Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 10 éve
zzz888 Pittsburgh Steelers 490 — zal8888@gmail.com
A statisztika olyan, mint a női bikini. Látni engedi azt, amit egyébként is látunk és elfedi azt, amit látni szeretnénk. Bocsi 😀
matttula
"csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam"
W. Churchill?
😀
több mint 10 éve
astroid Pittsburgh Steelers 690
A statisztika olyan, mint a női bikini. Látni engedi azt, amit egyébként is látunk és elfedi azt, amit látni szeretnénk. Bocsi 😀
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Klaci felőlem használd a yd/match-et. 😊 De az attól függ nagyban, hogy hány kísérlet van. Ha csak futnál, nyilván elég magas szám jönne ki, még akkor is ha csak 3-as átlaggal teszed. Tehát a hatékonyságról nem sokat tudunk meg. Ezért jobb a yd/carry. De részemről is befejeztem.

De a passzjátékról sem, vagy az elleni védekezésről sem a yd/match alapján tudod meg a hatékonyságát (pedig az nfl.com elsődlegesen ez alapján rangsorol mindenben), azaz hogy mennyire jó. Ott a QB-rating mérvadó számomra elsődlegesen, mert abban benne van a TD/INT-ratio, a yd/play és a attempt-catch is.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 273 — Keep pounding
Hát a védelmi statok is pont ugyanúy képződnek, mint a támadók, csak a másik oldalát nézed 😊
Nekünk pl rengeteg olyan meccsünk volt (legalább 4-5), ahol a garbage time-ben duplázódott meg az ellenfél futott yardjainak a száma, mivel felállasz nickelben, hogy nagy passzjátékot ne szopj be, majd futnak 10-15 yardosakat. Illetve ha szopón vagy, feljavíthatod a statodat azzal, ha hogy az ellenfél nulla yardos futásokkal pörgeti az órát, majd puntol.

Nyilván egyik stat sem ad pontos képet, ezeket összegezve lehet a legjobb képet kapni, de a legjobb, ha a meccsek megnézése alapján ítél az ember.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 971
Klaci79
Soldados
Klaci79
Látod, pont ez a lényeg. A Car ellen azért futottak kevesebb yardot, mert sokszor előnyben voltak, ezért hanyagolták a futást ellenük, hiába működött egész elfogadhatóan. A TB ellen azért futottak sokat, hiába volt ellenük kevésbé sikeres, mert sokat volt hátrányban, s az ellenfél ölni akarta az órát. Pont ezért nem ér semmit a yd/match.

A yd/carry az elsődleges mutató a futójátékra és ezt kiegészítik az egyéb statisztikák, mint a TD-k, 1st downok és még lehetne sorolni.
Soldados
Soldi! Komolyan látsz abban logikát amit mondasz?

Denver Broncos 3,3y/c 408 Att 83,6y/g
Tampa Bay Buccaneers 3,4 466 100,4
New York Jets 3,6 373 83,4
Carolina Panthers 3,9y/c 364 Att 88,4y/g
Tennessee Titans 3,9 423 112,3
Baltimore Ravens 4,0 418 103,8
Buffalo Bills 4,4 359 108,1

Ez 7 csapat statisztikája, szerinted a legfontosabb szerint sorrendbe téve.
Követve a logikádat, a Tampa futás elleni védekezése erős ugyan, de mivel sok kísérlet volt ellenük, ezért sok a yardmennyiség. Ez igaz a Jets-re, akinek ugyan nincs annyira erős futás elleni védelme, de nem is futottak ellenük sok yardot meccsenkét. Tovább követve ezt a sort, a Panthers ellen jó átlaggal lehet futni, de ők mindig nyernek, ezért inkább passzolnak ellenük, ergo kevés a futott yard. A Titans ellen ismét lehet futni, de érdekes módon náluk lényegesen kevesebb a kísérlet, akárcsak a Ravensnél, pedig egyik csapat se vezetett sokat. A Bills futás elleni védekezése pedig nagyon gyenge, mindezek ellenére elég kevés kísérlet volt ellenük...

