New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 7 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 485 — Bla, bla, bla
Ja igen: Eli Apple az elmúlt két hétben úgy játszik, ahogy egy korábbi 1. köröshöz illik.
Gyurma Pappa
Ezek szerint megérte érte cserélni!? Azért ennek picit örülök... Nálunk tuti elkallódott volna, valahogy arra felé több stressz éri a játékisokat a pályán kívül is mint máshol.



ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Na, az kellett még, hogy Unger + Bushrod is kiessen az O-lineból. Kíváncsi leszek a fal snap-számaira...
Az utolsó drive-ot (amit Lewis a végén elcseszett) úgy nyomtuk, hogy a két tartalék centerünk (Tom, Clapp) is a pályán volt, és a padon akkor már nem ült O-line ember.

Gyakorlatilag TE-játékunk csak az 1. félidőben volt, mert utána ők is blokkoltak az elfogyó fallal együtt.

A védelem viszont nagy dicséretet érdemel, bár Newton aktívan segített nekik azzal, hogy mindenhova dobált, csak a társai kezébe nem... 😀

Jó hír, hogy azért amikor futni akartunk, akkor tudtunk is futni. Ez bíztató....

Összességében azért a Vasas ellen én egy sima vereségre számítok, mert ez az éjszakai produkció a fejlődő védelmünk ellenére sem lesz ellenük másra elég.
Lehet, hogy SP is inkább "pihenteti még egy hétig a a csapatot", aztán jövő vasárnap majd a Carolina elleni meccset lehozzuk valahogy.

Szerkesztette: Rutin

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 135 — WHO DAT!!!!
Izzadós volt, de megvan szerencsére. Az O sokat nem tett hozzá, de legalább feltettek 12 pontot. A Panthers szerintem egyáltalán nem érdemelte meg a W-t, hamár az O egész meccsen 0 pontot tudott feltenni. Volt egy trükkös hívásuk bejött és ennyi.
Mindegy, már csak egy győzelem kell, és megvan az első kiemelés. Remélem már most összejön 😀


több mint 7 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 406 — Do Your Job
Szerintem amúgy ha Pat Rob is lenne akkor minden fasza lenne. Nagyon sajnálom hogy lesérült, főleg egy olyan mint a tavalyi szezon után amit tolt phillyben.
nemethbence55
Ez Kajzer nehogy elolvassa!
😀😀😀




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 449
Szerintem amúgy ha Pat Rob is lenne akkor minden fasza lenne. Nagyon sajnálom hogy lesérült, főleg egy olyan mint a tavalyi szezon után amit tolt phillyben.
több mint 7 éve
adam77 New Orleans Saints 640
Mi ez? Forrásban lévö puding vagy Holdbéli táj?
Kájzerszóze
iszap...
de sűrűbb fos is lehet ha úgy akarod 😉

a védelemnek grat viszont, a 10. hét óta 12,3 pontot engedünk meccsenként. ami a legjobb az nfl-ben azóta
atapapa
és nem is olyan gyenge offense-ek ellen. utoljára ilyen szériánk a '90-es évek elején volt.
kellemes ez a formajavulás, a bajnokságot úgyis a védelmek nyerik 😉
több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 686 — playoffs???
Addig nincs baj Pappa míg Jason David nem jut eszedbe 😀


több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 509 — zászló zászló szív
Ja igen: Eli Apple az elmúlt két hétben úgy játszik, ahogy egy korábbi 1. köröshöz illik. Lattimore felé meg újabban nem is dobálnak megint. Lehet, hogy Allen mégis csak ért a DB-khez? Teljesen meg vagyok zavarodva, ah eszembe jut Crawley...

