Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 908
Így van; amikor UDFA-ként olyan játékosok kerülnek a ligába, mint Arian Foster vagy épp a mi Harrisonunk (és még hosszasan lehetne sorolni a példákat), a hetedik körös kompenzációs pickeknek is megvan a maguk értéke.
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
Igen, mindössze arra utaltam, hogy a semminél több ez a három alsófertály húzási jog, tekintve, hogy TB is a béka segge alatt volt húzva, és ne találja ki senki nekem, hogy xy már akkor tudta, mert a világ nem így működik. Ált. úgy működik, hogy nem csak mindig egy zseni van, hanem több, akik egymástól függetlenül képesek ugyanazon a mentális síkon gondolkozni. Nem óhajtok belemenni a kollektív tudta témakörbe, csak poénosan utaltam arra, hogy a 240. pick nincs túl messze a 200-tól, és hogy hátsó körben is lehet néha kifogni nagy halat - nyilván nem túl gyakran van tombredi ott hátul, de pl. az NHL-ből rogyásig lehetne sorolni a 150-250. helyen húzott játékosokból azokat, akikre később csak annyit mondanak: zseni.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
A hetedik körös kompok értéke az, hogy kvázi nyolcadik kör. Vagyis amikor vége adraftnak, mindenki feltölti a keretet UDFA emberekkel. Akiknek esélye nem sok, de STben jók, és minden évben van pár worst->first játékos azért.
Nosakkor ezeket nem kell UDFAként csábítgatni, hanem megjelölöd és a tied aki tetszik, csak nem egy, hanem 2-3. Nem olyan rossz az. Mindig van pár meglepően hoppon maradt ember.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
ez buzi ez a rencer,
2x küldi el, kitörlöm a másodikat, erre nem látszik az első sem

---
Szóval, hányadiknak is draftolták TB-t???kishaszi
6. körös volt.kittli
Tessék most már megjegyezni, ha ennyit hivatkoztok reája! 6/199 a mágikus szám.
Értem én, ha lehetne trade-elni ezeket a kompenzációs pick-eket, akkor akár mind a hármat odaadnátok, hogy vigyétek backup-nak, most hogy Dixon rúdja kifele áll.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 950 — Steelers fan
ez buzi ez a rencer,
2x küldi el, kitörlöm a másodikat, erre nem látszik az első sem

---
Szóval, hányadiknak is draftolták TB-t???kishaszi
6. körös volt.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
ez buzi ez a rencer,
2x küldi el, kitörlöm a másodikat, erre nem látszik az első sem

---
Szóval, hányadiknak is draftolták TB-t???

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 950 — Steelers fan
Kis toleranciával akár tombredit is érhetne😀😀😀kishaszi
😀
Kockáztatod a bant egy kis humorért! 😊 Legyen Neked intő Sobri példája! 😊 😉tomi-tomi
Sobri is csak azért kapott bant, mert kiégett 😀empty taxi
Meg ez amúgy is csak egyszeri alkalom volt. Bár lehet több oldal flame-t generál vele. 😀

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 326 — NFL bracket champion '26
Kis toleranciával akár tombredit is érhetne😀😀😀kishaszi
😀
Kockáztatod a bant egy kis humorért! 😊 Legyen Neked intő Sobri példája! 😊 😉tomi-tomi
Sobri is csak azért kapott bant, mert kiégett 😀


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 14 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Kis toleranciával akár tombredit is érhetne😀😀😀kishaszi
😀
Kockáztatod a bant egy kis humorért! 😊 Legyen Neked intő Sobri példája! 😊 😉

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
laby Pittsburgh Steelers 1 161 — A megye legjobb puntere!
Kis toleranciával akár tombredit is érhetne😀😀😀kishaszi
😀 😀

több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
Kis toleranciával akár tombredit is érhetne😀😀😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
És hány hetedik katikát váltanak mondjuk egy ketteskére?sutianap
A kompenzációs pickeket nem lehet trade-be bevonni.vassadi
suti minden bizonnyal ezt eddig nem tudta. 😊
Mi a lófüttyöt ér x darab 7. körös kompenzációs pick? Nekem ez volt a kérdés (s benne a válasz).

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 908
És hány hetedik katikát váltanak mondjuk egy ketteskére?sutianap
A kompenzációs pickeket nem lehet trade-be bevonni.
több mint 14 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
http://www.nfl.com/draft/story/09000d5d827e1749/article/afc-north-team-needs-how-will-browns-utilize-no-4-pick?module=HP11_content_stream

ILB nélküli,ámde CB-s mock,talán az első.. 😉
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
Tekmindegy. Nem járókelőek a komp pikkek, elvégre nem ászok.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 906 — capitaine du château de Vienne 1487
3 db 7. körös kompenzáció pickkel lettünk többek Spaeth, Keyaron Fox és Eason távozása miatt. (240., 246. és 248. pick overall)kishaszi
És hány hetedik katikát váltanak mondjuk egy ketteskére?


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 195 — Steelers fan
3 db 7. körös kompenzáció pickkel lettünk többek Spaeth, Keyaron Fox és Eason távozása miatt. (240., 246. és 248. pick overall)

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 275 — 毎日何かを学ぶ
Colbert szavai szerint Burnell is visszatérhet, sőt reális esély van Warrior újra szignálására is.polamalu
Wallace-nak nem kell visszatérnie: ha hosszútávú szerződés és offer sheet sem lesz, akkor RFA tender alatt marad egy évet.vassadi
Jól van, így értettem én is 😀
több mint 14 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 908
Colbert szavai szerint Burnell is visszatérhet, sőt reális esély van Warrior újra szignálására is.polamalu
Wallace-nak nem kell visszatérnie: ha hosszútávú szerződés és offer sheet sem lesz, akkor RFA tender alatt marad egy évet.
több mint 14 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 275 — 毎日何かを学ぶ
Colbert szavai szerint Burnell is visszatérhet, sőt reális esély van Warrior újra szignálására is. Az ami ismerőseimnél olvastam, hogy ez a pletyka járja.
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
- saját UFA-k közül Lefty, Batch, Starks és Moore négyese térhet vissza Colbert szavai szerint Cotchery mellett.
- Akiem Hicks 325 fontos DE járt náléunk viziten.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
- Dixon vizitre utazik Denverbe.
- Valszeg csak egy 7. körös compensatory picket kapunk.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A D kapitánya tuti nem Timmons lesz, nem vezéralkat, csendes fiú ő (bár a rádió lehet hozzá lesz bekötve, mert azt ILB-hez szokták). Inkább Woodley, Clark és Keisel lehet esélyes.Soldados
Tory nem lehet esélyes?
Keisel, Clark a kora végett lehet nem lesz....inkább a hosszútávú megoldáss Woodley. (bár én az előző kettőnek jobban örülnék.Darth
Troy sem az a hangos ember.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
GombiÁdám Pittsburgh Steelers 278 — Pittsburgh Steelers / ManUtd fan
A D kapitánya tuti nem Timmons lesz, nem vezéralkat, csendes fiú ő (bár a rádió lehet hozzá lesz bekötve, mert azt ILB-hez szokták). Inkább Woodley, Clark és Keisel lehet esélyes.Soldados
Tory nem lehet esélyes?
Keisel, Clark a kora végett lehet nem lesz....inkább a hosszútávú megoldáss Woodley. (bár én az előző kettőnek jobban örülnék.

több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A D kapitánya tuti nem Timmons lesz, nem vezéralkat, csendes fiú ő (bár a rádió lehet hozzá lesz bekötve, mert azt ILB-hez szokták). Inkább Woodley, Clark és Keisel lehet esélyes.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!