NFL mérkőzés beharangozók - 2013/11. hét - MNF

Írta: Höri — 2013. november 18., 18:57
NFL mérkőzés beharangozók - 2013/11. hét - MNF

New England Patriots @ Carolina Panthers, november 19. 2:40, Bank of America Stadium (tv Sport2)

Ezúttal nem csak nevében lesz rangadó a hétfő esti mérkőzés, két olyan csapat találkozik, amely nem csak a rájátszást, hanem csoportja első helyét is szeretné megszerezni. Ráadásul a labda mindkét oldalán akadnak érdekes párharcok.
Kezdve azzal, hogy a Panthers a futás (82) és a passz (201) elleni védekezés során is minimális yardmennyiséget enged, ráadásul ezt igyekszik minél hosszabb labdabirtoklással megfejelni, ezzel valószínűleg Tom Brady-éket is komoly kihívás elé állítják majd. Eközben a New England védelme a futás elleni védekezés bástyáinak kidőlése miatt a liga alsó 4 csapata között szerepel, ami nem jó előjel a Stewart-Tolbert-DeWill-Newton négyes elleni párharc előtt. Hiába van tehát a New England (egyes játékosainak) komolyabb rutinja a rangadókat illetően, Charlotte-ban nem nevezhetők favoritnak a vendégek, sokkal inkább 50-50 százalék körüli az esélyek alakulása.
Érdekes lesz látni, hogy a szabadnap után mennyi újdonság lesz a Patriots játékában, előző meccsük óta néhány NFL csapat már 3 találkozót is lejátszott! Nem a legjobbkor jött a szünet, hiszen a Steelers ellen elkapták a fonalat a támadók, 55 pontot írtak a táblára, Brady szezoncsúcsot jelentő 432 yardot és 4 touchdownt jegyzett és jelentősen feljavította értékeit a szezonban. A veterán quarterback karrierje leggyengébb évét tapossa, 82.7-es ratinggel ügyködik, amibe jelentősen belejátszik, hogy az elejtet labdák százaléka 12.2 a csapatban, az NFL-ben nincs is ennél rosszabb arány momentán. Nem valószínű, hogy a Carolina ellen lesz lehetőség a jelentős javításra, itt már a Steelers elleni pontok felét is nehéz lesz elérni. A Panthers 5 meccset nyert zsinórban és az NFC legkevesebb pontját kapta. Szám szerint ez 12.8-at jelent, a San Francisco pedig még ezt se tudta elérni a vasárnapi 10-9-es carolinai győzelem alkalmával. Colin Kaepernick 6 sacket nyelt be, Luke Kuechly-t pedig a hét védőjének is megválasztották. A Panthers 2005 óta nem volt ilyen jó szériában mint jelenleg, 140-57-es pontaránnyal húzta be az elmúlt 5 meccsét a Rivera-csapat. Az interceptionök terén is lesz ügyelnivaló, hiszen Mike Mitchell és Kuechly vezetésével a legtöbbet a Panthers szerezte 2013-ban. Nagy szükség lesz Stevan Ridley jó játékára, aki négy meccs alatt 6 touchdownt gyűjtött össze, viszont a Panthers a futás ellen is hasonlóan hatékony.
Ha nem lenne elég a ligaelső statisztikákból, Cam Newtonék töltik a legtöbb időt a pályán, átlagosan 33:48 perccel, és ma is valami hasonlóra készülnek. Newton megindulásai ugyanakkor nem fogják váratlanul érti a hazafiakat, Bill Belichick elmondta, hogy EJ Manuel és Geno Smith ellen is felkészítették a védelmet egy hasonló offenzív filozófiára. A gondokat az okozhatja, hogy Cam Newton passzai több mint két harmada célba talált a nagy menetelés alatt, a 10 yardnál hosszabb 3. kísérleteket 36.4 százalékkal megoldják, ami ligaelső, de egyébként is jók a 3. kísérleteknél, hiszen 46.2%-ban szokott sikerülni nekik. Nagy szükség lesz tehát Chandler Jones-ra és a Patriots pass rushra, amely 29 sacket termelve segíti a csapatot. A másik oldalon ez természetesen ugyanígy igaz, Charles Johnson és Greg Hardy személyében két hasonlóan veszélyes DE rohamozza majd az átdolgozott bostoni támadófalat, és a két rookie DT is okozhat meglepetést. Két fegyelmezett gárdáról van szó, akik kevés büntetést kapnak, a liga 6 legsportszerűbb gárdája közé tartoznak.
A hiányzók közül a Panthers csak kiegészítőemberekre nem számíthat, Ben Hartsock (TE) és Chase Blackburn (LB) sem szokott meccseket eldönteni, viszont a meglepően jól teljesítő Drayton Florence (CB) ágyéksérülése gondot jelenthet. A másik oldalon Gronkowski és Amendola is pályán lesz, ami ritka alkalom, viszont a secondary-ből Gregory és Dennard biztosan nem és Talib valamint Arrington játékát is kérdésesnek jelezték. A CB depth felhozatala természetesen kulcskérdés, hiszen Steve Smith örzőjének minden alkalommal igen nehéz napja szokott lenni.
Összességében elmondható, hogy a szezon egyik legjobban várt hétfő esti rangadójára készülhetünk, ahol közelebb is van játékerőben a két csapat, mint előzetesen vártuk. A Carolina Panthers számára minden adott, hogy egy győzelemmel akár a Super Bowl-esélyesek közé is elkezdjük őket feljegyezni, ugyanakkor Tom Brady és a New England Patriots ellen senki sem mehet ki úgy a pályára, hogy befutónak érzi magát, főleg ha legjobb fegyverei is rendelkezésre állnak. Komoly viadalra van tehát kilátás, kedd reggel jóval okosabbak leszünk a liga erőviszonyait illetően.


Hozzászólások

több mint 10 éve
"Newton megindulásai
ugyanakkor nem fogják
váratlanul érti a hazafiakat,
Bill Belichick elmondta, hogy
EJ Manuel és Geno Smith
ellen is felkészítették a
védelmet egy hasonló
offenzív filozófiára."

Ahogy ezt olvastam eszembe jutott, hogy Standingtower milyen jól reagálta le Geno futását a második Jets elleni meccsen. 😀 😀 Remélem ezúttal jobban felkészültünk.