NFL Draft 2011 - Hiányposztok: AFC East

Az AFC keleti csoport négy csapatának a hiányposztjai, melyek orvoslása a játékosok és tulajdonosok közötti vita miatt szünetelő szabadügynök piac helyett elsődlegesen a drafton keresztül oldható meg.

BUFFALO BILLS

 

Elsődleges hiányposztok

 

A védőfal

 

Alex Carrington (DE) és Torell Troup (NT) újoncként semmit sem tudott hozzátenni az egység játékához, ami nem feltétlenül ad bizakodásra okot. Dwan Edwards (DE) bár a parádézó Kyle Williams (NT) mellett a fal legmegbízhatóbb tagja volt sérülésektől sújtott múltja miatt valószínűleg nem terhelhető korlátok nélkül. Futás ellen kiemelkedő játékosra van szükség, aki mellett szabadabban játszatna Williams: akár endként a háromtagú falban, akár a négytagú fal belsejében, mert ameddig a linebacker sort nem sikerül átalakítani a 34-es védelem állította kihívásoknak megfelelően, egy hibrid 43/34 sémát fognak alkalmazni. 

 

A hibrid defensive end/külső linebacker

 

Nem arról van szó, hogy teljesen kilátástalan ezen a poszton a csapat. Leigazolták Shawne Merrimant, aki ha képes lenne sérülése előtti formáját nyújtani, akkor évekig felesleges lenne problémáról beszélni a poszton, de ennek az esélye minimális. Arthur Moats biztató újoncéven van túl, és használható játékosnak tűnik, de az biztos, hogy megérdemli a lehetőséget jövőre is. Chris Kelsay-től mindenki tudja, mire számíthat: átlagos második számú passz siettető. Aaron Maybinnél csak idő kérdése, hogy Vernon Gholstonhoz hasonlóan megkapja elbocsátó szép üzenetét. Az erősítésre tehát szükség van, hogy legyen egy premier, elit játékosa a csapatnak a poszton, aki állandó nyomás alatt tudja tartani az ellenfél irányítóját.

 

Az irányító

 

Ryan Fitzpatrick teljesítménye feltétlenül elismerést érdemel, tekintve, hogy a Harvard amerikaifutball csapatából lett belőle kezdő NFL irányító, de korlátozott képességeivel kizárt, hogy komolyabb sikerekre tudja vezetni a Billst. Három tavalyi győzelmük során csak 14, 13 illetve 17 pontot szereztek. Ez mit jelent? Stabil védelem, és futójáték mellett képes lehet manager feladatokat betölteni. Ez arra elégséges, hogy viszonylag békés legyen az átmenet, és az új irányítót ne kelljen azonnal csatasorba állítani, hogy tanulhasson tartalékként legalább egy évet.

 

További kérdőjelek

 

A támadófal szélén a vakoldalon Demetrius Bell már-már kezd átlagos kezdőnek tűnni, és ha erre alapozva folytatja fejlődését, csak a jobb oldalra kell új játékost keresni… Donte Whitnernek lejárt a szerződése, amivel komoly üresedés keletkezett SS poszton… Lee Evans két legrosszabb évén van túl. Mint elsődlegesen a gyorsaságára építő mélységi célpont, amint megkopik 30 év felett a sebessége, könnyen haszontalanná válhat, amivel hamar elsőszámú elkapó nélkül maradhatnak… Paul Posluszny mellett nincs még egy mozgékonyabb belső linebacker, akit a hibrid felállásoknál rendszeresen lehetne használni, viszont a célként kitűzött 34-es védelemnek a lelke a minőségi, sokoldalú linebacker-sor... Tight end poszton sem rendelkeznek komolyabb játékossal, aki egyidejűleg lehetne meghatározó játékos a passzjátékban, és a blokkolásban is.

 

Draft pickek

 

1/3, 2/2, 3/4, 4/3, 4/25, 5/2, 6/4, 7/3, 7/44*

 

MIAMI DOLPHINS

 

Elsődleges hiányposztok

 

A támadófal

 

Richie Incognito jövőbeli posztjától függően legalább egy kezdő center vagy guard szükséges lesz, hogy sikerüljön stabilizálni a fal közepét. Bátran lehet akár kettővel is számolni, ami azt jelentené, hogy Joe Berger biztosan csak hasznos beugró lenne sérülés esetén. Emellett nem ártana OT posztra is legalább egy átlagos cserét szerezni, mert Jake Long vagy Vernon Carey sérülése után csak az összeomlás jön.

