New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 7 éve
Jogos, de most azért megvan a mélység is, a D-ben főleg ezt sikerült megoldani szerencsére, igaz ha lenne egy olyan szezonunk mint tavaly a Vikes-nak, hogy egyetlen komoly sérülés sem volt (jó tudom irányító, de azt hatalmas mázlival megoldották) akkor simán lehetne SB. Csak még egy DT kéne, de nagyon, most azért elkezdenék nézelődni Loomis helyében, Hankins, Logan, Easly, ők maradtak értelmes DT-k, őket mondjuk nem nagyon kéne túlfizetni, igaz nem lenne ugyanaz mint Suh-val, de valakit kéne szerezni és bízok benne hogy valamelyiket megszerezzük, mert ahogy eddig tevékenykedtünk úgy látom, hogy az FO drafton első körben vagy QB ami azt jelentené hogy megyünk Mayfield-ért vagy 1/27-en TE, mert ha szereznénk egy DT-t, akkor már csak ez a két poszt lenne ahova kéne valaki és szerintem Loomis-ék is ezt célozzák. Szerintem szoknunk kéne a gondolatot, hogy Suh ----> Titans, nem akarok vészmadárkodni, de nagyon meglepődnék ha kevesebb pénzért ide jönne, mondjuk idén csak a Dolphins-tól kap 20-at idén.Ide jössz, kötekedsz, és nem tetszik ha elküldenek a picsába!Csak arra kívántam rávilágítani, hogy ordas nagy faszság olyanokat írogatni, hogy ha sb-t akar nyerni akkor ide kell aláírnia. Amúgy ha vrabel beválik simán lehet contender a titans, a keret erős, van fr. qb és jól dolgoztak most a piacon is. Az, hogy tavaly milyen mérleggel zártak ők vagy ti normáliséknál nem érv, mert az idei évre a potenciál ugyanúgy benne van abban a csapatban is, mint kb másik hatban beleértve a saintset is. Pl. ha breesnek idén jönne a fal mint manningnek 3 éve akkor ti már ki is estetek a versenyből és némethbence kijelentése már meg is borult megint.Tehát a tavaly az AFC South 2. helyén végző (9-7) Titans és a benneteket két hellyel megelőző Saints (11-5) ugyanaz a kategória, azt mondod?és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.Miért nagyobb az esélye itt mint a titansnél? Mintha mind2 csapat ugyanaddig jutott volna tavaly és ott még a csoport meg a komferencia is gyengébb. Tudom, hogy itt most minden szupi-szuper, de lehetne kicsit szerényebben is 😊
nemethbence55
peach
Komolyan kérdezem, renoválják a Falcons-fórum nevű diliházat, hogy ma ennyien idejártok?
És biztos, hogy te akarod megszabni, hogy ebben a fórumban a Saints-fanok hogyan lelkesedjenek?
Rutin
Amúgy akár meglehetne próbálni értelmezni is, hogy mit ír a másik, elvégre ez egy fórum, nem pedig a veregessük egymás vállált, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk mert ugyanannak a csapatnak szurkolunk szakkör.
peach
Látod mi van fent ki írva!? nfl-csapatforumok/new-orleans-saints
Én sok pénzt nem adtam volna Suh-ért! Van még 2-3jó éve ha minden jól megy és nem sérül le!
És ha megint bejön a draft akkor igen is jó esélyünk van a legjobb 4között!!
De persze meg kell úszni a kulcs fontosságú emberek lesérülésétől!