Száz szónak is ugyebár egy a vége: az nfl.com alapból futott yardok alapján listázza a csapatokat.
1 Seattle Seahawks
2 New York Jets
3 Denver Broncos
4 Carolina Panthers
5 Pittsburgh Steelers
6 Arizona Cardinals
7 Cincinnati Bengals
8 Kansas City Chiefs

Szerinted pedig:
1 Denver Broncos
2 Tampa Bay Buccaneers
3 New York Jets
3 Seattle Seahawks
5 Jacksonville Jaguars
6 Pittsburgh Steelers
7 Arizona Cardinals
7 Carolina Panthers
7 Tennessee Titans

Ha most kötni akarom az ebet, akkor azt mondom: szerintem az nfl.com listája jobban visszaadja az (általam megfelelőnek tartott) erősorrendet a ligában. Nyilván elég komoly átfedések vannak a helyezések tekintetében, mégis én azt gondolom sokkal reálisabb mondjuk a Cinci helyezését a liga 7. mint a 21. helyére tenni, mert a 4,3-al csak ott lennének.
A lényeg, hogy továbbra is parttalan vitának tartom ezt. Amit Te írsz, az egy nagyon fontos mutató, ami alapján meg az nfl.com éppen megadja, hogy kié a legjobb futás elleni védelem, az szintén.
Úgyhogy ezzel köszönöm, be is fejeztem ezt a témát!
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Egy újabb parttalan vita. Pl ha egy csapat hátrányban van, akkor többet fognak futni ellene, mert az öli az órát, azaz a meccseken sok yd-ot termelnek ellene a földön.

De legyen meg az akaratod. A 6. hely is egészen jó, szerintem se kell korai NT ha marad McLendon.
Klaci79
Így van, aki sokat van hátrányban, az ellen sokat futnak általában, ezért sok yardot tesznek meg ellene földön, ezért nem ad reális képet.

Ez nem parttalan vita, mert ez vitán felül áll. (Ezt tényleg hidd el nekem, nem rosszból írom. 😉 ) A yd/match nem fontos mutató, a yd/carry viszont az egyik legfőbb mutató, ha futást vizsgáljuk, akár védekező, akár támadó oldalról.
Soldados
Tudom, ezt a vitán felül áll mondást már ismerem! De ezek szerint a Tampa futás elleni védelme lényegesen jobb, mint a Panthers-é, mert igaz, hogy utóbbi ellen csak 88 yardot futnak, míg a Tampa ellen 100 fölött, de a Car 3,9 y/c a TB meg csak 3,4. De még a Jax-é is jobb, mert náluk is csak 3,7. Ez nekem eléggé sántít, de készséggel elhiszem, ha vitán felül áll még akkor is, ha nekem furcsa, hogy a Seatlle-i védelem ellen is 3,6-ot átlagolnak. Meg az is érdekes, hogy bár mint látszik a Tampa futás elleni védelme a 2. legjobb a ligában, mégis a 4. legtöbb kísérlet van ellenük, így valakik nem nézik ezeket a statisztikákat és mégis megpróbálnak futni ellenük.
Klaci79
Látod, pont ez a lényeg. A Car ellen azért futottak kevesebb yardot, mert sokszor előnyben voltak, ezért hanyagolták a futást ellenük, hiába működött egész elfogadhatóan. A TB ellen azért futottak sokat, hiába volt ellenük kevésbé sikeres, mert sokat volt hátrányban, s az ellenfél ölni akarta az órát. Pont ezért nem ér semmit a yd/match.

A yd/carry az elsődleges mutató a futójátékra és ezt kiegészítik az egyéb statisztikák, mint a TD-k, 1st downok és még lehetne sorolni.
Soldados
Mondjuk ez így nem feltétlenül fedi a valóságot, csak a legutóbbi meccset figyelembevéve nálunk pl sokszor amiatt romlott le a futásonkénti átlag, mert a meccs végén már csak futottunk, hogy öljük az órát, amit nyilván az ellenfél is tudott, és emiatt teli box ellen mentek a nulla, vagy minusz yardos futások. Emiatt a meccs végére az jött ki, hogy mindkét csapat ugyanolyan átlaggal futott, miközben nekünk egész meccsen volt futójáték, míg a Tampa egy a garbage time-ban elért 30 yardos futáson kívül semmit nem tudott felmutatni. A végére 3.5 lett mindkét átlag. Szóval önmagában mindegyik statisztika lehet becsapós.
gabokocka
Ezek a védelmi statok voltak, amiket Laci írt.

