New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Nyilván minden asztal alatt adott pénz jogtalan, komoly szankciókkal. Ráadásul a csapatok nagyon figyelik egymást, nem lesz szvsz ilyen bepróbálkozás.
Az első években kb. mindegyik csapat ugyanazt ígérheti neki, szóval egyéb szempontok fognak dönteni. Ezek között magától értetődően az elsők között van a csapathoz való kötődése, de azt is mérlegelni fogja, hogy hol számítanak rá kezdőként, poszt szerint pedig OT-ként (ezzel a poszttal később nagyobb pénzt kereshet), bár ugye pont a Saints-ben nem járna rosszul OG-ként sem, mert mi azokat jobban megfizetjük.

Végül az is számíthat, hogy hol milyen környezet vár rá, Hill már középsuliban is csapattársa volt, most is nagy pajtások, plusz ott van még 2 ex-LSU playa is, de a Panthers-ben is ott figyel Turner.
Sajna nekünk nincs LSU-s játékosunk, de elég erős a kötődés az egyetemhez, rendszerint az ottani pro dayeken mi visszük a prímet.
Most olyanról nem beszélve, hogy a draft előtt egy héttel Collins olyan képet nyomott a twitteren, ahol ő 12 éves és az edzésén Brees mond beszédet 😊

több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Ok, de ettől még Jones-nak és Colemannek 0 elkapása van az NFL-benatapapa

Pont amennyi Strongnak 😉 Erre akartam utalni az előző hozzászólásban.clbass
Jaja, de mind a kettőnek jutott már egy teljes szezon az NFL-ben, míg Strongnak egy se.
Jones és Coleman jó eséllyel ezen a drafton is UDFA lett volna, ahogy azok voltak tavaly.

hasraütök: szinte biztos hogy az idei drafton 3. körben elkelt WR-eknek mind jobb karrierjük lesz, mint a Jones-Coleman párosnak.
Szerintem sajnos ez a realitás, de remélem hogy Paytonélnak van valami B terve.atapapa
Legyen így 😉 Egyébként a Collins ügyre visszatérve... Hogy szabályozza az NFL a "béren kívüli juttatás" fogalmát? Teszem azt mi van, ha fű alatt beígérünk egy 2 misis reklámszerződést a sarki fűszeressel? Nem hiszem, hogy ez teljesen megfogható, és jelen esetben a lojalitás mellett szerintem ez fog dönteni a célállomásában
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Ok, de ettől még Jones-nak és Colemannek 0 elkapása van az NFL-benatapapa

Pont amennyi Strongnak 😉 Erre akartam utalni az előző hozzászólásban.clbass
Jaja, de mind a kettőnek jutott már egy teljes szezon az NFL-ben, míg Strongnak egy se.
Jones és Coleman jó eséllyel ezen a drafton is UDFA lett volna, ahogy azok voltak tavaly.

hasraütök: szinte biztos hogy az idei drafton 3. körben elkelt WR-eknek mind jobb karrierjük lesz, mint a Jones-Coleman párosnak.
Szerintem sajnos ez a realitás, de remélem hogy Paytonélnak van valami B terve.

több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Ok, de ettől még Jones-nak és Colemannek 0 elkapása van az NFL-benatapapa