És kell egy pici szerencse is! 😊
mrxxl77
több mint 7 éve
Ide jössz, kötekedsz, és nem tetszik ha elküldenek a picsába!Csak arra kívántam rávilágítani, hogy ordas nagy faszság olyanokat írogatni, hogy ha sb-t akar nyerni akkor ide kell aláírnia. Amúgy ha vrabel beválik simán lehet contender a titans, a keret erős, van fr. qb és jól dolgoztak most a piacon is. Az, hogy tavaly milyen mérleggel zártak ők vagy ti normáliséknál nem érv, mert az idei évre a potenciál ugyanúgy benne van abban a csapatban is, mint kb másik hatban beleértve a saintset is. Pl. ha breesnek idén jönne a fal mint manningnek 3 éve akkor ti már ki is estetek a versenyből és némethbence kijelentése már meg is borult megint.Tehát a tavaly az AFC South 2. helyén végző (9-7) Titans és a benneteket két hellyel megelőző Saints (11-5) ugyanaz a kategória, azt mondod?és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.Miért nagyobb az esélye itt mint a titansnél? Mintha mind2 csapat ugyanaddig jutott volna tavaly és ott még a csoport meg a komferencia is gyengébb. Tudom, hogy itt most minden szupi-szuper, de lehetne kicsit szerényebben is 😊
nemethbence55
peach
Komolyan kérdezem, renoválják a Falcons-fórum nevű diliházat, hogy ma ennyien idejártok?
És biztos, hogy te akarod megszabni, hogy ebben a fórumban a Saints-fanok hogyan lelkesedjenek?
Rutin
Amúgy akár meglehetne próbálni értelmezni is, hogy mit ír a másik, elvégre ez egy fórum, nem pedig a veregessük egymás vállált, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk mert ugyanannak a csapatnak szurkolunk szakkör.
peach
Látod mi van fent ki írva!? nfl-csapatforumok/new-orleans-saints
Én sok pénzt nem adtam volna Suh-ért! Van még 2-3jó éve ha minden jól megy és nem sérül le!
És ha megint bejön a draft akkor igen is jó esélyünk van a legjobb 4között!!
De persze meg kell úszni a kulcs fontosságú emberek lesérülésétől!
És kell egy pici szerencse is! 😊
több mint 7 éve
Csak arra kívántam rávilágítani, hogy ordas nagy faszság olyanokat írogatni, hogy ha sb-t akar nyerni akkor ide kell aláírnia. Amúgy ha vrabel beválik simán lehet contender a titans, a keret erős, van fr. qb és jól dolgoztak most a piacon is. Az, hogy tavaly milyen mérleggel zártak ők vagy ti normáliséknál nem érv, mert az idei évre a potenciál ugyanúgy benne van abban a csapatban is, mint kb másik hatban beleértve a saintset is. Pl. ha breesnek idén jönne a fal mint manningnek 3 éve akkor ti már ki is estetek a versenyből és némethbence kijelentése már meg is borult megint.Tehát a tavaly az AFC South 2. helyén végző (9-7) Titans és a benneteket két hellyel megelőző Saints (11-5) ugyanaz a kategória, azt mondod?és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.Miért nagyobb az esélye itt mint a titansnél? Mintha mind2 csapat ugyanaddig jutott volna tavaly és ott még a csoport meg a komferencia is gyengébb. Tudom, hogy itt most minden szupi-szuper, de lehetne kicsit szerényebben is 😊
nemethbence55
peach
Komolyan kérdezem, renoválják a Falcons-fórum nevű diliházat, hogy ma ennyien idejártok?
És biztos, hogy te akarod megszabni, hogy ebben a fórumban a Saints-fanok hogyan lelkesedjenek?
Rutin
Amúgy akár meglehetne próbálni értelmezni is, hogy mit ír a másik, elvégre ez egy fórum, nem pedig a veregessük egymás vállált, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk mert ugyanannak a csapatnak szurkolunk szakkör.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Valószínűleg azért járkálnak ide, mert az ő csapatuk azon kívűl, hogy elküldött pár tavaly kezdő játékost és nem csinált semmit, emiatt valószínűleg sejtik hogy jövőre lesz egy szaros 6-10 kB, ezért ide járnak irigykedni, mert már tudják hogy februárban csak minket láthatnak a hazai pályájukon. 😊Tehát a tavaly az AFC South 2. helyén végző (9-7) Titans és a benneteket két hellyel megelőző Saints (11-5) ugyanaz a kategória, azt mondod?és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.Miért nagyobb az esélye itt mint a titansnél? Mintha mind2 csapat ugyanaddig jutott volna tavaly és ott még a csoport meg a komferencia is gyengébb. Tudom, hogy itt most minden szupi-szuper, de lehetne kicsit szerényebben is 😊
nemethbence55
peach
Komolyan kérdezem, renoválják a Falcons-fórum nevű diliházat, hogy ma ennyien idejártok?
