New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 9 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Off hirdetmény: megjelent a WEFL Fantazi Liga 2011-2014-es évkönyve. A liga oldalára feltöltöttem, ti meg letölthetitek onnan (már, akit érint ugye) 😊
több mint 9 éve
nfl_lover 912
a MC-ek sem kezdődtek még el, erre Fowler kidőlt pl. Remélem, hogy szerencsések leszünk, de egyrészt ez minket eléggé elkerült az utóbbi időben, másrészt nem túl mél y a keretünk. A picsába már...
több mint 9 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 861
A drafttal kapcsolatban,nekem tetszenek ezek a pickek. Jó kis ütős védelem jöhet össze 1-2 éven belül. Akár az idei évtől kezdve segíthetnek az újoncok. Akit Én még jónak érzek, ez itt határozottan megérzés, az a tavaly draftolt R. Powel, ha sikerül játékra alkalmasnak összedrótozni, akkor számolni kell vele is /megérzés!!/.
Átalakul a csapat, ennek Én két okát látom:
1. Brees utáni idők megalapozása.
Itt egy Green Bay szerű átmenettel próbálkozunk /Favre---Rodgers/. Tehát nem rombolunk nullára, hanem menet közben alakítunk. Ennek is köszönhető a futójáték megerősítésére való törekvés, másnak is de azt a következő pontban. És itt a védelemnek is hathatós segítséget kell nyújtania, tehát jelentős szerepet kell vállalniuk a szint tartásában.
Ezért is az igazolások, hogy kialakuljon egy biztos védelem.
Én a vezért hiányolom a védelemből.
2. Nagyjából minden Brees zseniéje van alapozva, de ezt nem lehet hosszútávon csinálni, vagyis lehetne,de ha a D gyenge, kiszámíthatatlan és az O betlizik, akkor nem ér semmit a zseni. Szóval eléggé rá volt terhelve minden a támadó yardok termelésében.Ezért is erősíthetjük a futójátékot, hogy terhelést vegyünk le a válláról, itt a O eredményességét értem. Tehát ha van egy erősebb és eredményesebb futójáték, Kevesebb teherrel és könnyedebben játszhat. Itt Ovecskin példája jut eszembe. Az idei évig rengeteg játékpercet töltött a jégen és ha eljutottak a PO-ba, akkorra nagyjából "elfogyott",most viszont az új edző lecsökkentette a játékidejét, kvázi pihentette, kevesebb felelősséget rakott rá. És lám eredményessége megmaradt és a PO-ban is villog.
3. A maradék lyukakat /wr,OL-t/ gondolom a keretszűkítések utáni kukázás során tömjük be.
Off.: Ata írtam PM-et.

több mint 9 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 017 — Egyéb témák lakó
Szvsz Ogletree kávéja lefőtt már a ligában.
Én bepróbálnám szívesen Reggie Wayne-t, van nála rosszabb elkapó is a rosteren.atapapa
SZVSZ simán meg kellene próbálni rámenni. Legalább "otthon" vonulhatna vissza gyűrűvel 😛

több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Szvsz Ogletree kávéja lefőtt már a ligában.
Én bepróbálnám szívesen Reggie Wayne-t, van nála rosszabb elkapó is a rosteren.

több mint 9 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
vajon ramegyunk Ogletreere vagy Rishard Matthewsra?

több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Gondolom armstead akart lenni az az armstrong.
kapitnono
Dehogy, az epos bringást akarom a falba 😉

Reménykedem az udfa igazolásokból hátha valaki beválna és akkor nem kellene ilyen kényszermegoldásokat alkalmazni.
kapitnono
Jelenleg azt várjuk hogy friss udfa-k szorítsanak ki korábbi udfa-ket? 😊 Egyszerre szomorú és komikus, hogy ez annyira nem is lehetetlen küldetés.

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
- egy atletikus OT, akivel ha első évben nem is lesz sokkal jobb a fal, de ha Strief vagy Armstrong kiesik, akkor nem egy Harrist kell néznünk.

