Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 10 éve
Kicsit OFF:Késő a lebaxás ha egy sima meccset nem tudunk lehozni és lebecsüljük a mindenkori Ravenst.
Olvasta valaki Meskó Zoli könyvét? Volt már róla szó itt a topikban?
Ugye lehúzott 3 évet Ne-nél, és egy felet nálunk. így nem is szól sok dolog a Steelers-ről a könyvben, ami van az meg felemás (persze főleg punter és spec egység szempontból tudhatta ezt írni):
- Nagyon emberi és laza a közeg, mind öltöző, mind edző viszonylatban.
- és talán éppen ezért sokszor következetlen a számonkérés, és teljesítmény. Ha minden jól megy, akkor szeretünk, ha nem sikerül valami, akkor jönnek a rossz szavak.
- Előre ígérgetés, hurrá-optimizmus, de hogy hogyan lesz megcsinálva arról pontosan nincs szó.
Míg NE a lelketlen terrorgépezet, addig Steelers a jóságos gimis időszakokat idézte Meskónak, és valahogy én is ezt érzem már évek óta.
Ha a húzó neveinknek jól megy, akkor hajlamosak elszállni egy kicsit, míg bele nem szaladnak egy nagyobb pofonba, akkor jön a lebaszás, és megint összekapják magukat.
Big B
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 10 éve
Hát srácok, itt az idő!Boldog Új Évet Kívánok mindannyiunknak. Ugye az igazi az lenne, ha erre a boldogságra nem is kellene olyan sokat várni 😀
De egyébként a sporttól függetlenül is!!
több mint 10 éve
Kicsit OFF:Olvasta valaki Meskó Zoli könyvét? Volt már róla szó itt a topikban?
Ugye lehúzott 3 évet Ne-nél, és egy felet nálunk. így nem is szól sok dolog a Steelers-ről a könyvben, ami van az meg felemás (persze főleg punter és spec egység szempontból tudhatta ezt írni):
- Nagyon emberi és laza a közeg, mind öltöző, mind edző viszonylatban.
- és talán éppen ezért sokszor következetlen a számonkérés, és teljesítmény. Ha minden jól megy, akkor szeretünk, ha nem sikerül valami, akkor jönnek a rossz szavak.
- Előre ígérgetés, hurrá-optimizmus, de hogy hogyan lesz megcsinálva arról pontosan nincs szó.
Míg NE a lelketlen terrorgépezet, addig Steelers a jóságos gimis időszakokat idézte Meskónak, és valahogy én is ezt érzem már évek óta.
Ha a húzó neveinknek jól megy, akkor hajlamosak elszállni egy kicsit, míg bele nem szaladnak egy nagyobb pofonba, akkor jön a lebaszás, és megint összekapják magukat.
több mint 10 éve
nem Manzi lesz a kezdő QB,Ez így/agy értelmezhetetlen, fogalmazd újra! 😉ígyrázkódással küzdSoldados
| a Manziel és az agy nem szerepelhet logikai kapcsolatban! |

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Mitchell (váll) és Blake (hát) mellett betegség miatt nem edzett Harrison, Bryant és Big Ben. Miller és Gay pedig veterán pihenőt kapott. Grant limitált volt.A Brownsnál állítólag nem Manzi lesz a kezdő QB, ígyrázkódással küzd. Ha ez így lesz, akkor Austin Davis lehet a kezdő.
AB 3. MVP címe pedig rekordbeállítás. Korábban Woodson, Bettis és Ward nyert háromszor.
Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
nem túl nagy meglepetésre AB lett a csapatnál a 2015-ös MVP
több mint 10 éve
Szerintem Haley menni fog idén, így első blikkre Miami vagy Fili HC.Ez azért lássuk be, hogy erősen bold prediction 😊
sutianap
Van azért még rajta kívül HC szék esélyes ölég: Chip Kelly, Chuck Pagano (máshol), Hue Jackson, Mike Shula, Adam Gase, satöbbi...
több mint 10 éve
Érdekes lenne...Haley tényleg elit offense-t épített, azonban a megbecsülése mégsem volt teljes, amit kicsit se csodálokÚj OC-vel nem tudom mi lenne jövőre, de tényleg Munchak munkája az amit fontosabbnak tartok.
Nem tudom minek örülnék inkább, egy konzervatívabb felfogású edzőnek vagy maradjon ez az agresszívabb felfogás, de a lényeg az lenne, hogy egy-egy meccsen lássak mindkettőből és ne induljunk el teljesen egy irányba egyszer, aztán meg a ló másik oldala azonnal.
több mint 10 éve
Na annak sem örülnék... Maradjon csak OL-coach, ahhoz ért.Gondolom ő lépne előreSzerintem Haley menni fog idén, így első blikkre Miami vagy Fili HC.Felőlem mehet. 😊 Csak Munchak maradjon.
sutianap
Soldados
sutianap