 

A futójáték

 

Ricky Williams és Ronnie Brown szerződése is lejárt, és előbbi kora, utóbbi sérülékenysége miatt nem szerepel a csapat hosszútávú terveiben. Egy futójátékra építő csapatnál a támadófal mellett közel hasonló fontossággal bír a futók személye is. A három-négy yardos folyamatos előrejutást biztosító futások mellett ugyanis szükség van olyan nagy játékokra, amivel pótolni tudják a passzjáték esetleges hiányosságait. Ez máris két új játékost jelent.

 

Az irányító

 

Bill Parcells már a 2010-es idény előtt levette a kezét Chad Henneről, mert nem mutatott elégséges fejlődést, amit az alapszakasz során bizonyított is az irányító. Csak három meccsen nem dobott interceptiont (mindhármat meg is nyerték), ami önmagában még nem végzetes hiba, de ezt 15 dobott touchdownnal nem lehet kiegyensúlyozni. Egy sokat futó csapat hatványozottan rá van kényszerítve a hiba nélküli játékra az irányítójától. Erre Henne döntéshozó képessége jelenleg alkalmatlannak tűnik. Hiába a 60 százalékos pontosság, és a 6.9 yardos passzátlag.

 

További kérdőjelek

 

A passzjáték és vele együtt a támadójáték megerősítésének következő lépcsőfoka lehet egy minőségi tight end beszerzése, aki rendszeresen képes lehet elkapásokra… Brian Hartline vetélytársának érkezhetne még egy külső elkapó… A secondary Sean Smith helyétől függően elbírna egy komolyabb CB vagy FS szerepkörben otthonosan mozgó játékost... Cameron Wake és Koa Misi mögé elférne még egy agilis OLB tartaléknak.

 

Draft pickek

 

1/15, 3/15, 4/14, 5/15, 6/14, 7/15, 7/16, 7/34*

 

NEW ENGLAND PATRIOTS

 

Elsődleges hiányposztok

 

A támadófal

 

Stephen Neal (RG) visszavonult, Matt Light (LT) szerződése lejárt, Logan Mankinst (LG) csak a franchise tag tartja a csapatnál. Legrosszabb esetben az elmúlt évek sikereit biztosító támadófal három kezdő játékosa nélkül kell pályára lépniük 2011-ben. Ráadásul Nick Kaczur (T/G) jövője is könnyen kérdésessé válhat magas fizetése és kockázatot jelentő hátsérülése miatt. Így komolyabb kezdő tapasztalattal csak Dan Connolly (C/G) maradt, mint állandó beugró, és a fal belsejében bárhol bevethető értékes játékos, Sebastian Vollmer (OT) illetve a fal leggyengébb állandó kezdőjének tartott Dan Koppen (C) mellett. Feltétlenül szükséges az erősítés, azonnal játékra kész falemberek formájában guard és OT posztra is.   

 

A védőfal

 

Az év végére felhalmozódó sérülések miatt nehezen mérhető fel a csapatrész valódi ereje, de biztosan állítható, hogy nem található itt olyan játékos, aki folyamatosan meghatározó erőt képvisel a pályán mozgékonyságával, futás elleni stabilitásával, és a támadófalra kifejtett nyomásban való segédkezésével. Ez a szerepkör Richard Seymour (DE) távozása óta megoldatlan problémát jelent a háromtagú védőfal legfontosabb posztján. Bár vannak biztató jelek különösen Brandon Deaderick játékában, de Ty Warren sérülékenysége miatt (két komolyabb műtét két éven belül) még mindig van szükség új emberre.

 

Az elkapó

 

Egyedül Deion Branch használható a jelenlegi állományból komplex feladatokra akár a számokon kívül, az oldalvonalhoz közel, akár a pálya közepén. Minél inkább támaszkodik a csapat a két tight endes felállásokra, annál nagyobb szükség lesz a hozzá hasonló játékosra a két elkapó helyén, és egyre csökken az értéke a specialistáknak, korlátozott szerepben használható játékosnak (csak slot elkapó, csak mélységi célpont). Branch jelenlétében ez még nem jelent komoly problémát, de ismerve az ő sérülékenységét, komoly kockázatot képvisel a támadójáték egészére nézve. Képzett, a passz útvonalak teljességét pontosan futó, az őrzőjétől elszakadni képes elkapóra van szükség.