De amúgy egy meccsen lehet csalóka ez a stat is (pl garbage time miatt, amit írtál is), 16 során viszont elég konkrét képet ad a yd/carry. Persze a yd/carry-t is érdemes kiegészíteni egyéb statokkal, mint TD, 1st down, stb. A lényeg, hogy a yd/carry sokkal többet elárul a futáshatékonyságról, mint a yd/match. Meglepne, ha ebben vita lenne közöttünk. 😊

TheBerzerker Tampa Bay Buccaneers Alabama Crimson Tide 780 — zombieflesh1.0@gmail.com
Meg az is érdekes, hogy bár mint látszik a Tampa futás elleni védelme a 2. legjobb a ligában, mégis a 4. legtöbb kísérlet van ellenük, így valakik nem nézik ezeket a statisztikákat és mégis megpróbálnak futni ellenük.
Klaci79
Rettenetesen sok statot tud kitenni Lovie Smith az asztalra de mégis csak 6 győzelmet tud felmutatni, és nekem ne mondja senki, hogy jó a tampa védelme. Igaz más csapatrész, de érdemes megnézni, hogy egy Alterraun Verner, aki korábban a liga egyik legjobb cb-je volt mennyire szenved tampában egy dilettáns edző rögeszmés hülyeségei miatt. Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy persze jók a statok, de csak számít, hogy nyersz-e vagy sem. És a kettő sokszor nincs összhangban egymással.

Szerkesztette: TheBerzerker

Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 10 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 273 — Keep pounding
Szerintem meg érdemesebb számok helyett meccseket nézni és az alapján ítélni.
vassadi
Örök igazság, de minek is, amikor a PFF megmondja a tutit 😊

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 830
Szerintem meg érdemesebb számok helyett meccseket nézni és az alapján ítélni.
több mint 10 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Kezdő RB 20 cipelésből átlagol 2,5-t. Slash back egy playen elszabadul, 96yd TD. Futás átlag a meccsen 6,95. Sikeres a futójáték?
vagy:
Goal line back 3 first down-t fut 1-2-2 yardért, 1TD-t 3yd-ról 8yd total, 2-es átlag sikeres futó volt aznap?
yard gained/yard to go % jobban mutatja a szituációt, eredményességet cizellálva down#-l
Hogy hány adatot használ az elemzésben, különbözteti meg az edzőt a szurkolótól és az újágírótól😊
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 590 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ja, és gratula a playoffhoz!

Én persze denveri szemüvegen keresztül nem tudom örüljek vagy sem. 😊 Veletek vagyok úgy, hogy ez a csapat bármire képes, ugyanakkor meg ... három egymás utáni idegenbeli diadalt az idei csapatból nem nézek ki. Túl inkonzisztens a teljesítmény - Ben visszatérése óta is. Ha továbbjuttok a Bengals ellen, akkor remélem 2 meccsen is inkonzisztens lesz már 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 590 — The only discipline that lasts, is self discipline
Miért kúrnának rá? 😊

Önmagában mindegyik stat csak stat, ha nem teszel hozzá olyan információkat, hogy pl. mennyi a 1st down ypc, mennyit a 3rd down conversion rate, mennyi a goal line stand, stb. A ligában a 3.7-es átlag jónak számít. Ha viszont folyton megfutják ezt a 3.7-et, akkor 3 kísérletből megvan a 10 yard 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 316 — #NoStress
Egy újabb parttalan vita. Pl ha egy csapat hátrányban van, akkor többet fognak futni ellene, mert az öli az órát, azaz a meccseken sok yd-ot termelnek ellene a földön.

De legyen meg az akaratod. A 6. hely is egészen jó, szerintem se kell korai NT ha marad McLendon.
Klaci79
Így van, aki sokat van hátrányban, az ellen sokat futnak általában, ezért sok yardot tesznek meg ellene földön, ezért nem ad reális képet.

