NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Sztem Suh terve Donald mellett bitang számokat produkálni és jövőre még egy nagy szerződést leakasztani. Erre ott jobb esélyes van, mint nálatok, illetve itt gondolom több éves backloaded szerződéssel lett volna megkínálva, amit inkább megköt jövőre valahol az elképzelése szerint. Nem hiszem, hogy rosszul döntött.
gabokocka
Lehet benne valami. Inkább a Rams oldaláról kérdéses ez a szerződés, ahogy írtam is. Inkább arra utaltam, hogy a szerződés olyan, mint amit mi kellett volna, hogy adjunk, és helyette egy feltörekvő csapat adta, ahol koránt sincs no or never üzemmód. Suh részéről értem a döntést, nem is panaszkodom miatta. Amikor elrepült LA-be, már sejtettem, hogy ez lesz. Mindegy, ugorjunk.

Csak elméletben, mert pletyka szinten megy hogy a Giants tradelheti OJB! Bepróbàlnàd az FO helyében?
Én belegondoltam, de nem tudom...
Fattyu
Nem adnám érte az első körünket, nem hiszem, hogy 4-5. kör alatt adnák. Szóval nem.
Gyurma Pappa
Első kör a minimum amivel szóba állnak bárkivel, de egy Thomas- OBJ megállíthatatlan lenne, csak hát most őt nagyon megkell fizetni, ha megtudnánk oldani a fizetést és nem kerülne sok pickbe, elhozhatnánk.
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Furcsa egy szerződés.

Nem várom a Rams elleni meccset.
atapapa
Nekem sem az a bajom, hogy nem ide jött, hanem hogy pont a Ramshez ment. Van elég bajunk velük egyébként is.

Mondjuk ez a szerződés azért jelzi, hogy van önbizalom LA-ben rendesen, mert kb. ez egy win now csapat szerződése. Az pedig mi vagyunk most elvileg. De az is fura, hogy Suh inkább egy évre akart aláírni, szinte kizárt, hogy mi egyévest akartunk neki adni.

Mindegy, nem bánom. Ez egy jó offseaon. Én Coleman szerződéssel csak vagyok annyira feldúlt, mint ti, ő nála az öltözői jelenlétet emelik ki a kinti szakértők, és az ilyen játékosok jól jönnek nálunk, ahol sok a fiatal. Davis igazolása szerint ár/érték arányban nfl szerte is kiemelkedő szerződés. Ha csak a 75%-át hozza a tavalyi formájának, és nem lesz sérült, akkor hatalmasat nyertünk vele, és magasan jobb lesz, mint a többiek. Robinson igazolása pedig személyes kedvencem. Én nagyon szerettem volna annak idején, hogy ő jó legyen, nagyon rosszul használtuk, de még így is voltak jó megmozdulásai. Ez a slot pozíció nálunk nagy probléma, ha sikerül a tavalyi szint közelében játszania, már biztos, hogy javulás lesz, PJ meg szépen menjen csak a helyére a rotáció 3.-4. helyére, ő tavaly nem váltotta meg a világot, majd talán fejlődik kicsit. Bitang egy secondary lehet ez, na. Bushrod meg elfér.

Fel kéne még csippenteni egy WR-t, remélem tanultunk az AP esetből és nem küzdünk Deckerrel...

