Kerekasztal - 6. hét

1. Eli vagy Peyton Manning csapata zárja jobb mérleggel az alapszakaszt?

Lang Péter (Igor) - Peyton Manning

Egyelőre a két Manning testvér kiváló teljesítménye az év egyik azon sztorija, amely elsikkadt az amerikai sportmédiában, akik cikkeztek már szinte mindenről az idén. Többek közt a sportvilág legérdekfeszítőbb sztorijairól, például Brett Favre-ról, a Wildcatről, TO-ról és az életképtelen Billsről/Browns-ról, az évszázad (legborzalmasabb) meccse kapcsán, Tim Tebow két szép barna szeméről, a meglepetésnek számító csapatokról, pozitív (Saints, Bengals) és negatív értelemben (Steelers?, Titans!) egyaránt, a szintén kiválóan kezdő 49ersről és Tim Tebow nagylábujjáról is.
Eli és Peyton azonban a viszonylagos médiacsend közepette (ugyan Steve Smith-et és Mario Manninghamet egy hétig méltatta a sajtó Cowboys elleni meccs után) tengette életét, ám ez mit sem von le a rendkívüli idénykezdésből, amit a testvérpár eddig produkált. Ketten együttvéve 10-ből 10 meccset nyertek, ezalatt 22 TD-t és 6 picket dobtak, valamint mindkét irányító 110 fölötti QB ratinggel rendelkezik (első és második helyen állva ezzel a ligában.) Bár Eli is remekül nyitott, és lehet, hogy a Giants komplettebb csapatnak tűnik, egyszerűen nem tudok az idősebb Manning testvér ellen fogadni – ő lassan azt is bebizonyítja hogy ha egy utcaseprőt, egy vak bárzongoristát és egy négyéves óvodást kapna elkapógárdának, akkor is 10-12 győzelemhez vezetné csapatát. Peyton mind az öt meccsen több mint 300 yardot passzolt, és obszcénnak mondható 73.5%-os mutatóval passzolva vezeti a ligát (ez is új NFL rekord lenne, jelenleg Ken Andersoné a szakállas rekord 70,5%-kal.) A futójáték egyelőre akadozik (sőt 3.5 yardos YPC esetén fogalmazhatnánk keményebben is), ám a védelem kezd kissé magához térni, és az elmúlt három héten a Colts kifejezetten könnyed győzelmeket aratott. Tény, hogy akad még kemény meccsük, így elsőre a Denver, a Jets és a Patriots ugrik be, ám nem elhanyagolható apróság, hogy mindhárom meccset hazai pályán vívhatják majd. A Giants-re keményebb menetrend vár, és ha figyelembe vesszük, hogy a két divízióriválist összesen 8 ponttal verték, őket leszámítva pedig a Tampa Bay-Oakland-KC triót kloffolták laposra (ez a hármas jelenleg 1-14-es mérleggel áll), akkor kicsit azért eltöprenghetünk a kérdésen, vajon mennyire erős is valójában ez a New York-i csapat? Ezt jelenleg nehéz lenne megmondani.. valószínű, hogy bejutnak a PO-ba, még akkor is ha csak a maradék meccseik felét nyerik, de jómagam 10-11 győzelemnél többre nem feltétlen számítanék. A Colts ezt a számot pedig mindenképp túl fogja lépni, így az én tippem ebben a kérdésben Peyton.

Kocsis Gábor (gabokocka) - Eli Manning

Ahhoz kétség sem férhet, hogy Peyton a jobb irányító kettejük közül, azonban csapatsportról lévén szó, ez nem elég ahhoz, hogy a Colts jobb mérleggel zárja az idényt, mint a Giants. Tom Coughlin csapata nagyon jól össze van rakva, a játék minden elemében a liga élvonalába tartozik, nem igazán van hiányposztja és Eli a Superbowl győzelemmel bizonyította, hogy képes mérkőzéseket eldönteni, nem kell arra korlátozni a szerepét, hogy pusztán menedzselje a játékot. Mindkét csapatnak 11 meccs van hátra az alapszakaszból, a Giants menetrendje tűnik nehezebbnek, azonban ennek ellenére azt gondolom, hogy több meccset nyernek a hátralévő fordulókban, mint a Colts. Peytonéknak megérzésem szerint hat olyan meccsük lesz, ahol bajba kerülhetnek (BAL, DEN, 2xHOU, NYJ, NE), ha ezeket 50%-ban hozzák az három vereséget jelent. Ezen felül egy plusz botlást is bekalkulálva 12-4-es mutatót tudhat majd magáénak a Colts a szezon végén. A Giants hat legnehezebb meccséből viszont szerintem négyet meg tud majd nyerni (NO, 2xPHI, MIN, DEN, ATL - vereség a Philly ellen, valamint a Saints/Vikings párosból az egyik képes lesz győzelemre az Óriások ellen), egy plusz kudarccal kalkulálva 13-3-as mutató és alapszakasz győzelem a jóslatom a New York-i csapatnak, azonban mivel nem Delphoi-ban dolgozom, garanciát nem vállalok az általam írottakért.

