New Orleans Saints
45 feliratkozó
több mint 13 éve
tüsi91
11 023
Én a helyetekben nem bíznék ily fenemód Kreutzban. 😀
több mint 13 éve
Nem volt ez olyan meglepő (lásd egy hozzászólással feljebb a második bekezdést). Bevallom a pénteki meccs után rákerestem a szerződésére, és csak azért nem vártam a kirúgását, mert úgy számoltam, hogy idén pénzügyileg még nem érné meg kivágni. Ezek szerint megérte.Én (is(?)) főleg azért szerettem, mert ő volt az OL vezére, de valamiért úgy érzem, akármennyire is új, belejátszott ebbe az is, hogy ezt a szerepet Kreutz simán megoldja ezek után. Mármint remélem.
Emberként kedvelhető pali volt, nem csak az OL, hanem a csapat egyik hangadója is volt, de most 32, a tavalyi szezonja is rossz volt, mint utólag kiderült akkor is a sérülésével küzdött, és ezen a holtszezonbeli műtét az eddig látottak szerint csak rontott.atapapa
Rosszabb nem lesz az OL, akár Strief, akár Brown fog kezdeni a helyén... Bár tudjátok, én nagyon szeretném elhinni Brownról, hogy jó lesz, de lehet, hogy ebben a helyzetben még inkább a swing-tackle posztot hagynám rá, hogy 2 év múlva LT legyen. [Hozzátartozik az is, hogy szvsz Strief viszont guardként is a legjobb csere a csapatban... Így kicsit más.]
Más, de csodás, hogy Arrington megint ki fog maradni a csapatból... Akár Roby, akár Morgan lesz az ötödik WR... A sérülések betettek neki, ST értéke nincs... Pedig tehetségesnek tűnt, az új Colstonnak kezdetben. 😕
több mint 13 éve
Nem volt ez olyan meglepő (lásd egy hozzászólással feljebb a második bekezdést). Bevallom a pénteki meccs után rákerestem a szerződésére, és csak azért nem vártam a kirúgását, mert úgy számoltam, hogy idén pénzügyileg még nem érné meg kivágni. Ezek szerint megérte. Emberként kedvelhető pali volt, nem csak az OL, hanem a csapat egyik hangadója is volt, de most 32, a tavalyi szezonja is rossz volt, mint utólag kiderült akkor is a sérülésével küzdött, és ezen a holtszezonbeli műtét az eddig látottak szerint csak rontott.
több mint 13 éve
Stinchcombnak reszeltek,tavaly tényleg nem volt túl jó,de meglepett egy így is egy kicsit. (nyilván a sérülése tette be a kiskaput)
több mint 13 éve
2 nap alatt ahogy időm és a család engedte, újranéztem az egész meccset playről playre. Brees-t idén nem viszem el első körben egy ligában sem 😛 Persze néhány játékból nem szabad messzire menni, de ha tavaly nem volt ideje készülni, idén mitől lett volna, mikor állandóan lockout-ügyekben vitte a prímet. Persze ne legyen igazam, de idén se lesz kiemelkedő, csak nagyon jó. Minden rosszban van valami jó: idén jár le a szerződése, legalább talán olcsóbban marad.
Az OL két széle romokban hever, különösen Stinch volt szinte minden playnél agyonverve, ami persze a TC-képeken is látható térd alatti vágást elnézve teljesen érthető. A Houston ellen állítólag Strief fog kezdeni, okkal hozzuk sorban egymás után a keretbe az RT-ket.
Brownt illetően viszont felül kell bírálnom magamat, nem volt annyira rossz, még ha a cserék ellen is küzdött végig.
Az O-ról Payton véleménye mindent elmond: We're not a team yet, we're a roster.
A kezdő D-ről sokat felesleges mondani, ők se kaptak sok snapet (ami Shanle-t nem akadályozta meg abban, hogy bemutasson egy elrontott szerelést) és kb. az első 20 játékból Williams 16 blitzet hívott. Az biztos, hogy idén minden eddiginél több 3-4-t fogunk játszani, amire végül is megvan az emberanyag, bár kérdéses, hogy ki lenne a két OLB.
A nem újonc cserevédők közül Casillas-t kell kiemelnem, a srác tudja fokozni a tavalyi előszezonbeli teljesítményét, hihetetlenül agilis, mindenhová odaér, őrült sebességgel játszik. Kezdenie kell.
A 4. DT-helyért hatalmas a küzdelem, Johnson és King hasonló stílusú játékosok, 3techre teremtve, Johnson még a termetéhez képest is nagyon mozgékonynak tűnt.
