New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.
Kájzerszóze
Persze megérdemelné Brees

Ugyanakkor mit csináljon még egy irányító? 50 TD? 5000 yard? Lehetetlen játékok és dobások? Első kiemelés a főcsoportban? Védelem nélkül? Mit csináljon még valaki, hogy ne életműdíj legyen egy éves díjból? Nem volt elég, hogy PM mindenre megkapta?

Simán el tudom képzelni, hogy megkapja Brees a pocsék utolsó egy hónapja ellenére, csak nem tudom, mi kellene még egy irányítónak, amit Mahomes nem csinált tavaly
Wyatt
Továbbra is tartom, hogy Brees 2011-ben szintén védelem nélkül 13-3-as mérleggel, 5476 yardot passzolt, 46 td passzt adott és nemhogy az MVP címre hanem az All Pro tagságra sem volt elég....
Mit kellett volna még tennie?
kapitnono
Ott mintha lett volna egy irányító, akinek all-time legjobb 122.5-ös QB-rating volt a mutatója, 45 TD-vel (mínusz egy TD 155-tel kevesebb dobásból) 6 interceptionnel és 15–1-es teljesítménnyel

Most azért lényegesen nagyobb a differencia a statokban, de ha nem lett volna ilyen gyenge az utolsó egy hónap Breesnél, akkor ennek ellenére ő kapta volna szerintem is simán.

Így azért bőven benne van, hogy átbillent, mert Mahomest az egész évben nem lehetett megállítani, ha ki is kapott a Chiefs, akkor sem rajta múlt: 40, 54, 28, 31 pontot szerzett a csapat, nálatok azért bőven voltak gyengébb meccsek.

Én szerintem egyik párharcban sem volt jobb Brees, de persze ettől még megérdemelne egy MVP-címet, és vénségére neki is adnak majd egyet

több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 242 — WHO DAT!!!!
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.
Kájzerszóze
Persze megérdemelné Brees

Ugyanakkor mit csináljon még egy irányító? 50 TD? 5000 yard? Lehetetlen játékok és dobások? Első kiemelés a főcsoportban? Védelem nélkül? Mit csináljon még valaki, hogy ne életműdíj legyen egy éves díjból? Nem volt elég, hogy PM mindenre megkapta?

Simán el tudom képzelni, hogy megkapja Brees a pocsék utolsó egy hónapja ellenére, csak nem tudom, mi kellene még egy irányítónak, amit Mahomes nem csinált tavaly
Wyatt
Továbbra is tartom, hogy Brees 2011-ben szintén védelem nélkül 13-3-as mérleggel, 5476 yardot passzolt, 46 td passzt adott és nemhogy az MVP címre hanem az All Pro tagságra sem volt elég....
Mit kellett volna még tennie?

több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.
Kájzerszóze
Persze megérdemelné Brees

Ugyanakkor mit csináljon még egy irányító? 50 TD? 5000 yard? Lehetetlen játékok és dobások? Első kiemelés a főcsoportban? Védelem nélkül? Mit csináljon még valaki, hogy ne életműdíj legyen egy éves díjból? Nem volt elég, hogy PM mindenre megkapta?

Simán el tudom képzelni, hogy megkapja Brees a pocsék utolsó egy hónapja ellenére, csak nem tudom, mi kellene még egy irányítónak, amit Mahomes nem csinált tavaly

több mint 7 éve
kijo New Orleans Saints 566
Bármennyire is merésznek tűnik szerintem nyer az Eagles és a Seahawks, így jönnek a Sasok.

Szerkesztette: kijo
több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 242 — WHO DAT!!!!
Dan Campbell TE és assistant HC-t interjúra hívja a Cardinals. Főedzőnek...
Kájzerszóze
Hívták őt sokfelé, nem csak a Cardinals-ba

több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
Dan Campbell TE és assistant HC-t interjúra hívja a Cardinals. Főedzőnek...

több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.

Jövő héten vajon az Eaglest fogadjuk, vagy a Seahawks jön? Ki mit tippel a wild card körre? Mi lenne jobb nekünk?
Kájzerszóze
Én a Dallasnak örülnék. Őket tartom a leggyengébbnek a DAL, SEA, PHI hármasból. Pontosabban az Eagles erősebb mint ők, de azok szerintem nem fogják túlélni a Soldier Fieldet. Tehát Dallas legyen. Wilson bácsiéktól nagyon tartok.
Rutin
Igy gondolom én is, ezért esik ki a Dallas, mielőtt bosszút állhatnánk rajtuk. A Chicago meg rutintalan irányítóval... szerintem BigDickNick lenyomja őket.

A többieknek igaza van, nyilván verni kell mindenkit persze 💪😎

több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Egy kis off (részben):

New Orleans college csapata, a Tulane University 16 év után újra bowl-meccset nyert a hétvégén! 😀
Igaz, Gyurma? 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.

Jövő héten vajon az Eaglest fogadjuk, vagy a Seahawks jön? Ki mit tippel a wild card körre? Mi lenne jobb nekünk?
Kájzerszóze
Én a Dallasnak örülnék. Őket tartom a leggyengébbnek a DAL, SEA, PHI hármasból. Pontosabban az Eagles erősebb mint ők, de azok szerintem nem fogják túlélni a Soldier Fieldet. Tehát Dallas legyen. Wilson bácsiéktól nagyon tartok.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.

