Újra működünk, köszi a türelmet!

Recruiting 2013

Szerdán National Signing Day, erről az eseményről olvashattok előzetest vendégszerzőnktől.

Recruiting 2013

Lassan elérkezünk február első szerdájához, amikor is az egyetemi fociban újra felpezsdül az élet, hiszen középiskolás játékosok sora kötelezi el magát a következő 3-5 évre, hogy sportösztöndíját meghálálva szolgálja egyetemét.

Sokak számára valószínűleg kérdőjelekkel teli ez az első bekezdés. Számukra íródott egy remek cikk, ami most újra aktuálissá válik.

Tehát a legtöbb esetben szerdán pont kerül egy 3-4 éves munkára. Azonban minden évben van olyan játékos (akár több is), aki képtelen dönteni a National Signing Day (NSD) alkalmával, és csak később örvendezteti meg jövendőbeli egyetemét. Idénre is van pár jelölt, aki valószínűsíthetően csak később dönt, de erről később.

Az idei class leginkább védő oldalon bővelkedik 5 csillagos játékosokban. A védőfal és a secondary adja a legtöbb nagynevű játékost, míg támadó oldalon leginkább a futók dominálnak a rangsorokban.

A verseny az elsőszámú classért még teljesen nyitott. Nyáron még nem úgy tűnt, hogy az első helyért öldöklő verseny lesz, hiszen a USC magabiztosan vezetett minden rangsort, ám a szezont végigbukdácsoló csapattól 5 játékos is visszavonta szóbeli ígéretét, és ez a szám tovább nőhet szerdán.

Hogy mennyire jelentős a szerdai nap, azt jól példázza, hogy keleti parti idő szerint már reggel fél 8-kor megkezdődik a közvetítés az ESPNU csatornán.

Jelenleg a következő játékosok bejelentéseire van hivatalos adat:

Tehát az egész napot a minden szakportálon #1 játékos Robert Nkemdiche bejelentése indítja el. Nem rossz kezdése a napnak.

Pár sorban azokról a játékosokról, akik szerdán jelentik be döntésüket, és 5 csillagos státusszal rendelkeznek:

Robert Nkemdiche (DE), (Ole Miss, LSU, Florida)

A félelmetes adottságokkal bíró Nkemdiche-t már most Jadeveon Clowneyhoz hasonlítják, ami nem egy rossz előjel. Édesanyja Nigériában dolgozik politikusként. Azért fontos ezt megemlíteni, mert mindenhol elmondta, mennyire szeretné, ha mindkét fia egy egyetemre járna. Denzel tavaly volt elsőéves játékos az Ole Miss egyetemen, és egyből bekerült a Freshman All-SEC csapatba. Robert 2012-ben elígérkezett a Clemsonra, ám később visszavonta ígéretét. Hatalmas meglepetés lenne, ha nem az Ole Miss-t választaná, ám az LSU és a Florida is kapott egy lehetőséget hivatalos vizit keretében.

Carl Lawson (DE), jelenlegi Auburn commit (Auburn, Tennessee, Clemson)

Az Auburn lehet a nap egyik nyertese. A pocsék szezont produkáló csapatnál rengeteg változás történt, ami egy igen nagy pozitív löketet adott a már-már széteső idei remek classnak. Lawson megtartása a legnagyobb prioritás Gus Malzahnéknak, akik nagy esélyt kaptak azzal, hogy hétvégén hivatalos vizitre érkezett Lawson. Azt biztosnak tartom, hogy az SEC-ben marad a remek DE.

Reuben Foster (LB), (Auburn, Georgia, Alabama)

Egykori Alabama commit, aki igen érdekes módon váltott az Auburnre. Később egy hatalmas Auburn tetoválása lett, ám visszavonta szóbeli ígéretét. Ezek után úgy tűnt, hogy a Georgia lehet a befutó, ám a személyi változások az Auburnnél nála is jó pontot váltottak ki. A campustól 5 percre lakik, valószínűleg nem kell megszabadulnia tetoválásától, és az Auburnt választja.

Update: A hétvégét az Auburnnél kellett volna töltenie a fiatal LB-nek, ám megerősített hírek szerint félbehagyta a látogatását, és elutazott Tuscaloosába, hétfőn pedig commitolt az Alabamához.

Laremy Tunsil (OT), (Ole Miss, Georgia, Alabama)

Az idei #1 támadófal játékos, Tunsil lehet az első, akire azt mondanám, hogy nem biztos, hogy bejelenti döntését szerdán. Georgia-Alabama verseny volt érte leginkább, ám az Ole Miss félelmetesen jól teljesít idén toborzásban, és úgy fest, hogy beelőzték a két powerhouse-t. Az is a Rebels mellett szól, hogy azonnal kezdhetne egy igen reményteljes programnál.

Matthew Thomas (OLB), (USC, Miami, Florida State, Georgia, Alabama)

Eddig a hétig nagyon nehéz volt elképzelni, hogy Thomas elhagyja a keleti partot, ám úgy fest, hogy a USC eredményesen küldte el a Kiffin, Pendergast, Orgeron, Tee Martin négyes formációt Thomasék házába. Az új 3-4-es védelem nagyon kecsegtető lehet Thomas számára, továbbá az is, hogy kevesebb játékossal kell megküzdenie a csapatba kerülésért, hiszen a USC még mindig az NCAA szankcióit nyögi. Továbbá megszokhattuk, hogy Orgeronék minden évben elhoznak egy nagy nevet a keleti partról február első szerdáján. Azonban a Miami és az FSU is igen nagy eséllyel hajt a remek adottságokkal megáldott LB megszerzéséért. Az utolsó napok is hatalmas jelentőséggel bírnak majd.