Pont amennyi Strongnak 😉 Erre akartam utalni az előző hozzászólásban. Még a potencia bárkiben ott lehet, addig van ahol már tisztában vagyunk az elvárhatóval is. Ha ez a szumma a másik oldalra billent volna, lett volna wr draft
több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Payton közvetve utalt arra, hogy draftolt volna WR-t az első körben, csak mikor már ránk került a sor, nem volt bent kiszemelt, a házat meg nem akarták eladni egy felcsere miatt (a Bears-szel voltak cseretárgyalásaink, de kútba estek)atapapa
Arra is utalt, hogy bőven van potencia a Coleman/Jones párosban...az igazság valahol félúton lehet. Lehet, hogy az elején érdekelt minket elit Wr, de a) kiment előttünk, b) a sorban következő wr-től mindig volt akit értékesebbnek gondoltunk, c) egy idő után értelmetlenné vált a gondolat, mert rosteren már most van jobb, az elvárt szintet (ismerten!) megütő játékos. TC-re még tuti jön egy veterán a posztra biztosítéknak, ha mégis elszámolták magukatclbass
Biztos volt abszolút értékben értékesebb ember, de amikor tömve van a sec, draftoltál is már egyet oda, akkor még felcserélsz egy újabb cornerért? :-/
Erre a dilemmára próbáltam a draft előtt célozni, amikor egy játékos totál értékét és egy játékos konkrét csapatra szabott értéke között tettem különbséget.
Most nekünk Tull értékesebb volt Galette és Kikaha mögé, mint egy Tullra szánt pick megtámogatva egy 2016-os 6. körrel WR-t választva?
Vagy ennek a Saints-nek értékesebb, hogy Brees mögé betárazza a harmadik körben azt a QB-t, aki reményei szerint egyszer, valamikor, talán kezdeni fog, mint hogy felcseréljen egy Jaelen Strongért?

Ezt így nem nagyon tudom elfogadni.atapapa
Teljesen igazad van! Innen én is így gondolom, de:
- tavaly elbizakodottak voltak a seccel kapcsolatban...kb ráment az évünk! Idén nem bízták a véletlenre, és TC utánra egy elitfogat marad, ebben biztos vagyok.
- Még másik 30 csapat ugyanígy gondolkodott Stronggal kapcsolatban! Nem lehet véletlen...Továbbra is tartom, hogy van rosteren akiben sok lehetőséget látnak, de mára tisztában vannak a tőle minimálisan elvárható szinttel is. én itt vélem felfedezni a rangsorolás mibenlétét.
több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
 www.nola.com/crime/baton-rouge/index.ssf/2015/05/brittney_mills_brenton_death_homicide_baton_rouge_lael_collins.html

A rendőrség szóvivője hivatalosan tudatta, hogy collinst nem gyanúsítottként hallgatták ki a gyilkossági ügyben.


több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Szerintem mára biztosra vehető, hogy komoly szemléletváltás lesz az O-ban. Sok futás kívül-belül, screen, megfűszerezve play-action hívásokkal...a maradék rövid passzokat pedig így könnyebb lesz szétszórni mint tavaly...clbass
Ok, de ettől még Jones-nak és Colemannek 0 elkapása van az NFL-ben karrierszinten, Saundersnek 1, Morgan nem tudom mitől felejtett volna el dropolni, Colston meg öregedni és lesérülni.

De jogos, hasonló félelmeim vannak a támadófallal is, csak ott még egy kicsit bízom Collins megszerzésében.atapapa
a TC-ben sok minden ki fog derülni.Kiderül mit ér a fal,Unger,Evans milyen állapotban van, valamint, hogy mit érnek az udfa o-linemanjeink.Reméljük nem lesznek gondok.


több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Szerintem mára biztosra vehető, hogy komoly szemléletváltás lesz az O-ban. Sok futás kívül-belül, screen, megfűszerezve play-action hívásokkal...a maradék rövid passzokat pedig így könnyebb lesz szétszórni mint tavaly...clbass
Ok, de ettől még Jones-nak és Colemannek 0 elkapása van az NFL-ben karrierszinten, Saundersnek 1, Morgan nem tudom mitől felejtett volna el dropolni, Colston meg öregedni és lesérülni.

De jogos, hasonló félelmeim vannak a támadófallal is, csak ott még egy kicsit bízom Collins megszerzésében.

