Mock II./8.

Már csak három nap az NFL draftig - egy újabb szerkesztő véleményét tárjuk a nyilvánosság elé! Ráadásul a legújabb mock draftból azt is megtudhatjuk, mi köze az ABBA-nak Detroithoz, és a Backstreet Boys-nak Pittsburgh-höz.

 

Minden egyes draftpick alatt egy adott dal címe látható rövid mottóként, amely valamilyen módon kapcsolódik az adott játékoshoz vagy csapathoz, esetleg annak helyzetét, motivációját és lehetőségeit jellemzi és értékeli.


1. Detroit Lions: Matt Stafford (QB, Georgia)
Money, money, money - ABBA
Az elsőszámú helyen kiválasztott játékos mindig hatalmas pénzt akaszt le: idén sem lesz másképp. Attól függetlenül, hogy az Oroszlánok QB, OT vagy esetleg LB mellett döntenek, az első helyen választott játékos 50+ millió dolláros szerződésre, és minimum 30 millió garantált zöldhasúra számíthat. Ha már ennyi dohányt kidobunk valakire, akkor legalább a mezeladásokból térüljön meg a dolog! A Lions az irányítóval kezdi az újjáépítést, és Stafford lesz a 2009-es draft első választottja.

 

2. St. Louis Rams: Jason Smith (OT, Baylor)
I like the way you move - Outkast
A Rams számára is egyértelmű a választás, a támadófal szélére kell új embert találni Orlando Pace helyére. A kérdés csupán az, melyik kiváló OT lesz a választott? Az összes jelölt közül az egykori ex-tight endnek a legjobb a lábmunkája, ő a legjobb a passzjátéknál történő blokkolásban - ez pedig St. Louisban mindig is kiemelten fontos tényezőnek számít.

 

3. Kansas City Chiefs: Aaron Curry (ILB, Wake Forest)
Move over! (Generation next) - Spice Girls
Talán megbocsájtják a kedves olvasók, hogy többfajta zenei stílussal próbálom "megfűszerezni" ezt a mock draftot. Bár a legtöbben Eugene Monroe érkezése mellett kardoskodnak, így Branden Alberttel már két virginiai Gavallér játszana a csapatban, de az egykori telepesek (Cavalier) és az indiánok (Chiefs) sosem kedvelték egymást. Hiába hoztak két új matuzsálemi korú linebackert, Curry személyében a draft egyik legbiztosabb játékosát vihetik el, már idén megkezdődik tehát a korszakváltás a Chiefs LB-k táborában.

 

4. Seattle Seahawks: Eugene Monroe (OT, Virginia)
We are family- Sister Sledge
Monroe így tehát eggyel lejjebb csúszik, és kénytelen lesz a nyugati partra átköltözni, ahol “nagy testvérétől”, Walter Jones-tól, az elmúlt évek egyik legendájától tanulhat. Monroe számára nem lesz ismeretlen a fiatalabb testvér szerepköre: az egyetemen D’Brickashaw Ferguson és a már említett Albert voltak a mentorai, és gyerekkorában sem kellett gyakran játszópajtásokat keresnie: Monroe saját családjában is 16 (!) testvér közül volt a legfiatalabb (a legidősebb báty 60 éves!)

 

5. Cleveland Browns: Brian Orakpo (OLB, Texas)
Superfreak  - Rick James
A Texasi pass rusher az idei év egyik workout warriorja: 4.6 másodperc alatt futja a negyven yardot, 42 inches emelkedése van, és képes több mint 230 kilót fekve kinyomni. Ami azonban a legfontosabb: pass rushernek is kiváló és produktív volt egyetemi évei során, így az impotens védelemmel rendelkező Cleveland számára tökéletes választás..