Somoskövi Gergely (smoskovig) -Peyton Manning

A kérdésre adott válasz igen egyszerű, jelenleg nagyon nehéz azt a csapatot megnevezni, amelyik egyáltalán képes lesz legyűrni a Colts gárdáját. Az 5-0-ás mérleg persze jelenleg mindkét gárda esetén igaz, de amíg a Giants eddigi ellenfeleinek összesített mérlege 6-19, addig a Colts ellenfelei kettővel több győzelmet és hárommal kevesebb vereséget szenvedtek el eddig. Ráadásul az Indianapolis Manning vezetésével úgy gázolt át az eddigi ellenfeleken az első két meccs kisebb akadozásai után, hogy a támadók közül kiesett az egyik kezdő elkapó, a védelemből még pályára sem lépett Bob Sanders, Gary Brackett MLB két meccset hagyott ki és a két kezdő corner sem egészséges. Ennek ellenére a védelem kapott pontokat tekintve 2., elszenvedett yardokat nézve 7. helyen áll a ligában, vagyis már nem igaz az a képlet, hogy Manning karján múlik minden, a védelem is képes szorosan tartani a meccset. Márpedig szoros összecsapáson a végjátékban Peyton zseniálisan vezeti le 10-ből 9 alkalommal azt a drive-ot, ami a győzelmet jelenti a csapatnak. Szintén a Colts mellett szól, hogy idén sokkal gyengébb a csoportjuk, mint a tavalyi évben, a Texans nem állt össze igazán, a Titans atomjaira hullott, a Jaguars pedig erőteljes újjáépítés alatt van. Ezzel szemben az NFC East továbbra is halálcsoport, vagyis sokkal jobban meg kell szenvedni a Giants csapatának a csoportriválisok ellen visszalévő meccseken is.

2. A szezon végén is a legjobb három RB között lesz-e Cedric Benson a futott yardokat tekintve?

Lang Péter (Igor) - Nem

Mea culpa, mea maxima culpa. Cedric Benson volt az a futó, aki majdnem 3 év elteltével, 39 meccs után először volt képes 100 futott yard fölé jutni a Baltimore Ravens ellen. Ez néhány hete még akár szilveszteri vicccsokorba illő mondatnak tűnt, ma azonban erre a mondata már mint tényre tekinthetünk. A másik hasonlóan meglepő esemény az, hogy a meccsnek (is) köszönhetően jelenleg a Bengals futója vezeti a „rushing yards” kategóriát, Adrian Petersont, Chris Johnsont és sok más nagynevű futót megelőzve. Vajon egy másfajta Bensont láthattunk az egykori duci, No Gain becenevű, motiválatlan RB helyett? Ehhez kétség sem férhet. Vajon valóban beleköltözött Jim Brown szelleme az ifjú texasi futóba, és év végén is a legjobb három közt lesz Cedric ebben a kategóriában? Erre már nem vernék mérget, sőt inkább a nemleges válaszra tippelnék.
Ezek után nehéz lesz ugyan a keményebb menetrenddel érvelni, ám ez cseppet sem elhanyagolható körülmény – Bensonnak is lesznek gyengébb hetei, a Pittsburgh, a Minnesota vagy a Baltimore elleni visszavágón biztos, hogy egyre inkább motiváltabbak lesznek a védőjátékosok is. Ettől függetlenül Benson összekocoghat átlagban 80-100 yardot, és valóban karrierje legjobb szezonját futhatja, ám még mindig nem merném az NFL elit futói között elhelyezni. A rendkívül keményen és motiváltan futó RB-nek ugyanis van egy nagy hiányossága: nem tartozik a leggyorsabb, legrobbanékonyabb futók közé. Eddigi karrierje során a leghosszabb futása 46 yard volt, és idén is egy a Ravens elleni 28 yárdos TD a leghosszabb futójátéka (tény, hogy tavaly volt egy 79 yardos elkapása is.) Az a tény azonban, hogy Benson nem képes 50-60-80 yardos TD-kre, igenis rendkívül nagy hátrány – kíváncsi vagyok, ki volt az utolsó olyan RB, akinek nem volt 40/50 yardnál hosszabb futása az adott szezonban és a legjobb három futó közt végzett. Talán Jerome Bettis 1996-os és 1997-es szezonja volt az utolsó ilyen teljesítmény.
Benson-nak ez a kiugró éve, és biztos hogy az évet a tíz legjobb futó között fogja zárni.. ám azt nem hiszem, hogy a dobogóra felférne. Ám a Bengals futója még mindig csak 26 éves, van lehetősége és tehetsége továbbfejlődni, és az „igazi” Cedric Benson feltűnésének köszönhetően a Bengals az AFC egyik esélyesévé lépett elő.