És biztos, hogy te akarod megszabni, hogy ebben a fórumban a Saints-fanok hogyan lelkesedjenek?
Rutin
több mint 7 éve
Suh végzett a vizittel és szerződés nélkül távozott, megy Nashville-be, innen már nem nagyon reménykedek, szerintem a Titans betesz elé egy hasonló szerződést mint a Dolphins és megszerzik.
több mint 7 éve
Tehát a tavaly az AFC South 2. helyén végző (9-7) Titans és a benneteket két hellyel megelőző Saints (11-5) ugyanaz a kategória, azt mondod?és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.Miért nagyobb az esélye itt mint a titansnél? Mintha mind2 csapat ugyanaddig jutott volna tavaly és ott még a csoport meg a komferencia is gyengébb. Tudom, hogy itt most minden szupi-szuper, de lehetne kicsit szerényebben is 😊
nemethbence55
peach
Komolyan kérdezem, renoválják a Falcons-fórum nevű diliházat, hogy ma ennyien idejártok?
És biztos, hogy te akarod megszabni, hogy ebben a fórumban a Saints-fanok hogyan lelkesedjenek?
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Sokkal jobb 😉Mert az hogy ide jársz kötöszködni mindenen az jobb?na ja, szegény Mettiájsz amúgy is bele szokott csinálni a gatyóba, ha jön a nyomásEzt a véleményedet tedd már ki inkább aláírásnak, mert akármelyik topicban osztod meg magvas gondolataidat ezt mindig mindenhol leírod. Az általam tanácsolt formula sok billentyű koptatástól megkímélne a továbbiakban és így legalább tartósan és nyíltan vállalhatnád kicsinyes utálkozásodat.
Kájzerszóze
peach
nemethbence55
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Mert az hogy ide jársz kötöszködni mindenen az jobb?na ja, szegény Mettiájsz amúgy is bele szokott csinálni a gatyóba, ha jön a nyomásEzt a véleményedet tedd már ki inkább aláírásnak, mert akármelyik topicban osztod meg magvas gondolataidat ezt mindig mindenhol leírod. Az általam tanácsolt formula sok billentyű koptatástól megkímélne a továbbiakban és így legalább tartósan és nyíltan vállalhatnád kicsinyes utálkozásodat.
Kájzerszóze
peach
több mint 7 éve
Mondom, én nem nézem ki az emberből, hogy érdekelné, hogy contender csapathoz menjen, de kevesebb pénzért. És nem is bánom, ha Loomisék nem kínálják oda neki ingünket-gatyánkat...Egy 2 éves szerződést adnék neki, amíg van Brees nyerjünk 2x SB-t, utánna úgy is újra kell építeni akkor mehetne ő is.
Rutin
több mint 7 éve
A tavalyi alapján minden adva van az SB-hez, mert tudod mi nem csak a tökünket vakartuk FA alatt hanem alkottunk és betömtük a lyukakat, nem mint ti akik inkább gyengültek.és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.Miért nagyobb az esélye itt mint a titansnél? Mintha mind2 csapat ugyanaddig jutott volna tavaly és ott még a csoport meg a komferencia is gyengébb. Tudom, hogy itt most minden szupi-szuper, de lehetne kicsit szerényebben is 😊
nemethbence55
peach
több mint 7 éve
és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.Miért nagyobb az esélye itt mint a titansnél? Mintha mind2 csapat ugyanaddig jutott volna tavaly és ott még a csoport meg a komferencia is gyengébb. Tudom, hogy itt most minden szupi-szuper, de lehetne kicsit szerényebben is 😊
nemethbence55
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Mondom, én nem nézem ki az emberből, hogy érdekelné, hogy contender csapathoz menjen, de kevesebb pénzért. És nem is bánom, ha Loomisék nem kínálják oda neki ingünket-gatyánkat...
