New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 11 éve
Mallett helyett inkább Tyms-et vigyük az 53-ba, Garoppolo pedig megmutatta hogy miért húztuk ki ott ahol, nagyon tetszett a játéka.
több mint 11 éve
A legdurvább jelenet talán Chris Jones sérülése volt. Hogy a bánatban lehet egy 300 fontos embert olyan egyszerűen feldönteni, ahogy Forstonnal tette a Redskins falembere. Minél előbb megszabadul tőle a csapat Vellanóval együtt, annál korábban kaphatna olyan esélyt, aki még talán hasznos lehet a depth-ben. Siligához hasonlóan talán majd az 53-as keretszűkítés során sikerül kukázni más csapattól.
több mint 11 éve
GyulusFantasy foci bajnoksággal kapcsolatban küldtem pm-et.
több mint 11 éve
Garoppolo - Tyms kettős bíztató volt 😊 Remélem Tyms marad a rosteren. A csere D-ben mintha nem nagyon tudnák, hogy kell megcsinálni egy tackle-t. Rengeteg olyan szitu volt, ahol vége lehetett volna a playnek, de még két védő kellett, hogy megállítság a Skins O-t.
több mint 11 éve
Ez borzalmas volt.Tökéletesen összefoglaltad. Pozitívum még talán Butler es Gerappa játéka,óriási negatívum viszont h azok a játékosok akik sok poszton a depthet adnák nagyon ergyák voltak a Washington cseréi ellen
Azt mondjuk nem pontosan értem, hogy D-ben gyakorlatilag a second unittal mentünk fel a kezdő Redskins O ellen. Persze, hogy mészárlás lett.
Akik fontosabb emberek és játszottak:
Solder, de az egész fal egy vicc volt (Mallet játékában ez is benne volt)
Mallet-ért ahogy Gyulus írta kutya sem fog adni semmit. Ez egy balfasz. Cousins sokkal jobb játékos. És ehhez a produkcióhoz idegesítő a flegmasága.
D-n nincs mit értékelni, ezek majd mind cserék voltak, bár a Was cserék ellen is fogalmatlanok voltak.
Ryan, atyaég miket művelt.
A két tavalyi B-betűs sem ér semmit.
Nem is tudom volt e pozitívum. Talán Tyms.zinedine5
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 11 éve
Nem maradtam fenn, jobban jártam 😕 Ez fal K.O és Mankins kivételével minden kezdő játszott. Scarnecchiát ezek szerint nem sikerült pótolni.Mallett nekem is nagy csalódás, sokkal többet vártam tőle, Garoppolo viszont cool volt, ahogy a TD passzt nyomta.
több mint 11 éve
Hát igen, Tyms elég jól játszott, és ha nem veszik el tőle, az én megitélésem szerint szabályos TD-t, akkor 2 TD, 6 elkapás és 157 yard.
több mint 11 éve
Ez borzalmas volt. Azt mondjuk nem pontosan értem, hogy D-ben gyakorlatilag a second unittal mentünk fel a kezdő Redskins O ellen. Persze, hogy mészárlás lett.
Akik fontosabb emberek és játszottak:
Solder, de az egész fal egy vicc volt (Mallet játékában ez is benne volt)
Mallet-ért ahogy Gyulus írta kutya sem fog adni semmit. Ez egy balfasz. Cousins sokkal jobb játékos. És ehhez a produkcióhoz idegesítő a flegmasága.
D-n nincs mit értékelni, ezek majd mind cserék voltak, bár a Was cserék ellen is fogalmatlanok voltak.
Ryan, atyaég miket művelt.
A két tavalyi B-betűs sem ér semmit.
Nem is tudom volt e pozitívum. Talán Tyms.
több mint 11 éve
Messzemenő következtetéseket nem vonnék le a mérkőzésről csak két dolgot emelnék ki. Inkább +1WR vagy DL az 53ban, mint Mallett.Browner ellen befújt szabálytalanság kb vicc kategória volt. Ha ilyen flagfoci lesz azt sok monitorom fogja bánni...(N)
több mint 11 éve
Köszi már töltöm is le! Reggel korán néztem akkor még nem volt fenn. De akkor végre felrakták 😀Valahol le lehet tölteni a meccset? Megnézném Malett tragédiát, Garop galoppját! 😀ParadSECNcore-n már megtalálható.ervinator
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 11 éve
Valahol le lehet tölteni a meccset? Megnézném Malett tragédiát, Garop galoppját! 😀ParadSECNcore-n már megtalálható.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 11 éve
Valahol le lehet tölteni a meccset? Megnézném Malett tragédiát, Garop galoppját! 😀
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 11 éve
Na megnéztem az első félidőt, sokat nem szabad belelátni, de a falak tragikusak voltak, főleg offense oldalon. Solder mint egy UDFA...A védelem meg elfelejtette, hogy nem flag foci van, volt egy-két hatalmat mistackle.
több mint 11 éve
"I have some of the little pygmies out there like Julian (5-10, 200) and Danny (5-11, 195), and it's nice to have a little bigger guy out there from time to time who has a big catch radius," Brady cracked. "Hopefully Danny and Julian don't get mad at me for saying that. They won't. They know I'm joking."Edelman humorát dicséri (asszem), hogy Tom nyilatkozata után nem sokkal ezt a képet posztolta az FB oldalán.
Rohadt jó, fehér pigmeusok... szerintem rajtuk ragad ez a név 😀
Welkert anno egy labradorhoz hasonlította...Gyulus
több mint 11 éve
Na, vágottban megnéztem egy negyedet, hát parádés, talán este folytatom 😀

