New Orleans Saints
46 feliratkozó
több mint 9 éve
Amúgy pár hete az figyelem, hogy a DL fejlődött, legyen valami pozitív is a védelemről. Fairley nagyon tolja, Rankins ahoz képest hogy újoncként kihagyta a fél szezont jól mozog és van benne potenciál még több bőven, stb...Amúgy én is pont ezt figyeltem Rankins mindössze 7 meccs alatt szerzett eddig 4.0 sacket újonc évében, úgy hogy a fél szezont ki kellett hagynia. Kíváncsi leszek rá majd jövőre, ha végigtolja a teljes TC-t és egészséges lesz milyen teljesítményt nyújt majd. Szerintem ha nem sérül meg Fairley-vel jövőre negyot alkothatnak ott a fal közepén.
Fattyu
A másik meg, hogy úgy tűnik Lutz-ot végre megtanították magasabban rúgni, mostmár egész jól megy neki( Zsinórban 9 értékesített FG) és nem reáz ki a hideg a rúgás pillanatában, hogy vajon blokkolni fogják-e ?
A harmadik pedig, hogy Byrd is egészen jól játszott az utóbbi hetekben, ahhoz képest hogy látványos eredménye /2int/ csak a mostani meccsen volt. Kíváncsi leszek az ő sorsára is, remélem egy évet még marad, úgyis sokba kerülne őt kivágni.
Jövőhétem meg akkor már üssük meg a Falconst legalább így búcsúzzunk 8-8 al a szezontól, még ha nem is lesz már tétje nekünk a rájátszás szempontjából is. A Falcons azért csak a Falcons.

több mint 9 éve
Naja, ezek a meccsek egy dologra jók: néhány állás megmentésére.2010 miatt sosem sajnálom ha szoptatjuk a Bucsot, csak így most már nyerjünk jövő héten, csak hogy 0.500-on búcsúzzunk PaytontólVigyázz, 8-8 után valszeg annak lesz nagyobb esélye, hogy marad... 😀
Gyurma Pappa
Rutin
több mint 9 éve
Amúgy pár hete az figyelem, hogy a DL fejlődött, legyen valami pozitív is a védelemről. Fairley nagyon tolja, Rankins ahoz képest hogy újoncként kihagyta a fél szezont jól mozog és van benne potenciál még több bőven, stb...
több mint 9 éve
Hogy legyen ilyen is. Én maradás párti vagyok legalább is HC és GM terén. Még egy évre.
több mint 9 éve
2010 miatt sosem sajnálom ha szoptatjuk a Bucsot, csak így most már nyerjünk jövő héten, csak hogy 0.500-on búcsúzzunk PaytontólVigyázz, 8-8 után valszeg annak lesz nagyobb esélye, hogy marad... 😀
Gyurma Pappa
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
A mai győzelemhez gratulálok a Redskins, a Giants, Lions és a Falcons szurkolók nevében 😀
agent T
több mint 9 éve
A mai győzelemhez gratulálok a Redskins, a Giants és a Falcons szurkolók nevében 😀
Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 9 éve
kösz srácok <3
több mint 9 éve
2010 miatt sosem sajnálom ha szoptatjuk a Bucsot, csak így most már nyerjünk jövő héten, csak hogy 0.500-on búcsúzzunk Paytontól

több mint 9 éve
WhoDat Karácsonyt, Boldog Új Évet és új szakmai stábot kívánok magunknak, srácok! 😀
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
Boldog ünnepeket srácok! Jövőre rájátszunk!!!!Reméljük, hogy a rájátszást csak 2018-ban kezdjük majd el 😀
Gézu

több mint 9 éve
Boldog ünnepeket srácok! Jövőre rájátszunk!!!!
több mint 9 éve
Boldog karácsonyt, és eredményesebb újévet kívánok minden Saint fannak!

több mint 9 éve
Boldog Karácsonyt minden Saints fannak!



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 9 éve
Mondjuk engem SP jövőjénél sokkal jobban érdekelne, hogy akkor ki jönne hozzánk HC-nak....
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
Payton to LA? Hmmm... Goff szerintem likeolná az ötletet. Ha trade, kérdés az ár, de pont a Rams jó társ lehet ebben 😊Szerintem SP-nek is tetszene ez a verzió. LA nagy piac, és tiszta lappal kezdhetne újra...
Gyurma Pappa
Pechére viszont rögtön keteshetne új DC-t. 😀
Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
SB garancia 😀Payton to LA? Hmmm... Goff szerintem likeolná az ötletet. Ha trade, kérdés az ár, de pont a Rams jó társ lehet ebben 😊Gregg Williams arcát azért megnézném ezen pletyka kapcsán 😀
Gyurma Pappa
empty taxi

több mint 9 éve
Állítólag azert kapta fel ennyire a vizet mert 1 TD re volt a 100k-s bonustol.Ha nem dobálta volna el a labdákat, már rég a zsebében lenne az a pénz....
sLyNz
Azért a birtokukban maradt második körért vihetik SP-t.Payton to LA? Hmmm... Goff szerintem likeolná az ötletet. Ha trade, kérdés az ár, de pont a Rams jó társ lehet ebben 😊tudtommal goffért odaadták mindenüket.
Gyurma Pappa
kapitnono
több mint 9 éve
Payton to LA? Hmmm... Goff szerintem likeolná az ötletet. Ha trade, kérdés az ár, de pont a Rams jó társ lehet ebben 😊tudtommal goffért odaadták mindenüket.
Gyurma Pappa

több mint 9 éve
Payton to LA? Hmmm... Goff szerintem likeolná az ötletet. Ha trade, kérdés az ár, de pont a Rams jó társ lehet ebben 😊Szerintem kihuzza a szezont 8-8ra es nem fog sehová menni.
Gyurma Pappa
......
több mint 9 éve
Payton to LA? Hmmm... Goff szerintem likeolná az ötletet. Ha trade, kérdés az ár, de pont a Rams jó társ lehet ebben 😊Gregg Williams arcát azért megnézném ezen pletyka kapcsán 😀
Gyurma Pappa

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Payton to LA? Hmmm... Goff szerintem likeolná az ötletet. Ha trade, kérdés az ár, de pont a Rams jó társ lehet ebben 😊