Jövő héten vajon az Eaglest fogadjuk, vagy a Seahawks jön? Ki mit tippel a wild card körre? Mi lenne jobb nekünk?
Kájzerszóze
Én simán el tudom képzelni, hogy megkapja Brees az MVP-t. És valóban inkább életműdíjként.
Mahomesnek egy bő évtizede lesz még arra hogy megkapja. Biztos vagyok benne, hogy nem egy szavazó hasonlóan gondolkodik.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 083
Szerintem erősorrend szerinti eredmény lesz, és a Cowboys jön, a Macik meg mennek LA-be.

Teljesen mindegy ki jön, a Dome-ban nyerni kell, és kész.
Gyurma Pappa
Igazat adok tök mindegy ki jön!
Ez a PO, "màs jàték". Meg kell verni a szembejövőt vagy elbuksz, akàr ki is lesz az. /Közhelyes voltam 😁😥/
Ha viszont a szívemre, érzelmeimre hallgatok akkor első körben Seahawks. Ha legyürnénk Őket akkor meg CHI.
Az Én emlékeimben mindkét csapatnak tartozunk 1-el. 😁

De tényleg mindegy, csak nyerjük meg a következő meccset, aztàn lehet tovàbb gondolni a következőre, aztàn...!😀

Szerkesztette: Fattyu

több mint 7 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.

Jövő héten vajon az Eaglest fogadjuk, vagy a Seahawks jön? Ki mit tippel a wild card körre? Mi lenne jobb nekünk?
Kájzerszóze
Majd kap egy SB (MVP) gyűrűt (címet). Az is elfogadható nem? 😊
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 793 — zászló zászló szív
Szerintem erősorrend szerinti eredmény lesz, és a Cowboys jön, a Macik meg mennek LA-be.

Teljesen mindegy ki jön, a Dome-ban nyerni kell, és kész.

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
Nagyon úgy áll hogy Mahomes... oké, jó helyen lesz ott, de itt van a lehetőség, hogy elismerjék végre a Kilencest, még akkor is, ha ez kicsit életműdíj lenne.

Jövő héten vajon az Eaglest fogadjuk, vagy a Seahawks jön? Ki mit tippel a wild card körre? Mi lenne jobb nekünk?

több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 793 — zászló zászló szív
A Saints futotta a ligában idén a legtöbb TD-t, összesen 26-ot.
Ez szerintem pár éve elképzelhetetlen volt, de ma is erösen furcsa...
Kájzerszóze
Thomas-on kívül nics komolyan vehető red zone célpont, ilyen futók mellett értelemszerű a változás. Részben ezen is mászott el Brees MVP-je.
atapapa
HA elmászott. Ennél nagyobb csodát is láttunk már. (Én sem adok sok esélyt, ha én szavaznék, én is Mahonesre nyomnám, még ha meg is szakadna a szívem)

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
A Saints futotta a ligában idén a legtöbb TD-t, összesen 26-ot.
Ez szerintem pár éve elképzelhetetlen volt, de ma is erösen furcsa...
Kájzerszóze
Thomas-on kívül nics komolyan vehető red zone célpont, ilyen futók mellett értelemszerű a változás. Részben ezen is mászott el Brees MVP-je.

több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 242 — WHO DAT!!!!
A Saints futotta a ligában idén a legtöbb TD-t, összesen 26-ot.
Ez szerintem pár éve elképzelhetetlen volt, de ma is erösen furcsa...
Kájzerszóze
Kamara kivette belőle a részét a maga 14-vel 😀

több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 687 — playoffs???
A Saints futotta a ligában idén a legtöbb TD-t, összesen 26-ot.
Ez szerintem pár éve elképzelhetetlen volt, de ma is erösen furcsa...

több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 242 — WHO DAT!!!!
A PFF 7 Saints játékost rakott az év végi All-Pro Csapatába

 saintswire.usatoday.com/2019/01/01/2018-all-pro-team-pro-football-focus-drew-brees-alvin-kamara/

Közülük Thomas és Morstead első, míg Brees, Kamara, Ramczyk, Armstead, Lutz a második csapat tagja lett.

több mint 7 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 411 — Invisible man
Lopott:

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Dobanor New Orleans Saints 59
Sikerekben gazdag, Super Bowl bajnoki címmel teljes, boldog új évet mindenkinek!
Dobanor
Köszönjük szépen a jó kívánságokat New Englandben <3
Wyatt
Persze, hogy ti is örülhettek majd a Saints győzelmének!
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Sikerekben gazdag, Super Bowl bajnoki címmel teljes, boldog új évet mindenkinek!
Dobanor
Köszönjük szépen a jó kívánságokat New Englandben <3

több mint 7 éve
Dobanor New Orleans Saints 59
Sikerekben gazdag, Super Bowl bajnoki címmel teljes, boldog új évet mindenkinek!
több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 458
Josh Hill TE 3évre 8,85 millióért hosszabbított
kapitnono
Második számú TE-nek teljesen megfelelő mint ahogy azt idén is bizonyította, de reméljük hogy csak második számúnak tartottuk meg.