Jalen Ramsey (CB), jelenlegi USC commit (USC, Florida State, Florida)

Ramsey visszavonhatta volna szóbeli ígéretét rengeteg alkalommal, aztán hálaadásra annyit kért, hogy Kaliforniába mehessen a többi USC-s commithoz. Azonban Marvin Sanders DB coach kirúgása nem feltétlen jött jól a trójaiak számára, és ezt a floridai egyetemek annak rendje és módja szerint megpróbálják kihasználni. Jelenleg a nagyobb konkurenciát az FSU szolgáltatja a kaliforniaiak számára, akiknek kulcskérdés, hogy megtartsák az ország egyik legjobb CB-jét.

Eddie Vanderdoes (DT), (USC, Alabama, UCLA, Notre Dame, Washington)

Az ex-USC commit remek szezont produkált, most már minden szakportálon 5 csillagos besorolást kapott. Szülővárosában már egy szendvicset is elneveztek róla. Az Alabama kapta meg az utolsó hivatalos vizit jogát, ami most hétvégén volt esedékes. Ez jó jel Nick Saban és csapata számára, ám valahogy úgy érzem, hogy a nyugati parton marad a produktív DT. Egy biztos, a Washingtont leszámítva gyakorlatilag bármelyik 4 csapat reális eséllyel bír arra, hogy megszerezze a baseballban is igen tehetséges játékos aláírását.

Vonn Bell (S), (Alabama, Tennessee, Ohio State)

A szezon nagy részében Bell egyértelmű favoritja az Alabama volt. A Vols azonban minden követ megmozgatott azért, hogy Bell elmenjen egy hivatalos vizitre, ami kellőképpen meggyőzte őt arról, hogy érdemes számolni a számos személyi változáson átesett programmal. Az sem egy elhanyagolható érv, hogy a Tennessee-nél valószínűleg előbb pályára tudna lépni.

Montravius Adams (DT), (Clemson, Georgia, Auburn, Alabama, Florida)

A legtöbb szakértő véleménye szerint a top 5 inkább top 2. A Clemson volt az egész toborzási folyamat alatt a legkitartóbb kérője Adamsnek, ám nemrégiben volt a Georgián hivatalos viziten, ami sokak szerint annyira jól sült el, hogy már a Dawgs a favorit. Adams is azok közé tartozik, akiknél nem lepődöm meg, hogy ha nem dönt szerdán.

MacKensie Alexander (CB) (Mississippi State, Clemson, Auburn)

A legvisszafogottabb játékos talán az egész classban. Nem nyilatkozik, az edzők is frusztráltak vele kapcsolatban, holott a pályán remekül játszik. Beforduló típus, nagyon nehéz megmondani, hogy hol fog kikötni. A Mississippi State azonnali kezdő lehetőséget kínál neki, ami valószínűleg igen kecsegtető számára. Az Auburn is sokat tett azért, hogy hozzájuk küldje a faxot, és az utolsó vizitet is ők kapták meg, ami előny. Szerintem a két Tigers között fog eldőlni a küzdelem, de az sem kizárt, hogy nem jelenti be döntését szerdán.

Antonio Conner (S) (Ole Miss, Alabama, Auburn, Mississippi State)

Conner középiskolája gyakorlatilag az Ole Miss toborzásának melegágya. Az Alabama és az Auburn is nagyon jó esélyekkel bír a kitűnő safety megszerzésére, ám jelenleg igen jól áll az Ole Miss, ami a szerdai nap előrehaladtával csak tovább javulhat. Conner előtt pedig több elit játékos is bejelenti döntését, ami az Ole Missnek kedvezhet.

A’Shawn Robinson (DT), (Alabama, USC, Texas)

Robinson a visszahúzódó kategóriába tartozik, azonban szombaton hallatott magáról, és megszakította már több mint 1 éve tartó szóbeli elköteleződését a Texashoz. Történt mindez az alabamai túrája után, és egyből ki is jelentette, hogy a bajnoki címvédő a favorit nála. A Texast gyakorlatilag kizárhatjuk a versenyből, és a USC-nek is csak minimális esélye van a kiváló DT megszerzésére. Gyakorlatilag borítékolható, hogy szerdán az Alabama kapja meg faxon Robinson papírjait. Kiváló munka Sabanéktól.

Chris Jones (DE), jelenlegi Mississippi State commit (Mississippi State, Ole Miss)

Az idei szezonban remekül teljesítő DE gyakorlatilag minden szakportálon 5 csillagos besorolást kapott, sokan már Nkemdiche-hez hasonlítják a remek adottságokkal bíró fiatalt. Egy biztos, az ő esete is kezd Fosteri magasságokba emelkedni, hiszen kategórikusan cáfolta, hogy hivatalos vizitre menne az Ole Missre, erre az egész hétvégét ott töltötte. Ez komoly fordulat az ügyében, és ha Hugh Freeze és stábja őt is meg tudja győzni a váltásról, akkor mindenképpen az Ole Miss lehet a nap és az idei szezon egyik legnagyobb nyertese.

Sajnos mindenkiről lehetetlenség írni, de ők azok, akik a legtehetségesebb játékosai a 2013-as classnak, és jelenleg még nem választották ki, hol fognak tanulni és sportolni az elkövetkezendő években, vagy döntésük ingatag lábakon áll.

Szerdán eljön az igazság napja, de addig is kérdéseiteket nyugodtan tegyétek fel a recruiting topikban. Szerdára pedig rengeteg izgalmat és sok meglepetést várhatunk.

Király Szabolcs (Habi)