Draft prio: TE, WR, DT, OL, ez a sorrend, kb.
Gyurma Pappa
Nekem is az a legnagyobb gondom hogy a Ramshez ment, brutál D lesz ott, a mi esetünkben szerintem A az FA piac, Coleman addig nagyon tetszett amíg nem láttam hogy Mathieu milyen szerződést írt alá, azóta elhamarkodottnak érzem, Robinson nagyon tetszik a tavalyi év egyik legjobb slot Cb-je, ami talán a legnagyobb need volt, Davis szintén need-re jött, mert kellett egy futás ölő LB, a Davis-Klein- Te'o/Anzalone nagyon tetszik nekem, nem beszélve arról, hogy mind Davis mind Coleman komoly személyiség az öltözőben, ami egy ilyen fiatal D-ben nagyon kell, Bushrod sok oldalú, kevés pénz, a régi SB győztes csapatból, ez is nagyon tetszik nekem. Amiatt viszont hiányérzetem van, hogy Graham, Suh, Nelson-ról is hogyan maradtunk le főleg az első kettőről, de ha azt nézem, hogy mekkora pénzt kapnak annyira azért nem sajnálom, DT posztra igazából maradt Hankins aki elvileg 3-4-ben akar játszani, szóval ő ugrott, Bennie Logan neki én csak egyéves szerződést adnék, futás ellen elit, pass rushban szar, de egy évre jobb lenne a semminél vagy Fairley, ha megkapja az engedélyt ő sok pénzt úgyse kaphat a kihagyás miatt, de meglehetne egy évre őt is próbálni, esetleg Draft, 3 jobb prospect van, Vea, Payne, Hurst,, de annyira nem nagy need hogy első kört kéne adni rá. Cameron Meredith iránt érdeklődünk, ő rajta tender van amit ugye matchelhet a Bears, akiknek rohadt sok pénzük van, de nekem tetszene ha ő jönne 24-25 éves tavaly 880 yard/ 4 TD, jól nézne ki Thomas mellett vagy akkor Christian Kirk első körben, slot elkapóként nagyon jó. A drafton a prior szerintem, DT (3.körben), WR( Christian Kirk), TE ( Mark Andrews), QB (Mason Rudolph, vagy Mayfield, de ezt kétlem már én is), szerintem ezekből lehetne BPA-zni, ezek a posztok közül a legjobb elérhetőt húznám 1/27-en, talán csak a TE amit nem húznék első körben, de bármelyik másiknak tudnék örülni.
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 013 — Egyéb témák lakó
Sztem Suh terve Donald mellett bitang számokat produkálni és jövőre még egy nagy szerződést leakasztani. Erre ott jobb esélyes van, mint nálatok, illetve itt gondolom több éves backloaded szerződéssel lett volna megkínálva, amit inkább megköt jövőre valahol az elképzelése szerint. Nem hiszem, hogy rosszul döntött.
gabokocka
Lehet benne valami. Inkább a Rams oldaláról kérdéses ez a szerződés, ahogy írtam is. Inkább arra utaltam, hogy a szerződés olyan, mint amit mi kellett volna, hogy adjunk, és helyette egy feltörekvő csapat adta, ahol koránt sincs no or never üzemmód. Suh részéről értem a döntést, nem is panaszkodom miatta. Amikor elrepült LA-be, már sejtettem, hogy ez lesz. Mindegy, ugorjunk.

Csak elméletben, mert pletyka szinten megy hogy a Giants tradelheti OJB! Bepróbàlnàd az FO helyében?
Én belegondoltam, de nem tudom...
Fattyu
Nem adnám érte az első körünket, nem hiszem, hogy 4-5. kör alatt adnák. Szóval nem.

több mint 6 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 859
Furcsa egy szerződés.

Nem várom a Rams elleni meccset.
atapapa
Nekem sem az a bajom, hogy nem ide jött, hanem hogy pont a Ramshez ment. Van elég bajunk velük egyébként is.

Mondjuk ez a szerződés azért jelzi, hogy van önbizalom LA-ben rendesen, mert kb. ez egy win now csapat szerződése. Az pedig mi vagyunk most elvileg. De az is fura, hogy Suh inkább egy évre akart aláírni, szinte kizárt, hogy mi egyévest akartunk neki adni.

Mindegy, nem bánom. Ez egy jó offseaon. Én Coleman szerződéssel csak vagyok annyira feldúlt, mint ti, ő nála az öltözői jelenlétet emelik ki a kinti szakértők, és az ilyen játékosok jól jönnek nálunk, ahol sok a fiatal. Davis igazolása szerint ár/érték arányban nfl szerte is kiemelkedő szerződés. Ha csak a 75%-át hozza a tavalyi formájának, és nem lesz sérült, akkor hatalmasat nyertünk vele, és magasan jobb lesz, mint a többiek. Robinson igazolása pedig személyes kedvencem. Én nagyon szerettem volna annak idején, hogy ő jó legyen, nagyon rosszul használtuk, de még így is voltak jó megmozdulásai. Ez a slot pozíció nálunk nagy probléma, ha sikerül a tavalyi szint közelében játszania, már biztos, hogy javulás lesz, PJ meg szépen menjen csak a helyére a rotáció 3.-4. helyére, ő tavaly nem váltotta meg a világot, majd talán fejlődik kicsit. Bitang egy secondary lehet ez, na. Bushrod meg elfér.