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
na ja, szegény Mettiájsz amúgy is bele szokott csinálni a gatyóba, ha jön a nyomásEzt a véleményedet tedd már ki inkább aláírásnak, mert akármelyik topicban osztod meg magvas gondolataidat ezt mindig mindenhol leírod. Az általam tanácsolt formula sok billentyű koptatástól megkímélne a továbbiakban és így legalább tartósan és nyíltan vállalhatnád kicsinyes utálkozásodat.
Kájzerszóze
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Szerintem mindent megpróbálunk, hogy most aláírjon, valószínűleg tudják Loomisék, hogy az érdeklődők között nekünk van a legkevesebb pénzünk és ha máshol kap egy jobb ajánlatot egyáltalán nem biztos hogy azt mondja hogy visszajön.
több mint 7 éve
Na akkor a felfokozott hangulatra egy picit màs téma:ha érdekelne a kosárlabda, szívesen fennmaradnék. 😊
Éjféltől Pelicans meccs lesz, még vàllalható időpont, akit érdekel. Az első hazai meccs Benson halàla utàn. Nem is akàrmilyen csapat ellen, hanem a liga első Houston.
Fattyu
Szerkesztette: HajduImre
több mint 7 éve
Újra tervezte a Titans és holnap megy vizitelni, és sajnos elvileg nincs még nagyon szerződés, gondolom megakarja nézni a Titanst is, csak az a baj, hogy nekik Butler szerződése nélkül van 50 misijük, Butler kap 10-12-t szóval 35-40 biztos maradt nekik és ennyivel nem tudunk matchelni szerintem, bár mondjuk ha esetleg kivétel lenne a játékosok 90%-tól és az alapján választana, hogy hol nyerhet SB-t akkor hozzánk jönne, de ezt kétlem, na mindegy bízunk benne hogy még jön a hír, hogy megállapodtunk vele.
Szerkesztette: nemethbence55
több mint 7 éve
"Titans released DT Sylvester Williams.Williams signed a three-year, $16.5 million deal last March. He was due a $2.5 million roster bonus coming off a middling first season in Tennessee, so the Titans are moving on. Releasing Williams saves just over $3 million in cap space. Williams should resurface as a nose tackle in 3-4 schemes. "
Ez viszont nem jó...
több mint 7 éve
Viharos idő és felhőszakadás is van, nem tud elrepülni Nashville-be 😀 😀 😀Mi ez ha nem jel!? Gyorsan le kéne foglalni valami jó vacsorázós helyet.
Meg délután 14.45.
Na lassan jöhetne valami infó.
www.timeanddate.com/weather/usa/new-orleans
Kájzerszóze

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Viharos idő és felhőszakadás is van, nem tud elrepülni Nashville-be 😀 😀 😀 Meg délután 14.45.
Na lassan jöhetne valami infó.
www.timeanddate.com/weather/usa/new-orleans
Szerkesztette: Kájzerszóze

több mint 7 éve
Egy fórumban olvastam. Nyilván ez a "haverom haverja az xy itt meg itt" eléggé megbízhatatlan, de könnyen elképzelhető, ahogy a posztoló is írja. Nem hiába van ennyi ideig NO-ban és semmi info nincs róla. Take this for a grain of salt but my friend is one of the trainers for the saints and he texted some people and he told me That meeting is mutual between both party’s and seems like a good fit but coming down to the right number os the problem. Trying to work something out so he doesn’t leave NOLA. To me this is no news because we all goodbhave guessed this already. Trying be helpful but not much is being leaked.
több mint 7 éve
Na akkor a felfokozott hangulatra egy picit màs téma:Éjféltől Pelicans meccs lesz, még vàllalható időpont, akit érdekel. Az első hazai meccs Benson halàla utàn. Nem is akàrmilyen csapat ellen, hanem a liga első Houston.
