Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 14 éve
Nézd, ha ezt JH egyedül csinálja meg majdnem ippon-t kapott volna érte, egy kicsit megtört a lendület az elején nem volt folytonos a mozgás. 😀Én azért sarkosabban fogalmaznék - az ellenfélen elkövetett brutalitás jutalmazása és a jogosulatlan előnyszerzés közt azért néhány árnyalatni eltérés mutatkozik. Ami a büntetés mértékét érinti, ezekszerint nálunk a vezetőség jól érzékelte, hogy ez nem egy Rambo- Harrison ellen kijelentett magánháború, hanem igenis mélyebb konzekvenciák levonására törekszik God-el, tehát számolni kell azzal, ha folyamatosan érkeznek a durvaságok, akko az adott edző is meszelve lesz. Tehát mindenki lesz szíves alkalmazkodni, de sürgősen a szabály és szemléletváltozáshoz. És iszonyat szakadék van a stikli meg a kerekesszék közt. Zwei most szépen csöndbe kell maradni, mert mi az előző szezonbam igenis alkalmazodtunk - míg lám-lám hiába voltunk a célkereszt közepin, mégse mi vagyunk a hunyók. Azért annyit előrebocsájtanék, hogy érzésem szerint, nem orleáns Szüzei voltak az egyetlenek, talán a csoportban is lehetne találni?
Viccet félretéve, itt "csak" az ösztön vitte őket, gondolj bele, hogy egyesek azért, hogy ilyet csináljanak ezért pénzt kaptak külön. Egyébként a fizetésük is erről szól, nem is értem. Aki keveset sackel az LB-k közül és puhapöccsel játszik az kis vagy semmilyen gázsi, aki kemény és odateszi magát, bevállalós az megkapja a nagy lét. Ez egy hatalmas butaság volt a NO részéről. Remélem több csapatot ne érint a ligában. Láttam olyan véleményt is, hogy miért büntetik a HC-t ennyire, mikor Belichik májszter a videós ügyben tutira főkolompos volt és szinte alig kapott büntit. A büntetések szabályozásán kellene változtatni, az a baj, hogy hasra ütősnek érzem őket, ma így keltem a nejem jó volt az ágyban este, ma csak ennyi, vagy tegnap a titkárnőmet nem sikerült mert nem állt fel ezért ma elmeszelek mindenkit. Egyértelmű pontos szabályozás, amiből mindenki láthassa tudhassa miért mi vár rá.polamalu

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Nézd, ha ezt JH egyedül csinálja meg majdnem ippon-t kapott volna érte, egy kicsit megtört a lendület az elején nem volt folytonos a mozgás. 😀 Viccet félretéve, itt "csak" az ösztön vitte őket, gondolj bele, hogy egyesek azért, hogy ilyet csináljanak ezért pénzt kaptak külön. Egyébként a fizetésük is erről szól, nem is értem. Aki keveset sackel az LB-k közül és puhapöccsel játszik az kis vagy semmilyen gázsi, aki kemény és odateszi magát, bevállalós az megkapja a nagy lét. Ez egy hatalmas butaság volt a NO részéről. Remélem több csapatot ne érint a ligában. Láttam olyan véleményt is, hogy miért büntetik a HC-t ennyire, mikor Belichik májszter a videós ügyben tutira főkolompos volt és szinte alig kapott büntit. A büntetések szabályozásán kellene változtatni, az a baj, hogy hasra ütősnek érzem őket, ma így keltem a nejem jó volt az ágyban este, ma csak ennyi, vagy tegnap a titkárnőmet nem sikerült mert nem állt fel ezért ma elmeszelek mindenkit. Egyértelmű pontos szabályozás, amiből mindenki láthassa tudhassa miért mi vár rá.
több mint 14 éve
Ja, harmadik vagy negyedik köröst talán. Amikor tavaly néztem Bills-meccset, egész jó volt és nekünk hiányposztunk is. Na meg csak a mi kutyánk kölyke, ennyit nem megérne?SzokolCsak Soldit tudom ismételni, nem érné meg, és nem is tudnánk elhozni.
Gay egyébként Twitteren közölte, hogy végzett a workoutokkal, és hamarosan dönteni fog, hol folytatja a pályafutását. A Steelers-től, a Cardinals-tól, a Titans-től, és a Broncos-tól kapott ajánlatot (utóbbi talán Tracy Porter leigazolása miatt kiesik).
Közben Rooney és Ben is nyilatkozott Wallace-ügyben; mindketten elmondták, szeretnék, ha megvalósulna a hosszútávú szerződés.
Rich Eisen beszélt Vince Younggal, és a bounty botrány kapcsán VY megemlítette az ominózus jelenetet a 2010-es szezonból, amikor Harrison (és még néhány Steelers-védő) sackelte. Úgy tűnik, benne is mély nyomokat hagyott az eset...
több mint 14 éve
Ja, harmadik vagy negyedik köröst talán. Amikor tavaly néztem Bills-meccset, egész jó volt és nekünk hiányposztunk is. Na meg csak a mi kutyánk kölyke, ennyit nem megérne?Az mennyire lehet nekünk érdekes, hogy Urbik RFA?SzokolNem néztem utána, de bizonyára kapott tendert a Bills-től.vassadi
több mint 14 éve
Az mennyire lehet nekünk érdekes, hogy Urbik RFA?SzokolSemennyire. Nem fogjuk visszahozni draftpickért. Meg amúgy sokkal olcsóbb a mi caphelyzetünkben az alsó RFA-tenderrel megtartani Legurskyt és Fostert. Ezzel szemben Urbiknak egy komolyabb szerződést kellene leraknunk az asztalra ahhoz, hogy a Bills ne matchelje.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Az mennyire lehet nekünk érdekes, hogy Urbik RFA?SzokolNem néztem utána, de bizonyára kapott tendert a Bills-től.
több mint 14 éve
Az mennyire lehet nekünk érdekes, hogy Urbik RFA?
több mint 14 éve
Wallace egyébként twitteren cáfolta, hogy Fitz-szerű fizetési igényei lennének.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Tündibündi.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Mike el kezdett képeket tolni fácséra, mi van búcsúzik?😛:/kishaszinem, csak újra szépnek érzi magát

