NFL Beharangozók - 13. hét

Tovább zajlik a 13. játékhét a Hálaadás napi meccsek után.

NFL Beharangozók - 13. hét

Baltimore Ravens - San Diego Chargers
2014. november 30. 19:00, M&T Bank Staidum, Baltimore

Az AFC rájátszásának alakulása szempontjából kiemelt jelentőségű meccset játszanak ma Baltimore-ban. Mindkét csapat kétmeccses győzelmi szériából érkezik erre a derbire, így pszichés állapotot tekintve hasonló előjelekkel készülnek erre az ütközetre a csapatok.
A mérkőzés egyik kulcskérdése az, hogy a King Dunlap - Chad Rinehart - Chris Watt - Johnnie Troutman - DJ Fluker összeállítású koránt sem ligaelit támadófal mit kezd az igen jó erőkből álló baltimore-i front7-nel. Futásnál alapvetően nem valószínű, hogy CJ Mosley vagy Brandon Williams ellen konstans előrehaladással számolhatnak a Chargers-szurkolók, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy Ryan Mathews idei legjobb meccsét játszotta a szintén nem gyenge Rams védelem ellen a múlt héten. A kiélezettebb csata a passzjátéknál lehet, itt is leginkább Flukernek lesz dolga Elvis Dumervil ellen, Dumervil számára ráadásul nem ismeretlen ellenfél Philip Rivers, hiszen ex-Broncos játékosként évente kétszer játszott ellene. Ha a line of scrimmage-en megnyeri a csatát a Chargers onnantól nem lehet nagy gond, hiszen a Ravens secondaryje nem valószínű, hogy stabilan képes lefedezni a Keenan Allen - Malcom Floyd - Eddie Royal - Antonio Gates négyest.
A labda túloldalán a Gary Kubiak koordinálta támadósor legfőbb erénye a kiegyensúlyozottság. A Justin Forsett vezette futójáték liga szinten is igen jó, mind a yardokat mind a cipelésenkénti átlagot tekintve a 6. helyen áll. Egy ilyen szintű futójáték mellett pedig kisebb felelősség hárul Joe Flaccora, mint az előző szezonban, ez meg is látszik a hatékonyságán, Steve Smith, Torrey Smith és Owen Daniels irányába is pontosan dobál a Ravens QB. A Chargers védelmében akadnak sérültek: a futás ellen kifejezetten stabil újonc NT Ryan Carrethers könyöksérülés miatt biztos, hogy hiányzik, a csapat egyik nickel LB-je (és ST-ásza) Andrew Gachkar (térd) pályára lépése szintén nem valószínű, továbbá személyes okok miatt Tenny Palepoi játéka is kérdéses, ha ő sem lenne játékra alkalmas állapotban, akkor a Kendall Reyes - Sean Lissemore - Corey Liuget alkotta kezdővédőfal mögött csupán Ricardo Mathews és Damion Square maradna tartaléknak. A San Diego védelem futás ellen egy közepes egység, viszont keveset tesztelik őket, hiszen Riversék általában már a meccs elején előnybe kerülnek, így az ellenfél többet kényszerül passzolni. Passz ellen a szezon elején kifejezetten biztató volt a védelem, azután végigsöpört az egységén egy sérüléshullám, ez meglátszott utána a teljesítményen is, végül is azonban az egyetlen vezéráldozat az újonc CB Jason Verrett volt, egyébként a fentebb említett úri embereken kívül mára már mindenki egészséges, így kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebből a matchupból. Különleges meccs lesz ez Jarret Johnsonnak, hiszen ő 9 Baltimore-ban töltött idény után írt alá a Chargershez 2012-ben és azóta most először lép pályára az M&T Bank Stadiumban.
Összességében a matchupok talán a hazaiaknak kedveznek, de a Mike McCoy-érában a San Diego a nehezebb ellenfelek ellen hozza a legjobb formáját, plusz azt se felejtsük, hogy a Chargers hagyományosan jól szokott szerepelni az alapszakasz végén. A mérkőzés tétjéről pedig csak annyit, hogy jelenleg az AFC-ben a 4 db csoportelső mögött 5 csapat áll 7-4-es mérleggel és ez az öt csapat között van a Ravens és a Chargers is.

Papp Gábor (empty taxi)

Buffalo Bills – Cleveland Browns
2014. november 30. 19:00, Ralph Wilson Stadium, Orchard Park