Gondolom armstead akart lenni az az armstrong.

Szerintem ha nem sérül le senki az elkapók közül akkor viszonylag rendben lesz az o.De hát erre elégkevés az esély sajna.

A falba meg elég jó lenne ha találnánk valami megoldást az LG posztra.NOLA-n írták hogy lehet strief megy be guardba.Hát elég érdekes lenne az biztos.
Reménykedem az udfa igazolásokból hátha valaki beválna és akkor nem kellene ilyen kényszermegoldásokat alkalmazni.


több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Viszont LG poszton lyuk van, WR-poszton imádkozunk, nem épp Brees-baráti a helyzet Spiller ellenére sem.Tocy
Köszönöm, hogy rám reagálva elismétled azt, amit már párszor átfogalmaztam itt a héten 😊

Nem rózsás a helyzet, de szvsz a D jóval többet javult, mint amennyit az O romlott.
O:
elment
- 2, ezer yardos célpont
- egy középszerűvé váló G
- egy karrierje végéhez ért RB
jött
- egy 500 yardot elkapó és az O-t kiszámíthatatlanabbá tevő futó
- egy top 5 közeli center egy alja 5 közeli C helyett
- egy atletikus OT, akivel ha első évben nem is lesz sokkal jobb a fal, de ha Strief vagy Armstrong kiesik, akkor nem egy Harrist kell néznünk.

És most halkan megjegyzem, hogy Grahammel elég kiszámíthatóvá vált az O, Brees akkor is őt tömte labdával, ha más tisztább volt, most talán lesz egy kissé kevésbé átlátható O

D:
elment
- 2 ligaalja CB
- 1 ligaalja LB
jött
- egy sorban kétszeres SB-győztes CB
- egy ligaalja LB, aki talán a 34-ben újra megtalálja magát
- egy sérülésből visszatérő veterán OLB, aki az utolsó két meccsén a csapatában már a legtöbb pressure-t generálta
- egy olyan NFL-szűz corner, akiért a fél liga sorban állt
- az FBS-ben tavaly legtöbb sacket alakító edge rusher
- egy sokoldalú, hiperatletikus ILB
- a draft egyik legjobb cornere

Nálam viszonylag pozitív a szaldó. Ahogy a most lezajlott hónapok történéseit egy LSU-s, Saints-es beat writer megfogalmazta: Saints are reloading, not rebuilding

több mint 9 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Tavaly yardban az első helyen zárt az O, és utolsó előtti helyen a D.
Ha most romlik 5 helyet az O és javul 10 helyet a D, akkor már közelebb leszünk a PO-hoz.

Persze ez nagyon dilettáns megközelítés, az O nem volt No. 1 tavaly, hatékonyságban biztos nem, de ahogy SS éve után csak felfelé vezethetett a D útja, úgy most is hasonló várható szerintem.

Meg ugye tavaly írtam arról, hogy Brees-nek akkor voltak inkább jó évei, amikor egy agilis back sokat kapott el, Sproles után most megint van egy ilyenünk, ezzel is beljebb leszünk.
Na meg ha nem kap minden drive-ban pontokat a D, akkor a támadóknak se kell ész nélkül haladni, hanem lehet a kevésbé kockázatos drive-okat vezetni vagy el is lehet puntolni párszor a meccsen a labdát.atapapa
Viszont LG poszton lyuk van, WR-poszton imádkozunk, nem épp Brees-baráti a helyzet Spiller ellenére sem.
több mint 9 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 366 — Do Your Job
Háááááát, ennyit a Hometown-ról....




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Tavaly yardban az első helyen zárt az O, és utolsó előtti helyen a D.
Ha most romlik 5 helyet az O és javul 10 helyet a D, akkor már közelebb leszünk a PO-hoz.

Persze ez nagyon dilettáns megközelítés, az O nem volt No. 1 tavaly, hatékonyságban biztos nem, de ahogy SS éve után csak felfelé vezethetett a D útja, úgy most is hasonló várható szerintem.