Kocsis Gábor (gabokocka) - Nem

Már-már a hihetetlen kategóriába tartozik, amit idén művel a Cincinnati Bengals. Pedig nagyon nem így indult, elképesztő jelenetek után vereség a Broncos-tól a szezon első meccsén, utána viszont zsinórban négy megnyert találkozó következett, közte három olyan, amit csoportellenféllel szemben arattak. E sikerek egyik fő letéteményese Cedric Benson, akit korábban már szinte mindenki leírt, most úgy tűnik feláll a padlóról, lerázza magáról a „no gain” gúnynevet és vállára veszi csapatát. Véleményem szerint azonban ez is kevés lesz ahhoz, hogy a szezon végén a megtett yardokat tekintve a három legjobb RB között tarthassuk számon. Ha az eddig lejátszott meccseket vesszük figyelembe, átlagosan 22 alkalommal fut meccsenként Benson, ez pedig olyan adat, amit nem fog tudni tartani a szezon végéig. Biztos lesz majd olyan meccs, ahol korán hátrányba kerül a csapat, nem fognak tudni annyit futni, így pedig az olyan futók meg fogják előzni a listán, akik jobb átlaggal futnak, de eddig kevesebb labdaérintést kaptak. 1400-1500 yardra jó lehet Benson, ha nem sérül meg, de ez maximum a top5-be kerülésre lesz elég, hogy a legjobb három futó közé férkőzzön arra nem.

Somoskövi Gergely (somoskovig) - Igen

Benson idei teljesítménye egészen hihetetlennek tekinthető, főleg a korábbi években előadott produkciójának és pályán kívüli, nem éppen példás életmódjának fényében. Ehhez képest jelenleg vezeti az NFL-t futott yardok tekintetében, és véleményem szerint év végére is a top 3 futó között fogunk találkozni a nevével. Több indok is emellett szól. Egyrészt a várt visszaesés nem következett be sem a Steelers, sem a Ravens védelme ellen, Benson előbbi ellen 76, utóbbi ellen 120 yardot hozott, ráadásul a Steelers ellen 4,8-as átlagot futott. Ebből kiindulva várható, hogy a nehezebbnek ígérkező meccseken is képes lesz 70-80 yardra, míg a gyengébb csapatok ellen bőven 100 yard felett termelhet. A második indok a Bengals passzjátéka, mivel a Palmer – Ochocinco – Coles – Henry – Caldwell ötösfogat egyszerűen túl jó és veszélyes ahhoz, hogy az ellenfelek 8 embert pakoljanak fel a boxba a futás megállítására. A harmadik indok pedig az, hogy Benson all-down back szerepben tündököl, vagyis csapata szinte összes futáskísérletét ő kapja. Ezt egyre kevesebb futó mondhatja el magáról a ligában, és ez nagy előny, ha az összes elérhető yardot nézzük. Végül, de nem utolsósorban a fő riválisok esetén a kiegyensúlyozottság nagyon hiányzik. Peterson idén nem tündököl annyira, egy kiugró Cleveland elleni meccset leszámítva nem érte el a 100 yardot sem. Chris Johnson és Ronnie Brown is nagyon ingadozó, előbbinek 34 és 197 yardos meccse is volt, utóbbinak pedig 136 és 43 yard volt a két véglet. Benson ellenben minden eddigi meccsén hozta a legalább 70 futott yardot. Ha ezt tudja folytatni év végéig – és miért ne tudná – top 3 futó marad.