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 377 — #neverpunt
Mi ez? Forrásban lévö puding vagy Holdbéli táj?
Kájzerszóze
iszap...
de sűrűbb fos is lehet ha úgy akarod 😉

a védelemnek grat viszont, a 10. hét óta 12,3 pontot engedünk meccsenként. ami a legjobb az nfl-ben azóta

több mint 7 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
A passzjátékunk az elmúlt 3 hétben

atapapa
Mi ez? Forrásban lévö puding vagy Holdbéli táj?
Kájzerszóze
Gondolom ata nem akart a fórumra berakni székletről képet.
több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 686 — playoffs???
A passzjátékunk az elmúlt 3 hétben

atapapa
Mi ez? Forrásban lévö puding vagy Holdbéli táj?


több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 509 — zászló zászló szív
Sajnálom, hogy Drew MVP szezonjának annyi. 3 idegenbeli meccsből 2 behúztunk, ez is valami, de a D nyerte meg mindkettőt, és ez valahol jó érzés.

Drew és az O össze fogja szedni magát, így is Lewis balféksége miatt nem lett sima a vége.

Haladjunk, 1 W, és itthon játsszunk a SB-ig. Aztán meg jöhet Atlanta, oda úgy is nyerni járunk 😉

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 377 — #neverpunt
A passzjátékunk az elmúlt 3 hétben

több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 686 — playoffs???
Ahogy Goff ujabban teljesit, nekik nem lesz nagy PO run. Az utolsó héten a SF is elkapja öket, ha már a Seahawkst is elkapták 😎


több mint 7 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
nekem edesmindegy melyik forgatokonyv van amig megvan a hazai palya es nem serul le senki.
jo lenne adni egy visszakezet az elso meccsen a kovbojoknak aztan meg a vikes hatan irany a SB.
diceman
Szerintem a kovbojok nagy maflást fognak kapni Wilson bácsiéktól a wild card meccsen, úgyhogy én úgy készülök, hogy a Seattle ellen nyomjuk majd a Divisoonal round-ot, ha meglesz az NFC #1 pozíció. Aztán meg jöhet a Rams vagy a Bears...

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 406 — Do Your Job
Urak!
Háromból, kettőt.
Mindegy, melyik kettőt!!




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 686 — playoffs???
nekem edesmindegy melyik forgatokonyv van amig megvan a hazai palya es nem serul le senki.
jo lenne adni egy visszakezet az elso meccsen a kovbojoknak aztan meg a vikes hatan irany a SB.
diceman
a Tehenészfiúk nagy pofont kaptak tegnap is, Dak csak csodálkozó pillantásokig jutott. Meg nem kaptak hazai pályát sem...... anélkül sokkal halványabbak.


több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 686 — playoffs???
mától már szabin vagyok, éjjel élőben nézem a meccset. Kik lesznek itt még?

Ma NYERÜNK, mert a Cicák folytatják a tavalyi sorozatot, amit már ők is, mi is begyakoroltunk. Nyerünk a Steelers ellen is, mert segítünk a Ravensnek kicsit. Ellenük szeretnék SB-t játszani, a többieket nem kívánom annyira ellenfélnek. A Pecc mondjuk második a kivánságlistámon.

Két meccs meglesz zsinórban, az utolsó héten pihi, gyakorlás lesz, óvjuk tovább a hímestojásokat. Dupla bye week, ez nagyon kellene nekünk most.


több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 135 — WHO DAT!!!!
Nagyon kellene az a 2 győzelem a hátralévő 3 meccsen és a home field advantage. Mert a dome tényleg nagy előny nekünk, hiszen Sean és Brees hazai pályán még nem kapott ki playoff mecssen....


több mint 7 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
nekem edesmindegy melyik forgatokonyv van amig megvan a hazai palya es nem serul le senki.
jo lenne adni egy visszakezet az elso meccsen a kovbojoknak aztan meg a vikes hatan irany a SB.

több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
És a Rams megint kikapott 😀
ackrisz17
Hát igen. A következő 3-ból 2-t kell nyerni a 1st seedért, jelen állás szerint, ez ugye nyilvánvaló. Na, de a szép része, hogy ha nem akarunk függeni a Bears eredményeitől, akkor is 2-t kell nyernünk, mert ha ők most nyerik a maradék kettőt, akkor az összevetésben (valamiért, gondolom div eredmény), ha ugyanúgy végzünk, akkor ők jönnek ki jobban.

