NCAA konfdöntők: a Wild Card-kör

A college football első osztályában az alapszakasz utolsó fordulójához érkeztünk, a hétvégén kiderül, kik jutnak be a rájátszásba.

NCAA konfdöntők: a Wild Card-kör

Alaptalanok voltak a cfb idény erodálódásával kapcsolatos félelmek, a négy csapatos playoff nemhogy csökkentette volna a tétet, amint azt az e heti programon is láthatjuk, csak megsokszorozta az izgalmakat. Az utolsó előtti erősorrend 4 legjobbja - és két további potenciális top4-es - egyaránt pályára lép, és hatuk közül 5 magasan rangsorolt ellenféllel játszik. Péntek éjszakával együtt öt Wild Card-mérkőzés egy napon, erre varrjon gombot az, aki szereti az amerikai futballt!


PÉNTEK (szombat hajnal)

01:00 Bowling Green vs. Northern Illinois - MAC-döntő, Ford Field (ESPN2)
Időrendi sorrendben haladva viszont egy kisebb csoport konfdöntőjével kell kezdenünk, ami ráadásul a tavalyi párosítás visszavágója. Akkor a veretlen Huskies-t meglepte a Falcons, és bár a NIU idén elméletileg újjáépítési fázisba kapcsolt, a MAC - és az egyetemi futball - utóbbi éveinek egyik legsikeresebb programja nem nagyon lassított le. 10-2-vel jutottak el a fináléba a jóval nehezebb nyugati divízióból, míg az idénynek új edzővel nekivágó BGSU-nak elegendő lett a 7-5-ös mérleg is, három csoportvereséggel.

03:00 #7 Arizona vs. #2 Oregon - Pac 12-döntő, Levi's Stadium (FOX)
Még október másodikán, az Arizona oregoni bravúrjának estéjén se sokan gondolták volna, hogy a Wildcats eljut Santa Claráig, ám csak bebizonyosodott, hogy tényleg erősek (a USC és UCLA elleni zakóval együtt), az Oregon pedig se előtte, se utána nem bukott el meccset. A Ducks számára tehát itt a tökéletes alkalom megmutatni, hogy az ominózus találkozó egy véletlen botlás volt, mely főként a támadófal szétesése miatt történt, de azóta visszatért pl. az LT Jake Fisher, aki remek játékkal segítette az irányító Marcus Mariota Heisman-kampányát. A trófeát már szinte a kezében érezheti az 1/1-várományos QB, noha ehhez lesz egy-két szava Tedy Bruschi méltó örökösének, az LB Scooby Wright vezette arizonai védelemnek is. Surranópályán, szerencsés esetben akár még a Cats is becsúszhat a PO-ba, a Ducks azonban sikerrel véve ezt az akadályt garantáltan a Rose Bowlba megy elődöntőzni.


SZOMBAT

18:00 Louisiana Tech @ Marshall - Conference USA-döntő (ESPN2)
A Marshall múlt héten, drámai körülmények közepette vesztette el veretlenségét (kétszeri hosszabbításban, 67-66-ra kaptak ki egy két-pontos kísérlettel...), és ezzel minden esélyét a hat kiemelt bowl egyikére. Szombaton a C-USA trónjával vigasztalódhatnak, amit a 2013-ban csatlakozott LA Tech-hez hasonlóan első ízben szerezhetnek meg. Tekintve, hogy a Tech legutóbb 76-31-re verte a címvédő Rice-t, pár pontban és TD-ben azért reménykedhetnek a támadófoci hívei.


22:00 #1 Alabama vs. #16 Missouri - SEC-döntő, Georgia Dome (CBS)
Három év alatt másodszor a fináléban a Bama, cseppet sem meglepő, két év alatt kétszer a Mizzou, ez már annál inkább. Habár jelzi a keleti divízió gyengeségét, hogy a Big Tenben 4-8-as Indianától kikapó gárda át tudta verekedni magát a Georgián (ha képletesen is, mivel a Dawgz épp nullázta őket), a Floridán, a South Carolinán és a Tennessee-n, nem szabad elvitatni a Tigers érdemeit. A csapat úgy, mint 2013-ban, a radar alatt csak megint megtréfálta vetélytársait, sőt a védelme talán még javult is, ami Michael Sam-ék távozásával végképp elképzelhetetlennek tűnt (helyette ott van mondjuk az SEC új idénybeli sack-csúcstartója, Shane Ray). Az Alabama a rettegett SEC Westet húzta be, az Ole Miss elleni idegenbeli vereség ellenére, így ők no.1.-ként várhatják az ütközetet. A vereség nekik nyilván nem opció (a Missouri-nak a W se lenne elég a top4-hez), de az elkapó Amari Cooper formáját és a Tide számos más tehetségét nézve a papírforma nem is ígér ilyet, várja Sabanékat a Sugar Bowl.