Ez nem parttalan vita, mert ez vitán felül áll. (Ezt tényleg hidd el nekem, nem rosszból írom. 😉 ) A yd/match nem fontos mutató, a yd/carry viszont az egyik legfőbb mutató, ha futást vizsgáljuk, akár védekező, akár támadó oldalról.
Soldados
Tudom, ezt a vitán felül áll mondást már ismerem! De ezek szerint a Tampa futás elleni védelme lényegesen jobb, mint a Panthers-é, mert igaz, hogy utóbbi ellen csak 88 yardot futnak, míg a Tampa ellen 100 fölött, de a Car 3,9 y/c a TB meg csak 3,4. De még a Jax-é is jobb, mert náluk is csak 3,7. Ez nekem eléggé sántít, de készséggel elhiszem, ha vitán felül áll még akkor is, ha nekem furcsa, hogy a Seatlle-i védelem ellen is 3,6-ot átlagolnak. Meg az is érdekes, hogy bár mint látszik a Tampa futás elleni védelme a 2. legjobb a ligában, mégis a 4. legtöbb kísérlet van ellenük, így valakik nem nézik ezeket a statisztikákat és mégis megpróbálnak futni ellenük.
Klaci79
És ezek szerint rá is kúrnak. 😉

több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 971
Egy újabb parttalan vita. Pl ha egy csapat hátrányban van, akkor többet fognak futni ellene, mert az öli az órát, azaz a meccseken sok yd-ot termelnek ellene a földön.

De legyen meg az akaratod. A 6. hely is egészen jó, szerintem se kell korai NT ha marad McLendon.
Klaci79
Így van, aki sokat van hátrányban, az ellen sokat futnak általában, ezért sok yardot tesznek meg ellene földön, ezért nem ad reális képet.

Ez nem parttalan vita, mert ez vitán felül áll. (Ezt tényleg hidd el nekem, nem rosszból írom. 😉 ) A yd/match nem fontos mutató, a yd/carry viszont az egyik legfőbb mutató, ha futást vizsgáljuk, akár védekező, akár támadó oldalról.
Soldados
Tudom, ezt a vitán felül áll mondást már ismerem! De ezek szerint a Tampa futás elleni védelme lényegesen jobb, mint a Panthers-é, mert igaz, hogy utóbbi ellen csak 88 yardot futnak, míg a Tampa ellen 100 fölött, de a Car 3,9 y/c a TB meg csak 3,4. De még a Jax-é is jobb, mert náluk is csak 3,7. Ez nekem eléggé sántít, de készséggel elhiszem, ha vitán felül áll még akkor is, ha nekem furcsa, hogy a Seatlle-i védelem ellen is 3,6-ot átlagolnak. Meg az is érdekes, hogy bár mint látszik a Tampa futás elleni védelme a 2. legjobb a ligában, mégis a 4. legtöbb kísérlet van ellenük, így valakik nem nézik ezeket a statisztikákat és mégis megpróbálnak futni ellenük.
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Egy újabb parttalan vita. Pl ha egy csapat hátrányban van, akkor többet fognak futni ellene, mert az öli az órát, azaz a meccseken sok yd-ot termelnek ellene a földön.

De legyen meg az akaratod. A 6. hely is egészen jó, szerintem se kell korai NT ha marad McLendon.
Klaci79
Így van, aki sokat van hátrányban, az ellen sokat futnak általában, ezért sok yardot tesznek meg ellene földön, ezért nem ad reális képet.

Ez nem parttalan vita, mert ez vitán felül áll. (Ezt tényleg hidd el nekem, nem rosszból írom. 😉 ) A yd/match nem fontos mutató, a yd/carry viszont az egyik legfőbb mutató, ha futást vizsgáljuk, akár védekező, akár támadó oldalról.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 290
Én biztos agyvérzést kapok ha az első körben NT húzunk. Mclendonnal(ha marad) és culágerral megvagyunk középen. Luxus lenne oda húzni az elején, amikor a secondary minden posztján(kivétel a FS) ordító hiányosságaink vannak. Ez a poszt amúgy is leértékelődött ebben a mai passzolós NFL-ben. Én egy SS-nek örülnék legjobban, aki a futás és a passz ellen is jól használható.

