Jacksonville Jaguars [JAX]

Alapítás
1995
Liga
AFC
Divízió
S
Város
Jacksonville, Florida
Stadion
EverBank Field

Weboldal
http://www.jaguars.com

Tulajdonos
Shahid Khan
Főedző
Gus Bradley
OC
Greg Olson
DC
Todd Wash

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 0
AFC Championship győzelmek száma: 0
AFC Central/South győzelmek száma: 2 – 1998, 1999 (AFC Central)
Playoff szereplések száma: 6 – 1996, 1997, 1998, 1999, 2005, 2007

A kezdetek

Jacksonville városában a futballnak már voltak 1995 előtt is hagyományai, azonban az NFL csapat csak ebben az évben alakult meg. Itt rendezik minden évben a Gator Bowl-t, amely egy fontos egyetemi trófea, valamint a Georgia és Florida egyetemek is ebben a városban ütköznek meg minden esztendőben. A város már a nyolcvanas évek óta éhezett egy komolyabb csapatra, először a Houston Oilers-t, majd a Baltimore Colts-t próbálták meg Florida északi részébe csalogatni, de ezek a kísérletek sikertelenek voltak, majd rövidebb életű kisebb ligás csapatokkal próbálták beérni, majd eljött 1991, és az NFL bejelentette, hogy két csapattal kibővíti a ligát. Jacksonville pályázott, és bár nem volt esélyes (már két floridai csapat is ligatag volt), mégis sikerült megelőznie St. Louis-t, Baltimore-t, valamint Memphis-t, és Charlotte-tal együtt megkapta a csapat alakításának jogát.

1995-ben jött el az idő, hogy az újdonsült Jaguars bemutatkozzon a ligában. Első évükben a Jaguárok egy nem túl fényes 4-12-t könyvelhettek el, azonban a holtidény alatt sikerült alaposan megerősödniük, megszerezték az irányító Mark Brunell-t, az elkapó Jimmy Smith-t, a falember Tony Boselli-t, valamint a futó James Stewart-ot, ők később a franchise alappillérei lettek. 1996-ban vezetésükkel már jóval sikeresebb idény elé nézett az együttes, utolsó hét találkozójukból hatot megnyertek, így 9-7-es mérleggel bekerültek a rájátszásba. Rögtön az első playoff-meccsen nem ijedtek meg a Jaguárok, nyertek Buffalo-ban a Bills ellen 30-27-re. Ezt követően következett a csapat történetének eddigi legjobb találkozója, az AFC egyértelmű uralkodója, a Denver Broncos ellenében a Mile High Stadium-ban, ahol Mark Brunell és Jimmy Smith vezetésével egy 30-27-es bombameglepetést okoztak, és bekerültek a főcsoportdöntőbe. Itt azonban már nem volt tovább, a New England Patriots védelme ellen nem volt ellenszer, kihullott a gárda, azonban bemutatkozásnak igencsak jól sikeredett ez az 1996-os szezon.

1997-ben hasonló lefolyású alapszakasz végén ismételten Wild Card helyet csípett el a gárda, de ezúttal az első kör jelentette a végállomást, Denver-ben nem sikerült újra csodát tenni, a Vadlovak futása megállíthatatlanul átrobogott a Jacksonville-n, a 42-17-es kiütés váratlan volt mindenki számára. A következő esztendőben tovább javult a Jaguars teljesítménye, ezúttal megnyerték az AFC középső csoportját, így hazai környezetben is bemutatkozhatott a csapat a rájátszásban. Az ellenfél a New England volt, és sikerült visszavágni a két évvel korábbi vereségért: 25-10-el küldték vissza Foxborough-ba a Hazafiakat. Azonban amikor ismét ki kellett mozdulni a napfényes Floridából, nem voltak már olyan sikeresek, a New York Jets könnyedén megverte őket a második körben, így megint Super Bowl nélkül kellett hazatérnie a Coughlin-bandának.

1999-ben még rátett a gárda egy lapáttal, nem csak a divízióban lettek a legjobbak, hanem az egész ligában, 14-2-es mérlegüknél senki sem produkált jobbat. Így csak a második körben kellett bekapcsolódniuk a playoff-ba, és az ellenfél az a Miami Dolphins volt, amelynek színeiben Dan Marino utoljára próbálta megnyerni a Super Bowl-t. A mérkőzés elképesztően demoralizáló volt: 62-7-re diadalmaskodtak a Jaguárok, ez a különbség a legnagyobb a rájátszások történetében, Fred Taylor 90 yard-os TD-je pedig a leghosszabb futott touchdown volt a playoff-ok históriájában. Következhetett a második főcsoportdöntő a franchise életében, ezúttal hazai pályán, a Tennessee Titans-t fogadva. Az első félidőben szoros küzdelemben vezetett a Jaguars, aztán a második játékrészben McNair-ék bedarálták őket, 23-0-ra megnyerve a következő két negyedet, és ezzel 33-14-el ők masíroztak be a döntőbe. A Tennessee volt ebben az évben a mumusuk, hiszen az alapszakaszban is mindkét vereségüket a Titánokkal szemben szenvedték el, sokak szerint ha csak a másik harminc csapat lett volna a ligában, megnyerik a Super Bowl-t a Jaguárok, de ez már csupán spekuláció.