3. Ha megtehetnéd, melyik Steve Smith-t választanád?

Lang Péter (Igor) – Giants

A Panthers játékosa többszörös Pro Bowler, és Delhomme-mal, valamint Muhsin Muhammaddal legendás triót alkottak, egészen a Super Bowlig verekedték magukat – és Smitty emellett statisztikailag is egész szép karriert épített ki magának. Fiatalabb korában a liga legrobbanékony játékosai közé tartozott, és még ma is célszerű nagyon odafigyelni a neki dobott screenpasszoknál. Azonban telt-múlt az idő, Randy Moss másodvirágzását éli, felbukkantak olyan nevek mint Fitzgerald, Boldin, Andre Johnson, sőt azóta megjelent egy még fiatalabb generáció, közte az idei szezont elkapott yardokban vezető Giants-es Steve Smith is. Ha kettejük közül választani kell, akkor egy harmincéves, 175 centis, gyakorlatilag minden második héten sérüléssel küszködő receiver nem igazán ideális választás – különösképp ha az illető névrokona egy feltörekvő, ifjú titán (akarom mondani Óriás, pedig ő is csak 180 centi magas), ráadásul a New York-i Smith mindössze huszonnégy éves. Bár a fiatalabbik Smith még két évadnyi meccstapasztalattal sem bír a ligában és mindössze nyolc meccsen kezdett, hamar megragadta a tálcán kínált lehetőséget, és az elsőszámú Giants WR-ré lépett elő (igaz, már tavaly is ő volt Eli kedvenc célpontja.) Ne feledjük a receiver pozíció az a poszt, ahol talán a legkönnyebb átszokni a profi ligában. Ha valaki jól futja az utakat, és jó a keze – biztos helye lesz a ligában, és ha emellett még gyors, fordulékony, ruganyos vagy esetleg magas is, a legjobbak közé is beverekedheti magát. Akár egy kisebb egyetemi csapatból érkező receiver is lehet a liga domináns elkapója. Lásd Marques Colston, Randy Moss, Terrell Owens, egy bizonyos Jerry Rice, stb-stb. Sőt, egy adott elkapó már első évében a legjobbak közé kerülhet: itt is csak Colstont, Michael Claytont vagy Anquan Boldin nevét tudom idézni.
Ugyan a New York-i Steve Smith-re ezek nem feltétlen vonatkoznak (a USC elkapója volt, de az Oklahoma elleni döntőn például három TD-nal már bemutatta mire képes), csupán azt akartam illusztrálni, hogy a WR poszton nem szabad, hogy afféle illúziókra hagyatkozzunk, miszerint a tapasztaltság vagy a nagy név többet számítana, mint egy fiatal játékos tehetsége és bizonyítási vágya. Steve Smith (CAR) – semmi kifogásom ellened; de ha választhatok, akkor nekem te kellesz, Steve Smith (NYG!)

Kocsis Gábor (gabokocka) - Panthers

Minden elismerésem a Giants elkapójáé, zseniális szezonkezdetet produkál, de szerintem még nagyon messze van attól, hogy névrokonával említsék egy lapon. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a kérdést, mintha arra kéne felelnem, hogy Chad Henne-t, vagy Peyton Manninget választanám a franchise-om irányítójának. Hiába töltötte be idén harmincadik életévét a Carolina játékosa, még mindig életveszélyes, nincs olyan védelem a ligában amelyik tartani tudná (persze, ha Jake Delhomme is úgy gondolja). Bár nincs 180 cm magas, mégis órahosszat lehetne nézni az olyan elkapásait, amikor túlugorja a nála tíz húsz centivel magasabb védőket és elkaphatatlannak tűnő labdákat halász le a levegőből, így attól sem kell tartani, hogy gyorsasága megkopása után nem tudnám hasznát venni. Lehet, hogy időnként sérülések kínozzák, de ezek a pályáról a legritkább esetben kényszerítik le (2005 óta három meccset kellett kihagyjon sérülés miatt). S mi a bizonyíték arra, hogy még mindig a legjobb WR-ek között található a ligában? Tavaly egyetlen egy olyan elkapó volt az egész NFL-ben, aki elmondhatta magáról, hogy hozta a meccsenkénti 100 yardos átlagot. Nem, nem Larry Fitzgeraldról beszélünk, nem is Andre Johnsonról, sőt még csak nem is Randy Moss-ról, bizony, Steve Smith az aki képes volt erre a páratlan bravúra. S hogy miért választanék a csapatomba egy harmincon túli elkapót a huszas évei közepén járóval szemben? Nos azért, mert legalább egy klasszissal jobb játékos, már többször bizonyított éles helyzetben, még három négy év bizonyosan, de szerintem akár több is van benne, illetve bízom annyira vezetői képességeimben, hogy nem tart hét nyolc évig egy győztes csapatot összerakni smile