 

6. Cincinnati Bengals: Andre Smith (OT, Alabama)
Welcome to the Jungle - Guns N’ Roses
Először a Jailhouse Rock-ot akartam írni, dehát az túl könnyű választás lett volna… amúgy is, a Bengals franchiserekordot döntött, mert már több mint két hete semmilyen rendőrségi ügy nem történt a csapat háza táján. Azonban a csapat továbbra is bővelkedik a keményfiúkban, és ha Smith azt hitte, hogy Sabannel könnyű dolga volt, kíváncsi vagyok Ocho Cinco-val hogy fog majd egy öltözőben megférni? Az OT pick azonban szinte kötelező itt is: Carson Palmer számára kulcsfontosságú lehet az idei szezont sérülésmentesen és jó játékot nyújtva kihúzni.

 

7. Oakland Raiders: Percy Harvin (WR, Florida)
The Gambler - Kenny Rogers
No, egy apró meglepetés.. dehát Al Davisről van, szó hölgyeim és uraim. Az excetrikus tulaj imádja playmakereit és a 40 yardon futott időt, így a legtöbben Jeremy Maclint várják ide, ám sztem téves ez a következtetés. Az Oakland vezére mindig képes tizenkilencre lapot húzni, és mivel jól informált, tudja hogy Percy Harvin bőven futott 4.25 körüli időket a floridai edzéseken - így némi meglepetésre bár, de a floridai WR lesz az első receiver, akit elvisznek a szombati drafton.

 

8. Jacksonville Jaguars: Michael Crabtree (WR, Texas Tech)
You’re the best around - Joe Esposito
Torry Holt kiváló elkapó. Ha még 2-3 szezonon át hasonló teljesítményt nyújt, könnyen lehet Hall of Famer is belőle. És ami a legfontosabb: a krisztusi korba lépő ex-Rams WR mellett továbbra sincs normális második számú elkapó (megismétlem, NINCS!) Akik a tavalyi évben Jags WR-nek álcázták magukat, azokat legszívesebben az AFL-be vagy CFL-be zavarnám el. Crabtree véleményem szerint a draft legjobb játékosa (ha teljesen egészséges), WR-ek közt pedig kimgaslóan a legkiválóbb - ha még a nyolcadik helyen is elérhető, a Jaguárok nem habozhatnak.

 

9. Green Bay Packers: BJ Raji (DT, Boston College)
Wonderwall - Oasis
Hmm, 3-4-re való átállás igazi nose tackle nélkül, ez bizony érdekes ötlet. Ám a Packersnek szerencséje van (legalábbis az én képzeletbeli mockomban), és a draft egyik legimpozánsabb védőjátékosa éppen lecsúszik a kilencedik helyig, Raji pedig igazi franchise NT lehet, egymaga képes legalább két embert lefoglalni a pálya közepén. Ha ő elérhető ezen a helyen, meglepne ha a Packers kitöltené a teljes 10 perces gondolkodási időt...

 

10. San Francisco 49ers: Everette Brown (DE, Florida State)
Bad, Bad Leroy Brown – Jim Croce
Bár érdekes kérdés, hogy vajon a Frisco jobban járna-e egy támadójátékot erősítő választással ezen a helyen (Oher és Sanchez is elérhető még), Singletary személye számomra biztosíték afelől, hogy a 49ers a védelmét fogja kiegészíteni egy kulcsjátékossal az utolsó TOP 10-es pickkel. Everette “Leroy” Brown (ezt a becenevet természetesen cask én ragasztottam rá) a Florida State kiváló pass rushere egy rendkívűl képzett, többféle pass rush csellel megáldott játékos, akivel kapcsolatban a legfőbb negatívumként általában azt említik, hogy egyetemi adatlapján jócskán eltúlozták a magasságát (a dalban is szereplo 6’4 helyett a combine-on csak 6’1-nek mérték Brownt.) No de az alacsony termet Dwight Freeney-nek sem okozott gondot..