Egy új korszak

A vereség azonban nagy mélységekbe taszította a gárdát. Több kulcsjátékos is elment, mivel a fizetési sapkával sok gondja akadt a vezetőségnek. A következő három évben nem sikerült újra pozitív mérleget elérnie a Jacksonville-nek. Ennek okán a 2003-as szezon előtt kirúgták a vezetőedzőt, Tom Coughlin-t, az összes segédedzővel egyetemben. Ő volt a GM is ekkoriban, így két posztra kellett helyettest találni. Az új menedzser James Harris lett, míg főedzőnek az ifjú védőguru, Jack Del Rio lett kinevezve. Az új tréner teljesen más stílusban vezeti csapatait, nem üvöltözik a játékosokkal, ellenben elődjével, és ez meg is hozta az eredményét. Új irányítót hozott a gárdához, a még mindig remek Mark Brunell helyére draftolta Byron Leftwich-et. Bár első idényében még csak egy 5-11-et tudott felmutatni, ez az év még arra ment el, hogy átalakítsa a maga képére a csapatot. 2004-ben, a tizedik szezonban sikerült ismét pozitív mérleget produkálni, azonban a 9-7 még nem volt elegendő a rájátszáshoz. Az együttes vezérei Marcus Stroud és John Henderson voltak a védelemben, elöl pedig Fred Taylor és Byron Leftwich volt remek.

2005-ben újra a liga legjobbjai közé emelkedtek a jaguárok, de a tizenkét győzelem nem volt elég a divíziógyőzelemhez, mert az Indianapolis túl erős volt. A rájátszásban a címvédő New England megálljt parancsolt a sok sérülttel rendelkező Jacksonville-nek, nem voltak igazi ellenfelek Foxborough-ban, és 28-3 arányban vereséget szenvedtek. Ekkor vonult vissza az aktív játéktól Jimmy Smith, a franchise legendás WR-e. Smith 11 évet töltött Jacksonvilleben, ezalatt kilencszer 1000 yard fölött zárt, öt Pro Bowlon vehetett részt. Pályafutását 12287 elkapott yarddal zárta.
Nagy reményekkel vágott neki a Jaguars a 2006-os idénynek, de a sérülések ezúttal is erősen sújtották az együttest, több vezéregyéniség kidőlt elég hamar, így csupán egy 8-8-ra volt képes az ennél sokkal többre hivatott társaság. A szezonban a pofozógép Houston volt a mumus, tőlük két alkalommal is sikerült vereséget szenvedniük. Az idény meglepetésembere az NFL legjobb futói közé bekerülő újonc, Maurice Jones-Drew volt, aki máig emblematikus figurája a franchise-nak. Az év végén a csapat egy napra leigazolta korábbi OT-jét, Tony Bosellit, aki a franchise első draftpickje volt 1995-ben, és szeretett volna a Jags színeiben visszavonulni. Boselli tagja a 90-es évek All-Decade teamjének. 2002-ben került a Texanshoz a Jaguarstól, de ott már nem lépett pályára súlyos sérülései miatt.
2007-ben az új irányítót, David Garrard-ot avatták fel a kezdő pozícióban, és meglepően jól teljesített a színes bőrű játékos, és a gárdát 11-5-tel vezette be a rájátszásba. Itt a Pittsburgh Steelers várt rájuk, és egy emlékezetes találkozón 31-29-re sikerült nyerniük a Heinz Field-en. Következett a már szokásos ellenfélnek mondható New England, és bár megszorongatták az addig veretlen együttest, nem sikerült nyerni, 31-20-as vereséggel távoztak a Gillette Stadium-ból. Del Rio nagyon erős gárdát rakott össze, amely reményteljesen vág neki a következő évnek is.

2008 előtt több változás is történt a gárdában, a védőfalból veteránok távoztak (Marcus Stroud, Bobby McCray) és zöldfülűek érkeztek a helyükre (Quentin Groves, Derrick Harvey), valamint a receiver-soron próbált erősíteni a gárda (mint később kiderült, sikertelenül). A várva-várt szezonkezdetet szörnyű tragédia árnyékolta be: a csapat tackle-jét, Richard Collier-t lelőtték, és bár életben maradt, lábát a térd alatt amputálni kellett, így természetesen karrierje véget ért. Sajnos a csapat több másik tagja is pórul járt a szezon  folyamán, még ha nem is olyan súlyos sérüléseket szenvedtek el, mint Collier. A teljesség igénye nélkül a maródiak listáján volt Vince Manuwai, Rashean Mathis, Fred Taylor, Daryl Smith, Greg Jones, Maurice Williams és Brad Meester is, csak a stabil kezdőket említve. Így nem csoda, ha a bíztató 3-3-as kezdést borzalmas 2-8 követte, ráadásul a két győzelem egyikét az év során egyetlen sikert elkönyvelni nem képes Detroit Lions ellen aratták a Jaguárok. 5-11-es mérleggel az AFC South utolsó helyén végzett az együttes, messze elmaradva a várakozásoktól, és a csapat egyetlen játékossal sem képviseltette magát a Pro Bowl-on.

(...)

A csapat főedzői

Tom Coughlin (1995-2002)
Jack Del Rio (2003-2011)
Mel Tucker (2011, ideiglenes)
Mike Mularkey (2012)
Gus Bradley (2013-)