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Értemén, hogy marhára meg kell erősítenünk a D-t, de ELKAPNI ki fog?????Rutin
cooks, szerintem neki idén nagyon nagy szezonja lesz.Colston mellé/mögé meg szerintem Payton úgy gondolja, hogy Coleman/Jones kettős megfelelő lesz.kapitnono
Ez szerintem nagyon karcsú. 😕
Ja, és Jimmy sincs már...

Nem kívánom magunknak, hogy igazam legyen, de itt szerintem gondok lesznek. 😕Rutin
Szerintem mára biztosra vehető, hogy komoly szemléletváltás lesz az O-ban. Sok futás kívül-belül, screen, megfűszerezve play-action hívásokkal...a maradék rövid passzokat pedig így könnyebb lesz szétszórni mint tavaly...Brees ficánkolni fog még ezzel az elkapógárdával is! Nekem a legnagyobb félelmem inkább a fal belseje. Lelito tényleg kezdő szint? Unger és Evans felgyógyulva újra a régi fényében tündököl? Mi van, ha valamelyikük megsérül? Először is tudjunk hatékonyan futni egy jó fal mögött, aztán kerüljön a levegőbe a labda, és majd elkezdek aggódni, hogy ki kapja el 😉clbass
collins tisztázza magát, jön ide és nem lesznek itt gondok.


több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Értemén, hogy marhára meg kell erősítenünk a D-t, de ELKAPNI ki fog?????Rutin
cooks, szerintem neki idén nagyon nagy szezonja lesz.Colston mellé/mögé meg szerintem Payton úgy gondolja, hogy Coleman/Jones kettős megfelelő lesz.kapitnono
Ez szerintem nagyon karcsú. 😕
Ja, és Jimmy sincs már...

Nem kívánom magunknak, hogy igazam legyen, de itt szerintem gondok lesznek. 😕Rutin
Szerintem mára biztosra vehető, hogy komoly szemléletváltás lesz az O-ban. Sok futás kívül-belül, screen, megfűszerezve play-action hívásokkal...a maradék rövid passzokat pedig így könnyebb lesz szétszórni mint tavaly...Brees ficánkolni fog még ezzel az elkapógárdával is! Nekem a legnagyobb félelmem inkább a fal belseje. Lelito tényleg kezdő szint? Unger és Evans felgyógyulva újra a régi fényében tündököl? Mi van, ha valamelyikük megsérül? Először is tudjunk hatékonyan futni egy jó fal mögött, aztán kerüljön a levegőbe a labda, és majd elkezdek aggódni, hogy ki kapja el 😉
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Payton közvetve utalt arra, hogy draftolt volna WR-t az első körben, csak mikor már ránk került a sor, nem volt bent kiszemelt, a házat meg nem akarták eladni egy felcsere miatt (a Bears-szel voltak cseretárgyalásaink, de kútba estek)atapapa
Arra is utalt, hogy bőven van potencia a Coleman/Jones párosban...az igazság valahol félúton lehet. Lehet, hogy az elején érdekelt minket elit Wr, de a) kiment előttünk, b) a sorban következő wr-től mindig volt akit értékesebbnek gondoltunk, c) egy idő után értelmetlenné vált a gondolat, mert rosteren már most van jobb, az elvárt szintet (ismerten!) megütő játékos. TC-re még tuti jön egy veterán a posztra biztosítéknak, ha mégis elszámolták magukatclbass
Biztos volt abszolút értékben értékesebb ember, de amikor tömve van a sec, draftoltál is már egyet oda, akkor még felcserélsz egy újabb cornerért? :-/
Erre a dilemmára próbáltam a draft előtt célozni, amikor egy játékos totál értékét és egy játékos konkrét csapatra szabott értéke között tettem különbséget.
Most nekünk Tull értékesebb volt Galette és Kikaha mögé, mint egy Tullra szánt pick megtámogatva egy 2016-os 6. körrel WR-t választva?
Vagy ennek a Saints-nek értékesebb, hogy Brees mögé betárazza a harmadik körben azt a QB-t, aki reményei szerint egyszer, valamikor, talán kezdeni fog, mint hogy felcseréljen egy Jaelen Strongért?