Bills – Browns csata a playoffért! Ilyen mondatot sem írtunk le az elmúlt tíz évben, az biztos. Mindkét csapatnak nagyon fontos ez a mérkőzés, hiszen a Buffalonak és a Clevelandnek is brutális sorsolása van az utolsó négy héten, és jelenleg a Browns 7-4-es mérlege is csak a csoport utolsó helyére elég. Az előző héten Mike Smith megkönyörült a vendégeken, így győzelemmel távoztak a Georgia Dome-ból, a Bills pedig simán verte a Jetset a Ford Fielden.
A hazaiak továbbra is a védelmükben bízhatnak, hiszen passz és futás ellen is a top10-ben vannak, ráadásul a legtöbb sacket is ők szerezték a ligában, szám szerint 46-ot. Valószínűleg ez a szám nőni fog a meccs alatt, hiszen Alex Mack kidőlése óta Nick McDonald nem sok embert tud megtartani, Marcell Dareust pedig a liga legjobb belső falemberei sem tudták megállítani. Ha pedig folyamatosan nyomás alatt tartják Brian Hoyert, megint rossz döntéseket fog hozni, mint múlt héten, amikor három interceptiont is dobott. A Falcons ellen visszatért Josh Gordon, aki nagy segítség lehet most is Stephen Gilmore és Corey Grahammel szemben, de ha csak felé céloz Hoyer, hamar kiismerhető lesz, múlt héten 16-szor (!) passzolt az elit elkapó felé, amiből Gordon 8 elkapást és 120 yardot hozott. Visszatérhet még Jordan Cameron összekötő is sokadik agyrázkódásából, jelenleg kérdéses az állapota, ha nem tudja vállalni a játékot, ismét a Gary Barnidge – Jim Dray duóval kell megelégednie Hoyernek. Ben Tate elküldése pedig nem rázta meg nagyon a csapatot, az Isaiah Crowell – Terrance West újoncduó a gyenge futásblokkoló fal ellenére is kimagasló szinten játszik, igaz, a Buffalo front7 ellen nem kell csodákat várni.
A Kyle Orton vezette támadóegység még mindig akadozik, de a Jets ellen voltak szép megmozdulások, elég csak Robert Woods fantasztikus elkapására gondolni, aki több szerepet kap, mivel Watkinson általában ketten is vannak, a harmadik kísérleteknél pedig továbbra is Chris Hogan az elsőszámú célpont. A futóknál visszatért Fred Jackson, aki nem brillírozott, de most egészségesebben már több lehetősége lehet, hiszen a Browns a 29. legtöbb yardot engedte a földön, Anthony „Boobie” Dixonnal kiegészülve már nem is olyan rossz ez a matchup. A Browns védelme ha a futás ellen nem is, a passz ellen annál inkább hatékony, a kilencedik legkevesebb yardot engedték, emellett a 2. legtöbb interceptiont húzták le, tizenötöt. Abból hatot egymaga a söprögető Tashaun Gipson, ő viszont lesérült az Atlanta ellen (térdszalag húzódás), valószínűleg idén már nem játszhat. A linebacker sorból pedig a veterán, és futás ellen remek Karlos Dansby dőlt ki, így középen a Tank Carder – Craig Robertson kettős könnyű falat lehet Jacksonék számára. A széleken pedig Paul Kruger és Barkevious Mingo tehet nyomást Ortonra (inkább az előbbi), amit az utóbbi időben gyengélkedő Seantrel Hendersonnak és Cordy Glennek kell majd hatástalanítani.
Mindkét csapat rengeteg labdát szerez, 13 interception és 12 forced fumble a hazaiaknál, a Brownsnál ez az arány pedig 15-6. Védelmi csata várható, kivéve, ha Gordont nem tudják megállítani, de a jobb védelem és a hazai pálya miatt inkább a Bills az esélyese a mérkőzésnek, de mindenképpen egy végig kiélezett csatát fogunk látni.

Szabó Attila Zsolt (Dexxter Tailor)

Houston Texans - Tennessee Titans
2014. november 30. 19:00, NRG Stadium, Houston

Az AFC Déli csoportjában az Indianapolison kívül nagyjából mindenki elszállt már erre az évre, így a tavalyihoz hasonlóan idén is a konferencia leggyengébb divíziója ez a kvartett. Az itteni rangadók tehát a presztízsen túl nem sok téttel bírnak, de ettől még bővelkedhetnek az izgalmakban.
A Titans részéről például rendkívül érdekfeszítő azt nézni, hogy Zach Mettenberger miként fejlődik. Az újonc irányító múlt héten hatalmas hátrányban egész szép statisztikákat hozott a Philadelphia ellen, és egyre jobb döntéseket tud hozni. Nem könnyíti meg a dolgát az, hogy az elkapók nincsenek éppen csúcsformában, mind Kendall Wright, mind Nate Washington, mind Justin Hunter több hibát vét. Az egyedüli megbízható célpont Delanie Walker, de egyedül mégsem viheti a hátán a passzjátékot. Talán segít az elkapóknak, hogy a Texansnál hiányozni fog Kareem Jackson, így az egyik oldalon mindenképp csereszintű védővel kell csak megbirkózniuk a Titánoknak. Sokkal nehezebb dolguk lesz kordában tartani JJ Wattot és társait, ugyanis Taylor Lewan sérülése miatt nem fog tudni játszani, így Mettenberger vak oldalát a nevesincs Byron Stingily védi majd. A fal gyengébb összetétele tovább rontja a futójáték esélyeit is, de Ken Whisenhunt főedző és stábja láthatóan kevéssé törődik Bishop Sankey-ékkel, a fő cél Mettenberger tesztelése, így sok passzjátékra számíthatunk a vendégek részéről.
A Houston irányítóhelyzete talán még összetettebb, mint a Tennessee-é, hiszen előbb Ryan Fitzpatrick le lett ültetve Ryan Mallett mögé, majd Mallett megsérült, így most Fitzpatrick újra a kezdőcsapatban találja magát. A veterán quarterback tavaly a Titansnél próbálkozott mérsékelt sikerrel, így ismerik egymást a felek. Jelentősen megkönnyíti a dolgát, hogy a vendégek secondary-je igen levert állapotban van: Michael Griffin játéka kérdéses, de Blidi Wreh-Wilson sem teljesen egészséges, így DeAndre Hopkins és Andre Johnson könnyedén fickándozhat majd. Mégis valószínűbb, hogy a Titánok rendkívül gyenge futásvédelmét teszteli majd a Texans, hiszen felépült sérüléséből Arian Foster, ha pedig kicsit pihennie kell, ott van a remekül teljesítő újonc, Alfred Blue.
Ez történt a két csapat októberi meccsén is, amikor Foster megállíthatatlanul átgyalogolt a Tennessee-n, sima győzelmet hozva a Houston konyhájára. A papírforma most is ez, de miután mára a házigazdák esélyei is minimálisak a rájátszásra, a pszichikai helyzet azért jelentősen módosult, ráadásul a Titans támadóegységének új lendületet és motivációt adott Mettenberger beállítása, így mindenképp kétesélyes a meccs. Akit érdekel Mettenberger fejlődése, Arian Foster hihetetlen lendülete, JJ Watt vagy Jurrell Casey védőmunkája vagy valamiért rajong az AFC South-ért, az ne hagyja ki a meccset.