Meg ugye tavaly írtam arról, hogy Brees-nek akkor voltak inkább jó évei, amikor egy agilis back sokat kapott el, Sproles után most megint van egy ilyenünk, ezzel is beljebb leszünk.
Na meg ha nem kap minden drive-ban pontokat a D, akkor a támadóknak se kell ész nélkül haladni, hanem lehet a kevésbé kockázatos drive-okat vezetni vagy el is lehet puntolni párszor a meccsen a labdát.

több mint 9 éve
nfl_lover 912
Tavaly nagyon optimista voltam, és rémálom volt a szezon szurkolóként.
Most legalább nincsen semmi reményem és elvárásom, csalódni nem fogok, csak pozitívan. 😊
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Olyasmi. Már csak ilyen placebokkal vígasztalom magamat
Sean Hickey, OT, Syracuse: Allowed 10 total pressures. Only two tackles with at least 400 snaps in pass protection had a better Pass Blocking Efficiency rating than Hickey’s 98.2 (Peat was one of them).

Cyril Lemon, OG, North Texas: Had just one negative overall grade for the season. Only nine tackles in this class graded higher overall

több mint 9 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Baszki, így viszont szarul néz ki a szitu.
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Collins Dallasba ment egy all pro LT mögé 😀
(persze nyilván nem Smith cseréje lesz)

több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 351 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
 www.neworleanssaints.com/news-and-events/article-1/New-Orleans-Saints-announce-2015-rookie-free-agent-class/18ea1d42-06b0-4284-983a-a0b638f81325?campaign=no:fanshare:twitter

Itt a végleges lista az udfa igazolásokról. Ez az R.J.Harris gyerek elég jó kis szezont produkált:1500 yard 15 td.kapitnono
Elődöntős volt a New Hampshire az FCSben tavaly és megnyerte a 2. legkeményebb másodosztályú konferenciát, a CAAt, amiben neki vastagon benne volt a keze. Lehet belőle sleeper, főleg ha Brees dobál neki.
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
van bármi esélyünk a leigazolására, ha a srác LT-t szeretne játszani, mi meg "csak" LG-ként gondolunk rá?clbass
Ha LT-t akar játszani, akkor szvsz nincs.
Kérdés miért akarna? Nyilván a nagyobb pénzért, amit az a poszt akaszt (majd ha megköti egyszer a nem újoncoknak járó szerződését évek múlva).
Csak szerintem ő soha nem lesz az az LT, aki valaha top 5 LT-pénzt fog megérni bárkinek. Reményteli és sokoldalú játékos, de passzblokkolásban nincs meg benne az, hogy évente néhány pressure-rel megússza az irányítója a liga legjobb edge rusherei ellen.
Hangsúlyozom, szerintem.
Viszont mi már két közepes OT-ből is All Pro OG-t neveltünk az elmúlt években, akik átlagban keresnek annyit, mint a top5 LT utáni közvetlen játékosok.

Payton különben már a draft során elmondta, hogy nálunk ő első körös talentum, de OG-ként "grédelve"

több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
ilyeneket hallani 😕:
WWL Kattengill said the Saints WILL NOT sign Collins, stating that Payton has some info on the case.
Collinsra nézve remélem ez kacsa, de egyébként van bármi esélyünk a leigazolására, ha a srác LT-t szeretne játszani, mi meg "csak" LG-ként gondolunk rá?
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Ez az R.J.Harris gyerek elég jó kis szezont produkált:1500 yard 15 td.kapitnono
Ráadásul 4,5 volt a pro dayen a 40 yardja, meg volt sorban 3 1000 yardos szezonja. Azt olvasom, hogy ott is voltunk a New Hampshire pro day-en, gondolom a csapattársán, a TE Harold Spears-en is ott akadt meg a megfigyelők szeme, majdnem 6'4 magas, 36 inchet emelkedik, és végzősként leszedett 800 yardot.