 


11. Buffalo Bills: Michael Oher (OT, Ole Miss)
Food, glorious food - Oliver Twist (musical)
Bár az elmúlt években rendeződtek Michael Oher életkörülményei, fiatal korában bizony neki is meg kellett küzdenie a dickensi életképhez hasonló gondokkal (étel, ruházkodás, szállás.) A csirkeszárnyairól (is) nevezetes város csapata számára ráadásul Jason Peters eltradelése után különösen nagy szükség egy új szélső falember leigazolása. Oher az utolsó a négy idei kiemelkedő OT közül, így Buffalo-ban célszerűbb tehát előbb a falat befoltozni, és a pass rusher választását az első kör végén is bepótolhatják.

 


12. Denver Broncos: Mark Sanchez (QB, USC)
Always look on the bright side of life - Monty Python
Ha nincs Matt Cassel és Jay Cutler, akkor majd csak megteszi Kyle Orton.. lehet, hogy egyes Denver-szurkolók elhiszik ezt a kósza ábrándot, ám én egyáltalán nem lennék meglepve, ha az első kör valamelyik húzásat beáldozná a Broncos egy új franchise QB reményében. Tudom, hogy ez nem egy népszerű ötlet, ám fő az optimizmus: egy irányitó választása még mindig jobb, mintha egy RB-re “pazarolná” az első kört a denveri csapat.  Mark Sanchez-nek is ugyanez a tanácsom: ugyan a TOP 10-ből való kicsúszással sok millió dollártól esik el a USC-ről érkező játékos, ám a Broncos kiváló támadójátékkal rendelkezik (stabil fal és futójátek, Brandon Marshall, Eddie Royal es Tony Scheffler pedig kiváló célpontok bármelyik irányító számára), ráadásul a harmatos AFC Westben minden évben megvan az esély a rájatszásra is. 


.

13. Washington Redskins: Michael Johnson (DE, Tennessee)
Reach - Gloria Estefan
Ugyan a dal itt is teljesen másrül szól, a Raiders példáját követve a Redskins is egy általuk a végsőkig favorizált jatekos után kap, a végső potenciált mint legfőbb szempontot szem előtt tartva. A tavalyi gyengécske pass rusht es védőfalat teljesen megváltoztatja Albert Haynesworth érkezése, ám DE poszton továbbra is akadnak gondok. A hatalmas termetű Johnson robbanékonysága és sebessége Julius Pepperst idézi, ám már egyetemi szinten sem volt képes állandó domináns teljesitményre– igazi boom/bust típusú játékos tehát, az ilyen pedig gyakori vendég a Skins háza táján.

 

14. New Orleans Saints: Malcolm Jenkins (CB/S, Ohio State)
Oops, I did it again - Britney Spears
Bár ezt a dalt kb. 18 másik csapatnál el lehetett volna sütni (különösen az Oakland pickjénél volt ez csábító), de úgy döntöttem, egészen idáig kivárok, hisz a Saints helyzetében különösen igaz a teenage trashpop exkirálynőjének legendássá vált dalcíme. Egyrészt, a tavalyi szezonnal kapcsolatban: a New Orleans legutóbbi probálkozása, mely egy hasznalható védelem összerakására irányult, ismét kudarcba fulladt, és a Dome Patrol óta továbbra sem sikerül használható D-t összeeszkábálni a karnevál es Katrina városában.  A Saints a franchise történetében pontosan ugyanannyi alkalommal választott DB-t az első körben, mint amennyiszer rúgójátékost (Alex Molden es Russell Erxleben is 11. pickkent került a csapathoz), épp ezért itt az ideje, hogy a New Orleans szakítson a sikertelen drafthagyományokkal és ezúttal már az első körben megpróbálja secondaryjét megerősíteni. A több poszton is bevethető Jenkins erre ideális jelölt, és ő a legmagasabban értékelt DB, minden egybevág tehát.