Rajnai Gergely (Rajna)

Indianapolis Colts - Washington Redskins
2014. november 30. 19:00, Lucas Oil Stadium, Indianapolis

Ez a párharc két évvel ezelőtt pikánsabban hatott volna, hiszen Robert Griffin és Andrew Luck párbajaként illusztrálva két feltörekvő középcsapat izgalmasnak összecsapását várhattuk. A 2012-es draft első két választottjának útja azonban homlokegyenest ellenkező irányba indult el, ennek megfelelően csapataik szurkolói sem ugyanolyan vidámak az idei eredményeket elnézve.
A Colts szépen menetel az újabb csoportgyőzelem irányába Andrew Luck vezetésével. Problémaként az merül fel, hogy nem igazán látszik az előrelépés a játékerőt tekintve: simán tudnak nyerni a gyengébb és középszerű együttesek ellen, ám a magabiztosság gyorsan elillan, ha igazi élcsapatok ellen kell bizonyítani. Az AFC trónja idén sem tűnik reálisan elérhetőnek, de a rájátszás szinte biztos. Annyiban azért előrelépett az Indianapolis, hogy a liga legjobban passzoló csapatai között tartják számon, köszönhetően Luck fejlődésének és a bátrabb játékhívásoknak. Ennek fő nyertese TY Hilton, aki idén szupersztárrá vált, és igen nehéz megfejteni, hogy ki is tudja őt levédekezni a Redskins védősorából, különösen tudva, hogy Ryan Clark, EJ Biggers és Bashaud Breeland sem száz százalékos állapotban várja a találkozót. Tovább nehezíti a Redskins helyzetét, hogy Jason Hatcher és Chris Baker sem teljesen egészséges a védőfalból, pedig fontos lenne, hogy nyomást helyezzenek Luckra. Ha ez valamiképp sikerül, akkor nyert ügye lehet a Washingtonnak, ugyanis a futójáték hetek óta akadozik a Coltsnál, bár Boom Herron áttörésében még bizakodhatnak a szurkolók. Mindenesetre meglepő lenne, ha az Indy nem szerezne rengeteg pontot (annak ellenére, hogy Dwayne Allen és Hugh Thornton személyében fontos hiányzói vannak az egységnek), a vendégek védelme ugyanis csak statisztikailag tűnik jónak, valójában bőven átlag alatti teljesítményt nyújtott eddig 2014-ben.
A Washington támadósora romokban hever, miután Robert Griffin idén sérülések, taktikaváltás és egyéni formaromlás miatt borzasztóan teljesít. Annyira borzasztóan, hogy a kispadra kényszerült, és ezen a meccsen már az évet még harmadik számú irányítóként indító Colt McCoy lesz a kezdő quarterback. McCoy idén két meccsen lépett pályára, mindkettőt hozták a Rézbőrűek, így logikusnak tűnik a beállítása, de tőle egyáltalán nem elvárható klasszis teljesítmény, különösen nem a házigazdák kiváló passzvédelmével szemben. Persze DeSean Jacksonban mindig benne van egy nagy játék, de a Colts éppen az ilyen meccsfordító játékok megakadályozásában különösen jó. A futójátéknak talán több babér teremhet, de Alfred Morris sokkal jobban teljesített Griffinnel, mint McCoy-jal, ami rossz előjel, de akár meg is fordulhat ezen az összecsapáson.
Egyértelműek az esélyek, különösen annak ismeretében, hogy az Indianapolis milyen magabiztosan abszolválja a gyengébb együttesek elleni találkozókat, Chuck Paganóék ritkán hibáznak. A vendégek drukkerei egyedül abban bízhat, hogy McCoy idén még nem bukott, ráadásul egyik győzelmét Dallasban aratta egy jóval erősebb csapat otthonában, van tehát mit folytatni.

Rajnai Gergely (Rajna)

New York Giants - Jacksonville Jaguars
2014. november 30. 19:00, MetLife Stadium, New Jersey, NY

A rájátszás szempontjából tét nélküli meccset játszik egymással a jobb szezonban reménykedő Giants és Jaguars. A New York-iak az előző heti vasárnap esti rangadón majdnem meg tudták verni a Cowboyst, de a 2. félidőben nem tudtak lépést tartani a Cowboys-szal, még a Jaguars újabb rendkívül sima, már-már megalázó vereséget szenvedett a Colts ellen. Talán a meccs legnagyobb érdekessége Odell Beckham jr. lesz, és az, hogy most is bemutat-e egy hasonló elkapást, mint a sokak által a valaha volt legjobbnak tartott Cowboys elleni egykezes, illetve hogy Blake Bortles vajon tud-e valami bíztatót nyújtani. Eddig nem tudja teljesíteni a 3. helyen választott QB a szurkolók, és az edzők elvárásait, igaz ebben Gus Bradley és csapata sem segíti, nem engedik kiteljesedni a játékát, alig van hosszú passza, és ha megereszt 1-1 kockázatosabb dobást, gyakran azt is védő szedi le. Jó hír lehet a vendégeknek, hogy Marcedes Lewis visszatért a Colts ellen, így mostmár értékelhető TE-nek is dobálhat Bortles, nem csak a főleg újoncokból álló wide receiver állománynak. Kérdés mennyi ideje lesz, mivel a Jason Pierre-Paul vezette Gians védőfal képes nyomást generálni, és ez már önmagában elég lehet a Jacksonville vérszegény támadójátékának megfojtásához. Amiben reménykedhet a Jaguars, az a futójáték, a Giants futás elleni védelme a legrosszabb a ligában, így Denard Robinsonnak újabb nagy meccse lehet, és hogyha neki lesz helye, akkor Bortles is több lehetőséget kaphat.
A labda másik oldalán a legnagoybb kérdés talán Eli Manning játéka lesz, és az, hogy le tud-e hozni egy meccset pick nélkül - mostanában nemigen büszkélkedhet ilyen teljesítménnyel. A már említett Odell Beckham lesz az elsőszámú célpontja, és a finoman szólva is lyukas Jaguars defensive back-sor ellen a fiatal elkapónak lesz is lehetősége nagy játékok bemutatására. Rashad Jennings visszatérésével a New York-i futójáték is beindulhat a futás ellen szintén gyenge Jaguars futás elleni védekezés ellen. Ami veszélyeztetheti a Giants-pontok gyártását az a Jaguars legerősebb egysége, mégpedig a kifejezetten jól teljesítő védőfal. A hazaiak támadófala komoly gondokkal küzd egész szezonban, most sem lesz könnyű dolguk, Eli-nak nem lesz sok ideje tartogatni a labdát, mert a védők oda fognak érni hozzá. Összességében azt várhatjuk a meccstől, hogy a Giants hazai közönség előtt mindent meg fog tenni a becsületéért, és papírforma szerint simán kell verniük ezt a Jacksonville-t, viszont a vendégek szintén tét nélkül játszhatnak, így talán Bortles is megmutathat kicsit többet magából. Véres harcra ne számítsunk, de akár még egy érdekes meccs is kisülhet ebből a párharcból, ha a Jaguars offense elfogadható teljesítményt fog nyújtani.