Ezt így nem nagyon tudom elfogadni.

több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Értemén, hogy marhára meg kell erősítenünk a D-t, de ELKAPNI ki fog?????Rutin
cooks, szerintem neki idén nagyon nagy szezonja lesz.Colston mellé/mögé meg szerintem Payton úgy gondolja, hogy Coleman/Jones kettős megfelelő lesz.kapitnono
Ez szerintem nagyon karcsú. 😕
Ja, és Jimmy sincs már...

Nem kívánom magunknak, hogy igazam legyen, de itt szerintem gondok lesznek. 😕

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Payton közvetve utalt arra, hogy draftolt volna WR-t az első körben, csak mikor már ránk került a sor, nem volt bent kiszemelt, a házat meg nem akarták eladni egy felcsere miatt (a Bears-szel voltak cseretárgyalásaink, de kútba estek)atapapa
Arra is utalt, hogy bőven van potencia a Coleman/Jones párosban...az igazság valahol félúton lehet. Lehet, hogy az elején érdekelt minket elit Wr, de a) kiment előttünk, b) a sorban következő wr-től mindig volt akit értékesebbnek gondoltunk, c) egy idő után értelmetlenné vált a gondolat, mert rosteren már most van jobb, az elvárt szintet (ismerten!) megütő játékos. TC-re még tuti jön egy veterán a posztra biztosítéknak, ha mégis elszámolták magukat
több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Draft utáni tisztogatás
New Orleans Saints release Kyle Knox, Marcus Ballatapapa
pedig ball nem tolta rosszul.Bár elég sok lett a db a kereten így a draft után, érthető.


több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Draft utáni tisztogatás
New Orleans Saints release Kyle Knox, Marcus Ball

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Sean Hickey udfa T/G-nak 10.000$ signing bonust és 12.500 base salaryt adtunk. Az udfa játékosoknak összesen adhatunk 80.000 $-t. Paytonék lehet látnak benne valamit.


több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Itt vannak a rookiek mezszámai
Here are the numbers:

OT Andrus Peat - No. 75

LB Stephone Anthony - No. 50

LB Hau'oli Kikaha- No. 45

QB Garrett Grayson - No. 17

DB P.J. Williams - No. 38

LB Davis Tull - No. 90

DT Tyeler Davison - No. 95

CB Damian Swann - No. 46

RB Marcus Murphy - No. 48


több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Szóval akkor elképzelt 53:

QB: Brees, Grayson (R), Griffin
OT: Armstead, Peat (R), Strief, Harris
OG: Evans, Lelito, Kelemete (jé, Miller rosteren van, mindegy)
C: Unger
RB: Ingram, Robinson, Spiller, Hightower
TE: Hill, Watson, Charles
WR: Cooks, Colston, Toon, Tanner, Coleman

NT: Jenkins, Bunkley
DE: Jordan, Hicks, Foster, Davison (R)
OLB: Galette, Spencer, Kikaha (R), Tull (R), Haralson, Edebali (ennyi úgysem lesz)
ILB: Anthony (R), Ellerbe, Hawthorne, Humber
S: Vaccaro, Byrd, Bush, Ball, Warren/Sunseri
CB: Lewis, Browner, Dixon, Williams (R), SJB (?), Frederick

LS: Drescher
K: Graham
P: Morstead

Ha beválnak az újoncok (nem hiszem amúgy, hogy mindenki rögtön upgrade lesz, pedig Anthony-nak meg KIkahának annak kellene mindenképp), akkor nem rossz ez. D-line kicsit sovány, oda kell némi mázli a sérülésekkel, de LB-poszton kimondottan finom a dolog (csak sok a "ha"), a secondary papíron megvan és ha offense-ben tényleg eltolódunk a futás fele, akkor az sem rossz - persze itt is van "ha", mint Lelito például.Tocy
nem rossze ez ,egy két tag az o-lineba és a d-lineba elférne még szerintem.Annyi még h szerintem vagy jalen saunders vagy a most draftolt marcus murphy sztem keretet fog, mert valaki kell visszahordónak.