 

15. Houston Texans: Chris Wells (RB, Ohio State)
Here Comes the Boom - Nelly
Steve Slaton remek futó és néhány év múlva minden bizonnyal a tavalyi draft egyik legnagyobb lopásaként emlékezhetünk majd rá, ám az apró termetű dinamó nem biztos, hogy képes 350 cipelésre egy adott szezon során. Különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy a több futós rendszer újabban reneszánszat éli az NFL-ben, és a Texans is probált ezzel az opcióval élni a tavalyi évben. A korábbi évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy a Colts-ot es az idén jócskán meggyengült Titans védőfalat is leginkább futójátékkal lehet megverni, adja magát a természetes választás: ha ezen a helyen még elérhető “Beanie” Wells, a Texasiak nem hagyhatják ki a kínálkozó alkalmat.

 

16. San Diego Chargers: Tyson Jackson (DE, LSU)
Wipe out - Surfaris
A San Diego sem vetne meg egy jó futójátékost, de akad égetőbb gondjuk is: a front sevent mindenképp meg kell erősíteni Olshansky távozása után, ráadásul a linebackersorukra is már évek óta ráférne az erősítés. Bár csábító ötlet lenne valamelyik USC LB kiválasztása, a Chargers nem ápol annyira jó kapcsolatot az egyetemmel, valamint a Chargers védőfilozófiája a védőfallal és a sikeres pass rush-sal kezdődik, az ILB-k általában kisebb szerepet kapnak. Így az ideális választás Tyson Jackson, akinek csatlakozásával három főre növekszik az LSU-s különítmény (Craig Davis, Jacob Hester) az ócenparti városban. A dal címe amúgy egyaránt utal a város szörfkultúrájára és Jackson rendkívül alulértékelt, kiváló pass rush képességére és az azt követő pusztításra a LOS mögött.

 

17. New York Jets: Josh Freeman (QB, Kansas State)
It’s the end of the world as we know it… and I (don’t) feel fine! - névtelen Jets fan feat. R.E.M.
Valószínű, hogy egy elkapó lenne a legjobb választás.. főképp úgy, hogy a sokak által TOP 10-be várt Maclin még mindig elérhető itt. Azonban egyvalamit nem feledhetünk: itt a Jetsről, minden idők legpocsékabbul draftoló csapatáról van szó. Ráadásul a QB-drafttal a legtöbbször szerencséje volt a Jetsnek, még Ken O’Brien is elfogadható teljesítményt nyújtott anno… kár, hogy Dan Marinot is vihette volna a csapat. Freeman remek fizikai képességekkel megáldott játékos, de nagyon kockázatos húzás - a Jetset azonban ez sem fogja visszariasztani.

 

18. Denver Broncos: Rey Maualaga (LB, USC)
I see you baby (shaking that ass) - Groove Armada
A sokkból lassanként ébredező Broncos-szurkolók talán jobban örülnek majd ennek a választásnak: a kiváló USC linebacker ugyanis három feltételnek is megfelel. 1, hiányposztra érkezik 2, a védelmet erősíti 3, remek táncos és nagy nőcsábász, legalábbis az Erin Andrews háta mögött lejtett udvarlótáncából erre következtetek. Rey lesz az első USC LB, aki szombaton NFL csapatra talál, ám hogy messze nem az utolsó, azt hamarosan láthatjuk majd..

 

19. Tampa Bay Buccaneers: Peria Jerry (DT, Ole Miss)
Passz
Itt abszolút nem volt semmi ötletem, pedig számtalan kalóznóta és Tom&Jerry vicc is az eszembe jutott. Így csak annyit mondanék, hogy Peria Jerry remek játékos, a szezon első felében ő volt az egyetemi bajnokság domináns DT-je, egészen Raji november-decemberi felbukkanásáig, és a kemény SEC-támadófalakon edződött apróbb termetű Jerry is gyakran megkövetelte a kettős emberfogást. Jovan Haye elment, de az Ole Miss DT személyében remek helyettest talál a Buccaneers.