több mint 11 éve
Azt gondolom Garoppolo megmutatta h nincs vakon..magabiztosan, jól tette a dolgát..Mallettben soha nem volt ennyi potenciál, mint ebben a srácban van..
több mint 11 éve
Preseasonbeli első benyomás Malletről... atyaúristen, ugye ezért nem gondoljuk hogy kapunk picket?😀GyulusKatasztrofális😥
több mint 11 éve
Preseasonbeli első benyomás Malletről... atyaúristen, ugye ezért nem gondoljuk hogy kapunk picket?😀
több mint 11 éve
Leginkább Garoppolo szezonbeli játékidejétől való félelem miatt írtam ezt. Én is örülnék a picknek, csak kétlem, hogy lesz.Az nem baj, de a plusz pick mindig elférWyattHa Mallett-et (valami csoda folytán) valaki elvinné, akkor jönne egy QB veterán minimumért. (Talán Brady Quinn is ilyen megfontolásból volt Bostonban.)zinedine5Hát, legfeljebb reménykedünk benne, hogy nem kell pályára lépnie 😀Ráfekszünk a Mallett-trade-re? Brady helyett ő kezd, hátha tudunk érte kapni valami finomatWyattén egyelőre őszintén meg lennék lepve, JG annyira vakon van még, hogy elég nagy bátorságra vallna BB-éktől Mallett eltrédelésetriangle
Egy év van a szerződéséből, ha nem égető, nem hinném, hogy bárki draft picket adna érteGogoMindig vannak kétségbeesett csapatok, akik képesek túlfizetni olyan játékosokat, mint Flynn, Kolb és társaik, sohasem lehet tudni 😀Wyatt
több mint 11 éve
Az nem baj, de a plusz pick mindig elférHa Mallett-et (valami csoda folytán) valaki elvinné, akkor jönne egy QB veterán minimumért. (Talán Brady Quinn is ilyen megfontolásból volt Bostonban.)zinedine5Hát, legfeljebb reménykedünk benne, hogy nem kell pályára lépnie 😀Ráfekszünk a Mallett-trade-re? Brady helyett ő kezd, hátha tudunk érte kapni valami finomatWyattén egyelőre őszintén meg lennék lepve, JG annyira vakon van még, hogy elég nagy bátorságra vallna BB-éktől Mallett eltrédelésetriangle
Egy év van a szerződéséből, ha nem égető, nem hinném, hogy bárki draft picket adna érteGogoMindig vannak kétségbeesett csapatok, akik képesek túlfizetni olyan játékosokat, mint Flynn, Kolb és társaik, sohasem lehet tudni 😀Wyatt

több mint 11 éve
Ha Mallett-et (valami csoda folytán) valaki elvinné, akkor jönne egy QB veterán minimumért. (Talán Brady Quinn is ilyen megfontolásból volt Bostonban.)Hát, legfeljebb reménykedünk benne, hogy nem kell pályára lépnie 😀Ráfekszünk a Mallett-trade-re? Brady helyett ő kezd, hátha tudunk érte kapni valami finomatWyattén egyelőre őszintén meg lennék lepve, JG annyira vakon van még, hogy elég nagy bátorságra vallna BB-éktől Mallett eltrédelésetriangle
Egy év van a szerződéséből, ha nem égető, nem hinném, hogy bárki draft picket adna érteGogoMindig vannak kétségbeesett csapatok, akik képesek túlfizetni olyan játékosokat, mint Flynn, Kolb és társaik, sohasem lehet tudni 😀Wyatt
több mint 11 éve
Hát, legfeljebb reménykedünk benne, hogy nem kell pályára lépnie 😀Ráfekszünk a Mallett-trade-re? Brady helyett ő kezd, hátha tudunk érte kapni valami finomatWyattén egyelőre őszintén meg lennék lepve, JG annyira vakon van még, hogy elég nagy bátorságra vallna BB-éktől Mallett eltrédelésetriangle
Egy év van a szerződéséből, ha nem égető, nem hinném, hogy bárki draft picket adna érteGogoMindig vannak kétségbeesett csapatok, akik képesek túlfizetni olyan játékosokat, mint Flynn, Kolb és társaik, sohasem lehet tudni 😀

több mint 11 éve
Egy év van a szerződéséből, ha nem égető, nem hinném, hogy bárki draft picket adna érte
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
triangle
1 283
Ráfekszünk a Mallett-trade-re? Brady helyett ő kezd, hátha tudunk érte kapni valami finomatWyattén egyelőre őszintén meg lennék lepve, JG annyira vakon van még, hogy elég nagy bátorságra vallna BB-éktől Mallett eltrédelése
több mint 11 éve
Ráfekszünk a Mallett-trade-re? Brady helyett ő kezd, hátha tudunk érte kapni valami finomat
