Senior Bowl - 1. nap

Összefoglaló az első nap edzéseiről.

Senior Bowl - 1. nap

ÉSZAK

Az északi csapat edzhetett először a Ladd-Peebles Stadium gyepén, a felkészítésükről az Oakland Raiders edzői stábja gondoskodik az egész héten. A játékosok vállvédőben és sisakban gyakoroltak, az edzés alapvetően jó tempójú és fizikális volt.
Bemelegítés gyanánt special team gyakorlatokkal kezdtek, sok játékos próbálkozott punt visszahordással, a legnagyobb érdeklődéssel a Michigan irányítóból lett elkapóját Denard Robinsont figyelték. Shoelace-nek komoly gondjai voltak a helyezkedéssel, négyszer is elejtette a felé szálló labdát. Robinsonnak van ideje fejlődni, de nagyon sok munka szükséges ahhoz, hogy ő egy NFL-szinten is veszélyes punt returner lehessen. Az edzés nagy részében az északi csapat támadó- és védőfalemberei egymás ellen gyakorolták az egy az egy elleni küzdelmet. A gyakorlatok során védőoldalról kitűnt a Texas DE Alex Okafor, a Purdue DT Kawann Short, a UCLA DL Datone Jones és a Penn State DT Jordan Hill. Az offensive linemaneknél leginkább Eric Fisher Central Michigan OT és Kyle Long Oregon OT dicsérhető.

Az 1 vs. 1 gyakorlatok elején futójátékokat szimuláltak, a védőfalembereknek az volt a célja, hogy ne tudják őket arrébb tenni, le tudják zárni a saját gapjüket. Kyle Longnak volt egy lenyűgöző teljesítménye, mikor a North Carolina DT-jét Sylvester Williamset úgy tolta kifele körülbelül 10 yardot, mintha az görkorcsolyát viselne. Long a passz elleni gyakorlatok során is hatékonyan tartotta féken Williamst.

Long és Fisher is kiválóan helyt állt a speed rushra alapozó Illinois DE Michael Buchanan ellen. Mindkettőjüknek nagy volt a hatótávolsága és a lábmunkájuk is kellően gyorsnak tűnt. Longnak a csapat drillek során azért már voltak gondjai, néhány védő hátratolta így akadályozván meg Ryan Nassib screen passzát, a labda Long sisakjának a hátulján csattant. Okafornak is ment Long ellen, egy futójátéknál nagyszerűen tartotta alacsonyan a súlypontját és verte meg kifele Longot közvetlenül az első kontaktus után. Long passzblokkban próbált Okafor ellen javítani, nem sikerült. Okafor bal oldali defensive end pozícióból indulva gyönyörűen verte meg sebességből Longot, a blokkoló kezeket is nagyon szépen bontotta.
A Texas pass rushere az Illinois falemberét Hugh Thorntont is rendre megverte sebességből. A Ricky Wagner elleni párharca döntetlen volt. Wagner a Wisconsinban bal oldali tackle-t játszott, NFL-szinten inkább a jobb oldalon elképzelhető. Az egy az egy elleni párharcok végén Okafor Eric Fishert is meg tudta verni sebességből.
Csapatgyakorlatoknál tovább brillírozott Okafor, Ricky Wagnert verte meg egy tackle for lossért, a Fresno State futója, Robbie Rouse bánta. Itt látszott, hogy nem csak sebessége jó, erőből is tud dolgozni. Nagyon természetesen mozog a védőfal szélén komoly nyomás van azon az OT-n aki távol akarja tartani a backfieldtől. Egy jobb oldali futásnál Okafor mellett Short is áttörte a támadófalat. Short egy az egy ellen Thorntont verte meg bull rush-sal egy futó playnél. A Kent State tackle-je Brian Winters ellen pedig sebességből ért oda az irányítóhoz. A Notre Dame centere Braxton Cave ugyanúgy szenvedett Short ellen, mint az idei alapszakasz meccsükön, középütt sebességből rendre jobb volt az ex-Purdue játékos. Short kiválóan reagálja le a snap pillanatát, robbanékonyan indul és elég erős ahhoz, hogy ne tudják a támadófalemberek megtartani. Cave-nek nem csak Short ellen nem ment, sok játékos ellen volt problémája, az elkövetkezendő két napban sokkal többre lesz szükség tőle. Számos védő tolta félre és ért el tackle for loss-t a 9 a 7 elleni scrimmage játékok során. Jordan Hillnek is ment Cave ellen, mondjuk Hill bull rush-sal elég sokmindenkit megvert pl. Thorntont, Wagnert és a San Jose State-es Dan Quessenberryt is.