Balázs Sebestyén (Hulkeinstein)

Minnesota Vikings - Carolina Panthers
2014. november 30. 19:00, TCF Bank Stadium, Minneapolis, MN

Ne legyünk naivak, várhatóan akármi is szerepel az előzetesben, erre a párosításra nem sok semleges drukkert lehet majd várni eredménykövetni. Ettől üggetlenül van néhány tényező, ami érdekes mérkőzést feltételezhet ebben a leosztásban, nem csak az, hogy játékerőben elég közel áll a két csapat egymáshoz, és mérlegben is. A nagy különbség, hogy a Panthers még bízik benne, hogy egy nagy rohanással utoléri az NFC South elejét, és mivel a Falcons-Saints páros ma sem esélyes, most még van értelme számolgatni.
Kezdjük azzal, hogy baromi hideg lesz, 13 fahrenheit környékén, ami olyan -10 °C, semmiképp sem a carolinai alapértelmezett szintet jelenti. Azon is el lehet gondolkodni, hogy az albérletben a szabadban dolgozó vikingek mennyire vannak hozzászokva mellesleg.
Tavaly a Panthers 1-3-mal indította az évét, aztán jött a Vikings elleni 35-10 és megtáltosodtak. A terv most is ez. Volt egy bye hetük kigondolni, hogy miképp is lehetne megoldani, és elkerülni a 6-os vereség szériát.
A Vikings tervei nem lehetnek ennyire merészek, látva a Green Bay és a Detroit mérlegét, de Mike Zimmer építkezésében fontos lépcső minden meccs. A Packers ellen legutóbb csak hárommal kaptak ki, Bridgewater 2 TD-t is szerzett, és futott 32 yardot, mindkét adat karriercsúcs. Most könnyen lehet, hogy jobban meg lesz nyomorgatva, mert Matt Kalil a szurkolók fejéről leveri ugyan a sapkát, de a DE-kkel nehezen bír, Phil Loadholt pedig izomszakadás után van, így Mike Harris váltja a csapatban. A náthás Charles Johnsonnak talán lehet egy jó meccse tehát, mármint a párducnak. A vikingeknél is van egy, aki meglepetésre előlépett, de nehéz őket összekeverni, mert utóbbi WR. Newton tavaly 4 touchdownnal büntette a Minny-t, 2014-ben viszont a 7. legjobb passzvédelemmel állnak, szóval valószínűtlen még egy ilyen parádé. Avantot ugye kirakták, így várhatóan Philly Brown több szerepet kap, aki pontokat is szerzett legutóbb a Falcons ellen, csak úgy mint Kelvin Benjamin. Visszatér a csapatba 8 hét után Mike Tolbert, így már eredeti fullbackjével is számolhat Ron Rivera. Nem játszik viszont a térdével bajlódó Silatolu és a bokafájós Lotulelei, Benwikere ugyanakkor rajtra kész. A hazaiaknál Jerick McKinnonnank fáj a háta, nem valószínű, hogy be tud állni, így marad Asiata meg a friss igazolás, Ben Tate.
A Minnesota 2.5 pontos favoritként várja a meccset, ez mindent elmond az erőviszonyokról. Ők jobbak mint tavaly, a Panthers meg sokkal gyengébb, de egy meccsen ki tudja melyik arcukat veszik elő. Teddy Bridgewaternek minden sikerélmény jól jön rookieként, és jelenleg több fegyvere is van mint Newtonnak, miközben az OL hasonlóan megbízhatatlan mindkét oldalon. Akárhogy számolgatunk, csak az tűnik biztosnak, hogy kiütés itt aligha lesz.

