Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 7 éve
Így ahogy írod. Fort egész szépen nyomta, több is a rutinja és eleddig semmit nem mutatott Thomas, hogy bárhol 53-ba kerüljön, így sok kockázat sem volt a kirakásban. Be fogjuk tenni a PS-be és nem kizárt, hogy újra pályára is kerül még idén, egy-egy sérülés még simán jöhet.Olaf-al sem célszerű kecmecelni. Mindkettő jól nyomta Pre meccseken, de már nyáron tudni lehetett, hogy nem lesz hely mindkettőnek. Lett is gyorsan egy IR Olafnak. Most visszakapja a szívességet. Thomas nyilván nem tud elég gyorsan processzálni a futósebességéhez képest, legalábbis nem tudta magát bejátszani Fort helyére a rotációba.Amúgy ahhoz képest, hogy amikor lehetőséget kapott, akkor milyen jó volt, meglep, hogy ennyire kevés lehetőséget kapott, meg ki is raktátokNektek azért tiszta szívből nem szerencsés. Ha nem mi jövünk szembe a PO-ban, még a végén kikaptok valakitől.Olaf Rosteren, Matthew Thomas repült. Remélem, visszajut.Na végre lehet megint rendesen szurkolni ellenetek 😀
Spy
Wyatt
Azért remélem, ki van neki kövezve az út visszafelé.
Spy
Wyatt
Most jött Dupree pectoral-ja, Burnett miatt Marcus Allent sem lehet kirakni, szóval a számok áldozata. De remélem, mindketten a jövő LB-i lehetnek még és nem viszik el.
Spy
több mint 7 éve
Olaf-al sem célszerű kecmecelni. Mindkettő jól nyomta Pre meccseken, de már nyáron tudni lehetett, hogy nem lesz hely mindkettőnek. Lett is gyorsan egy IR Olafnak. Most visszakapja a szívességet. Thomas nyilván nem tud elég gyorsan processzálni a futósebességéhez képest, legalábbis nem tudta magát bejátszani Fort helyére a rotációba.Amúgy ahhoz képest, hogy amikor lehetőséget kapott, akkor milyen jó volt, meglep, hogy ennyire kevés lehetőséget kapott, meg ki is raktátokNektek azért tiszta szívből nem szerencsés. Ha nem mi jövünk szembe a PO-ban, még a végén kikaptok valakitől.Olaf Rosteren, Matthew Thomas repült. Remélem, visszajut.Na végre lehet megint rendesen szurkolni ellenetek 😀
Spy
Wyatt
Azért remélem, ki van neki kövezve az út visszafelé.
Spy
Wyatt
Most jött Dupree pectoral-ja, Burnett miatt Marcus Allent sem lehet kirakni, szóval a számok áldozata. De remélem, mindketten a jövő LB-i lehetnek még és nem viszik el.
több mint 7 éve
Amúgy ahhoz képest, hogy amikor lehetőséget kapott, akkor milyen jó volt, meglep, hogy ennyire kevés lehetőséget kapott, meg ki is raktátokNektek azért tiszta szívből nem szerencsés. Ha nem mi jövünk szembe a PO-ban, még a végén kikaptok valakitől.Olaf Rosteren, Matthew Thomas repült. Remélem, visszajut.Na végre lehet megint rendesen szurkolni ellenetek 😀
Spy
Wyatt
Azért remélem, ki van neki kövezve az út visszafelé.
Spy

több mint 7 éve
Nektek azért tiszta szívből nem szerencsés. Ha nem mi jövünk szembe a PO-ban, még a végén kikaptok valakitől.Olaf Rosteren, Matthew Thomas repült. Remélem, visszajut.Na végre lehet megint rendesen szurkolni ellenetek 😀
Spy
Wyatt
Azért remélem, ki van neki kövezve az út visszafelé.
több mint 7 éve
Igen, de sajnos az nem volt. Es pola volt az elso szamu celpont. Meg nem is tudtam, hogy kijonnek majd alairast adni, mert a training camp esti "meccs" eddzesre mentem. Igy maradt a jegy. : )A mezen kellene legyen. Ejnye-Ejnyephotos.app.goo.gl/CKBEdV28TCGoC1w37Egyébként ő is, csak kicsit rákoncentráltam a látványosabb figurákra 😀 De Áron az etalon.ASmithÓ, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
new orl
kishaszi
Na kitol sikerult egy alairast szerezni. : ) Es ekkor meg nem tudtam, tudta o sem, hogy ez lesz az utolso szezonja. Tudom sokat kritizalom a defet. De sajnos en o hozzajuk szoktam. Es imadom a kemeny vedelmeket.
