New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ja értem, gondoltam rá, hogy az kavarhatott bele, de aztán úgy voltam vele, hogy lehet, hogy arra gondolsz, hogy nem ezekhez a meccsekhez képest kell javulni, vagy valami hasonló, azért sem tértem ki rá.
Remélem egy év múlva arról lesz majd vita, hogy átlagosnál erősebb, vagy elit szintű a védelem, nem arról, hogy közepesen gyenge vagy átlagos-e 😊

több mint 12 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Milyen szétszopatásról beszélsz?
A Frisco kollektív buktára, ahol egyszer 5 (int után) yardról támadott az ellenfél, egyszer pedig a végén azért kaptunk TD-t, mert Arrington kikeveredett a szélre? Az mondjuk egy jó meccs volt, ott minden szar összejött, a Jax ellenit végignézni is fájdalmas volt, de az inkább a támadók miatt. Ettől függetlenül szerintem látványosan jobb lett a hátsó egység ezt követően, a szétszopatást véletlenül sem mondanámWyatt
Jó, igazad van én csak az általad berakott táblázat adatait néztem, arra már nem figyeltem, hogy az a Talib előtti mérkőzésekre vonatkozik.

Do your job
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Árnyalhatjuk persze még tovább a képet, ahhoz olyanokat is meg kell nézni, hogy általában a szarrá nyert meccsek végén simán beszoptunk még 100 yardokat, ami az eredményt nem veszélyeztette, de jó sok plusz yardot és adott esetben rate-et (könnyű TD-ket engedtünk nagy előnynél a végén, mert már mindegy alapon). Nagyon mélyen bele kéne menni ezekbe, egyesével megnézegetni, ezt pedig nem teszem most meg. A Houston elleni rájátszásmeccsen óriási előnynél jött fel a Texans a végére kicsit, a Ravens pedig a szünetben vette észre, hogy kiesett Talib, és elkezdett passzolni végre, de az már nem ugyanaz a védelem volt
Ja igen, ha a secondary a következő idényben „csak” 4.2-vel lenne jobb a ligaátlagnál, már eléggé örülne sok Pats-fan az elmúlt éveket követően, viszont én csak az ergya, bottom 5-ös dolgokra mondtam ellent. Mondjuk, ha Dennardnak lesz egy kis esze, és tud fejlődni, valamint Wilson csak annyival többet hozzátesz a játékhoz, hogy megcsinálja a szereléseket (Gregory...), akkor már nagyot nyerhetünk. Nem elit egységről beszélek, még egyszer mondom.

több mint 12 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
Igaza van Bostonnak, lehet azért árnyalni ezt a képet.
Az utolsó 7 meccsen az ellenfelek: 2x MIA, JAC, NYJ, SF, HOU, IND.
Az ellenetek utolsó 7 meccsen kezdő QB-k tavalyi átlagos ratingjei és az ellenetek nyújtott teljesítménye az espn statjai alapján:



Valószínűleg azért lett 69,3 helyett 75,32, mert a Schaubot a meccs végén váltó 58-as ratingű Yates-t nem tettem be.
Így már csak 4,22-vel jobb a ligaátlagnál a Pats D.


If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Milyen szétszopatásról beszélsz?
A Frisco kollektív buktára, ahol egyszer 5 (int után) yardról támadott az ellenfél, egyszer pedig a végén azért kaptunk TD-t, mert Arrington kikeveredett a szélre? Az mondjuk egy jó meccs volt, ott minden szar összejött, a Jax ellenit végignézni is fájdalmas volt, de az inkább a támadók miatt. Ettől függetlenül szerintem látványosan jobb lett a hátsó egység ezt követően, a szétszopatást véletlenül sem mondanám

több mint 12 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Aztán megszereztük Talibot, Arrington slotba száműztük (ahol már messze nem hulladék, hanem kifejezetten jó volt! valamint berobbant a kezdőbe Dennard is, így DMC hátramehetett, kialakítva a nem kicsit szebb Talib, DMC, Gregory, Dennard+Arrington felállást, ami persze Chunggal még jobb lett volna Gregory helyett)
Eredmény?

QB-rate: –29
Pontosság: –8,86%
Átlag: –51,21 passzolt yard, –0,97 TD, +0,57 INTWyatt
Az eredmény az lett, hogy továbbra is szétszopattak minket azok a csapatok, ahol van épkézláb irányító.
Minden tiszteletem mellett sem hiszem, hogy a Buffalo, a Jets , vagy éppen az Arizona passzjátéka elleni tvalyi szereplés lett volna egy secondary teljesítményének a fokmérője.

