New York Giants
50 feliratkozó
több mint 9 éve
Azt gondolom, hogy egyre több csapat nem rúgja touch backre, mert az esetek nagy többségében nem hordják vissza a 25-ös vonaláig. Persze benne van egy nagyob visszahordás, de jópárszor látom, hogy az endzone vonaláig rúgják kickoff esetén.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 9 éve
Nemtom, nekem az teljesen logikus lépés volt, pedig sokkal inkább tartom magam konzervatív szemléletűnek a játékot illetően. Sokkal többet lehetett nyerni egy esetleges TD-vel, mint veszteni ha nem sikerül, hisz a saját 3 yardjukról jöttek volna és brutál jó volt a védelem egész meccsen, szóval egyértelműen be kellett próbálni sztem.Újabb szoros győzelem, le a kalappal a csapat előtt. Természetesen voltak szar periódusok a közepén, de tulajdonképpen végig uraltuk a játékot, sajnos az INT és a return majdnemTD-k szorossá tették a meccset, de a védelem megint hasított szinte végig, a támadósor pedig megint pont annyit tett hozzá amennyit kellett. Igazából ez a sikeres csapatok receptje szokott lenni, úgyh tényleg van okunk bizakodni.a 4& és goal után ez már sima ügy volt! 😊 azért kapott volna azért is
Külön szeretném kiemelni a sorsdöntő 3&6-os futójátékot a végén. Hihetetlen, h McAdoo be merte ezt a hívást vállalni abban a szituban, ha az nem sikerül és utána esetleg kikapunk, tuti szétszedik érte, de irgalmatlanul bejött, Richburg blokkolása pedig a kulcsjelenete volt a meccsnek. Szóval ha már annyit szoktam/szoktuk szídni meccs közben a játékhívásokat most azért meg kell emelni a kalapot az edzők előtt is. (plusz azért az se semmi, h a 6 szoros meccsünkből 5-öt megnyertünk, tavaly pont ezek mentek el mind)
Remek meccs volt, kezdek bizakodó lenni 😊
Szesze
most olvastam hogy Eli még át is hívta a futást a másik oldalra mert látta hogy a S és az LB vissza lép
yooker
Viszont az a 3&6-os futás finoman szólva se volt standard játékhívás, főleg a liga legszarabbul futó csapatától 😊 nagyon bejött, tényleg nagy gratuláció jár érte McAdoo-nak (és persze Richburgnek)
több mint 9 éve
Újabb szoros győzelem, le a kalappal a csapat előtt. Természetesen voltak szar periódusok a közepén, de tulajdonképpen végig uraltuk a játékot, sajnos az INT és a return majdnemTD-k szorossá tették a meccset, de a védelem megint hasított szinte végig, a támadósor pedig megint pont annyit tett hozzá amennyit kellett. Igazából ez a sikeres csapatok receptje szokott lenni, úgyh tényleg van okunk bizakodni.a 4& és goal után ez már sima ügy volt! 😊 azért kapott volna azért is
Külön szeretném kiemelni a sorsdöntő 3&6-os futójátékot a végén. Hihetetlen, h McAdoo be merte ezt a hívást vállalni abban a szituban, ha az nem sikerül és utána esetleg kikapunk, tuti szétszedik érte, de irgalmatlanul bejött, Richburg blokkolása pedig a kulcsjelenete volt a meccsnek. Szóval ha már annyit szoktam/szoktuk szídni meccs közben a játékhívásokat most azért meg kell emelni a kalapot az edzők előtt is. (plusz azért az se semmi, h a 6 szoros meccsünkből 5-öt megnyertünk, tavaly pont ezek mentek el mind)
Remek meccs volt, kezdek bizakodó lenni 😊
Szesze
most olvastam hogy Eli még át is hívta a futást a másik oldalra mert látta hogy a S és az LB vissza lép
több mint 9 éve
Újabb szoros győzelem, le a kalappal a csapat előtt. Természetesen voltak szar periódusok a közepén, de tulajdonképpen végig uraltuk a játékot, sajnos az INT és a return majdnemTD-k szorossá tették a meccset, de a védelem megint hasított szinte végig, a támadósor pedig megint pont annyit tett hozzá amennyit kellett. Igazából ez a sikeres csapatok receptje szokott lenni, úgyh tényleg van okunk bizakodni.Külön szeretném kiemelni a sorsdöntő 3&6-os futójátékot a végén. Hihetetlen, h McAdoo be merte ezt a hívást vállalni abban a szituban, ha az nem sikerül és utána esetleg kikapunk, tuti szétszedik érte, de irgalmatlanul bejött, Richburg blokkolása pedig a kulcsjelenete volt a meccsnek. Szóval ha már annyit szoktam/szoktuk szídni meccs közben a játékhívásokat most azért meg kell emelni a kalapot az edzők előtt is. (plusz azért az se semmi, h a 6 szoros meccsünkből 5-öt megnyertünk, tavaly pont ezek mentek el mind)
Remek meccs volt, kezdek bizakodó lenni 😊
több mint 9 éve
Raineyt használhatnánk többet Harris helyett mert sajnos ő eddig semmit nem tudott mutatni idén (néhány nagyobb hibán kívül). Rainey pedig egész égéreteseket hordott vissza mikor Harris lement... + jó lenne ha a spec team nem engedne azért minden meccsen ilyen komoly returnöket mint ma +a múltkor is! Gould nem tudja touch backre rúgni sajnos és jól tudnak indulni belőle
több mint 9 éve
Annyit tennék hozzá, hogy - nagyon kevés a zászló, főleg az O oldalán, ebben nagyot léptünk,
- a D a 3rd downoknál eszméletlen volt, szerintem ez volt a legfontosabb aspektus a védelem oldalán
- a 2 td amit kaptunk short fieldről jött, igaz az egyik Eifert nagy játéka után, de ezen kívül a Bengals nem tudott haladni egész meccsen,
- Elinak megint voltak wtf jelenetei, egyszerűen érthetetlen mit csinál néha,
- Lewist még nem temetném, udfaként bedobták a mélyvízbe rendesen, amíg volt Cruz nem volt nyomás rajta, most, hogy sokkal több snapnél van fenn, kijött a rookie belőle,
- engem inkább Shepard dropja lepett meg,
- a két OT jó meccset hozott, nyilván Atkins megette a belső embereket, de alakulunk,
- 1st downra play actiont is hanyagolni kellene egy kicsit,
Alakulnak a dolgok, van egy nagyon jó D, meg egy javuló O, ha nincs komolyabb sèrülés, elég jók a kilátások a po-ra, ott meg pont egy erős védelem az alapja egy esetleges runnak.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 9 éve
jöhet a Bears ! nyilván az is szoros lesz 😊😀😀😀
yooker
Jó alkalom lesz a cseréiteket játszatni a második félidőben.
