Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 8 éve
Azért ezzel a sokkal jobb a védelmünkkel óvatos lennék, és Gurley sem utolsó. De legyen igazatok s legyen meg a csoport győzelem! 😊
több mint 8 éve
Lehet egyedül vagyok vele, de én nem látom hogy olyan nagy baj lenne nálunk. A Seahawks stadionjában ki lehet kapni, és mi baromi közel voltunk hozzá, hogy behúzzuk a meccset, még akkor is, ha a 24-10 nem ezt mutatja. Az tény, hogy a fumble touchback nagy balfaszság volt, de ez 10-ből 9-szer nem történik meg. A challenge hiánya az előrepassznál kulcsmomentum volt, ráadásul 3. downon történt, és a drive végén TD lett. Nem helyes következtetés, ha ezek alapján számolunk, de ez legalább 14 pont, ami kis odafigyeléssel elkerülhető / megszerezhető lett volna, és akkor a végén 17-17-nél a győzelemért támadtunk volna, ahol elég lett volna a field goal és nem kellett volna indokolatlanul előrevágni a passzokat.Szóval szerintem megverjük a Ramset, már csak azért is, mert sokkal jobb a védelmünk mint az övék. Az, hogy idegenben játszunk ezúttal kb semmit nem fog számítani, az egész hetet Californiában tölti a csapat és a Rams a 9 győzelmük ellenére sem tudja megtölteni a stadiont.
több mint 8 éve
Mindenki nyugodjon meg! Nyerünk vasárnap, számomra nem is kérdés. Én a Hawks elleni meccstől tartottam jobban, az be is igazolódott. A Rams-et szerintem sinám elkapjuk. Ha már a mi esetünkben mindig az volt a duma, hogy 2 pozitív csapattal találkoztunk a Hawks meccsig, akkor kérdem én, a Rams hánnyal? Ha jól számolom, 4 -el. Ebből 2x ki is kapott. A Hawkstól pl otthon. Mi szerintem vernénk őket hazai pályán. Ezen kìvül kikaptak otthon a Skinstől, akit mi oda vissza vertünk. Igaz, az még szezon eleje volt, de akkor is! Tudom, ez nem egy reprezentatív összehasonlítás, nem lehet erre alapozni, de azért valamit csak számít.... Ráadásul nekik van egy "első éves" Goff-juk, nekünk pedig egy MVP szezont futó Wentz-ünk. Mi is akkor a kérdés? 😉Csak annyi......., hogy Helmutot idézzem a Hox topicból:
MrMiksa
Szerintem picit crack the code van, és bár nagyon csípem a Phillyt, de most jó eséllyel kezdődik a waiting for the punchline, ha csak nincs valami nagyon új, vagy B terv.Kérdés, hogy van e vmi új terv és ha igen már most előhúzzuk a kalapból vagy erőltetjük tovább a meglévőt ezen a meccsen és az alapszakasz végéig ?
Helmut Zimmer
Vmi új terv azért tényleg nem ártana mivel kezdenek kiismerni minket. Ezzel még el lehet lavírozni az alapszakaszban látva a hátralévő schedulet, de a PO-ban már kevés lehet.
Szerkesztette: Greengo

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 8 éve
Mindenki nyugodjon meg! Nyerünk vasárnap, számomra nem is kérdés. Én a Hawks elleni meccstől tartottam jobban, az be is igazolódott. A Rams-et szerintem sinám elkapjuk. Ha már a mi esetünkben mindig az volt a duma, hogy 2 pozitív csapattal találkoztunk a Hawks meccsig, akkor kérdem én, a Rams hánnyal? Ha jól számolom, 4 -el. Ebből 2x ki is kapott. A Hawkstól pl otthon. Mi szerintem vernénk őket hazai pályán. Ezen kìvül kikaptak otthon a Skinstől, akit mi oda vissza vertünk. Igaz, az még szezon eleje volt, de akkor is! Tudom, ez nem egy reprezentatív összehasonlítás, nem lehet erre alapozni, de azért valamit csak számít.... Ráadásul nekik van egy "első éves" Goff-juk, nekünk pedig egy MVP szezont futó Wentz-ünk. Mi is akkor a kérdés? 😉
több mint 8 éve
Bencsics és Buday , Rams győzelmet tippeltek a hétvégére, így megnyugodtam, mert akkor a Phili fogja behúzni a mérkőzést! ( Múlt héten az Eagles győzelmét jósolták meg...) 😀
több mint 8 éve
nem az a lényeg.hát igen, a valaha volt legjobb saginaw valley state játékosJeff Heath-en és Jeff Janisen kívül van még valaki?
eaglesmcnabb
mustaine
de lehet még a legjobb nem jeff nevű saginaw valley state játékos stb. Órákig lehetne sorolni
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
hát igen, a valaha volt legjobb saginaw valley state játékosJeff Heath-en és Jeff Janisen kívül van még valaki?
eaglesmcnabb
több mint 8 éve
hát igen, a valaha volt legjobb saginaw valley state játékosHa gondolod, ezt még rá tudom írni 😀
eaglesmcnabb

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
hát igen, a valaha volt legjobb saginaw valley state játékos
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Ja. Ezzel nem számoltam mikor nekiálltam.Nem hiába, Todd a legjobbat hozza ki az emberből 😛Próbálkozik az ember. Ez most nekem is egy kicsit jobban tetszik, mint amiket mostanában csináltam.Na mondjuk ez igen veretős lett. Nem visszafelé fejlődsz az évek során te sem, az is biztos!!!
Matthew99
kristóf17
Matthew99
dande