több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 838 — 258. §
Zierlein még a hetedik körben is kötötte az ebet a karóhoz, és azt mondta, hogy Richardson future pro bowler 😊 tévében a draftot amúgy az amerikai nagyvárosok közül New Orleans-ban nézték a legtöbben


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Ahogy írtad is, annyi OLB nem lesz (2 éve kettő volt, talán emlékeztek :p), az ottaniak rovására vastagabb lesz a DL.
Egyébként az nfl.com által legmagasabbra osztályozott UDFA (Collins után persze) hozzánk jött: az a Bobby Richardson, aki DT-t játszik és ott a 3-4. körre jósolták.

Brees-nek alig van célpontja 😕 Cooks vagy Colston lesérül és ott fogunk állni letolt nacival.
Elhiszem hogy bíznak a többiekben, de én nem annyira. Payton közvetve utalt arra, hogy draftolt volna WR-t az első körben, csak mikor már ránk került a sor, nem volt bent kiszemelt, a házat meg nem akarták eladni egy felcsere miatt (a Bears-szel voltak cseretárgyalásaink, de kútba estek)

több mint 9 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Szóval akkor elképzelt 53:

QB: Brees, Grayson (R), Griffin
OT: Armstead, Peat (R), Strief, Harris
OG: Evans, Lelito, Kelemete (jé, Miller rosteren van, mindegy)
C: Unger
RB: Ingram, Robinson, Spiller, Hightower
TE: Hill, Watson, Charles
WR: Cooks, Colston, Toon, Tanner, Coleman

NT: Jenkins, Bunkley
DE: Jordan, Hicks, Foster, Davison (R)
OLB: Galette, Spencer, Kikaha (R), Tull (R), Haralson, Edebali (ennyi úgysem lesz)
ILB: Anthony (R), Ellerbe, Hawthorne, Humber
S: Vaccaro, Byrd, Bush, Ball, Warren/Sunseri
CB: Lewis, Browner, Dixon, Williams (R), SJB (?), Frederick

LS: Drescher
K: Graham
P: Morstead

Ha beválnak az újoncok (nem hiszem amúgy, hogy mindenki rögtön upgrade lesz, pedig Anthony-nak meg KIkahának annak kellene mindenképp), akkor nem rossz ez. D-line kicsit sovány, oda kell némi mázli a sérülésekkel, de LB-poszton kimondottan finom a dolog (csak sok a "ha"), a secondary papíron megvan és ha offense-ben tényleg eltolódunk a futás fele, akkor az sem rossz - persze itt is van "ha", mint Lelito például.
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
OT Andrus Peat - No. 75

LB Stephone Anthony - No. 50

LB Hau'oli Kikaha- No. 45

QB Garrett Grayson - No. 17

DB P.J. Williams - No. 38

LB Davis Tull - No. 90

DT Tyelet Davison - No. 95

CB Damian Swann - No. 46

RB Marcus Murphy - No. 48

több mint 9 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 982 — WHO DAT!!!!
Értemén, hogy marhára meg kell erősítenünk a D-t, de ELKAPNI ki fog?????Rutin
cooks, szerintem neki idén nagyon nagy szezonja lesz.Colston mellé/mögé meg szerintem Payton úgy gondolja, hogy Coleman/Jones kettős megfelelő lesz.


több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Kaptunk egy "A"-t a draftunkra!!!

 www.nfl.com/videos/new-orleans-saints/0ap3000000490710/2015-Draft-Grade-Saints

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 9 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Értemén, hogy marhára meg kell erősítenünk a D-t, de ELKAPNI ki fog?????

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???