több mint 9 éve
huh.. jó ez a D !amikor kell akkor hasít tényleg...
néhány észrevétel még:
1. láttam Robert Thomast a pályán!!!!
2.úgy néz ki Parker után idén is felfedeztünk egy dropp királyt Lewis személyében
(jött is King )
3.Tye megint lehozta a meccset 0 YAC mutatóval szerk. bocs az 1. elkapásnál volt neki...
4 a francba ez már a 10. !!! forduló volt
jöhet a Bears ! nyilván az is szoros lesz 😊
Szerkesztette: yooker
több mint 9 éve
NFC Leastből NFC Beast 😊Akár 3. 😉
Még a végén innen megy mindkét WC-s. Grat!
Eazzy
több mint 9 éve
NFC Leastből NFC Beast 😊 Még a végén innen megy mindkét WC-s. Grat!
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 9 éve
6-3!!! 11-5-t látok magam előtt... 😊
több mint 9 éve
Hát ma Eli is bibis volt. Mondjuk 100 yard felett futottunk.Defense megint csak 20 pont!!!Az O az az O line ami bibis
Az O miatt ez még nem po csapat.
gyurczi
ozibozi
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 9 éve
Defense megint csak 20 pont!!!Az O az az O line ami bibis
Az O miatt ez még nem po csapat.
gyurczi
több mint 9 éve
Defense megint csak 20 pont!!!Az O miatt ez még nem po csapat.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 9 éve
Spoiler!!!!Szokásos kezdés, érdekes playek.
Aztán lagymatag középső negyedek a szokásos szar futással elsőre, vagy másodikra. Speciál team szokásosan gyengén középszerű. Offense felemás. Deffense hibátlan. Londonban és a phili ellen is ők hozták a meccset.
A végére még jennings is feljavult.
Durván felébresztett ez a meccs. Duplakávé ki is maradhat.
Jó reggelt Magyarország ,jó reggelt New york.
Go work
több mint 9 éve
Cruz ma nem játszik
több mint 9 éve
Csoporton belül mindenki hozta a héten a kvázi bravúr győzelmet, úgyhogy most rajtunk a kényszer. Nehéz meccs lesz, de el kell kapni a Bengals-t.
több mint 9 éve
Most olvastam, hogy milyen parádés a mérlegünk prime time meccseken. 21 - 36 - 1. Az a szerencsénk, hogy a Bengals ezt is überelni tudja 10 - 22-vel. Valószínű, hogy a kevésbé csokker csapat nyeri a meccset.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 9 éve
Hankins teljesítményének lehúzása azzal összefüggésben hogy szerződés hosszabbítás előtt áll is érdekes. A most igazolt Vernon és Harrison szerződése bebetonozott, az övé és JPP-é lejár. Mindkettő most akarja megkötni a 'nagy szerződését', és kizárt hogy egy csapat 4 (liga szinten)Top fizetést vállaljon 1 csapatrészben. Korai még ezzel foglalkozni, de nagy esély van rá hogy máshol többet fognak keresni jövőre.(mindkettő kedvencem ráadásul)Hankins-t én is nagyon bírom, de a csapat szempontjából szerintem hasznosabb lenne egy olyan DT helyette, aki a pass rush-hoz is ért.
ozibozi
több mint 9 éve
természetesen komolyan kell már szurkolni a Titans ,Frisco ,Denver hármasnak is .😊plusz a Kansasnak.. nálam a Panthers még nagyon komolyan ott van a kalapban
yooker
több mint 9 éve
azért ha van csapat és játékos akinek még szarabbul megy a prime time mint nekünk az a Bengals és Dalton... 😊
több mint 9 éve
én se örülök neki, h prime time (pláne, h MNF), mert nem tudom élőben nézni.. idén kettő ilyen volt a GB és a MIN, úgyh ez nem túl jó ómen 😊 Egyébként nálam is underdogok vagyunk, de az Eagles ellen is annak tartottam magunkat, szóval ez se jelent semmit.
több mint 9 éve
a statisztikák ha ellenünk is vannak, szerintem ezt be kellene húzni, és be is tudnánk húzni 😊 az egyik kulcs vlsz az Eiffel torony kikapcsolása lesz, de a saját balfaszkodás limitálása sem árt mellé. Jobban örülnék ha nem prime time lenne, az nem gyakran kedvez nekünk. A fogadó irodáknál underdogok vagyunk, az viszont gyakrabban jó nekünk😊
Szerkesztette: ozibozi