Az off is jo, ha egy passzbol csinal tdt stb, de az meg sem olyan, mint amikor pl hampton sackelt valakit. Vagy pola ugrotta at ha jol emlekszem a titans komplett OL-t.
Vagy szedtek szet a legjobb tamado csapatokat, nagyon keves ponton tartva. Es mivel, nekik reagalni kell az offense trukkjeire stb, igy azt lehet picit tobbre tartom, ha pl valaki jol olvasva a playt csinal egy zsenialis intet mint pola videojan volt lathato. Mint hogy egy testcsellel megver valakit a wr.
Tudom, valtozott a kor. De indulocselt en is tudtam kezilabdas koromban csinalni. De pola fele dolgokat nem lehet megtanulni. Vagy eladni, mint a testcselt stb. Az is szep, de egy utos vedelem az nekem meg szebb. Tul sokaig volt a steelers ilyen. Igy ehhez szoktam hozza.
A kepek a training campen keszultek. Mar voltak megosztva, de joparan nem hiszem hogy lattak.
Pa: Pola tol akartam alairast szerezni elsosorban, de o nem jott ki sajnos. Nem szerette az onmagasztalast stbt. Igy hat a masodik valasztas, az akkor a ligaban es talan meg most is leginkabb alulertekelt jatekostol sikerult alairast szereznem. A. Smith tol. Igy pola kep melle, az o alairasa van.
gabistar
new orl
több mint 7 éve
Olaf Rosteren, Matthew Thomas repült. Remélem, visszajut.Na végre lehet megint rendesen szurkolni ellenetek 😀
Spy

több mint 7 éve
Egy évvel ezelőtt az orvosok szerint kevesebb mint 20% esélye volt Shaziernek arra, hogy újra járjon. (Jó ezt utólag megtudni)Tegnap viszont sérülése után első alkalommal már kocogott.
(Post-Gazette)
több mint 7 éve
Utoljára a Panthers meccs előtt éreztem azt hogy ki fogunk kapni. Most újra, úgyhogy van remény 😊
több mint 7 éve
A mezen kellene legyen. Ejnye-Ejnyephotos.app.goo.gl/CKBEdV28TCGoC1w37Egyébként ő is, csak kicsit rákoncentráltam a látványosabb figurákra 😀 De Áron az etalon.ASmithÓ, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
new orl
kishaszi
Na kitol sikerult egy alairast szerezni. : ) Es ekkor meg nem tudtam, tudta o sem, hogy ez lesz az utolso szezonja. Tudom sokat kritizalom a defet. De sajnos en o hozzajuk szoktam. Es imadom a kemeny vedelmeket.
Az off is jo, ha egy passzbol csinal tdt stb, de az meg sem olyan, mint amikor pl hampton sackelt valakit. Vagy pola ugrotta at ha jol emlekszem a titans komplett OL-t.
Vagy szedtek szet a legjobb tamado csapatokat, nagyon keves ponton tartva. Es mivel, nekik reagalni kell az offense trukkjeire stb, igy azt lehet picit tobbre tartom, ha pl valaki jol olvasva a playt csinal egy zsenialis intet mint pola videojan volt lathato. Mint hogy egy testcsellel megver valakit a wr.
Tudom, valtozott a kor. De indulocselt en is tudtam kezilabdas koromban csinalni. De pola fele dolgokat nem lehet megtanulni. Vagy eladni, mint a testcselt stb. Az is szep, de egy utos vedelem az nekem meg szebb. Tul sokaig volt a steelers ilyen. Igy ehhez szoktam hozza.
A kepek a training campen keszultek. Mar voltak megosztva, de joparan nem hiszem hogy lattak.
Pa: Pola tol akartam alairast szerezni elsosorban, de o nem jott ki sajnos. Nem szerette az onmagasztalast stbt. Igy hat a masodik valasztas, az akkor a ligaban es talan meg most is leginkabb alulertekelt jatekostol sikerult alairast szereznem. A. Smith tol. Igy pola kep melle, az o alairasa van.
gabistar
több mint 7 éve
photos.app.goo.gl/CKBEdV28TCGoC1w37Egyébként ő is, csak kicsit rákoncentráltam a látványosabb figurákra 😀 De Áron az etalon.ASmithÓ, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
new orl
kishaszi
Na kitol sikerult egy alairast szerezni. : ) Es ekkor meg nem tudtam, tudta o sem, hogy ez lesz az utolso szezonja. Tudom sokat kritizalom a defet. De sajnos en o hozzajuk szoktam. Es imadom a kemeny vedelmeket.