Fel kéne még csippenteni egy WR-t, remélem tanultunk az AP esetből és nem küzdünk Deckerrel...

Draft prio: TE, WR, DT, OL, ez a sorrend, kb.
Gyurma Pappa
Csak elméletben, mert pletyka szinten megy hogy a Giants tradelheti OJB! Bepróbàlnàd az FO helyében?
Én belegondoltam, de nem tudom...

Szerkesztette: Fattyu

több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 258 — Keep pounding
Sztem Suh terve Donald mellett bitang számokat produkálni és jövőre még egy nagy szerződést leakasztani. Erre ott jobb esélyes van, mint nálatok, illetve itt gondolom több éves backloaded szerződéssel lett volna megkínálva, amit inkább megköt jövőre valahol az elképzelése szerint. Nem hiszem, hogy rosszul döntött.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 013 — Egyéb témák lakó
Furcsa egy szerződés.

Nem várom a Rams elleni meccset.
atapapa
Nekem sem az a bajom, hogy nem ide jött, hanem hogy pont a Ramshez ment. Van elég bajunk velük egyébként is.

Mondjuk ez a szerződés azért jelzi, hogy van önbizalom LA-ben rendesen, mert kb. ez egy win now csapat szerződése. Az pedig mi vagyunk most elvileg. De az is fura, hogy Suh inkább egy évre akart aláírni, szinte kizárt, hogy mi egyévest akartunk neki adni.

Mindegy, nem bánom. Ez egy jó offseaon. Én Coleman szerződéssel csak vagyok annyira feldúlt, mint ti, ő nála az öltözői jelenlétet emelik ki a kinti szakértők, és az ilyen játékosok jól jönnek nálunk, ahol sok a fiatal. Davis igazolása szerint ár/érték arányban nfl szerte is kiemelkedő szerződés. Ha csak a 75%-át hozza a tavalyi formájának, és nem lesz sérült, akkor hatalmasat nyertünk vele, és magasan jobb lesz, mint a többiek. Robinson igazolása pedig személyes kedvencem. Én nagyon szerettem volna annak idején, hogy ő jó legyen, nagyon rosszul használtuk, de még így is voltak jó megmozdulásai. Ez a slot pozíció nálunk nagy probléma, ha sikerül a tavalyi szint közelében játszania, már biztos, hogy javulás lesz, PJ meg szépen menjen csak a helyére a rotáció 3.-4. helyére, ő tavaly nem váltotta meg a világot, majd talán fejlődik kicsit. Bitang egy secondary lehet ez, na. Bushrod meg elfér.

Fel kéne még csippenteni egy WR-t, remélem tanultunk az AP esetből és nem küzdünk Deckerrel...

Draft prio: TE, WR, DT, OL, ez a sorrend, kb.

több mint 6 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Furcsa egy szerződés.

Nem várom a Rams elleni meccset.

több mint 6 éve
mrxxl77 New Orleans Saints LSU Tigers 50
A Jets visszavonta a Suh-nak tett ajánlatát, ami nekünk nagyon jó hír, mert azért a Jets elvileg sokkal több pénzt adott volna neki, mint mi, a Rams, Titans, szerintem ez a 3 csapat kB hasonló pénzt ajánlott neki, szóval így szerintem az alapján dönt, hogy hol mekkora esélye lesz egy gyűrűe, illetve a viziteken hogyan érezte magát, de azért most már pont kerülhetne az ügy végére.
nemethbence55
Nekem továbbra sem kéne... Sajnos Allen nem egy erőskezű edző, Suh megenné reggelire... Azonkívül, hogy az ellenfelekkel is paraszt.
Rutin
Elvileg a Rams jelenleg a befutó aki a legesélyesebb az aláírására, de még mi is esélyesek vagyunk.
nemethbence55
Na akkor erről ennyit!
 www.nfl.com/news/story/0ap3000000923212/article/rams-signing-dt-ndamukong-suh-to-oneyear-deal?campaign=fb-nf-sf185562685-sf185562685&sf185562685=1
több mint 6 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 859
Na akkor most màr tovàbb lehet lépni!
Kérdés hogy akarunk-e DT szerezni, vagy azzal főzünk amink van! Én mondjuk örülnék valami belső pusztítónak, Rankins mellé! Úgy lenne az igazi!