Herczeg Ádám (Höri)

Pittsburgh Steelers - New Orleans Saints (C8: 20:00, csúsztatva)
2014. november 30. 19:00, Heinz Field, Pittsburgh, PA

Továbbra sem tudok betelni az idei Saints meccsekkel. Én minden héten elhiszem róluk, hogy esélyesek és tök jól fognak játszani, és valamelyik általában be is szokott jönni. De aztán jön Drew kapitány és olyan furcsa döntéseket hoz, amik inkább rosszul sülnek el, mint jól. Képzeljétek el milyen vicces lenne, ha Mike Smith beszélne a fülére közben. Aztán ugye ott van Sean Payton is a fura hívásaival. Tömi a gólvonalnál labdákkal Mark Ingramet, pedig Michael Turner óta tudnia kéne, hogy ez negyedik downra butaság, hát még az első negyedben, főleg ha rendelkezésedre áll minden idők egyik legveszélyesebb tight endje. Lehet valami személyes oka van, nem tudom, de elképesztően szokatlan ezt látni ettől a két zsenitől. Mert amúgy azok, hiába nem jön ki ez 2014-ben.
A Jets és a Titans is tudta mozgatni a láncot a Pittsburgh ellen, szóval ez pont jónak nézhetne ki Breeséknek a visszapattanásra. De csak nézhetne, mert azóta már ismét bevethető lesz Ryan Shazier, Troy Polamalu és Ike Taylor is. Szóval annyira nem néz ki jól ez a Saintsnek, ráadásul a hideg pittsburghi levegő sem kedvez ennek a támadósornak. Brees kevésbé effektív a dómon kívül, noha idén azon belül sem az ugye. Elég nagy esély van rá, hogy a futást szinte teljesen megeszik James Harrisonék, kényszerítve ezzel a Szenteket a passzjátékra, és ugyan nem az igazi ez a Steelers másodvonal, de könnyen lehet ez a W kulcsa.
Nem elég, hogy szenvedés megy a támadóknál, ugyanez a tendencia a másik oldalon is. Rob Ryan tavalyi top 10-es egysége csak halvány emlék, nincs drive, amiben ne kapnának be valami hatalmas játékot. Olyan érzésem van sokszor nézve a játékukat, mintha fejben nem lennének ott a pályán, mintha nem tudná feltüzelni őket kellőképpen. Példának okáért idejekorán el kellett a Baltimore ellen durrantani egy időkérést, mert csak tíz védő jutott a pályára, és szomorú módon ez őket semennyire sem zavarta. Na de akkor picit a Steelers támadóiról is: Le'Veon Bell valószínűleg egész héten nyaldosta a könyökét, miután látta mit csinált JUSTIN FORSETT ezzel a védelemmel. A Saints az utóbbi 3 meccsén 504 futott yardot engedett, Bellt simán 200 köré várom ezek után. Roethlisberger is tündökölhet ismét, mivel New Orleansban annyira megy a passzok levédekezése, mint egyszeri kormánypárti alelnöknek fémkupak metaforák nélkül elmondani egy mondatot. Big Ben parádés szériát tudhat egyébként magáénak, amióta kiderült, hogy Martavis Bryant is van olyan veszélyes, mint Antonio Brown. A zsebbel sem lesz elvileg gondja, mivel a Saints kombináltan kétszer sackelte a Dalton-Flacco duót.
Mindkét csapat ádáz harcot folytat amúgy a rájátszásért. Mind az NFC South, mind az AFC North nagyon kiegyenlített, csak amíg délen ez a vereségek miatt van, addig északon pont az ellentettje jellemző. Nyilván a New Orleans durva lépéselőnybe kerülne az Atlantával szemben, de vereség esetén sem lenne veszve minden, elvégre a Falcons is arra játszik. A Pittsburgh-nek viszont nem fér bele ez, mert abból a divízióból mindenkinek rájátszásba kéne mennie. Cserébe azonban képesek kikapni bárkitől (lásd Jets vagy Bucs) és ha úgy nézzük, akkor a Saints beleillik a sormintába. Tanulságos meccs lesz, ne hagyjátok ki.

Parrag Zsombor (Shawnka)

St. Louis Rams – Oakland Raiders
2014. november 30. 19:00, Edward Jones Dome, St. Louis

Két csoport utolsó összecsapásának lehetnek szemtanúi azok, akik ezt a találkozót választják a korai mérkőzések közül. A Raiders több mint egy naptári év után tudott újra meccset nyerni és pont a Chiefs ellen sikerült. A Rams újabb vereséget szenvedett, ezúttal a Chargers otthonában, pedig nagyon közel voltak a győzelemhez.
368 nap után győzelem, de két meccset egymás után 2012 októberében nyert utoljára az Oakland. Most erre készülnek, de könnyű dolguk nem lesz. A Chiefs ellen a liga utolsó futójáték új lendületet kapott Latavius Murray négy futásból elért 112 yardjával, amiből az egyik egy 90 yardos TD futás volt. Sajnos a másodéves játékos agyrázkódást szenvedett azon a találkozón és a Rams ellen nem léphet pályára. A támadófal erőssége amúgy is az irányító megvédése. Meglepő statisztika lehet, hogy a Raiders engedte a második legkevesebb sacket ebben a szezonban, 13-mal. Ebbe közre játszik Derrek Carr is, aki jól érzi mikor és merre kell kimozognia a nyomás elől. Ezúttal is nagy feladat vár a Raiders O-Line-ra a Rams védekező fala pár meccse újra régi önmagát idézi és gyűjtik a sackeket. Ráadásul van esély, hogy az első héten bokasérülést szenvedett és a sérült listáról pénteken aktivált, Chris Long pályára lépjen. Vele kiegészülve még erősebb lesz az amúgy sem gyenge védekező fal. A már említett Carr elfogadható teljesítményét a nem túl acélos elkapósorral sikerült eddig elérnie. James Jones a legtapasztaltabb, aki a győztes TD kapta el a Chiefs ellen, minden bizonnyal Janoris Jenkins őrzése alatt fog állni (amikor nem zónázik a Rams védelem), aki a Chargers ellen 99 yardos INT visszahordás TD-t szerzett.
A Raiders védelmének lehetnek gondjai főleg a secondary-ben. Hivatalosan is sérült listára tették a veterán cornerbacket, Carlos Rogerst és T.J. Carrie is sérüléssel bajlódik. Kenny Britt 17,7-es yard/elkapás átlaga bizonyítja, hogy a hosszabb passzoknál számítanak rá jobban, míg Stedman Bailey tűnik a legbiztosabb célpontnak Shaun Hill számára. A futójáték mutat néha életjeleket a Tre Mason – Benny Cunningham páros jóvoltából és tudva, hogy a Raiders 126 yardot enged az ellenfél futóinak átlagban még egy jó meccs is kinézhet a Kosok futóinak. Persze ehhez a támadófal jó teljesítménye is kell és nem pedig a szabálytalanságok gyűjtése. Greg Robinson szép feladat elé néz Justn Tuck megállításával és hiába a korábbi Giants játékos rosszabb szezonja tapasztalata elég lehet az újonc bal oldali tackle ellen.
Kár lenne bárkit is áltatni, hogy ez lesz a hétvége legjobb mérkőzése. Azonban egy szoros találkozó is kinézhet belőle.