Az off is jo, ha egy passzbol csinal tdt stb, de az meg sem olyan, mint amikor pl hampton sackelt valakit. Vagy pola ugrotta at ha jol emlekszem a titans komplett OL-t.
Vagy szedtek szet a legjobb tamado csapatokat, nagyon keves ponton tartva. Es mivel, nekik reagalni kell az offense trukkjeire stb, igy azt lehet picit tobbre tartom, ha pl valaki jol olvasva a playt csinal egy zsenialis intet mint pola videojan volt lathato. Mint hogy egy testcsellel megver valakit a wr.
Tudom, valtozott a kor. De indulocselt en is tudtam kezilabdas koromban csinalni. De pola fele dolgokat nem lehet megtanulni. Vagy eladni, mint a testcselt stb. Az is szep, de egy utos vedelem az nekem meg szebb. Tul sokaig volt a steelers ilyen. Igy ehhez szoktam hozza.
A kepek a training campen keszultek. Mar voltak megosztva, de joparan nem hiszem hogy lattak.
Pa: Pola tol akartam alairast szerezni elsosorban, de o nem jott ki sajnos. Nem szerette az onmagasztalast stbt. Igy hat a masodik valasztas, az akkor a ligaban es talan meg most is leginkabb alulertekelt jatekostol sikerult alairast szereznem. A. Smith tol. Igy pola kep melle, az o alairasa van.
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
Sajnos valaki mellett dönteni kell, mivel senki nem ment IR-re, de kellett a hely. Remelem már hétfőn visszajön.
több mint 7 éve
Olaf Rosteren, Matthew Thomas repült. Remélem, visszajut.
több mint 7 éve
Nálam a 70-es éveket nem lehet egy lapon említeni a mai focival. A front seven akkor gyilkos bagázs volt. Ezért szerettem a 2008-as egységet is. Mert fizikalitásban a top-on voltak.Troy kiemelkedik, de a 2008as DEFENSE nálam egy az egyben előz mindent.Mean Joe Grean, Jack Ham, Jack Lambert a tökéletes mosolyával?
Spy
Nekem saját koromból Polamalu, de amúgy ha azok is számítanak akiket felvételről, akkor Lambert, monitoron keresztül beszartam tőle 😀
Black_Adder
Polamalu-nak egyrészt követtem a pályafutását, másrészt, neki ismertem a személyiségét meccsről-meccsre. Őt nem csak a játékáért szerttem, hanem a karakterééért. Mean Joe-t csak a pályán láttam, de mivel korszakos lett, gondolom, karakter volt azon kívül is. (Magyarázat: Nekem Aaron Smith és Heath is az volt, nem kell hozzá Deebo-nak lenni) De én őket láttam élőben.
Szerkesztette: Spy
több mint 7 éve
Troy kiemelkedik, de a 2008as DEFENSE nálam egy az egyben előz mindent.Mean Joe Grean, Jack Ham, Jack Lambert a tökéletes mosolyával?
Spy
Nekem saját koromból Polamalu, de amúgy ha azok is számítanak akiket felvételről, akkor Lambert, monitoron keresztül beszartam tőle 😀
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 7 éve
Troy kiemelkedik, de a 2008as DEFENSE nálam egy az egyben előz mindent. Tudom folyt itt debate a 2000-es BAL-l, de nem érdekel. Elfogult vagyok. Nemcsak a def, a szezon irányába is.
több mint 7 éve
Vannak top teljesito jatekosok a ligaban es vannak akik ezeken felul tulmutattnak a csapatokon es nem csak a jatekukkal. Szamomra ezen kevesek koze tartozik. A legnagyobb kedvenceim kozott van all time.Egyébként ő is, csak kicsit rákoncentráltam a látványosabb figurákra 😀 De Áron az etalon.ASmithÓ, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
new orl
kishaszi
több mint 7 éve
én azt hittem, hogy Bell az egyértelmű közönségkedvenc PittsburghbenFor whom the Bell tolls.