Szerintem ma kikapunk, 1000 fokon fog égni a Panthers, hogy nyerjen, mi meg szerintem vakarózunk majd. Aztán szépen behúzzuk a két hazait, és 13-3-mal visszük az NFC alapszakaszt. Onnantól meg ugye a Dome-n keresztül sok szerencsét mindenkinek, mert szükségük lesz rá, ha akarnak valamit.
Gyurma Pappa
Pont így gondolom én is! 😉
zemanla
Igen ez a valószínű forgatókönyv, de az se lenne rossz ha most lerendeznénk a dolgokat tehát ma meg jövő héten nyerünk és az utolsó meccsen lehetne kicsit pihengetni, nem tudom hogy lesz, csak azt tudom hogy ez ezzel a rams vereséggel nagy esélyt kaptunk.


több mint 7 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 406 — Do Your Job
És a Rams megint kikapott 😀
ackrisz17
Hát igen. A következő 3-ból 2-t kell nyerni a 1st seedért, jelen állás szerint, ez ugye nyilvánvaló. Na, de a szép része, hogy ha nem akarunk függeni a Bears eredményeitől, akkor is 2-t kell nyernünk, mert ha ők most nyerik a maradék kettőt, akkor az összevetésben (valamiért, gondolom div eredmény), ha ugyanúgy végzünk, akkor ők jönnek ki jobban.

Szerintem ma kikapunk, 1000 fokon fog égni a Panthers, hogy nyerjen, mi meg szerintem vakarózunk majd. Aztán szépen behúzzuk a két hazait, és 13-3-mal visszük az NFC alapszakaszt. Onnantól meg ugye a Dome-n keresztül sok szerencsét mindenkinek, mert szükségük lesz rá, ha akarnak valamit.
Gyurma Pappa
Pont így gondolom én is! 😉




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 509 — zászló zászló szív
És a Rams megint kikapott 😀
ackrisz17
Hát igen. A következő 3-ból 2-t kell nyerni a 1st seedért, jelen állás szerint, ez ugye nyilvánvaló. Na, de a szép része, hogy ha nem akarunk függeni a Bears eredményeitől, akkor is 2-t kell nyernünk, mert ha ők most nyerik a maradék kettőt, akkor az összevetésben (valamiért, gondolom div eredmény), ha ugyanúgy végzünk, akkor ők jönnek ki jobban.

Szerintem ma kikapunk, 1000 fokon fog égni a Panthers, hogy nyerjen, mi meg szerintem vakarózunk majd. Aztán szépen behúzzuk a két hazait, és 13-3-mal visszük az NFC alapszakaszt. Onnantól meg ugye a Dome-n keresztül sok szerencsét mindenkinek, mert szükségük lesz rá, ha akarnak valamit.

több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
És a Rams megint kikapott 😀


több mint 7 éve
nnntm Atlanta Falcons 932
Viccet félretéve, az első két szánalomdrive-ot leszámítva egész jó nézni amit művelünk. Lehet, hogy a csekélyebb erővel bíró ellenfél miatt van, de most úgy játszik talán a csapat ahogy azt elvártuk volna mindenki ellen
nnnorbert
mit jó ezen nézni? 😀
shawnka
Tankolni se tudtok rendesen 😕
Gyurma Pappa
7-9
7-9
7-9
shawnka
DREW. BREES. NEM. TANKOL.

(Egyébként tényleg elgondolkodtató, hogy 12 Payton-Brees szezonból 5 db volt 7-9, 1 db 8-8, a többi meg 10+. Mondhatni, hogy 50-50 😊 Ha nincs az SB győzelem egészen más lenne a megítélés ennek a 12 évnek. De szerencsére volt, szóval ebből következően a Falcons a béna még mindig ¯\_(ツ)_/¯ )
Gyurma Pappa
🙄