Steelers fan
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 971
Golsont meglátjuk jövőre. Gay 5'10 magas, Golson 5'8, a súlyuk ugyanakkora. Előbbi megállja a helyét szélen is. Nem biztos, hogy Golson is, de erre majd jövőre fény derül.
A lényeg, hogy CB és valszeg SS mindenképpen kell a draftról.
Soldados
Ha már statisztika:
S. Golson 175 cm / 93 kg, W. Gay 178/87, A. Blake 175/90, C. Allen 185/89, R. Cockrell 183/86 (elit CB-k: D. Revis 180/90, R. Sherman 191/88)
Ergo: MINDENKINÉL ALACSONYABB ÉS MINDENKINÉL "HÁJASABB" 😊
A "magassága" lenullázza pl AJ Green (193/94) vagy D. Thomas (191/104) ellen, a súlya pedig lelassítja pl. A. Brown (178/82) vagy TY Hilton (175/81) ellen. 😊
Alter Egó
Mondjuk a 4,46-os 40 yardját nyilván nem kell figyelembe venni. De komolyan mondom, nézz meg róla néhány videót mielőtt lemondasz róla.

Yard / game-ben meg ezzel a 91,2-vel az 5.-ek...most van értelme boncolgatni melyiket használjuk???
Klaci79
Ha akarod kifejtem, de a yd/match nem érdemleges stat, a yd/carry viszont a legfontosabb. Utóbbi mutatja meg, hogy milyen hatékony a futás elleni védekezésed. (De fordítva is, hogy mennyire hatékony a futójátékod)

Nálunk ez most épp közel áll egymáshoz, de relevánsnak csakis utóbbit nevezném.

Pl ha egy csapat sokat előnyben van, akkor nem fognak ellene futni, mert az öli az órát, azaz a meccseken kevés yd-ot termelnek ellene a földön. Ettől viszont még nem lesz jó a futásvédelme. A yd/carry pont ezért jó. 😉
Soldados
Egy újabb parttalan vita. Pl ha egy csapat hátrányban van, akkor többet fognak futni ellene, mert az öli az órát, azaz a meccseken sok yd-ot termelnek ellene a földön.

De legyen meg az akaratod. A 6. hely is egészen jó, szerintem se kell korai NT ha marad McLendon.
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Golsont meglátjuk jövőre. Gay 5'10 magas, Golson 5'8, a súlyuk ugyanakkora. Előbbi megállja a helyét szélen is. Nem biztos, hogy Golson is, de erre majd jövőre fény derül.
A lényeg, hogy CB és valszeg SS mindenképpen kell a draftról.
Soldados
Ha már statisztika:
S. Golson 175 cm / 93 kg, W. Gay 178/87, A. Blake 175/90, C. Allen 185/89, R. Cockrell 183/86 (elit CB-k: D. Revis 180/90, R. Sherman 191/88)
Ergo: MINDENKINÉL ALACSONYABB ÉS MINDENKINÉL "HÁJASABB" 😊
A "magassága" lenullázza pl AJ Green (193/94) vagy D. Thomas (191/104) ellen, a súlya pedig lelassítja pl. A. Brown (178/82) vagy TY Hilton (175/81) ellen. 😊
Alter Egó
A súlya alakítható. 😊 A magasság a kérdés. De ha Gay 178-cal megállja a helyét, akkor nem hiszem, hogy a 3 centi miatt ő már ne állhatná meg.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
Golsont meglátjuk jövőre. Gay 5'10 magas, Golson 5'8, a súlyuk ugyanakkora. Előbbi megállja a helyét szélen is. Nem biztos, hogy Golson is, de erre majd jövőre fény derül.
A lényeg, hogy CB és valszeg SS mindenképpen kell a draftról.
Soldados
Ha már statisztika:
S. Golson 175 cm / 93 kg, W. Gay 178/87, A. Blake 175/90, C. Allen 185/89, R. Cockrell 183/86 (elit CB-k: D. Revis 180/90, R. Sherman 191/88)
Ergo: MINDENKINÉL ALACSONYABB ÉS MINDENKINÉL "HÁJASABB" 😊
A "magassága" lenullázza pl AJ Green (193/94) vagy D. Thomas (191/104) ellen, a súlya pedig lelassítja pl. A. Brown (178/82) vagy TY Hilton (175/81) ellen. 😊
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Yard / game-ben meg ezzel a 91,2-vel az 5.-ek...most van értelme boncolgatni melyiket használjuk???
Klaci79
Ha akarod kifejtem, de a yd/match nem érdemleges stat, a yd/carry viszont a legfontosabb. Utóbbi mutatja meg, hogy milyen hatékony a futás elleni védekezésed. (De fordítva is, hogy mennyire hatékony a futójátékod)