Somoskövi Gergely (somoskovig) - Giants

A kérdésre adott válasz biztosan kiveri a biztosítékot sokaknál, de ha csapatot kellene építenem most az NFL-ben, bizony a Giants-es Steve Smith mellett tenném le a voksomat. A legfőbb indok a két játékosban rejtőző potenciál különbsége. Steve Panther 30 esztendős, és bár összeszorított fogakkal végig szokta csinálni az idényeket, de gyakran hátráltatják kisebb-nagyobb sérülések. Ráadásul ő méreténél fogva leginkább a sebességével tud operálni, ami 30 éves kor után bizony már megkophat. Steve Giant viszont mindössze 24 éves, ehhez képest idén igen kiforrott játékot láthatunk tőle, és ezt a fejlődési ütemet tekintve 6-8 évig a liga top elkapói közé tartozhat. Ezt Steve Panther kapcsán már biztosan nem mondhatjuk el.

4. Daunte Culpepper vagy Matthew Stafford kezdjen a Detroit Lions-ban a szezon hátralevő részében?

Lang Péter (Igor) - Stafford

Ezt a kérdést nagyon könnyen el lehet dönteni. Az újonc irányítók kezdetését általában nem tartom jó ötletnek, ám ha három feltétel teljesül, akkor minden további nélkül amellett vagyok, hogy minél hamarabb mély vízbe kell dobni az ifjú irányítót, végülis nem azért kapja az 50-60 millió dollárt, hogy a padot melegítse. Egyrészt, az új franchise QB-nak értenie kell az NFL-szintű playbookot, és tudja olvasni az NFL-szintű védelmeket. Legyen képes szellemileg megérteni az NCAA és NFL közti szintkülönbséget, és ne kövessen el túl sok tipikus rookie hibát (pl. rábámul az általa kiszemelt elkapóra, vagy megpróbálja a labdát a pályán keresztbe átdobni), amik az egyetemi ligában esetleg bejönnek, de a profik közt a magasabb színvonal miatt általában turnover vagy sack a vége. Vince Young vagy Jamarcus Russell esetében például vannak ilyen gondok, Stafford egyelőre viszonylag tanulékonynak tűnik. Nem mondom, hogy hiba nélkül játszik... de minden relatív, a másik magasztalt rookie, Mark Sanchez is elkövetett már jó néhány tévedést.
Másrészt: az irányítónak meg kell adni a lehetőséget, és nem szabad néhány hét múlva, egy-egy gyengébb teljesítmény után lecserélni – ezzel ugyanis magabiztosságát és vezetői kvalitásait vágja tönkre az adott edző vagy GM. Sérülés esetén természetesen más a helyzet.. de még ha egy adott játékos pocsékul játszik, akkor is hagyni kell hogy „tanulja” a ligát – minimum egy évet minden irányító megérdemel. Gondoljunk csak Peyton Manning első évére.. ha őt bármiféle csoda folytán a Browns választotta volna, (akik híresek arról, hogy úgy cserélgetik az irányítókat, mint más az alsónadrágot) - szinte biztos vagyok benne hogy napjaink talán legjobb QB-jának pályafutását is kerékbe törték volna. Harmadrészt: az irányítót csak akkor szabad bevetni, ha nem ementáliból álló átjáróház az adott csapat támadófala. Itt is elég egyetlen nevet említeni: David Carr. A Lions fala ugyan nem éppen elit passzblokkjáról híres, ám nem is tartozik a liga leggyengébb egységei közé, átlagosnak nevezhető. Ezt példázza az a tény is, hogy Stafford mintegy 140 dropback során, négy meccs alatt 10 sacket kapott (ennek felét ráadásul a Chicago ellen, idegenben), ami nem kiváló, de nem is borzalmas adat.
A Detroit esetében mindhárom kritériumot kipipálhatjuk tehát, úgy vélem semmi akadálya, hogy amint Stafford kiheverte sérülését, visszakerüljön a csapatba – sőt, ahogy a kettes pontban kifejtettem, véleményem szerint ez a helyes és követendő út.