Black_Adder
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
én azt hittem, hogy Bell az egyértelmű közönségkedvenc Pittsburghben
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 7 éve
Ha mar en.
több mint 7 éve
Egyébként ő is, csak kicsit rákoncentráltam a látványosabb figurákra 😀 De Áron az etalon.ASmithÓ, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
new orl
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Bizony, bizonyASmithÓ, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
new orl
több mint 7 éve
ASmithÓ, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
több mint 7 éve
Féloff:Heat Miller beceneve voltMoose-nál kire gondolt a költő?Ó, hát nálam sokan előzik Bent: Ward, Pola, Harrison, Keisel, Moose...Egy kis klasszikus:O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
gabistar
kishaszi
steelwolf
bcsarli
Egyébként érdekesség, hogy Pittsburghben 2 közönségkedvenc beceneve volt Moose.mert a Penguinsben, ugyan jóval rövidebb ideig volt sikeres, de az alatt az időszaka alatt amíg Pittsburghben játszott Johan Hedberg, addig a közönség imádta. Az ő beceneve is Moose volt, nagyon fasza sisak festése is volt hozzá, és akik NHL-t nézték akkoriban, - sőt, mivel akkoriban még inkább rádió hallgatás volt sok esetben, rendszeresen zúgta a csarnok, hogy Moose, Moose, Moose... 😊
Nekem fura is volt anno, amikor Heathnél tolták, mert én nem tudtam, hogy Moose neki is, és nem értettem miért búzik a közönség, hiszen imádják, meg minden labdát el is kap. 😀 😀 😀
on
Szerkesztette: kishaszi
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Szerintem Őt tényleg mindenki szerette, még a nagy ellenfelek szurkolói is. Nem lehetett nem szeretni. Olyan mint Fiztgerald a jelenlegi NFL-ben.Egy kis klasszikus:De jo is lenne ha meg most is jatszana, es mondjuk ugy mint fenykoraban.
www.instagram.com/p/BqzxQ7Chn_N/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=w1fr2g6owjqs
😀
kishaszi
Hab a tortan egy saci szeru lb vel. Es azthiszem a defunktol is jobban kellene felnie barkinek akkor.
Akar meg csak polaval egymaga is, (extra klasszis lb nelkul).
Mindegy. Nem egy meccsen huzta fel a gyenge cb sorunkat legalabb atlagosra. Es a labdaszerzesei, meg az hogy ritkan mertek meg fenykoraban az oldalara nezni is, nem hogy passzolni. Es hat persze futas ellen is az OL t at ugro es egyeb extra klasszis megmozdulasai felejthetetlenek maradnak.
O nekem az egyik kedvenc steelers jatekosom. Bent megelozve.
A regi szep idok. Hatha edmunds is ilyen lesz. Na jo almodik a ... : )
ps: emlekszem, egy meccs utan, amit az o int je utan nyertunk meg. Szegeny bocsanatot kert az egesz steelers szurkoloktol, hogy fumble lett az int utan. De nalunk marad a labda.
De az, hogy ilyen alazatos es oszinte abban is megmutatkozott, hogy az int megszerzese utan, majdnem visszakapta az ellenfel a labdat. Es ez miatt o elnezest/bocsanatot kert minden egyes steelers szurkolotol es hogy mennyire sajnalja es hogy mindent megtesz hogy tobbet ilyen ne forduljon elo. Stb. Amikor pont ez az int miatt nyertuk meg vegul a meccset. De meg igy is a zsenialis int utani pici hibaja miatt konnyekkel a szemeben nyilatkozott az oltozoben.
Mig a tobbi lb es def jatekos mondta is nevetve, hogy szegeny polanak most egy hetig rossz lesz a kedve es lelkiismeret furdalasa lesz. Ez miatt. Na ez nekem az alazat. Es oszinteseg. Es tenyleg torodes a csapattal es minden vele jarojaval. Meg ugy is hogy szupersztar volt. Gondoltam megoszotom ezt azokkal, akik meg nem lattak ot, vagy nem lattak a riportot vele.
Sohasem felejtem el. Igazi zseni volt. Es a vele jaro masok altal "kulonlegesnek" tartott dolgaival. Hogy meddig fogja zavarni a zsenialitasa utan, egy apro dolog. Igazi 110% os jatekos. Es peldakep. Nekem.
www.youtube.com/watch?v=BHisbzD0zq8&feature=youtu.be
* Szerk... Bocsi rosszul emlekeztem. Egy rosszul kivitelezett hatra/oldalra passz miatt. Amit a csapattars nem kapott el. Es majdnem fumble lett. Nezzetek meg. Igazi oszinte ember.
2 int a meccsen...Es a masodik meccs eldonto volt...
gabistar