Szerkesztette: Fattyu

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
A Jets visszavonta a Suh-nak tett ajánlatát, ami nekünk nagyon jó hír, mert azért a Jets elvileg sokkal több pénzt adott volna neki, mint mi, a Rams, Titans, szerintem ez a 3 csapat kB hasonló pénzt ajánlott neki, szóval így szerintem az alapján dönt, hogy hol mekkora esélye lesz egy gyűrűe, illetve a viziteken hogyan érezte magát, de azért most már pont kerülhetne az ügy végére.
nemethbence55
Nekem továbbra sem kéne... Sajnos Allen nem egy erőskezű edző, Suh megenné reggelire... Azonkívül, hogy az ellenfelekkel is paraszt.
Rutin
Elvileg a Rams jelenleg a befutó aki a legesélyesebb az aláírására, de még mi is esélyesek vagyunk.
több mint 6 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
A Jets visszavonta a Suh-nak tett ajánlatát, ami nekünk nagyon jó hír, mert azért a Jets elvileg sokkal több pénzt adott volna neki, mint mi, a Rams, Titans, szerintem ez a 3 csapat kB hasonló pénzt ajánlott neki, szóval így szerintem az alapján dönt, hogy hol mekkora esélye lesz egy gyűrűe, illetve a viziteken hogyan érezte magát, de azért most már pont kerülhetne az ügy végére.
nemethbence55
Nekem továbbra sem kéne... Sajnos Allen nem egy erőskezű edző, Suh megenné reggelire... Azonkívül, hogy az ellenfelekkel is paraszt.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
A Jets visszavonta a Suh-nak tett ajánlatát, ami nekünk nagyon jó hír, mert azért a Jets elvileg sokkal több pénzt adott volna neki, mint mi, a Rams, Titans, szerintem ez a 3 csapat kB hasonló pénzt ajánlott neki, szóval így szerintem az alapján dönt, hogy hol mekkora esélye lesz egy gyűrűe, illetve a viziteken hogyan érezte magát, de azért most már pont kerülhetne az ügy végére.
több mint 6 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 581 — Invisible man

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 6 éve
mrxxl77 New Orleans Saints LSU Tigers 50
DJ Chark vagy Christian Kirk! Nekem az ő játékuk tetszik!! 😊
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Hurns a Cowboyshoz szerződött szóval akkor ő már biztos nem jön
Jó lenne tényleg Suh-t elcsípni, bár nagyon azt olvastam, hogy a Rams Titans közül lesz valamelyik a befutó sajnos..
kapitnono
Egy-két mock-ban már az van hogy WR jön 1/27-en, ami ha azt nézem hogy milyen WR corp lenne akkor nagyon tetszene és akkor a Brees utáni időkre is lenne 2-3 értelmes elkapónk akik megtudják oldani.
több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Egyre valószínűbb, hogy lecsúszunk Suh-ról. Már a Jets is bejelentkezett, legalábbis Bowles beszélt vele és nagyon tetszett Suh-nak, amit hallott. Plusz asszem nekik van a legnagyobb cap space-ük az eddigi csapatok közül, szal...

Más kérdés, hogy szerintem velünk, a Rams-szel (és Titans-szel) sokkal több esélye van a gyűrűre, de ez van.