 

20. Detroit Lions: Max Unger (OT/OG/C, Oregon) 
One time, two times, three times my Savior - Faith+1 (South Park)
Bár Matt Millen szelleme megkísérti a Lions csapatát ezen a helyen, egy Calvin Johnson-Jeremy Maclin duóval ugyanis az újonc QB igencsak félelmetes triót alkotna.. ám végül a józan ész győzedelmeskedik, és a számtalan lyukas pozícióra valamint az új franchise QB-ra való tekintettel a gyáva Oroszlánok végül konzervatív módon a draft legsokoldalúbb falemberét választják. Unger a fal akármelyik posztján bevethető volt az Oregon Ducks csapatában, valószínű hogy erre a Lions színeiben is képes lenne, és minimum három poszton erősítést jelentene a jelenlegi kezdőjátékosokhoz viszonyítva.

 

21. Philadelphia Eagles: Brandon Pettigrew (TE, Oklahoma State)
Since you’ve been gone - Kelly Clarkson
LJ Smith távozott az idei offseason során.. és bár nem mondhatjuk, hogy elit játékosnak bizonyult volna az utóbbi években. távozása mégis nagy lyukat hagy a csapat támadójátékában. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, McNabbnek nem volt igazi elsőszámú célpontja (úgynevezett “go-to.guy“ elkapója) mióta TO elköltözött Philadelphiából - így Miss Clarkson dala igazából egy Donovan által Terrellnek küldött szerenádként is felfogható. Na de a témához visszatérve, Pettigrew választása mindkét problémára választ adhat (TE-hiány, és új elsőszámú receiver), sőt az idei draft legjobb tight endje azzal emelkedik ki a többiek közül, hogy blokkolásban is remek teljesítményt nyújt. Ennek pedig minden bizonnyal McNabb és Brian Westbrook is örülnek majd, pláne ha Jason “12.5 sacks allowed” Peters hozza tavalyi lyukasmarkú formáját, Pettigrew még mindig segíthet megvédeni a sokat látott QB-RB párost.

 

22. Minnesota Vikings: Jeremy Maclin (WR, Missouri)
The Sage - Emerson, Lake & Palmer; esetleg Hit the Road T-Jack! - névtelen Vikings fan feat Ray Charles
Ennél tökéletesebben nem is alakulhatna a draft a Vikingek számára.. egy TOP-10-es játékos csúszik le hozzájuk, és ezzel végre sikerült egy de facto előszámú WR-t szerezni, sőt Maclin returnerként is besegíthet a minnesotai csapatnak. Az igazán jó hír azonban Maclint fogja érni a training camp első napján, amikor Brad Childress kinevezi az irányítót a 2009-es szezonra. A két dalcím sokat segít a megfejtésben..

 

23. New England Patriots: Clay Matthews III (OLB, USC)
Family tradition - Hank Williams Jr
A Patriots számára a legnagyobb problémát ezen a ponton a Matthews és Cushing közötti döntés jelentheti majd, a fő érv Matthews mellett a sokoldalúsága és a jobb pass rusher képessége lehet (gyakran játszott DE pozícióban az egyetemen.) Az sem megvetendő tény, hogy kiváló pedigrével érkezik a profi ligába, hisz édesapja, nagyapja és nagybátyja is szerepelt az NFL-ben, ráadásul nem is akármilyen játékosok voltak. Nagybátyja a legendás falember Bruce Matthews, aki minden idők legtöbb NFL meccsét játszotta (296), és édesapja, Clay Matthews Jr is több mint 270 meccsen lépett pályára, és mindketten sokszor Pro Bowlerek voltak. A legifjabb Clay nem akármilyen génállománnyal büszkélkedhet tehát..

 

24. Atlanta Falcons: Louis Delmas (S, Western Michigan)
I ain’t worthy - Fighting Temptations
A Falcons számára a legnagyobb dilemma az lesz, hogy eldöntsék BPA alapján válasszanak (a legjobb elérhető játékost húzzák), vagy olyan pozícióra keressenek játékost, ahol a legnagyobb a szükség. Ez utóbbi kategóriában ugyanis talán a safety pozíció a legkritikusabb pontja a csapatnak - ám az idei draft talán épp safetyk terén a leggyengébb, sokak szerint egyetlen college safety sem méltó arra, hogy az első körben kelljen el. A kivétel talán Louis Delmas lehet, aki egy apró egyetemről érkező kiváló playmaker, és valószínű, hogy ha nagyobb konferenciabéli iskolába járt volna, akkor jóval magasabban emlegetnénk. A döntést segítheti az a tény, hogy az elsö körben választott játákosok közül, a safety pozíció számát a legbiztosabbnak, az elmúlt évek statisztikái alapján, itt a legkisebb a “bust”-esély.