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Gondolom ő lépne előreSzerintem Haley menni fog idén, így első blikkre Miami vagy Fili HC.Felőlem mehet. 😊 Csak Munchak maradjon.
sutianap
Soldados

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Szerintem Haley menni fog idén, így első blikkre Miami vagy Fili HC.Felőlem mehet. 😊 Csak Munchak maradjon.
sutianap

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Szerintem Haley menni fog idén, így első blikkre Miami vagy Fili HC.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Big Ben szerdán betegség miatt nem edzett.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Grimes annó ugyanezt művelte nálunk. Minden meccsen kapartuk a falat, hogy mi a f*szt keres a pályán. Aztán egyszercsak all pro cb lett. Nem mondom, hogy itt is ez lesz, de hátha... 😊Mi annó Starks-szal és Gayjel jártunk így. Mondjuk egyik sem lett Pro Bowler, de egyszercsak egy korrekt vakoldali tackle és CB lett belőlük.
peach

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Grimes annó ugyanezt művelte nálunk. Minden meccsen kapartuk a falat, hogy mi a f*szt keres a pályán. Aztán egyszercsak all pro cb lett. Nem mondom, hogy itt is ez lesz, de hátha... 😊
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 10 éve
Blake hivatalosan is a legszarabb CB a ligában (már akinek ez eddig nem volt világos) 😀a borzaztó, hogy ezt ezen a fórumon mindenki tudja, csak valamiért a FO-ban nem tudják...ez legalább olyan szomorú, mint az hogy mennyire nem tud motivált lenni a csapat egy negatív szezont játszó csapat ellen
"No CB has allowed more rec yards than PIT's Antwon Blake (1,003)"
kicsi joe
több mint 10 éve
Blake hivatalosan is a legszarabb CB a ligában (már akinek ez eddig nem volt világos) 😀"No CB has allowed more rec yards than PIT's Antwon Blake (1,003)"
több mint 10 éve
Mitchellt és Blake-t kell figyelni sérülés szempontjából a héten.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Hm, "átlagos, átlag alatti D", "ligaelit O", "elk.rt draft pickek", "Fire Tomlin!"Erre ugyanazt tudom válaszolni (vagyis idézni), amit az egész amerikai sajtó zeng:
THIS IS NOT YOUR FATHER'S STEELERS!
Aztán ezt lehet szeretni és lehet nem szeretni, mindenesetre a nosztalgiáról ötöljék fejetekbe a szakállas vicc.
Két 85 éves bácsika üldögél a padon, amikor az egyik megszólal: - Emlékszel, régen mennyit nosztalgiáztunk! 😊
Szerkesztette: Gizinéni
több mint 10 éve
Ventrone-t (S) visszahoztuk PS-be.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Sajnálom, hogy ennyire közel a PO-hoz botlunk egy nagyot!.... Szerethető ez a csapat és valódi színfolt lehet/lehetett volna a P.O-ban... marketing szempontból is az egyik legkiemelkedőbb karakterrel bíró csapat. Van mire építeni, jövőre újra megpróbáljuk. Sajna nem hiszek a Jets botlásában....sajnos én se...igaz most a Steelers botlásában se hittem
BenEdict
valahogy az égiek most nem akarják ezt a PO-t, mert állítólag Isten Pats szurkoló...legalábbis a Family Guy-ban ezt már levezették
több mint 10 éve
Sajnálom, hogy ennyire közel a PO-hoz botlunk egy nagyot!.... Szerethető ez a csapat és valódi színfolt lehet/lehetett volna a P.O-ban... marketing szempontból is az egyik legkiemelkedőbb karakterrel bíró csapat. Van mire építeni, jövőre újra megpróbáljuk. Sajna nem hiszek a Jets botlásában....
több mint 10 éve
Nade először meg kell verni a Drugs-ot.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
A Denver hosszabbításban nyert a Cincy ellen, úgyhogy egy esélyünk maradt: a Jets-nek ki kell kapnia, hogy legyen esélyünk a PO-ra.ez várható volt...még az is meglepett, hogy hosszabbítás volt, igaz még nem láttam a meccset, majd most nézem vissza
Soldados
most a Bills-nek se adok sok esélyt...az elmúlt 5 meccsükből sorban 4-et a Bills nyert, ugyebár egyszer minden sorozat véget ér...adja Isten, hogy ne most
több mint 10 éve
A Denver hosszabbításban nyert a Cincy ellen, úgyhogy egy esélyünk maradt: a Jets-nek ki kell kapnia, hogy legyen esélyünk a PO-ra.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!