NFL Díjazottak 2012

Írta: Fucu — 2013. február 3., 09:18

Idén második alkalommal osztották ki egy rendezvény keretein belül az NFL legrangosabb díjait.

Az MVP a tavaly súlyos térdsérülés után visszatérő és Eric Dickerson futott yard rekordjáról csupán 9 yarddal lemaradó Adrian Peterson lett. A Minnesota Vikings futója 2097 yardot ért el 6 yard/futás átlaggal és 12 TD-t is szerzett. Az 50 szavazó közül 30,5 Peterson és Manninggondolta, úgy hogy Peterson legyen az MVP. A második helyezett Peyton Manning 19,5 szavazatot kapott. LaDainian Tomlinson 2006-os győzelme óta Peterson az első futó, aki ezt az elismerést megkapta.
Nem csak a legértékesebb játékosnak járó díjat érdemelte ki a szavazók szerint, hanem az Év Támadója címet is. 2010-ben Tom Brady volt az utolsó, aki ezt a két díjat egyszerre kapta meg.

Az Év Védője címet a Houston Texans védekező falembere J.J. Watt kapta meg. Az elmúlt szezon legtöbb sackjét jegyző (20,5) DE-t elsöprő többséggel szavazták meg ugyanis az 50 szavazóból 49 a másodéves játékost jelölte meg az Év Védőjeként és csupán egy ember volt aki Von Miller-re szavazott.

Az Év Edzője az Indianapolis Colts-ot 12 mérkőzésen dirigáló Bruce Arians lett. Chuck Pagano betegsége miatt vette át az irányítást a támadó koordinátor és vezérletével 9-3-as mérleget ért el a Colts, akik így bejutottak a rájátszásba. Arians az első ideiglenes főedző, aki ezt a díjat megkapta. Az 50 szavazat közül 36,5-öt kapott meg, rajta kívül Chuck Pagano (5,5), a Seattle főedzője Pete Carroll (5) és a Minnesotát irányító Leslie Frazier (3) kapott szavazatot. Bruce Arians most már az Arizona Cardinals főedzője.

Két jelölt volt az Év Visszatérője címre. Adrian Peterson begyűjtötte a két legfontosabb díjat, de Peyton Manning sem maradt elismerés nélkül. A tavalyi szezont nyaksérülés miatt teljesen kihagyó, majd a Denver Broncoshoz szerződő négyszeres alapszakasz MVP az AFC konferencia legjobb mérlegét érte el csapatával. Az 50 szavazatból 31,5-öt kapott Manning, míg Peterson 17,5-öt, de a Kansas City Chiefs futója Jamaal Charles is kapott egy szavazatot.

RGIIIHárom újonc irányító versengett az Év Újonc Támadója díjért, amit Robert Griffin III kapott meg. A Washington Redskins QB-ja új lendületet adott csapatának és 13 év után először sikerült megnyerniük az NFC Keleti csoportot. Griffin újonc NFL rekordot jelentő 102,4-es passzolási mutatóval zárta a szezont, 3200 passzolt és 815 futott yardja mellé. Nem mellesleg 20 passzolt és 7 futott TD is fűződik a nevéhez. A lehetséges 50 szavazatból 20-at kapott Griffin. A Colts irányítója, Andrew Luck 11-et, még a Seahawks QB-ja Russell Wilson 10 voksot kapott.

Az Év Újonc Védője címet a Carolina Patners linebackere Luke Kuechly kapta. A szezont 164 szereléssel Kuechlybefejező játékos az idény elején még szélső linebacker volt, de öt mérkőzés után középre került. Ennek is köszönhető, hogy a Panthers az szezon első meccse után még a 24-ik védelemmel rendelkezett, majd Kueckly középre helyezése után 10-ként fejezték be a szezont. Julius Peppers 2002-es „győzelme” után Ő az első Panthers játékos, aki kiérdemelte ezt a díjat. Az 50 szavazatból 28-at kapott Kuechkly, míg a Seahawks középső linebackere Bobby Wagner 11-et. A Packers cornerbackje Casey Hayward hat szavazatot, a Rams cornere Janoris Jenkins hármat és még a Buccaneers LB-e Lavonte Davis is szerzett két voksot.

Nem ezekhez az elismerésekhez kötődik, de mindenképpen meg kell említeni a Walter Payton Év Embere díjat, amit az a játékos kap, aki nem csak a pályán, hanem a közösségi tevékenységből is szervesen kiveszi a részét. Ebben a szezonban is három jelölt volt a díjra. A Cleveland Browns támadófal embere Joe Thomas, az Arizona Cardinals elkapója Larry Fitzgerald és a Dallas Cowboys tight endje Jason Witten. Az idén a Cowboys TE-je érdemelte ki ezt az elismerést, amit egy bizottság ítél oda. Ez a bizottság az NFL Comissioner (jelenleg Roger Goodell), Walter Payton özvegye Connie Payton, az előző évi győztes (idén Matt Birk) és pár korábbi játékosból áll.


Hozzászólások

több mint 11 éve
Egy kivételével mindennel egyetértek. Talán Calvin Johnson megkaphatta volna az év támadója díjat...