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Mike el kezdett képeket tolni fácséra, mi van búcsúzik?😛:/
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
A franchise tag csak arra szolgál, hogy időt nyerjünk a hosszútávú dealre. De jöhetnek cutok, sérülések, formahanyatlások, új csillagok, stb. Ilyenkor kizárólag egyetlen szezonra kell figyelni, a 2012-esre.Ilyet senki nem fog adni neki, ez esetben pedig marad nálunk 2,5 milláért RFA-tenderrel még egy évre. 😊 Ezzel mi sztem jól járnánk, jövőre meg kaphat egy franchise taget. 😊SoldadosRövid távon, ha csak ezt a szezont nézem, a csapatnak ez lenne a legjobb verzió, mert jóval több hely maradna így a capben. Utána viszont szerintem nem tudnánk megtartani, mivel jövőre mégúgy sem fog beleférni a franchise tag.vassadi

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Ilyet senki nem fog adni neki, ez esetben pedig marad nálunk 2,5 milláért RFA-tenderrel még egy évre. 😊 Ezzel mi sztem jól járnánk, jövőre meg kaphat egy franchise taget. 😊SoldadosRövid távon, ha csak ezt a szezont nézem, a csapatnak ez lenne a legjobb verzió, mert jóval több hely maradna így a capben. Utána viszont szerintem nem tudnánk megtartani, mivel jövőre mégúgy sem fog beleférni a franchise tag.
több mint 14 éve
Ilyet senki nem fog adni neki, ez esetben pedig marad nálunk 2,5 milláért RFA-tenderrel még egy évre. 😊 Ezzel mi sztem jól járnánk, jövőre meg kaphat egy franchise taget. 😊Akkor ki adja nekünk azt az 1. körös picket?kittliWallace Fitz-szerű fizetést akar magának 😀 Gondolom nem ti lesztek azok, akik megadják neki??!!leeon83Wallace wants more than the eight-year, $120 million deal that Larry Fitzgerald signed last year with the Arizona Cardinals.
http://tracking.si.com/2012/03/22/report-mike-wallace-wants-more-than-larry-fitzgeralds-120-million/?sct=nfl_t2_a3Steelers-Nation