Kocsis Gábor (gabokocka) - Culpepper

Daunte Culpepper a Pittsburgh Steelers ellen megmutatta, hogy még mindig van benne fantázia, nagyon jól vezette csapatát, végig meccsben tudott maradni a Lions a címvédő ellen, pedig ez egy héttel korábban a San Diego Chargers-nek Philip Rivers írányítása mellett nem sikerült. Azonban nem is ez lenne a fő oka annak, hogy hagynám Culpeppert a kezdőcsapatban, hanem az, hogy ne Matthew Staffordot sackeljék meccsenként 5-6 alkalommal egy átalakulóban lévő támadófal mögött. Az újonc irányító őrizzen pozitív emlékeket pályafutása első NFL szezonjáról (úgy gondolom a Washington Redskins elleni hazai diadal mindenképp ebbe a kategóriába tartozik), tanuljon veterán társa mögött, majd jövőre megújult erővel, egy már stabilabb támadófallal harcoljon akár a rájátszásba kerülésért a Lions-szal. Ezzel a felállással hosszútávon többet profitálhat a csapat, nem teszik ki a franchise arcát adott esetben vereségek sorozatának, biztosan nem szenved olyan sérülést a falemberek hibájából, ami veszélybe sodorná karrierjét.

Somoskövi Gergely (somoskovig) - Stafford

Culpepper a múlt, Stafford a jövő, ezen azt gondolom, nem érdemes vitatkozni. A kérdés, hogy a jelent hogyan kezelje a Detroit. Én Stafford mellett teszem le a voksomat, három okból is. Egyrészt a „ne töressük össze a gyenge támadófal mögött” – tézis várhatóan a jövőben sem változik drasztikusan, ráadásul egy szezon alatt kapott 30 sack miatt ugyanúgy meg lehet sérülni, mint 60 sack miatt. Másik ok, hogy az idei szezonban senki nem vár el tőle még 6-8 győzelmet, így ez az esztendő kiváló lehet tapasztalatok szerzésére, az elkapókkal és az NFL légkörével való összeszokásra, és nem kell erre áldozni egy következő szezont. A harmadik és legfontosabb ok pedig az, hogy Stafford meccsről meccsre fejlődést mutat, az első fordulóban a New Orleans ellen mindössze 27,4-es irányító ratinget hozott össze, aztán sorrendben 56,5; 87,8 és 89,6 volt a mutató. Ugyanilyen fejlődés mutatható ki a sikeres passzok arányában, az átlagos passzonként megtett yardban és a TD – interception arányban is. Márpedig ennek a fejlődésnek nem szabadna gátat szabni.

5. Ki nyújtotta az ötödik forduló legjobb teljesítményét?

Lang Péter (Igor) - Chad Henne

Szó se róla, Miles Austin, Roddy White, Ahmad Bradshaw vagy éppen az egykori baltimore-i punter Zastudil is kiváló teljesítményt nyújtott – számomra azonban a forduló kiugró alakítása épp egy beugró játékos, pályafutása második kezdő meccsét játszó irányító, Chad Henne produkciója volt. A negyedik héten a Buffalo ellen a győzelem nem sokáig forgott veszélyben, ám Henne mindössze 115 yardot passzolt és hatszor sackelték, kétszer a labdát is elejtette, a Dolphins-szurkolók nem voltak túlságosan elragadtatva az ifjú irányítótól.  Ráadásul egy keményebb meccs következett, MNF találkozó a Jets védelme ellen, és bár sokan vártak tragédiát, a végén Henne és a Miami eposzát énekelhették meg a dicsőítő hangú kommentátorok. A találkozó másik hőse persze a vadmacskás futóduó volt, Ronnie Brown néhány másodperccel a vége előtt a győztes TD-vel vétette észre magát, Ricky Williams pedig majd 140 yardot gyűjtött össze futással és elkapásokkal. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy Henne is majdhogynem tökéletes teljesítményt produkált, két TD passzt adott a negyedik negyedben és a döntő drive során is kétszer sikerült 3rd down szituációban jó dobással továbblendítenie a Miami csapatát a kritikus ponton. Darrelle Revis és a Jets védelem ellen 20/26-os, 2 TD-vel és comeback winnel ékesített napot és 130 feletti QB ratinget nem könnyű produkálni, pláne nem egy rutintalan sophomore irányítónak.