Collins együttebédelt Rex Ryannel,de a Dolphins és a Cowboys is érdeklődik iránta.Remélem azért valami ajánlatot mi is elé rakunk.
 www.nfl.com/news/story/0ap3000000491057/article/lael-collins-meeting-with-bills-coach-rex-ryankapitnono
Ha bármely csapat tulajdonosa lennék és nem próbálkozna be a csapatom akár csak informálisan Collinsnál, kirúgnám a GM-et. Kinek ne kéne ingyen egy első körös játékos?

Déli gyerekként a Billst elkerülném nagy ívben, viszont Florida vonzó célpont lehet.
Természetesen csalódott lennék, ha nem nálunk kötne ki, de akkor lennék igazán dühös, ha valamelyik div.riválishoz fészkelné be magát.

több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Szerintem mára biztosra vehető, hogy komoly szemléletváltás lesz az O-ban. Sok futás kívül-belül, screen, megfűszerezve play-action hívásokkal...a maradék rövid passzokat pedig így könnyebb lesz szétszórni mint tavaly...clbass
Ok, de ettől még Jones-nak és Colemannek 0 elkapása van az NFL-ben karrierszinten, Saundersnek 1, Morgan nem tudom mitől felejtett volna el dropolni, Colston meg öregedni és lesérülni.

De jogos, hasonló félelmeim vannak a támadófallal is, csak ott még egy kicsit bízom Collins megszerzésében.atapapa
a TC-ben sok minden ki fog derülni.Kiderül mit ér a fal,Unger,Evans milyen állapotban van, valamint, hogy mit érnek az udfa o-linemanjeink.Reméljük nem lesznek gondok.kapitnono
Az O-lineban legalább megvannak a kezdőink... Persze bárki megsérülhet, meg lehet kérdéses, hogy Evans, Lelito hogy fog muzsikálni, de azért abban egyetérthetünk, hogy egyik sem UDFA-szintű játékos.
WR-fronton viszont van egy sérülékeny Cooks-unk, és egy öregecske Colston-unk. Tehát náluk nem a depth a kérdés, hanem az hogy WTF fog egyáltalán megközelítőleg úgy játszani, mint Stills, Moore vagy Henderson az elmúlt években.
Ja, és a FA első napja óta nincs igazi elkapó TE-ünk sem, ráadásul olyan sem, aki az ellenfél fél pass-defense-ét lefoglalja.

Szóval én eléggé pesszimista vagyok az O oldalán.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
krixtofer New Orleans Saints 604 — SaintGooner
Én még Tanner felé is táplálok egy kis bizalmat. Sajnálom őt, hogy nem nagyon kapott eddig szerepet, pedig nem rossz játékos.
több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
 www.neworleanssaints.com/news-and-events/article-1/New-Orleans-Saints-announce-2015-rookie-free-agent-class/18ea1d42-06b0-4284-983a-a0b638f81325?campaign=no:fanshare:twitter

Itt a végleges lista az udfa igazolásokról. Ez az R.J.Harris gyerek elég jó kis szezont produkált:1500 yard 15 td.


több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Collins együttebédelt Rex Ryannel,de a Dolphins és a Cowboys is érdeklődik iránta.Remélem azért valami ajánlatot mi is elé rakunk.

https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/y0unmwb7jfxvy7fhbu9r
La'el Collins meets with Rex Ryan, Dolphins players
After going undrafted this past weekend, LSU offensive tackle La'el Collins had an impromptu dinner meeting with Buffalo Bills coach Rex Ryan on Monday before then meeting with some Dolphins players and ex-LSU teammates, per Ian Rapoport.


több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Itt egy érdekes videó, Kikaha Peat ellen
 www.dailymotion.com/video/x2nprxm_kikaha_sport
Nem túlzás azt mondani, hogy Peat momentumot nem engedett neki, ha máshogy nem, duplázással teljesen kivették a játékból Kikahát.
Ezt elég hamar felfogta az edzői stáb is, utána inkább a másik oldalon erőltették, ahol gyorsan betermelt egy sacket.