 

További kérdőjelek

 

Külső linebackerként Rob Ninkovich és Jermaine Cunningham is inkább az erős oldalra tűnik megfelelő játékosnak, és ez kisebb problémát jelent az egyértelműen csak passz útján megoldható downok során, mert hiányzik a sebesség, az ellenállhatatlan agresszió a védővonal széléről… A veterán futók kezdenek kikopni, Kevin Faulk visszatérése is nevezhető kérdőjelesnek sérülése miatt, így szükséges kiegészíteni a BenJarvus Green-Ellis, Danny Woodhead párost egy bulldózer típusú játékossal, aki képes lerázni magáról védőket, áttörni a szerelési kísérleteket, és reális veszélyt jelenti üres területre jutásával korai downok során is… Az NFL csapatok passzközpontú játéka miatt minőségi cornerbackből sosem lehet elég.

 

Draft pickek

 

1/17, 1/28, 2/1, 2/28, 3/10, 3/28, 4/28, 5/28, 6/28

 

NEW YORK JETS

 

Elsődleges hiányposztok

 

A védőfal

 

Shaun Ellis szerződése lejárt, a fal legmegbízhatóbb tagjaként az ő megtartása elsődleges fontossággal bír, különösen hogy megszabadultak Kris Jenkinstől, és Vernon Gholstontól, akik az elmúlt két évben különböző okok miatt a kellemetlen ballasztot jelentették csak, de a pályán képtelenek voltak bármiféle hatást is gyakorolni a játékra. Így Sione Pouha (NT) és Mike DeVito (DE) az egyetlen komolyabb kezdő tapasztalattal rendelkező falember, ráadásul az sem állítható, hogy mögöttük már ott topog a sikerre éhes következő generáció. Szükségesnek tűnik legalább egy, minél inkább játékra kész end húzása a háromtagú falba.

 

Az elkapó

 

Jericho Cotchery mellett jelenleg érvényes szerződéssel rendelkező két játékos öt elkapást tud felmutatni eddigi pályafutása alatt. Braylon Edwards illetve Santonio Holmes megfizetése nem lesz egyszerű feladat. Hiába tight end poszton Dustin Keller jelenléte a passzjátékban, de a poszt hanyagolása a drafton túl nagy kockázatot jelentene a számukra. Brad Smith pótlását is itt említem meg (szintén lejárt a szerződése): a kivételes képességű kickoff returner a csapat wildcat irányítója is, amit még viszonylag rendszerességgel használnak a többi csapathoz képest, ráadásul sikeresek tudnak belőle lenni.

 

A külső linebacker

 

Bryan Thomas és Calvin Pace is betöltötte már a harmincadik életévét, és mögöttük sem található egyetlen régóta dédelgetett fiatal tehetség sem, aki idővel át tudná venni a kezdő helyüket. Jason Taylortól már megszabadultak, így ő nem lehet tényező 2011-ben. Amikor a Jets számára alkalmas passz siettető jelöltet figyeljük nem szabad elfelejteni, hogy Rex Ryanék sémájába is tökéletes illeszkedik az olyan hibrid játékos, aki DE-ként és OLB-ként is képes játszani.

 

További kérdőjelek

 

Brodney Pool mellett nincs számottevő free safety segítség náluk, ráadásul neki sincsen érvényes szerződése… Damien Woody kezdő helye is kiadó a támadófal jobb szélén, amely betöltésére a tavaly draftolt Vladimir Ducasse az egyetlen látható megoldás, de kérdéses, hogy offseason foglalkozások hiányában milyen gyorsan lesz képes megtanulni a posztot, és beleszokni az új szerepbe (tanulási gondok miatt újoncként a kezdő bal guard helyért vívott harcot vesztette el Matt Slausonnal szemben).

 

Draft pickek

 

1/30, 3/30, 4/29, 5/30, 6/29, 7/5

 

A csillaggal megjelölt pickek kompenzációs választási jogok, amelyek semmilyen csereüzletbe nem vonhatók be.

 

Dávid László (DoM)