 

25. Miami Dolphins: Darius Butler (CB, UConn)
Who Let The Dogs Out... - Baha Men
Nem, nem, ezúttal nem Michael Vickről van szó… hanem a Uconn Huskies egyik nagy reménységéről, Darius Butlerről. Ha az általam összekapart draft zajlana le a valóságban is, Butler történelmet írna: a főképp kosársuliként ismert Connecticut egyetem történetében ő lenne az első játékos, akit a draft első körében választottak. Ám a kutyák gyakran falkákban járnak, és Butlernak bőven akad konkurrenciája; ugyanis Donald Brown (RB) és William Beatty (OT) szintén hasonló történelmi tettre pályázik - könnyen előfordulhat az is, hogy akár mindhárom Huskies játékos elkel az első 32 pick között!

 

26. Baltimore Ravens: Hakeem Nicks (WR, North Carolina)
No One Does It Better - Salt n Pepa
Bár a legtöbben a helybéli Heyward-Bey leigazolása mellett kardoskodnak, a Hollóknak nem feltétlen a draft leggyorsabb WR-e kell, hanem inkább Derrick Mason helyére kell megbízható helyettest találni. Egy olyan elkapó, aki bárhol, bármilyen helyzetben képes a labdát lehúzni a levegőből.. ez pedig az egyetemi pályafutása során számtalan hihetetlen elkapást bemutató Nicks-re illik a legjobban. Ráadásul a kosáriskolák közötii rivalizálás megköveteli, hogy egy Uconn játékos után a UNC sem maradhat alább. Arra azonban, hogy a Duke mikor nevel ki hasonló tehetséget, még hosszú ideig várhatunk…

 

27. Indianapolis Colts: Sen’Derrick Marks (DT, Auburn)
Another brick in the wall - Pink Floyd
A Colts futás elleni védelme, tavaly meccsenként 123 yardot engedett és a ligában ezzel a 24. helyen zárt - vagyis kimagasló eredményt ért el, sikerült nyolc csapatot megelőzni ezen a téren!! Indianapolisban ez már nagy szónak számít, most gondoljuk el, ha egyszer valóban sikerülne egy jó futás elleni védelmet összetákolnia az edzői stábnak, és nem csak toldozgatni-foldozgatni a meglévő falat? Úgy vélem az idén, új edzői stábbal megteszi ezt a lépést a Jim Caldwell vezette csapat - és Marks vagy Evander Hood személyében ideális jelöltet találhatnak erre a posztra.

 

28. Buffalo Bills: Aaron Maybin (DE, Penn State)
Friends will be friends - Queen
Bár ezen a helyen már Larry Enligsh is csábító lehet, még inkább meglepő, hogy Aaron Maybin, az egykor TOP 10-es játékosnak gondolt OLB/DE tweener egészen idáig csúszik. Ha ez valóban így történik, biztos vagyok benne, hogy a hasonló sorsot átélő Paul Posluszny minden meggyőző erejét beveti, és az általa vezetett lobbi hatékony közreműködésének köszönhetően Maybin is a csirkeszárnyak és a félméteres hó városában fog kikötni. Két Penn State linebacker egy csapatban, ez nem akármilyen páros lenne.