Az erőteljes felépítésű Datone Jones-t nagyon nehéz megblokkolni, iszonyúan fizikális játékos. Az 1 az 1 elleni gyakorlatoknál kétszer is túljutott a nála nagyobb Hugh Thorntonon, a 9 vs. 7 játéknál pedig az a backfielden volt egy nagyon kemény szerelése, amellyel Kenjon Barnert állította meg. Sylvester Williams a Long elleni gyenge kezdés után Braxton Cave-en már mutatott szép dolgokat, a csapat scrimmage játéknál pedig tackle for losst is jegyzett. Az SMU defensive endje Margus Hunt a mérlegelés egyik sztárja volt, de összességében egy eléggé csendes első edzést zárt. 1 az 1 ellen nem igazán volt jó, de a csapatgyakorlatoknál Wagnert megverve összeszedett egy sacket. A 6-8 magas 277 fontos észt óriás fizikai paraméterei számos megfigyelőt ámulatba ejtett, azonban mint football játékos van még hova fejlődnie. Hajlamos túl magasan játszani, ezt egy profi falember ki fogja használni.

A nap legjobb linebackere a North Carolinás Kevin Reddick volt. Egy Markus Wheaton end around során időben kiért a pálya szélére és fumble-t erőszakolt ki, hatalmas hangja volt az ütközésnek. Egy középső trap futásnál is kiválóan olvasta a játékot és tömte be a lyukat, így Kenjon Barner 0 yarddal volt kénytelen megelégedni ebből a játékból. Reddick majdnem fogott egy interceptiont is egy Mike Glennon dump off passzánál, azonban a labda kicsúszott a kezei közül.

Az irányítók közül senki sem volt kirívóan jó. Glennon, Nassib és Zac Dysert is bemutatta, hogy erős a karja, azonban a hatékonyságban még van fejlődni valójuk. Glennon karja a legerősebb, a spirálja gyönyörű. Nassib játéka a leginkább letisztult, ő játszik a legkevesebb hibával. Dysertnél általában egy szép és pontos passzra jutott egy csúnya hiba is. Glennon-nak volt egy interceptionje, a középen seam route-ot futó és NFL-mértékkel nézve kifejezetten üresen álló Western Kentucky tight endet, Jack Doyle-t dobta túl, a labda a USC safetyjének, T.J. McDonaldnak a kezében landolt. Dysertnek is volt egy csúnya eladott labdája. Ha az elkapó külső vállára érkezik a dobás, akkor akár complete passz is lehetett volna, azonban a pontatlan átadás egyenes a Connecticut DB-je Blidi Wreh-Wilson kezébe szállott. Dysert ezen kívül is többször dobta alul a célpontját, nyilvánvaló a mai nap után, hogy dolgozni kell a pontosságán. Dobott egy másik interceptiont is a 7 a 7 elleni gyakorlatok során, a short slantet futó elkapón egy másik Connecticut játékos, a CB Dwayne Gratz védekezett. A rolloutok gyakorlása során (se védő se támadó nem volt rajta kívül a pályán) Dysert a saját lábában botlott meg. A helyzetről elég annyit mondani, hogy ezen még néhány Oakland edző is kacagott.
Ezután volt egy nagyon passza a seam route-ot futó TE-nek Nick Kasanak, de a nagydarab ex-Colorado játékos elejtette azt. A scrimmage játék lezárásaként Dysert egy gyönyörű mély passzt dobott az Oregon State elkapójának Markus Wheatonnak, aki egy szenzációs elkapást mutatott be. Egyébként Wheaton mai teljesítménye a fentebb említett fumble-t leszámítva kifejezetten biztató volt.

A college All-Star meccsek esetében normális dolog, ha a QB-knek nem megy a játék az első edzésen. Ugye korábban nem dolgoztak együtt a centerrel és az elkapókkal, ami nagyon sokat számít, kedden és szerdán valószínűleg már jobb teljesítményre lesznek képesek. Ezt tudják a megfigyelők is, nem fognak elhamarkodott következtetéseket levonni a mai edzésből.