több mint 7 éve
Arról hadd ne én tegyek már h Goodell a helyi ÁNTSZ és szerinte ti Bountytok romlott volt. 😀Azt mindenhol ették, mint mindenki tudja. A sors nem igazságos.Empty, nálatok a vitrint is rólad nevezték el 😀 😀 😀egyél mellé egy bounty csokit 😉
Ha ennyire ráész, ajánlom figyelmedbe a kedvenc kabarém: SuperBowl LI
Kájzerszóze
empty taxi
Na a pályán berottyantani a gatyóba viszont önálló projekt volt, nem kellett hozzá gode LI segítség 😀 😀 😀 😀
Kájzerszóze
Btw ha jön Suh, javaslom Gregg Williamset is visszahozni, csak h teljes legyen a harmónia 😀
A magam részéről mindenesetre ezt lezártam, végszónak meg annyit h minden bizonnyal izgalmas lesz a csoport 2018-ban is.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
miért nem csodálkozom azon hogy egy veréb drukker pont olyan sötét, mint a csapata...Nem, 1 paraszttal több v kevesebb a Szennyzben, fel se tűnik 😀Izgulsz mi? 😀www.youtube.com/watch?v=OGO9BvDcOngTalib meg Burfict azokkal egyet értek mert náluk (főleg Burfict) mindig benne van az eltiltás, Suh inkább ez az agresszív játékos, de ez a játékán többszörösen meglátszik és kihasználja.Persze, tudom, de nekem az sem szimpatikus, ha valaki az ellenfelekkel szemben gyökér... Ugyanígy nem kéne se Burflict, se Talib... Sőt pályájuk csúcsán se kellettek volna.Gyakorlatilag tegnap délután óta gyűrik a nagy benga fejét.Ő tipikusan az a játékos akit mindenki utál kivéve a csapatának a szurkolói, mert annyira hasznos játékos és csak képzeljük el ha lesz egy Jordan - Suh duó kire fognak nagyobb hangsúlyt fektetni mert jelenleg mindeki tudja hogy a fő nyomás Jordan részéről fog jönni, de ha lesz Suh akkor már nehéz lesz ezt eldönteni
Én egyébként kibírnám, ha nem jönne. Valahogy se a balhés, se a blockbusternek tűnő plajákat nem csipázom már.
Rutin
nemethbence55
Rutin
nemethbence55
empty taxi
Gyurma Pappa
empty taxi
több mint 7 éve
Egy Titans fórumban azt olvasom, hogy Suh már továbbindult hozzájuk.
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 7 éve
Mondja ezt valaki, akinek a csapatában Roddy White egy hős 😀Nem, 1 paraszttal több v kevesebb a Szennyzben, fel se tűnik 😀Izgulsz mi? 😀www.youtube.com/watch?v=OGO9BvDcOngTalib meg Burfict azokkal egyet értek mert náluk (főleg Burfict) mindig benne van az eltiltás, Suh inkább ez az agresszív játékos, de ez a játékán többszörösen meglátszik és kihasználja.Persze, tudom, de nekem az sem szimpatikus, ha valaki az ellenfelekkel szemben gyökér... Ugyanígy nem kéne se Burflict, se Talib... Sőt pályájuk csúcsán se kellettek volna.Gyakorlatilag tegnap délután óta gyűrik a nagy benga fejét.Ő tipikusan az a játékos akit mindenki utál kivéve a csapatának a szurkolói, mert annyira hasznos játékos és csak képzeljük el ha lesz egy Jordan - Suh duó kire fognak nagyobb hangsúlyt fektetni mert jelenleg mindeki tudja hogy a fő nyomás Jordan részéről fog jönni, de ha lesz Suh akkor már nehéz lesz ezt eldönteni
Én egyébként kibírnám, ha nem jönne. Valahogy se a balhés, se a blockbusternek tűnő plajákat nem csipázom már.
Rutin
nemethbence55
Rutin
nemethbence55
empty taxi
Gyurma Pappa
empty taxi
Haladjunk 😊