Kocsis Gábor (gabokocka) - Roddy White

8 elkapás, 210 yard, 2 TD. Ezek mellé a számok mellé nem volna szükséges sok kommentárt fűzni. Azonban nem csupán a statisztikái miatt esett a választásom az Atlanta elkapójára, hanem azért is, mert olyan dolgot vitt véghez, amit ritkán látni NFL mérkőzésen. 25 pontos előnynél nem biztos, hogy minden játékos törné magát, hogy az interceptiont szerző védőtől visszaszerezze a labdát, White azonban megtette. A harmadik harmad során Matt Ryan passzát Dre Bly kapta el és indult meg ünnepelve az endzone felé (egyébként is nehezen érthető, minek ünnepelt ekkora hátrányban Bly, pláne, hogy TD szerzésre nem sok esélye volt a saját térfelük közepén vendégjátékosok gyűrűjében), White utána eredt, megcsinálta a tackle-t amely során kiperdült a 49ers játékosának kezéből a labda és a Falcons-hoz került. Mindenképp becsülendő ez a mentalitás, azt hiszem ennek is köszönhető, hogy másfél év alatt ekkorát fordult a világ az atlantai csapattal.

Somoskövi Gergely (somoskovig) - Dave Zastudil

Zastudil személyében a névtelen hősök közé tartozó punter poszt jeles képviselőjét kívánom egy kicsit dicsőíteni, főleg azért, mert egy olyan szoros és keserves meccsen, mint a 6-3-as Buffalo elleni győzelem volt, kulcsszerepe lehet egy-egy hozzá hasonló specialista játékosnak. Az eredményből már ki lehet találni, hogy Zastudil bőven kapott labdarugdosási lehetőséget, összesen 9 alkalommal puntolt. Az átlaga valóban átlagosnak nevezhető, hiszen a 42 yard nem kiugró, viszont 9 rúgásból 7 az ellenfél 20 yardos vonalán belül ért földet, ami elképesztő arány. Ha ehhez hozzátesszük, hogy két punt is a Bills 1 yardos, egy további pedig a 4 yardos vonalán került megszelídítésre, akkor még magasabbra kell emelnünk a kalapunkat Dave barátunk teljesítménye előtt.

6. Mi a búbánatos ménkű baj van a Tennessee Titans háza táján?

Lang Péter (Igor) - Haynesworth és Schwartz távozása

Így múlik el a világ dicsősége.. a tavalyi remek szezon után nem sokan gondolták, hogy október közepén még az első győzelemért kell majd imádkozni Nashville-ben. Sokan emlegetik, hogy ez a csapat minden idők legjobb 0-5-tel kezdő gárdája, ami lehet hogy így van, de ezzel igazából nem sokra megy a csapat. Biztos, hogy számtalan gondja akad a Tennessee háza táján, ám ha egy-kettőre kell fókuszálni, akkor irányítsuk figyelmünket a passz elleni védekezésre. Amikor Roethlisberger és Schaub 300 yard fölött dobott, egyesek még legyintettek és azt mondták, ez belefér mindketten kiváló irányítók.. csakhogy azóta Garrard és Peyton Manning is megszórta a Titans secondaryt, amely 5 meccs alatt több mint 1400 yardot engedett, és 13 passzolt TD-vel a második legrosszabb (egyedül a Brees által megtisztelt és megtűzdelt Lions secondary van mögöttük eben a kategóriában.) Érdekes kontraszt, hogy a futás elleni védelemben továbbra is harmadik helyen áll a gárda, és mindössze 75 yardot futnak ellenük meccsenként.
Hogy mi a probléma a passz elleni védekezésnél? Jó kérdés: a secondary nem változott, továbbra is a Harper-Finnegan-Hope-Griffin kvartettel állnak fel – azonban az ellenséges irányítóknak jóval több idejük akad, hiányzik ugyanis a liga egyik legdominánsabb pass rusher DT-je, Albert Haynesworth. Big Al szerepét nem feltétlen csak a sackekben, hanem úgymond a másodlagos statisztikákban kell mérni; az ún. „hit” (amikor a védő odaér az irányítóhoz, de a QB-nek sikerül incomplete-re mentenie a sack helyett) vagy „hurry” (amikor a védő sietteti az irányítót a passz előtt/közben, és így az pontatlan lesz) szavakat szokták a szakértők használni – és mióta Haynesworth az NFC-be távozik, a Titans védőfala jócskán visszaesett ezen a téren.  Ezért csalóka a szerzett 9 sack (bár ez sem kiugró adat), ha az adott irányítókat abszolút nem képes siettetni a csapat. Pedig a Titans védőfala remek játékosokból áll: Vanden Bosch, Haye, Tony Brown, Kearse, Jason Jones.. hemzsegnek a nagy nevek és a tehetséges játékosok a védők közt. Hogy mégis miért gyengélkedik a Tennessee védelme? Véleményem szerint azért, mert Chuck Cecil nem képes kihozni azt a teljesítményt a védőkből, amire Schwartz képes volt.. a liga egyik legdominánsabb DT-jének és kimagasló védőedzőjének elvesztése pedig a legjobb védelmét is tönkreteheti (ne feledjük Baltimore-ban is hasonló a helyzet Bart Scott és Rex Ryan távozása után.)
Big „Headstomping” Al és Jim Schwartz, uraim, miért hagytatok el minket?