 

29. New York Giants: Brian Cushing (LB, USC)
He-Man and Masters of the Universe, bevezető dal a rajzfilmhez
A Giants csapatársa MLB és SLB pozícióban is ráfér az erősítés, ki lenne hát alkalmasabb erre, mint az Univerzem legerősebb embere(?), He-Man! Jelen esetben az ő földi képviselője, Brian Cushing is megtenné, aki a testépítő versenyeken is reményteljes dobogóvárományosként is indulhatna. A USC LB trió harmadik tagja azonban szintén sokoldalú játékos, és számomra az a találgatás sem negatív hír, miszerint Cushing korábban szteroidokat szedett volna. Sőt, a fiatal linebacker ezzel is csak érettségét és előrelátását bizonyítja, hisz már a profi ligába való kerülés előtt évekkel megkezdte a megfelelő felkészülést..

 

30. Tennessee Titans: Sean Smith (CB, Utah)
Let’s get physical - Olivia Newton John
A Titans számára a legfontosabb szempont a fizikalitás, vagyis hogy egy védőjátékos képes legyen a vele szemben álló támadót leütközni, földre rántani, összezúzni, fejét megtiporni… elnézést, kicsit elragadtattam magam. Smith ritka állatfajta, akit Fisherék nyálcsorgatva fognak figment a draft napján: a több mint 190 centi magas corner értelemszerűen nem tartozik a legfordulékonyabbak közé saját posztján, ám nem sokkal marad el az elittől pass coverage terén. A futás ellen azonban nincs párja, és fizikalitását az Alabama WR-ek is tapasztalhatták a Sugar Bowlon. Ráadásul Andre Johnson, vagy az esetlegesen érkező Crabtree ellen sem árt egy hasonló megfélelmlítésre kiválóan alkalmas CB.

 

31. Arizona Cardinals: Donald Brown (RB, Uconn)
Nothing’s Gonna Stop Us Now - Starship
Nem sokon múlott Super Bowl, a Cardinals remekül összerakott csapatként, bombaformában érkezett, ráadásul úgy, hogy a csapat teljesen egyoldalú támadójátékkal jutott el a Super Bowl-győzelem küszöbéig. Na most képzeljük el, ha a Cardinalsnak lenne egy tehetséges, a terhet elbíró és a labdát cipelni képes futója? Donald Brown pontosan ilyen játékos, igazi workhorse RB - és ha emlékszünk, hogy a tavalyi draft során a 2000+ yardot futó egyetemi futók (Matt Forte, Kevin Smith) milyen jó újonc idényt zártak, akkor hasonlót várhatunk az idén Browntól is. A Uconn futóját én magasabbra értékelem, mint Morenot vagy McCoyt, akik apróbb termetűek, ugyanakkor nem rendelkeznek kiváló csúcssebességgel - nekik az NFL-ben jóval nehezebb dolguk lesz.

 

32. Pittsburgh Steelers: Herman Johnson (OG, LSU)
Fat - Weird Al Yankovich; Larger then life - Backstreet Boys; Sixteen tons - Tenneessee Ernie Ford, etc.
Egy félkomoly választás az utolsó helyre, a Steelers-szurkolókra külön gondolva.. Johnson esetében ugyanis sokak szerint még az sem biztos, hogy a 2. körben elviszi-e valaki. Sztem ez azért apró túlzás, a nagy termetű, fizikális falemberekre a draft napján mindig van kereslet (Phil Loadholtból is könnyen lehet elsőkörös pick), és a Steelers számára a Herminator lenne az ideális választás. Faneca távozása óta a csapat futójátéka erősen visszaesett, egy futásblokkolásban kiváló guard tehát mindenképp nagy erősítés lenne. Ráadásul Johnson passzblokk terén is kiváló: nem feltétlen remek technikája miatt, hanem inkább azért, mert sem átugarni, sem megkerülni nem könnyű feladat.
A vicce félretéve: valószínűbb azonban, hogy a Steelers a 3-4-es rendszerbe próbál meg falembert találni, Jarron Gilbert (DE) lehet a legfőbb célpont, és reménykednek abban, hogy Johnson esetleg lecsúszik a második kör végéig.

 

 

 írta: Lang Péter (Igor)