Kiss Ferenc (Fucu)

Tampa Bay Buccaneers - Cincinnati Bengals
2014. november 30. 19:00 Raymond James Stadium, Tampa, Florida

Újabb fejezetéhez érkezik az AFC észak flúgos futama, főszerepben a Cincinnativel, akiknek ma egy kötelező feladattal kéne elboldogulni és akkor garantáltan megtartják a csoportjuk 1. helyét. Az NFC South ellen jól megy a csoportnak, 10-1-1 a mérleg, igaz a döntetlent Marvin Lewisék szedték össze, az egyetlen győzelmet pedig a Tampa Bay, mégpedig a Pittsburgh ellen. Nagyon azért nem kellene izgulni, múlt héten egy másik papírforma győzelmet begyűjtöttek már AJ Green vezetésével, aki 121 yardot kapott el a Texans ellen. Fölényes győzelemre persze nem kell számítani, de a meccs toronymagas esélyese a Bengals.
Érdekes a Buccaneers helyzete, hiszen 2 meccsre vannak a csoportelsőtől és 1 meccsre az 1/1-től, szóval mindkét irányba nézelődniük kell. Legutóbb a Bears-szel találkoztak és 10 pontos félidei előnyt adtak le Lovie Smith előző csapatának. Josh McCown még sose állt bele 48 passzba egy meccsen, öreg fejjel ide is eljutott. A 3 labdaeladása után megint nem dicsérték meg, de a bizalom töretlen felé, aminek lehet örülnek Cincinnatiben is. Váratlan adat, hogy 1989 óta nem tudták legyőzni a martalócokat. Most a lábujj-sérülést kiheverő Green és a feljavuló társak vezetésével minden adott egy emlékezetes offenzív teljesítményhez. Mohamed Sanu 719 yardnál jár, és könnyen lehet ebből még négy számjegyű, Jeremy Hill pedig 5.5 yardos átlaggal halad az elmúlt 4 hétben, és Giovani Bernard visszatérése után is komoly feladatok elé néz. Nem lesz mindegy, hogy miként reagál a csapat a nagyszerű RT, Andre Smith IR-re helyezésére, a liga 7. legeredményesebb futójátéka nagyobb ütést nehezen szedhetett volna be.
A Tampa esetében nem lehet olyan játékelemet találni, ahol ne alsó vagy közepes szintű mutatóik lennének, ami egy playoff-gárda ellen nem jó előjel. Két régi ismerős ugyanakkor biztosan nagyon készül mára. Anthony Collins és Michael Johnson is a csíkosaktól került át melegebb éghajlatra. Volt is visszaesés kettejük posztján Ohióban, miközben a Bucs színeiben maguk se tudják hozni korábbi formájukat.
Biztosan hiányzik a meccsről Vontaze Burfict és Margus Hunt, szóval a futás elleni védekezésre érdemes lesz figyelni, bár Doug Martin messze nem olyan veszélyes idén, mint újonc évében. Eközben a hazainál 7 játékosról se tudják még, hogy bevethető lesz-e, köztük olyan alapemberek, mint David, Dietrich-Smith, McDonald,Major Wright és mind3 tight end!
A Bengals ezeket a meccseket jó százalékban be szokta húzni a Dalton-éra idején, látszólag nagyobb felhajtás nélkül készülnek, ami nekik mindig jó. Nyomás persze van a csapaton három 7-4-es riválissal a hátuk mögött, de a Buccaneers ellen náluk rosszabb formában lévő csapatok is tudtak már nyerni. Aztán ki tudja, lehet épp most táltosodik meg a sok klasszisnak hitt floridai futballista.

Herczeg Ádám (Höri)

Atlanta Falcons - Arizona Cardinals
2014. november 30. 22:05, Georgia Dome, Atlanta, GA