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
Nem hiába, Todd a legjobbat hozza ki az emberből 😛Próbálkozik az ember. Ez most nekem is egy kicsit jobban tetszik, mint amiket mostanában csináltam.Na mondjuk ez igen veretős lett. Nem visszafelé fejlődsz az évek során te sem, az is biztos!!!
Matthew99
kristóf17
Matthew99
több mint 8 éve
Próbálkozik az ember. Ez most nekem is egy kicsit jobban tetszik, mint amiket mostanában csináltam.Na mondjuk ez igen veretős lett. Nem visszafelé fejlődsz az évek során te sem, az is biztos!!!
Matthew99
kristóf17

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
Na mondjuk ez igen veretős lett. Nem visszafelé fejlődsz az évek során te sem, az is biztos!!!
Matthew99
több mint 8 éve
Kösz.mitulát báti hotta.
Matthew99
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Kösz...Matthew99ordas nagy zseni vagy!
eaglesmcnabb

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
..Matthew99ordas nagy zseni vagy!
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
Tisztán emlékszem a 2008-as wild cardra ott, amikor esélytelenként behúztuk a meccset BWest hosszú screenje után 😊azóta is a kedvenc philly playem. : )
Cooltiszo
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Nyilván alapvetően mindenki elégedett lehet az idénnyel már most, csak hát evés közben...😊Nagyon jó a Vikings, de ha választani kell, akkor még oda mennék a legszívesebben a PO-ban 😊 Tisztán emlékszem a 2008-as wild cardra ott, amikor esélytelenként behúztuk a meccset BWest hosszú screenje után 😊
A Rams elleni győzelem a Vikes elleni tiebreaker miatt lenne fontos, bukni elnézve a menetrendet nem nagyon fognak. Esetleg most vasárnap a Pathers ellen. Mondjuk az pont nagyon jól jönne nekünk a már említett tiebreaker szempontjából.
Fly Eagels!
dande
Ha nyernénk most hétvégén, akkor jó esélyt adok a 1st round bye-ra, ami elég lehet.
Ha esetleg nem lesz bye, akkor se dől össze a világ, tavaly és idén is bye vagy több napos pihenő után laposan kezdünk, szóval még abban is lehet silver lining 😊
Amit el szeretnék kerülni az az, hogy a Seahawkshoz vagy a Saintshez kelljen idegenbe menni.
több mint 8 éve
Nyilván alapvetően mindenki elégedett lehet az idénnyel már most, csak hát evés közben...😊A Rams elleni győzelem a Vikes elleni tiebreaker miatt lenne fontos, bukni elnézve a menetrendet nem nagyon fognak. Esetleg most vasárnap a Pathers ellen. Mondjuk az pont nagyon jól jönne nekünk a már említett tiebreaker szempontjából.
Fly Eagels!
több mint 8 éve
Nem tudom volt-e mar, de jo kis video es emlekezteto, h ertekeljuk a 2. evet (!) Wentz-nek:youtu.be/abWcT0GYWMo
Elvezzuk ezt a szezont igy is ugy is, szezon elott 10-6ot is alairtam volna, ehelyett ezt kaptuk eddig es 99% hogy hazai PO meccset kapunk januarban! Ha Wentznek jo napja van, akkor barkit meg tudunk verni 😊
több mint 8 éve
Aki nem játszik mindig az a legjobb. Régi dakota közmondás 😛kivéve ha játszik herremans
dande
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Megneztem a 40 perces verziot ma es igy nezve jobbak voltunk mint eloben tunt. Egyertelmuen team loss volt, de nuanszokon mulott h nem volt sokkal szorosabb, nem jatszottak le minket a palyarol. Masodik nezesre Wentz is sokkal jobb volt, az oline teljesitett alul elegge, plusz a vedelem volt nagyon ketarcu, sajnos tul sok volt a a misstackle es a blown coverage, akkor is amikor nem varazsolt Wilson. Tobb mint 400 yardot szereztunk, es mindezt ugy h ami ellenunk fordulhatott az meg is tortent, kb forditott Bears meccs volt ilyen szempontbol. Masodik nezes utan remelem h jon hozzank a Seahawks januarban, nem tartanam oket eselyesebbnek. En lassan megprobalnam Hollinst kezdetni Smith helyett, nagyon nem erzem Smithben h hozza tenne a jatekhoz, Hollins sokkal agilisebbnek tunik. Egy kicsit a running back by committee is visszautott most, mintha nem a megfelelo emberek lettek volna fent a megfelelo jatekokhoz. 3rd downra csak Clementet szeretnem fent latni innentol. Hianyoztak az endzoneba dobott labdak, tul konzervativ volt a playhivas sokszor, foleg a redzone-ban. Kicsit azt ereztem h azert futunk ott h meg legyen a run-pass arany, pedig ez most nem mukodott ott egyaltalan, hagyni kellett volna a labdat Wentz kezeben, nem veletlen all kb 20TD-0 Int arannyal ott.
Kivancsian varom a Rams meccset, nagyon remelem h ez a vereseg nem gorcsosseget, hanem a szezon eddigi reszeben jellemzo "edge-t" hozza vissza, mert akkor jo eselyeink lehetnek.
több mint 8 éve
És az ebay is hirtelen tele lett használt Wentz mezekkel 😊Látod, egy vereség és ez történik. 😉Sziasztok! nem tudjátok, hogy Pesten lehet-e valahol NFL mezt venni? Illetve ha igen, akkor hol, milyen üzletben? Mindenképp egy Wentz mezre lenne szükségem,mert gurulós fociban én is 11-esben nyomom. 😀 😀közben úgy látom, hogy a fanatics-on újra vannak Wentz mezek többféle méretben színben satöbbi
georgeberger
karmïgran
vpi
több mint 8 éve
Látod, egy vereség és ez történik. 😉hálátlan nép az Eagles tábor 😕
vpi