azon csodálkozom, hogy az még nem jött fel, hogy azért nyertünk, mert Hightower nem játszott

több mint 11 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 346 — Patriots fan
Na de azért nem gondoltam volna hogy annyi elég az O-nak hogy Wendel bemozog guardba és nagyjából be is áll egy stabil pass prot+ futás blokkolás! Stork jó húzásnak tünik, de Solder picit átment bizonytalanba. Megint volt róla sack. Megkönnyiti a vezetőség dolgát a szerződés hosszabítás elött ha nem javul a játéka! Meglehet Scar visszajött látogatóba a csapathoz hét közben aztán volt egykis lelkizés ami átlendítette őket a holtponton. 😀ParadSEC
Solder konkrétan a legjobb (3.6) értéket kapta az egész csapatból megelőzve Bradyt (3.1). Nem engedett sacket, annál a játéknál Gronko volt ott, őt verte meg az ember, egy playjel azután, hogy kaptunk egy 15 yardos büntit róla. Solder eddig szar volt, de ez most teljesen mellé szerintemWyatt
Csak a hibák. Bocs a melléért nem fordul elő többet. Köv. meccsre csak a száraz tények statok adatok egyenletek rajzok lesznek, semm saját elferdült vélemény részemről. Sorry 😉

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na de azért nem gondoltam volna hogy annyi elég az O-nak hogy Wendel bemozog guardba és nagyjából be is áll egy stabil pass prot+ futás blokkolás! Stork jó húzásnak tünik, de Solder picit átment bizonytalanba. Megint volt róla sack. Megkönnyiti a vezetőség dolgát a szerződés hosszabítás elött ha nem javul a játéka! Meglehet Scar visszajött látogatóba a csapathoz hét közben aztán volt egykis lelkizés ami átlendítette őket a holtponton. 😀ParadSEC
Solder konkrétan a legjobb (3.6) értéket kapta az egész csapatból megelőzve Bradyt (3.1). Nem engedett sacket, annál a játéknál Gronko volt ott, őt verte meg az ember, egy playjel azután, hogy kaptunk egy 15 yardos büntit róla. Solder eddig szar volt, de ez most teljesen mellé szerintem