Igazi rangadóval folytatódik majd a játéknap délutáni része, hiszen két csoportelső találkozik egymással, mondhatni két playoff-kaliberű csapat. A 2013-as Kansasre egyáltalán nem hasonlító Arizona valószínűleg a legkeményebb dolog lesz, amivel a Detroit óta találkoztak Matt Ryanék, bár a Detroit meccs előtt is ezt írtam, és az végül nem lett annyira szánalmas. Csak a szokásos. Ryan egyébként a héten leginkább a zsebből menekülést gyakorolta az atlantai edzőközpontban, készülve arra az irtózatos nyomásra, amit a valóságban kevésbé veszélyes, ám annál barátságosabb madarak hoznak majd a Georgia Dome-ba. A Cards védelme Calais Campbell visszatérése óta 17 sacket hozott össze, három meccs alatt ez nem annyira csapnivaló szám. Az atlantai ügyet az sem segíti elő, hogy a két sztárelkapót két sztárcorner fogja cibálni egész délután, Devin Hesternek meg többször az arca nagyobb, mint az elkapásra vonatkozó attribútuma Maddenben, így nem lenne feltétlen baj, ha Jackson és a haverok valami olyasmit művelnének a földön, amit a Browns ellen elkezdtek múlt héten. Persze az öreg Steven teljesen használhatatlan már karrierje/élete ezen szakaszában produktív futballra, de ezt az atlantai edzői stáb helyett csak mindenki más látja.
Az előző, Seattle elleni mérkőzésen nem volt bevethető Larry Fitzgerald, akinek hiányát leginkább csak azért érezte meg az isteni Drew Stanton, mert így csak Michael Floydnak és John Brownnak tudott passzolni. Ha tudott volna. Fitz elképzelhető, hogy nem lesz elérhető ma sem, de annyi baj legyen, ez ellen az atlantai védelem ellen még Dexxter szerkesztőkollégám is 100 yardos 2 TD-s elkapó lenne, pedig. Atlanta irányából továbbra sincsen nyomás az irányítókon, a teljesen okés fal mögött pedig Stantonnak bőven lehet ideje játszani. Stantonnál mondjuk jellemző, hogy hajlamos túlbízni magát, aminek következtében elkezdi erőltetni a passzokat, ahogy azt láttuk a Detroit ellen is. Ezt enyhíteni van a csapatban Andre Ellington, akivel szemben egy olyan Falcons lesz, akik éppen most engedtek 162 yardot földön a Brownsnak. Ne aggódjatok, az sem Worrilowon múlt!
Egyébként mindkét csapatnak elképesztően fontos lenne a győzelem. Az Arizona ugyan 2 meccses előnyben van a Seattle előtt, de arrafelé most kezdtek el játszani igaziból és még egyszer (legalább) össze fognak futni. Atlantában most tényleg két oldala van az érmének, hiszen még 4-7-tel is vezetik a csoportot holtversenyben a new orleansi fiúkkal, így amíg kézen fogva menetelnek minden idők legszánalmasabb rájátszást érő mérlegéért, addig minden meccs akár egy előrehozott playoffnak is tekinthető, hiszen egy győzelem is érhet már ebben a csoportban behozhatatlan előnyt. Az említett másik oldal viszont Mike Smith, mivel januárban is érdekelt csapat elméjét nem szokás eltávolítani, de közel vállalhatatlan, ami ilyen téren a Falconsnál zajlik. Nem is közel, teljesen.

Parrag Zsombor (Shawnka)

Green Bay Packers – New England Patriots (Sport 2: ÉLŐ)
2014. november 30. 22:25, Lambeau Field, Green Bay

A forduló rangadóját rendezik a Lambeau-n, ahol két MVP-cím várományos irányító csatáját láthatjuk majd.
Először találkozik a két elit irányító kezdőként, hiszen a két csapat legutóbbi meccsét Rodgersnek agyrázkódás miatt ki kellett hagynia és helyette Matt Flynn vezényelte a sajtfejűeket. A fókusz a meccsen a védelmeken lesz, hiszen mindenki sok pontot vár a meccstől, így kérdés mennyire tudják majd feltartóztatni egymás irányítóját a védelmek. A Packersnél legfőképp a Clay Matthews- Julius Peppers féle pass rushban bízhatnak majd, meg abban, hogy ligaelit TE elleni védelmük, amely eddig csak 2 TD-t engedett egész szezonban, sikeresen lefogja majd a Rob Gronkowski-Tim Wright párost.
A hazafiak a Darrelle Revis-Devin McCourty-Pat Chung-Brandon Browner felállású secondarybe vetik majd bizalmukat az eddig összesen 19 TD-t és 1903 yardot elkapó Jordy Nelson-Randall Cobb WR-duó ellen. Pass rush tekintetében kérdés, hogy visszatér-e a meccsen az eddig csípősérüléssel bajlódó Chandler Jones, hiszen az ő játéka nagyot lendíthetne a New England passzsiettetésén. Emellett még az újonc Dominique Easley, a futó Shane Vereen, és a támadófalból Dan Connolly játéka kérdéses, a másik oldalról Nick Perry említhető meg ilyen státusszal.
Amikor két ilyen nagy irányító csatájára van kilátás, hajlamosak lehetünk megfeledkezni a futójátékról, pedig akár döntő faktor is lehet a meccsen. Mivel mindkét csapat az ellenfél passzjátékára készül jobban, így nagyobb tér nyílhat majd a földön való haladásnak. Futók tekintetében a Packers áll jobban, hiszen Eddie Lacy nem egyszer nyerte már meg a meccset a Packersnek, mikor Rodgers rosszabb napot fogott, vagy a kelleténél jobban figyeltek rá, lásd a múlt heti Vikings meccs. A hazafiaknál a Blount-Vereen-Gray trió kaphat majd labdacipeléseket és őket sem szabad leírni, elég csak Gray 201 yardjára gondolni a Colts ellen. A futás elleni védelmek tekintetében a Patriots felé billen a mérleg, hiszen a Green Bay futásvédelme a liga alsó harmadába tartozik.
Összességében egy támadóorientált, sokpontos mérkőzés várható, ahol két korszakos irányító mérkőzik meg egymással és amely kimenetele nagy hatással lehet a playoffbeli kiemelésekre.