Az újoncokról: Jordan csak a harmadik csapatban kapott szerepet, ki is lógott rendesen a sorból, rendre megverte az emberét. Wilson teljesítményét elnézve viszont kijelenthető, hogy belőle biztos nem lesz idén kezdő. Félelmetes atléta, de nagyon nyers még. Patrick már most jobb, mint tavaly ilyenkor Robinson volt. Ha így folytatja, a 3-4. számú CB-ként kezdheti az idényt, nagy nyereménynek tűnik a srác, végig az emberén volt, a futás ellen is jól segített.
Egy meccs alapján szerintem elkapó és DT posztokon hoz majd nagyon nehéz döntéseket az 53-as keretszűkítés.
Colston és Porter tegnap már újra edzett.
több mint 13 éve
A D hengerelt, viszont az O rozsdásabb volt mint a Titanic, különösen a fal. Bronwra nemhogy Brees vak oldalát, de még egy csomag tökmagot se mernék rábízni.
több mint 13 éve
Hajnali programnak: http://www.firstrowsports.eu/watch/78221/1/watch-san-francisco-49ers-vs-new-orleans-saints.htmlA tegnapiak szépen futottak innen, úgyhogy remélem a maival sem lesz gond. Még egy jó alvás és már lassan kezdődik is 😊 Kíváncsi vagyok már az újakra + az LB sor alakulására
több mint 13 éve
Amióta Colston nálunk játszik, azóta sajnos a térdét minden holtszezonban megkapargatták már és nem ez az első előszezon, amikor az edzéseket sorban kihagyja. Egy nyilatkozata szerint játszana már ilyen állapotban, ha éles meccsre kerülne sor, de most inkább óvatos.
több mint 13 éve
Mi van már? Mi ez a Colston saga????Valaki rútul hazudik vagy csak szimplán senki sem tud, mer nyilatkozni?
Paraautomata is ON.......
több mint 13 éve
Jordan Black (OT) sign; Danny Clark (LB) cut.Hát, remélem Black csak camp body, de lehet, hogy Stinch megint/még mindig sérült... A héten nem edzett.
A LB kérdésben nyilvánvaló, hogy a fiatalok gyorsasága nyerő lehet... Meglátjuk. Már eggyel kevesebben... 😊
több mint 13 éve
The Saints are coming!!!!!!!! így is van.
A Big Benő sack azért még mindig tetszik. Na majd a SB-ban látjuk, remélem 😀 😀 😀 😀 😀
WHO DAT!!!!!!!!!!!!
több mint 13 éve
húúhúú, micsoda videó (hanggal kell nézni)Csak rövid... 😊 Ó, hogy csak az út 180 ezer New Oreansba... Ezt a hudetet nagyon meghallgatnám élőben.
http://www.youtube.com/watch?v=o8IiFoRIaRIatapapa
több mint 13 éve
húúhúú, micsoda videó (hanggal kell nézni)http://www.youtube.com/watch?v=o8IiFoRIaRI
több mint 13 éve
Harperrel nem az a baj, hogy mit tud, hanem hogy mit nem tud. És még ennél is nagyobb gond, hogy ezért évi 7 milliós szerződést erőszakolt ki magának. Én is azt vallottam a SEA elleni meccs után is, hogy meg kell tartani és nem szabad túlreagálni azt a betlit, de sajnos túlfizettük.Agree, de ezt egy percig nem mondtam, hogy nem így van. Tényleg túlfizettük, de eddig nem kellett GW-ben csalódni, úgy gondolom, most is úgy volt vele, hogy bizony kell a rendszerébe Harper. Ha kicsikar évente 6-8 fumble-t, kiosz 4-5 sacket, és tartja, hogy elég biztosan osztja a szereléseket is, én elégedett leszek. Túl fizettük, na bumm, láttunk már ilyet rosszabb játékossal is.
Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy 4-5 elkapós felállásoknál idén mennyit lesz a pályán, mert egyértelmű passzhelyzetekben csak blitzre jó, esetleg a TE-re lehet állítani, de láttuk tavaly, hogy már velük is volt gondja (pl. a SF ellen).
atapapa
Tényleg jó kép 😊
több mint 13 éve
Harperrel nem az a baj, hogy mit tud, hanem hogy mit nem tud. És még ennél is nagyobb gond, hogy ezért évi 7 milliós szerződést erőszakolt ki magának. Én is azt vallottam a SEA elleni meccs után is, hogy meg kell tartani és nem szabad túlreagálni azt a betlit, de sajnos túlfizettük. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy 4-5 elkapós felállásoknál idén mennyit lesz a pályán, mert egyértelmű passzhelyzetekben csak blitzre jó, esetleg a TE-re lehet állítani, de láttuk tavaly, hogy már velük is volt gondja (pl. a SF ellen).