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Akkor ki adja nekünk azt az 1. körös picket?Wallace Fitz-szerű fizetést akar magának 😀 Gondolom nem ti lesztek azok, akik megadják neki??!!leeon83Wallace wants more than the eight-year, $120 million deal that Larry Fitzgerald signed last year with the Arizona Cardinals.
http://tracking.si.com/2012/03/22/report-mike-wallace-wants-more-than-larry-fitzgeralds-120-million/?sct=nfl_t2_a3Steelers-Nation
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 14 éve
Ja nálunk meg még sportujságíróék is 60m/5y- re mernek kombinálni. Jövőre BarnaTóni mit vállalna be erre?Wallace Fitz-szerű fizetést akar magának 😀 Gondolom nem ti lesztek azok, akik megadják neki??!!leeon83Wallace wants more than the eight-year, $120 million deal that Larry Fitzgerald signed last year with the Arizona Cardinals.
http://tracking.si.com/2012/03/22/report-mike-wallace-wants-more-than-larry-fitzgeralds-120-million/?sct=nfl_t2_a3Steelers-Nation

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Wallace Fitz-szerű fizetést akar magának 😀 Gondolom nem ti lesztek azok, akik megadják neki??!!leeon83Wallace wants more than the eight-year, $120 million deal that Larry Fitzgerald signed last year with the Arizona Cardinals.
http://tracking.si.com/2012/03/22/report-mike-wallace-wants-more-than-larry-fitzgeralds-120-million/?sct=nfl_t2_a3
- Do the HAKA ! - How many times i have to say, if you eat around here, you have to pay! -
több mint 14 éve
Ha ez igaz, akkor egyúttal azt is jól mutatja, mennyire távoli lehet egymástól Wallace és a Steelers álláspontja a hosszútávú szerződéséről (még akkor is, ha ennyi pénzt nyilván semelyik csapattól sem fog kapni). Lehet, hogy Colberték is egy offer sheetre várnak.
több mint 14 éve
Nálunk azért nem szokás WR-eknek akkora fizut adni.....Wallace Fitz-szerű fizetést akar magának 😀 Gondolom nem ti lesztek azok, akik megadják neki??!!leeon83Hát olyat nem fog kapni - legalábbis tőlünk. Így vagy marad az RFA-tender áráért még egy évre, vagy vki baszottul túlfizeti, mi meg kapunk egy 1. körös picket érte. Vagy belátja, hogy irreális követelése van, s aláír hozzánk hosszútávút. 😊Soldados
Meg azért a két játékos se egy szint....Azért Fitz Red Zone-ban is egyik top elkapó.
több mint 14 éve
Wallace Fitz-szerű fizetést akar magának 😀 Gondolom nem ti lesztek azok, akik megadják neki??!!leeon83Hát olyat nem fog kapni - legalábbis tőlünk. Így vagy marad az RFA-tender áráért még egy évre, vagy vki baszottul túlfizeti, mi meg kapunk egy 1. körös picket érte. Vagy belátja, hogy irreális követelése van, s aláír hozzánk hosszútávút. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Wallace Fitz-szerű fizetést akar magának 😀 Gondolom nem ti lesztek azok, akik megadják neki??!!
több mint 14 éve
Teljesen jogos az is. Ha egy szerelési formát sérülésveszélyesnek ítélünk, akkor az elvileg szituáció független kéne, hogy legyen. Pl. a heremarkolás is ugyanolyan veszélyes a földön, mint a levegőben. A horse-collar tackle is ugyanolyan veszélyes minden szituban, legalábbis ennek ellenkezőjéről nehezen tudnának meggyőzni.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Mindhárom okos és érthető,bár a másodiknál mintha picit magunka gondolnánk...😊
több mint 14 éve
A Steelers 3 szabálymódosítási indítványt nyújtott be, amik akkor léphetnek érvénybe, ha majd a tulajdonosi gyűlés elfogadja vmikor tavasszal.1. A hosszabbításban alkalmazott OT-szabályt alkalmazzák az lapszakaszban is.
2. A horse-collar tackle a zsebben tartózkodó QB ellen engedélyezett, s az indítvány szerint mostantól ezért is büntetés járjon.
3. A szezon kezdete előtt IR-re tett játékosok közül egy aktiválható legyen 8 meccs után, azaz a szezon felénél.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Zárjuk már le ezt a gallyas dolgot,,, én sem szeretem...amit éreztem, amikor láttam miket csinál....nem lehet leírni. Az ellenszenvet viszont lehet reálisan kezelni, és a teljesítményt nézni, márpedig Vili, a cserép a legutóbbi idényben jól játszott. Teljesen mindegy, hogy kik ellen, az volt a feladat ami, azok ellen kellett teljesíteni. Amiket megoldott. Volt hibája is, igen, de az ucsó éve alapján minimum megérdemel egy újabb bizonyítási lehetőséget.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."