Demján Adalbert (Wester)

Kansas City Chiefs - Denver Broncos
2014. december 1. 2:30, Arrowhead Stadium, Kansas City

Az AFC Nyugati csoportjának elsőségét döntően befolyásoló összecsapás következik a heti Sunday Night Football keretében. Ha ma nyer idegenben a Denver, akkor minden valószínűség szerint nyeri a csoportot és jó eséllyel nem kell a Wild Card-körben sem pályára lépnie.
A Chiefs számára a Broncos ellen aránylag egyszerű a recept: tömni kell a labdával Jamaal Charlest, ha az ő futásaival stabilan képesek haladni és pontokat szerezni, akkor kevesebbet lesz a pályán Peyton Manning, ráadásul kényszerben lesz, hogy pontokat tegyen a táblára. A dologban az lesz a nehéz, hogy Jack Del Rio futás elleni védelme mind az engedett yardok számában mind a cipelésenkénti átlagban a 2. legjobb a ligában. Jogos gondolat lenne, hogy akkor passzoljon a Chiefs, hisz Alex Smith 92.7-es ratinggel játszik idén. Igen ám, csak a helyzet az, hogy a szezonban eddig a KC-nek volt a legkevesebb passzkísérlete az összes NFL-csapat közül (mindezt úgy, hogy Andy Reid hívja a playeket!!!), ez részben a megszokottnál gyengébb támadófalnak, részben a kevés értékelhető célpontnak (Dwayne Bowe, Donnie Avery, Travis Kelce) köszönhető. A denveri pass rush az utóbbi hetekben kicsit halványult, de azért még mindig komolyan kell venni, ennek ellenére a secondary viszont továbbra is stabilan állja a sarat, bár ma hiányozni fog Kayvon Webster (váll), mellette Aqib Talib (combhajlító) és Quinton Carter (boka) játéka is kérdéses. Legrosszabb esetben a Chris Harris - Bradley Roby - Tony Carter hármassal áll ki a Broncos, még ezt is elég sok csapat megirigyelné.
A labda túloldalán is vannak sérültek, Montee Ball (ágyék) és Ronnie Hillman (lábfej) hiányában megint csak a lehetőséggel eddig kitűnően élő C.J. Anderson lesz a kezdőfutó és a Chiefs védelme inkább futással verhető. A passzjáték kapcsán mindkét oldalt van egy-egy fontos játékos, aki kérdéses besorolást kapott: a Broncosnál a TE Julius Thomas (boka), a Chiefsnél pedig a nickelback Chris Owens (térd). A meccs alakulását talán leginkább befolyásoló tényező az lesz, hogy a Broncos támadófala mennyire lesz képes feltartani a Justin Houston vezette ligaelit Kansas City pass rusht. Az is érdekes kérdés, hogy az őrült blitzeiről híres védőkoordinátor Bob Sutton mennyire lesz bátor a játékot elképesztően jól olvasó Peyton Manning ellen. Meg kell emlékeznünk Eric Berryről is, akit non-football illness listre tett a Chiefs, valószínűsíthetően limfómás. Az egész liga egyik legkiválóbb safetyjéről van szó, nem mellesleg a hazaiak legjobb védője tight end ellen. Ha Julius Thomas ma nem játszik, akkor talán kevésbé fog meglátszani a "The Fifth Dimension" becenévre hallgató védő, de Jacob Tamme személyében megfelelő tartalék áll a Denver rendelkezésére. Ha Manningnek lesz ideje passzolni, akkor bajban lehetnek a főnökök, hiszen nem rossz CB-állománnyal rendelkeznek, de a Demaryius Thomas - Emmanuel Sanders - Wes Welker triót konstansan lefedezni majdhogynem lehetetlen.
Két nagyon jó csapat találkozik, akik régi riválisok, az összmérleg 56-53 a Chiefs javára, viszont a Broncos nyerte a legutóbbi 5 összecsapásukat. A Denvernek talán kevesebb gyenge pontja van, viszont az Arrowhead a liga egyik leghangosabb stadionja, amiben még Peyton Manning is bajban lehet, ráadásul Berry kiesése okozhat a Chiefsnél egy olyan felfokozott pszichés állapotot az Arrowhead közönségével kombinálva, ami bőven elég lehet egy hazai győzelemre is.

Papp Gábor (empty taxi)


Hozzászólások

több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 50 — The Mathematician
hogy hogy ilyen kevés 10 órási meccs van?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Ettemlevest Chicago Bears 1 — Bears fan
Csütörtökön kettővel több meccs volt, mint szokott.

touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 9 éve
agent T Washington Commanders 28 — 'Skins (& Sens) fan
Robert az a Griffin, nem Ryan.

Braves on the warpath!!!

Leszarom, hogy elment Daniella Heatley, akkor is hajrá Ottawa Senators 😊
több mint 9 éve
pbalazs Washington Commanders 2 — HTTR - GGMU
A Colts - Redskins párosításnál nem Ryan, hanem Robert Griffin az irányító. Ryan a Saints-ben van, ha jól tudom. Remélem, hogy azért nyer a csapat így is, de jövő hétre várnám vissza RG3-t és a jó teljesítményt tőle. Bízom benne, hogy ő marad a Washington irányítója nagyon sokáig, és persze sikeresen 😊
HTTR

Viselkedj felnőtt módjára, és gyere TV-t nézni a várba!
több mint 9 éve
bp90 Washington Commanders 3
amúgy szerintetek mi lesz RG3 sorsa? és most nem is arra gondolok, hogy visszanyeri-e a rookie szezonban nyújtott formáját, hanem inkább arra, hogy van-e jövője Washington-ban? és ha mondjuk Gruden úgy dönt, hogy nem kell neki Griffin, akkor mi lehet az 1. kör lehetséges célpontja?
több mint 9 éve
SPY7 Chicago Bears 1
"""Összességében azt várhatjuk a meccstől, hogy a Giants hazai közönség előtt mindent meg fog tenni a becsületéért, és papírforma szerint simán kell verniük ezt a Jacksonville-t, viszont a vendégek szintén tét nélkül játszhatnak, így talán Bortles is megmutathat kicsit többet magából""" ??? Tudtommal a Giants lesz a vendég. Ez a meccs Jacksonville-ben lesz, ellenkező esetben mindenhol máshol tévednek.

'Bear down, Chicago Bears, make every play clear the way to victory'