01:45 #9 Kansas State @ #6 Baylor (ESPN)
A Top 4-gyel kapcsolatos legtöbb vita egyértelműen a Baylorhoz (és a TCU-hoz) köthető. A Bears ugyanis hiába verte meg októberben a Frogs-t 61-58-ra, egy héttel később kikapott a West Virginiától, így az egymás elleni eredmény és azonos mutató ellenére a TCU jelenleg bejutóként a harmadik, míg a Baylor a hatodik. Mindezt amúgy saját magának köszönheti a Big XII, hiszen a Power 5-ból csak itt nincs konfdöntő, a "One true champion" (Egy igazi bajnok) szlogen dacára megosztott címek is kiosztásra kerülhetnek... És akkor a 9-2-es Kansas State-ről nem is beszéltünk, akiket a Baylornak muszáj lesz meggyőzően legyőznie, amennyiben 18 órától az Iowa State a várakozásoknak megfelelően csúnyán ég a TCU otthonában. A Bears irányítója, Bryce Petty a Texas Tech ellen agyrázkódást szenvedett, de mindenkit megnyugtatott, játszani fog.


02:00 #4 Florida State vs. #11 Georgia Tech - ACC-döntő, Bank of America Stadium (abc)
Hogy mennyire szenvedett a regnáló bajnok FSU idén, jól illusztrálja, hogy egyetlen makulátlan mutatóval bíró csapatként mindössze 4. kiemeltek. De 12-ből 12-szer nyertek, ezért Jameis Winston egy negyedben akár 3 interceptiont is dobhat, amíg több pontot szereznek az ACC utolsó felvonásában is, mint ellenfelük, nincs mitől tartaniuk a PO párosításoknál. A GT-től viszont annál jobban, a Justin Thomas által vezérelt triple optionre felkészülni nem egyszerű, pláne hogy a Jackets mesteri szinten űzi, az állami rivális Georgia skalpolásával feltüzelve. 

02:17 #13 Wisconsin vs. #5 Ohio State - Big Ten-döntő, Lucas Oil Stadium (FOX)
Elképesztő balszerencse sújtja az OSU-t, az augusztusban lesérült QB, Braxton Miller pótlását ugyan egy újonccal, J.T. Barrettel zseniálisan megoldották Urban Meyerék (az utód sorra múlta felül az előd tavalyi számait), a Michigan ellen Barrett is kidőlt, műteni kellett. A staféta a másodéves Cardale Jones-nál, akitől a pusztán átlagos produkció valószínűleg nem járja majd a Melvin Gordon fémjelezte wisconsini futógépezettel szemben. Gordonnak két meccsen 367 yard szükségeltetik Barry Sanders rekordjának megdöntéséhez (2628 futott yard egy évben).


04:00 Fresno State @ #22 Boise State - MWC-döntő (CBS)
Egyedüli Group of 5-os kiemeltként a Boise State orra előtt lebeg a Fiesta Bowl-meghívó, ezért csupán már a 6-6-os Fresno-n vezet át az út.


+

21:30 Oklahoma State @ #20 Oklahoma (FOX Sports 1)
Erre a fordulóra is jutott egy komoly állami rangadó, jóllehet Oklahomán kívül a Bedlam ezúttal vélhetően nem fog tömegeket megmozgatni a de facto WC-párosítások árnyékában.


Jövő héten 21:00-kor lesz még az Army vs Navy, azzal a mérkőzéssel zárul az FBS 2014-es alapszakasza. Utána már csak a 38 bowl-mérkőzés és a nagydöntő következik, közben persze folynak a másod-, harmad- és negyedosztály rájátszásnak küzdelmei is. A két első osztályú elődöntő részvevőinek kilétét vasárnap 18:45-kor hozzák nyilvánosságra, az utolsó rangsor 20:45-kor jön az Access Bowlok párosításaival egyetemben.


Hozzászólások

több mint 9 éve
Alabama Niners San Francisco 49ers Alabama Crimson Tide 43 — Ország gyöngye aranya legszebb megye Baranya....kivéve Komló
Wild Card? Találó elnevezés...picit erőltetett áthallású, viszont valahol fedi a valóságot.
több mint 9 éve
Egon bá New England Patriots 13 — Saints GM
Köszönöm!

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!