Do your job
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mennyi ennek a realitása? Csak a jobboldali guard miatt kérdezem, mert őt rendesen lehúzzák, márpedig nektek a fal volt a legerősebb egységetek (najó meg Brady😊 ). A jobber cb is érdekes......csi77
PFF, úgyhogy felteszem vegyesen a statok és az "expertjeik" értékelése alapján adogatták a színeket. Egyébként átlagban egy szavatok sem lehet az értékelésekre. A 22 kezdőből 15-öt átlag felettinek, elitnek ill blue chipnek hoztak ki, és mindössze 4 átlag alatti. Ilyen értékelése állítom még a Frisco-nak, Atlanta-nak, Seattle-nek sem lesz, úgyhogy ez alapján tulajdonképpen meglepetés lenne ha nem hoznátok el év végén a Lombardi-t. 😀

Amúgy nyilván egyénekre lebontva lehet vitatkozni egyes színeken. Engem is meglepett pár karika. Conolly-t én is besárgáztam volna, ugyanakkor pl. McCourty kékjét erősnek érzem, vagy pl. szerintem ma már Mankins nem sötétzöld. De teljes csapatrészekre lebontva is van azért néhol kicsi túlértékelés benne. De, hát végül is egy főcsoportdöntőt játszó csapatról van szó, úgyhogy érthető, és belefér. Mindenesetre azért az látszik, hogy van talent ebben a rosterben, a fura nyár után/ellenére is. És akkor Tebow-t még meg sem említettük. 😊

Arra egyébként - a passzjáték mellett - kíváncsi leszek, hogy a védelem hozza-e idén a relative jó színeihez mért teljesítményt. A tavalyi év kétarcú volt, mert egyrészt a secondary lényegében konstans csődöt mondott a vertikális passzjáték ellen, időnként meg mindenféle passzjáték ellen is, cserébe viszont olyan turnover mutatót lapátolt össze, amire a megsüvegelendő jelző is majdhogynem dehonesztáló. Namost, a turnover mutató hagyományosan egy olyan stat, ami fontos, de sok benne a statisztikai/szerencse faktor, ezért lényegében lehetetlen konstansan hozni. A korábbi évek vezető turnover defense-ei (2009 Saints, Bears, 49ers, etc.) egyike sem tudta megközelíteni sem az előző évbeli teljesítményét a következő években. A valószínűségek alapján a Pats #D sem fogja. Úgyhogy meg is van a homework a TC-re: a megerősített védelmet olyan szintre kell felhozni, hogy extra turnover mutató nélkül is hozza magát, hogy ne csak TB bátyóék teljesítményén múljon a kulcsmeccseken a meccs kimenetele. Ilyen tekintetben nem is árt, ha minél "zöldebb" az a védelem. 😊peterk2005
Nem mindenhol értek egyet
Atlantánál már tudjuk, hogy 2+2 elit illetve hq, és 7 átlag feletti van, a másik kettő később lesz
DMC kékje, ha azt vesszük, hogy mit csinált egy szezonnal korábban, akkor persze vicc. De söprögetőként (és az előző szezonban CB-ként is helyenként) nagyon jó volt, van statisztika, hogy 10.1-es QB-rate-tel dobáltak felé. Most erre nyilván nem fognak szart adni, márpedig a lényeg még mindig az előző szezon. Ha tol még pár ilyet, akkor megérdemli majd a kéket, most még nálam sem
Mankins ma már nem kék, és akkor megegyezhetünk, a sötétzöldet elvitatni tőle szerintem felesleges
A secondarynél pedig az a baj, hogy azok, akik nem követték figyelemmel a teljes szezont, nem tudnak különbséget tenni
Mert ott van, hogy mennyi nagy játékot szoptunk be, hogy gyakorlatilag mindenkiből irányítót csináltunk, és kaptunk 271.4 yardot meccsenként, 86.9-es QB-rate mellett. Ja, csak kb azt felejti el mindenki, hogy úgy indult a szezon, hogy DMC-Arrington a két szélső CB, mögöttük pedig Gregory és Chung volt a két safety
Aztán megszereztük Talibot, Arrington slotba száműztük (ahol már messze nem hulladék, hanem kifejezetten jó volt! valamint berobbant a kezdőbe Dennard is, így DMC hátramehetett, kialakítva a nem kicsit szebb Talib, DMC, Gregory, Dennard+Arrington felállást, ami persze Chunggal még jobb lett volna Gregory helyett)
Eredmény?