Kocsis Gábor (gabokocka)

Az idei szezonnak úgy vágott neki a Titans, mint az egyik legnagyobb esélyese a bajnoki címnek. A tavalyi remek alapszakasz (13-3) után elképesztően peches mérkőzésen maradtak alul a Ravens-szel szemben, gondolhattuk idén még motiváltabbak lesznek és megmutatják, képesek átlépni a saját árnyékukat. Nos nemhogy átlépni, megközelíteni sem sikerült eddig azt a bizonyos árnyékot.  Öt vereség az első öt meccsen, ráadásul teljesen hitehagyott csapat benyomását keltette legutóbb a Colts ellen Jeff Fisher alakulata. Mi vezethetett idáig? Vannak, akik Haynesworth távozásában látják a problémák legfőbb okát, mások szerint Collins gyengébb teljesítményének köszönhető a visszaesés. Nos szerintem önmagában egyik állítás sem állja meg a helyét, bármilyen egyszerűnek is hangzik, egyszerűen az égiek nem állnak Chris Johnsonék mellé. A Steelers ellen az NFL egyik legbiztosabb lábú rúgójátékosa Rob Bironas mondott csődöt, a Texans szétpasszolta a védelmet, a Jaguars ellen Collins adott el két labdát, a Colts ellen pedig a futójáték nem működött elég hatékonyan. Valami mindig hiányzik, egyszerűen nem sikerül egy meccset normálisan, hiba nélkül lejátszania a Titans-nek. Az az érzésem, egyszer átszakad a gát, valakit majd nagyon elvernek, csak azzal már nem mennek sokra, egy harminc pontos győzelem nem képes feledtetni több szoros vereséget.

Somoskövi Gergely (somoskovig)

Bár erre biztosan többen felkapják a fejüket, de mégis úgy gondolom, hogy a Titans jelenlegi teljesítménye közelebb van a csapat valóságos erejéhez, mint a tavalyi alapszakasz-győztes produktum. Az előző szezonban egyszerűen minden összejött, a támadófal és Collins élete formájában játszott, a védelemben pedig Haynesworth vezetésével a védőfal olyan teljesítményt nyújtott, ami kicsit elleplezte a secondary hiányosságait. Idén aztán Collins visszaesett arra a szintre, ahol a korábbi években is teljesített, a futás egy kicsit gyengébb a tavalyinál, a védelem pedig Schwartz és Big Al távozásával darabokra hullott. Érdekes és elgondolkoztató adat, hogy 442 yardot voltak képesek kapni attól a Jacksonville-től, amelyik egy héttel később összesen 199 yardra volt képes a Seahawks erősen közepes védelme ellen… Elsősorban passz ellen tragikus a Titans, meccsenként 288 yardot kapni átlagban nem túl felemelő (és egyébként a liga 31. passz elleni védelmét jelenti). Persze a szerencse is elpártolt 1-2 alkalommal a Titánoktól, de az első 3 szorosabb vereség után a teljes szétesés jelei látszanak a csapaton…