Nálunk ez most épp közel áll egymáshoz, de relevánsnak csakis utóbbit nevezném.

Pl ha egy csapat sokat előnyben van, akkor nem fognak ellene futni, mert az öli az órát, azaz a meccseken kevés yd-ot termelnek ellene a földön. Ettől viszont még nem lesz jó a futásvédelme. A yd/carry pont ezért jó. 😉

Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 971
Részemről befejezem, mert a PO most az érdekes és nem a draft. Viszont ha visszanézem az elmúlt évek statisztikáit, pont az a 10 yard (90 vs 80) különbözteti meg az elit védelmet a jótól. CB-t húztunk tavaly kettőt, nézzük meg mit tudnak ők.
Valamint agymenésem, hogy az elit cornert is a rendszer teszi elitté a mai játékban, nem maga a képesség. Változtassunk a sémán, nézzük meg mit lehet így kezdeni ezekkel a játékosokkal. Annyi engedményt teszek, hogy egy korszakos safety-vel is kiegyezek, de ez az utolsó ajánlatom! 😊
Szokol
A safety-ben megegyezhetünk 😀
De szerintem igazságtalan vagy. Mondjuk persze ha egy ilyen O mellé 80 yardos védelem kerülne, akkor semmi bajunk nem lehetne, de a kettő egyszerre azért elég nagy szerencse kérdése. Amikor megvolt a jó védelem elkezdtük húzni a korai O embereket. DeCastro, Bell, Wheaton, Gilbert, Adams, Archer ugye. Szóval elmentünk ebbe az irányba és most éppen ez az egység ami jobb. Meg ugye az az egy-két nagyon elrontott pick a védelembe se tett jót ennek az egységnek. Szóval ez a 90yard/meccs nem is olyan rossz most a passzjátékhoz képest.
Részemről befejezem, mert a PO most az érdekes és nem a draft. Viszont ha visszanézem az elmúlt évek statisztikáit, pont az a 10 yard (90 vs 80) különbözteti meg az elit védelmet a jótól. CB-t húztunk tavaly kettőt, nézzük meg mit tudnak ők.
Valamint agymenésem, hogy az elit cornert is a rendszer teszi elitté a mai játékban, nem maga a képesség. Változtassunk a sémán, nézzük meg mit lehet így kezdeni ezekkel a játékosokkal. Annyi engedményt teszek, hogy egy korszakos safety-vel is kiegyezek, de ez az utolsó ajánlatom! 😊
Szokol
A SS még reális opció 1. körre. Ott ugye a 30 pluszos Will Allen jelenleg a kezdő. Shamarko pedig buta, mint a tök. Goldent meg kéne tartani, de kérdés, benne látja-e a kezdő szintet a stáb.

ui.: felejtsük már el a yd/match statisztikát. Nem annyira mérvadó. A fontos a yd/carry. abban 6.
Soldados
Yard / game-ben meg ezzel a 91,2-vel az 5.-ek...most van értelme boncolgatni melyiket használjuk???
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Golson bőven jó lehet. Pont olyan magas, mint Blake, aki végignyomta az évet, csak éppen sokkal tehetségesebb. Ha egy tehetségtelen Blake kezdő nálunk majdnem egy egész éven keresztül, akkor egy jó Golson-t örömmel látok.
Klaci79
JJ is tehetség, aztán mégsem bizonyította. Golsont kezdőként nem szívesen látnám, akkor inkább Boykin. Golson tipikus nickelback/dimeback. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy nem egy shutdown CB... 😊