QB-rate: –29
Pontosság: –8,86%
Átlag: –51,21 passzolt yard, –0,97 TD, +0,57 INT

több mint 12 éve
Egon bá New England Patriots 1 236 — Saints GM
Biztos vagyok benne, hogy JMD megmutatja, hogy mire képes TT akár a snapek 30%-val operálva is.
De az is elég, ha minden PO meccsen csak a GW driveot vezeti Tebow...Sobri Jóska
Azt hiszem én bojkottálom ennek a fórumnak az olvasását/az írást.
Nincs kedvem arra, h ilyen ....-kat olvasva felhúzzam az agyam... nagyon durva, hogy pár szezonnal ezelőtt mennyivel magasabb volt itt a hozzászólások színvonala.Gyulus
Remélem ezt csak hirtelen felindulásból írtad.. DoM mellett a te hozzászólásaid/érékeléseid szeretem a legjobban olvasgatni ebben a topicban, úgyh ne hisztizzé😊Szesze
+1

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 12 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 815 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mennyi ennek a realitása? Csak a jobboldali guard miatt kérdezem, mert őt rendesen lehúzzák, márpedig nektek a fal volt a legerősebb egységetek (najó meg Brady😊 ). A jobber cb is érdekes......csi77
PFF, úgyhogy felteszem vegyesen a statok és az "expertjeik" értékelése alapján adogatták a színeket. Egyébként átlagban egy szavatok sem lehet az értékelésekre. A 22 kezdőből 15-öt átlag felettinek, elitnek ill blue chipnek hoztak ki, és mindössze 4 átlag alatti. Ilyen értékelése állítom még a Frisco-nak, Atlanta-nak, Seattle-nek sem lesz, úgyhogy ez alapján tulajdonképpen meglepetés lenne ha nem hoznátok el év végén a Lombardi-t. 😀

Amúgy nyilván egyénekre lebontva lehet vitatkozni egyes színeken. Engem is meglepett pár karika. Conolly-t én is besárgáztam volna, ugyanakkor pl. McCourty kékjét erősnek érzem, vagy pl. szerintem ma már Mankins nem sötétzöld. De teljes csapatrészekre lebontva is van azért néhol kicsi túlértékelés benne. De, hát végül is egy főcsoportdöntőt játszó csapatról van szó, úgyhogy érthető, és belefér. Mindenesetre azért az látszik, hogy van talent ebben a rosterben, a fura nyár után/ellenére is. És akkor Tebow-t még meg sem említettük. 😊

Arra egyébként - a passzjáték mellett - kíváncsi leszek, hogy a védelem hozza-e idén a relative jó színeihez mért teljesítményt. A tavalyi év kétarcú volt, mert egyrészt a secondary lényegében konstans csődöt mondott a vertikális passzjáték ellen, időnként meg mindenféle passzjáték ellen is, cserébe viszont olyan turnover mutatót lapátolt össze, amire a megsüvegelendő jelző is majdhogynem dehonesztáló. Namost, a turnover mutató hagyományosan egy olyan stat, ami fontos, de sok benne a statisztikai/szerencse faktor, ezért lényegében lehetetlen konstansan hozni. A korábbi évek vezető turnover defense-ei (2009 Saints, Bears, 49ers, etc.) egyike sem tudta megközelíteni sem az előző évbeli teljesítményét a következő években. A valószínűségek alapján a Pats #D sem fogja. Úgyhogy meg is van a homework a TC-re: a megerősített védelmet olyan szintre kell felhozni, hogy extra turnover mutató nélkül is hozza magát, hogy ne csak TB bátyóék teljesítményén múljon a kulcsmeccseken a meccs kimenetele. Ilyen tekintetben nem is árt, ha minél "zöldebb" az a védelem. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Szesze New York Giants 21 973 — Giants fan
Biztos vagyok benne, hogy JMD megmutatja, hogy mire képes TT akár a snapek 30%-val operálva is.
De az is elég, ha minden PO meccsen csak a GW driveot vezeti Tebow...Sobri Jóska
Azt hiszem én bojkottálom ennek a fórumnak az olvasását/az írást.
Nincs kedvem arra, h ilyen ....-kat olvasva felhúzzam az agyam... nagyon durva, hogy pár szezonnal ezelőtt mennyivel magasabb volt itt a hozzászólások színvonala.Gyulus
Remélem ezt csak hirtelen felindulásból írtad.. DoM mellett a te hozzászólásaid/érékeléseid szeretem a legjobban olvasgatni ebben a topicban, úgyh ne hisztizzé😊
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 840 — #NoStress
Nekem az 1 a 8-10ezerhez oddsot tegnap Igor mondta, és neki elhiszem.
Mivel nekem se volt fogalmam arról, mi a korrekt odds arra, ha a Pats úgy nyer SB-t ha Tebow a kezdő QB, megkérdeztem tőle, és ő efféle matematikai dolgokban számomra megbízható forrás.
Hogy miért pont ennyi, tőle kérdezd.

több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ja igen, Ras-I pl nagyon jó, 83 snapet bírt egészségesen (–1.8), Dennardot kéne odarakni, ő jó is volt (751 snap, +3.9), de nála kérdés, hogy az újabb hülyesége miatt mi lesz vele

több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Itt már nincs benne Donald Thomas (aki a Coltshoz szerződött), ő pl elég fasza értéket kapott. De szerintem Connollyt alulértékelik (mondjuk így is 0 körüli rate-je van 1200 snapből)

több mint 12 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 319 — Bears & Illinois fan
Patriots kezdőcsapat a PFF szerint, Gronkowski is benne...
Gogo
Mennyi ennek a realitása? Csak a jobboldali guard miatt kérdezem, mert őt rendesen lehúzzák, márpedig nektek a fal volt a legerősebb egységetek (najó meg Brady😊 ). A jobber cb is érdekes......