Charlestont visszaigazoltuk, az edzéseken most Strief az RT az első csapatban, Stinch a másodikba szorult. Vilma mellett a két kezdő LB személye teljesen bizonytalan, valszeg az előszezoni meccseknek e döntésben fontos szerepük lesz.
Az eddigi kedvenc képem a TC-ből
még mindig itt vannak további képek
http://www.sportsnola.com/new-gallery.html?func=viewcategory&catid=7
több mint 13 éve
Hát nerm is tudom ki írta korábban (azt hiszem ata), de nagyjábó egyetértek vele: Harpertől begörcsölök, ha a legutóbbi meccsen mutatott teljesítményére gondolok..hajduNa stop. Harper igen sokszor csinál meccsfordító dolgokat: senki nem fikázta, amikor kétszer kiverte AP kezéből a labdát a konf. döntőben, vagy amikor a Pats ellen momentumot fogott az éppen meglógni készülő TE kezéből kiütve a labdát. Szar volt a Seahawks ellen. De most akkor Brees utáljuk, mert tavaly volt egy-két tényleg borzasztó meccse? Hagyjuk már ezt.
Ismerve GW stílusát, hozzáállását, lerendezte ő ezt Harperrel, és minden bizonnyal a szerződést úgy írták vele alá, hogy rendbe lettek téve ezek a dolgok. Harper nagyon jó játékos, nagyon hasznos a boxban, ami a sokat ismételgetett gyengébb LB sor kisegítésére nagyon hasznos. Labdákat szerez, "zsákol" 😀, mit akarunk még egy SS-től? A secondary passz orientáltabb része eddig is meg volt túl hatékony SS segítség nélkül.
több mint 13 éve
Wyatt
26 306
Csak akarta jelezni, hogy van egy szerkeszt gomb a jobb alsó sarokban, felesleges mindegyiket új hozzászólásként megírni
több mint 13 éve
és az miért lenne neked jó?Meg amikor Bardford simán utolérte... Kéne egy SS...hajduMég sztem egy 25 szar play-ét írd le külön hsz-ben.szaba
több mint 13 éve
szaba
10 453
Meg amikor Bardford simán utolérte... Kéne egy SS...hajduMég sztem egy 25 szar play-ét írd le külön hsz-ben.
több mint 13 éve
Meg amikor Bardford simán utolérte... Kéne egy SS...
több mint 13 éve
Hát nerm is tudom ki írta korábban (azt hiszem ata), de nagyjábó egyetértek vele: Harpertől begörcsölök, ha a legutóbbi meccsen mutatott teljesítményére gondolok..
több mint 13 éve
szaba
10 453
It is a syndrome characterized by chronic groin pain in athletes and a dilated superficial ring of the inguinal canal. Football and ice hockey players are affected most frequently, and both recreational and professional athletes may be affected. A hernia cannot be found on physical examination or medical imaging, and is not revealed during surgery.A végén igaza lesz Kájzernek és jön vissza Hamilton.Megemelte magát vagy belerúgott a küszöbbe? 😊
Na mivel műtötték tegnap Ivoryt?
Saints RB Chris Ivory underwent surgery Friday to repair a sports hernia.atapapa
a hernia megvan, demi az a sport hernia? uyganaz?hajdu
több mint 13 éve
: )) Jó. szvesen találkoznék veletek.Mi lenne, ha megígérném most nyilvánosan, hogy a konfrencia döntőre biztosan odamegyek Budapestre, sőt viszek 3 kg rántott csirkecombot? Na? meg valami jó kis tokaji bort. Na: Meg esetleg aszútörkölyt. Na? 😊hajduvesztegetésben nem vagy rossz 😛
Ha most nem megy, akkor nem megy. Legyen igazad, a konfdöntőn ott leszünk és akkor arra jössz el.atapapa
több mint 13 éve
😊 egyre inkább kedvem van hozzá...Mi lenne, ha megígérném most nyilvánosan, hogy a konfrencia döntőre biztosan odamegyek Budapestre, sőt viszek 3 kg rántott csirkecombot? Na? meg valami jó kis tokaji bort. Na: Meg esetleg aszútörkölyt. Na? 😊hajduA konf döntőre el is várjuk! 😂
Most ne hozz semmit, csak gyere!zemanla
több mint 13 éve
A végén igaza lesz Kájzernek és jön vissza Hamilton.Megemelte magát vagy belerúgott a küszöbbe? 😊
Na mivel műtötték tegnap Ivoryt?
Saints RB Chris Ivory underwent surgery Friday to repair a sports hernia.atapapa
a hernia megvan, demi az a sport hernia? uyganaz?