Jó lenne, ha hallanánk hírt arról, hogy máshogy oldjuk meg a D-Line-t.
PEEtör
Hát igazából sajnos kB minden DT-ről lecsúsztunk, Bennie Logan-nek talán lehetne adni egy egy éves szerződést, ő ha pass rushban nem is túl jó de a futást nagyon tudja ölni, esetleg Hankins de ő elvileg 3-4-ben akar játszani, vagy marad a draft de ott elvileg kifognak menni előllünk a jobb DT prospectek, de szerintem első kört fölösleges lenne erre költeni. Vagy húzunk egy meglepőt és visszahozzuk Fairley-t, ő azt nyilatkozta korábban hogy még játszani akar, ha megkapná az engedélyt simán vissza lehetne hozni.
több mint 6 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Egyre valószínűbb, hogy lecsúszunk Suh-ról. Már a Jets is bejelentkezett, legalábbis Bowles beszélt vele és nagyon tetszett Suh-nak, amit hallott. Plusz asszem nekik van a legnagyobb cap space-ük az eddigi csapatok közül, szal...

Más kérdés, hogy szerintem velünk, a Rams-szel (és Titans-szel) sokkal több esélye van a gyűrűre, de ez van.

Jó lenne, ha hallanánk hírt arról, hogy máshogy oldjuk meg a D-Line-t.
több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Hurns a Cowboyshoz szerződött szóval akkor ő már biztos nem jön
Jó lenne tényleg Suh-t elcsípni, bár nagyon azt olvastam, hogy a Rams Titans közül lesz valamelyik a befutó sajnos..

több mint 6 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 423
Elég meglepő hogy Vaccaro nem kelt még el, de azért idővel biztos el fog. Én Eric Reid-et eltudtam volna hozzánk képzelni, volt LSU-s jó kis játékos, csak ugye nem kapkodnak utána a csapatok most a térdelései miatt.
ackrisz17
Kétlem hogy bármelyikük is jönne, még egy safety teljesen felesleges, bár mondjuk Bush elment, de kétlem hogy hoznánk mást.
nemethbence55
Biztos nem jön Reid, Vaccarot meg nem is azert írtam 😀 Ha Suh jön meg egy elkapó akkor az már tök jó lesz!
ackrisz17
Nekem Suh is elég lenne.
több mint 6 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu

17 milliónk van és ez már biztos, ebből azért még lehetne szerezni embereket vagy csak egyet, egy jó nagyot.
nemethbence55
Igen ebből biztosan szerzünk embereket, pl a drafton 😁😁
Mert szerintem az erre szànt pénz is benne van!
Fattyu
Benne igen, de ha megnézed a spotrac oldalt ott vannak számítások, hogy kB mennyi lesz az idei újonc szerződések a csapatnál és az nem lesz több 5 milliónál legalábbis ránézésre.
nemethbence55
Néztem, de még nem a legfrissebb és ezért nem teljesen ezek a szàmok jönnek le.
Az viszont feltünt, hogy a dead money nagyja idén kifut. Persze generàlódni fog, pl ha Fleener cut lesz. De sokkal jobb a helyzet ebből szempontból, mint eddig.
Fattyu
Hát igen a Dead moneytól jó lenne végre megszabadulni, elég "vicces" hogy Byrd még mindig 4,6-ot visz el a capből.
több mint 6 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 859
17 milliónk van és ez már biztos, ebből azért még lehetne szerezni embereket vagy csak egyet, egy jó nagyot.
nemethbence55
Igen ebből biztosan szerzünk embereket, pl a drafton 😁😁
Mert szerintem az erre szànt pénz is benne van!
Fattyu
Benne igen, de ha megnézed a spotrac oldalt ott vannak számítások, hogy kB mennyi lesz az idei újonc szerződések a csapatnál és az nem lesz több 5 milliónál legalábbis ránézésre.
nemethbence55
Néztem, de még nem a legfrissebb és ezért nem teljesen ezek a szàmok jönnek le.
Az viszont feltünt, hogy a dead money nagyja idén kifut. Persze generàlódni fog, pl ha Fleener cut lesz. De sokkal jobb a helyzet ebből szempontból, mint eddig.

több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 980 — WHO DAT!!!!
Engem mondjuk egy picit meglep, hogy Vaccaro még kint van a piacon, és ahogy olvasgattam eddig még senki sem érdeklődött komolyabban iránta. Őszintén azt vártam, hogy nyit a piac és valakitől megkapja az évi 8-10 millió/éves ajánlatot.
Szerintem jó kis játékos volt nálunk nagyon, nyilván nem egy all-pro de azért ezt nem vártam, hogy ennyire senki sem érdeklődik majd iránta.