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Patriots kezdőcsapat a PFF szerint, Gronkowski is benne...
Gogo
Azér' érdekes, hogy az elemző szerint Wilfork nem tartozik az elitbe, Mankins sztem szintén az. Mondjuk ha a stabil kezdő 2. WR Edelman lenne, akkor tényleg nagy gáz van.Burkus
Az előző szezon PFF-grade-jei szerint van összerakva. Aki alig játszott, az nyilván nem kap túl magasat, Wilfork meg elég gyenge értékeket kapott eleinte, és csak a végén kezdett el jókat kapni, amúgy mint játékos, nyilván elit 😊

több mint 12 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Patriots kezdőcsapat a PFF szerint, Gronkowski is benne...
Gogo
Azér' érdekes, hogy az elemző szerint Wilfork nem tartozik az elitbe, Mankins sztem szintén az. Mondjuk ha a stabil kezdő 2. WR Edelman lenne, akkor tényleg nagy gáz van.
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Patriots kezdőcsapat a PFF szerint, Gronkowski is benne...
Gogo
Elég szar lenne, ha nem lenne benne

több mint 12 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Patriots kezdőcsapat a PFF szerint, Gronkowski is benne...

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 12 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Psszt, már nincs 800 hsz difi sem...

több mint 12 éve
gyurczi New York Giants 2 670 — Giants fan
Többen felvetették már, de tényleg elkélne egy "Vita topic" ahova az ilyen típusú eszmecseréket egy-az-egyben át lehetne helyezni.Rataxes
Szerintem meg kellene egy Sobri témák topic gyűjtő, ahol lenne fogadás topic, végre lenne Tebow az Isten fia, vagy nem topic, naponta lehetne kérni bibliai idézeteket, stb... A neve mindenképpen "A Top3-as" legyen. Bocs az off-ért, de a tavaly előtti Broncos topicban történtek miatti dézsávű mondatta ezt velem, a 8000-es odds meg hát a trollkodás magasiskolája. Hihetetlen hogy ez megy a Pats topicban.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 12 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Azért az tényleg hihetetlen, hogy van egy kifejezetten szimpatikus, emberileg kiemelkedő játékos (Tebow), de a fő imádója olyan keményen "dolgozik", hogy egy egész fórum közössége számára napról-napra kevésbé kedvelhető.

Igazából Sobri gyűlöli Tebow-t, mert állítom, hogy csak miatta kevesebb mez fogy(na) Magyarországon...LordTamas
Vagy esetleg a birtokában van egy , és nem szeretné, ha szembe jönne vele az utcán.Ami ismerjük el, azért elég szar érzés.
több mint 12 éve
LordTamas New England Patriots 683 — Welker fan for life
Azért az tényleg hihetetlen, hogy van egy kifejezetten szimpatikus, emberileg kiemelkedő játékos (Tebow), de a fő imádója olyan keményen "dolgozik", hogy egy egész fórum közössége számára napról-napra kevésbé kedvelhető.

Igazából Sobri gyűlöli Tebow-t, mert állítom, hogy csak miatta kevesebb mez fogy(na) Magyarországon...
több mint 12 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 243 — Eagles fan
Többen felvetették már, de tényleg elkélne egy "Vita topic" ahova az ilyen típusú eszmecseréket egy-az-egyben át lehetne helyezni.


GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 429
De mi a gond Rata? Ha biztos vagy benne, hogy nem jön be a kimenetel, az csak plusz pénz neked.
Wyatt
Most őszintén, ki a f*** fogad olyanra amin 1000 forintot nyerhet de nyolcmilliót bukhat, akármennyire is biztos a győzelmében? 😊Rataxes
Én, mert úgy sincs 8 millióm... 😂

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 12 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 243 — Eagles fan
De mi a gond Rata? Ha biztos vagy benne, hogy nem jön be a kimenetel, az csak plusz pénz neked.
Wyatt
Most őszintén, ki a f*** fogad olyanra amin 1000 forintot nyerhet de nyolcmilliót bukhat, akármennyire is biztos a győzelmében? 😊
+ én egy szóval sem mondtam hogy biztos vagyok a kimenetelben, inkább Sobri bizonyosságát/"érvelését" tartottam némileg mókásnak.


GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)