Passz ellen több játékosnak is jó napja volt a secondaryből. A Washington CB-jét Desmond Trufantot nem igazán sikerült ma lerázni, az Oregon State-es Jordan Poyernek pedig volt egy kiváló leütött labdája, a short slantet futó elkapó egyszer már lehagyta, de neki sikerült gyorsan utolérnie a WR-t. Poyer ellen mutatta be a csapattársa Wheaton azt az elkapást amit már fentebb említtettem, ennek ellenére coverageben jó edzése volt, a nap végén neki is volt egy elejtett puntja. A Boise State CB-je Jamar Taylor is jó volt ma egy elejtett punttól eltekintve. Néhány megfigyelő 5. körösre taksálta ma az ő értékét.

A UCLA-s Johnathan Frankliné volt a nap legszebb futása, egy nagyon ügyes visszavágás után gyújtotta be a rakétáit és futott körülbelül 30 yardot. Robbie Rouse-nak is volt egy hasonlóan szép cutbackje.
Számos érdekes beszélgetés lehetett ma látni a pályán kívül. A Pittsburgh Steelers főedzője Mike Tomlin hosszasan diskurált a Philadelphia Eagles újdonsült vezetőedzőjével Chip Kellyvel. A Dolphins general managere Jeff Ireland és főedzője Joe Philbin is úgy döntött, hogy ma inkább az északi csapat edzésére kíváncsi, ugyanígy tett a Tampa Bay Buccaneers general managere Mark Dominik is.

Forrás: draftcountdown.com

1. Az irányítók mai teljesítménye átlag alatti volt. Ryan Nassib volt a leginkább biztató A labdáinak szép spirálja van, emellett középhosszú útvonalakon elég pontos is, továbbá a zsebben is jól mozgott. Az északi csapatból az ő karja a legerősebb. A rangsor második helyén Mike Glennon áll, eléggé hullámzó napja volt, volt egy nagyon rosszul megdobott mély passza, többször vétett el üresen álló elkapót, és látszik, hogy a hatalmas méretei miatt kissé nehézkesen mozog a zsebben. Hajlamos a labdát sokáig dajkálni.
A legrosszabb teljesítmény Zac Dyserté. Kemény napja volt, dobott két picket, többször alul- ill. túldobta a célpontja, eléggé szétszórtnak tűnt. Sokáig tartogatja a labdát, hajlamos késlekedni a döntéshozatallal. A nap végén volt egy szép mély labdája Markus Wheatonnek, ennek ellenére sokkal több kell tőle az elkövetkezendő két napban.

2. Nagyon erős napot zárt a UCLA running backje Johnathan Franklin. Egyértelműen ő a legjobb futó északon, robbanékony, jó a cutbackje, szép elkapásai voltak a pálya közepén. Egész nap keményen futott, rendszeresen befejezi a futásait, a nap egyik legszebb játéka is az ő nevéhez fűződik, egy a line of scrimmage mögötti visszavágás után gyönyörűen futott kifele.

3. A WR-eknél Markus Wheaton külön klasszist képviselt. Nagyon jók a kezei, valósággal letépi a levegőből a labdát, nem rest a pálya közepén elkapni. A passing drillek végén egy pontosan megfutott route után egy elképesztő elkapást mutatott be: a szemével végig követte a labdát majd pontosan helyezkedett és elképesztően magasra felment az elkapásért.
Wheaton punt returnerként is próbálkozott. Érdekes volt nézni ahogyan küzd a csapattársa Jordan Poyer ellen, aki press covert alkalmazott ellene javarészt. Wheaton azt mondta Poyerről, hogy a legjobb corner aki ellen valaha játszott és sosem találkozott nálánál okosabb press cover cornerrel.

4. Poyer mellett Desmond Trufant volt a mai nap legjobb CB-je. Poyer press coverage-e erős volt ma, emellett a recovery speedjével tűnt ki. Egyik játéknál egy az egy ellen volt a WR-rel, lerázták, de képes volt utolérni az elkapót és megakadályozni a passzt, amit ha elkap akkor az nagy valószínűséggel pick six lett volna. Úgy látszik Poyer többféle sémában is bevethető, gyors, fizikális és ahogy Wheaton is mondta elképesztően eszes.
Trufant versenyképessége kimagasló. Nagyon kemény játékos, akinek kiváló a hozzáállása, az utolsó sípszóig hajt, küzd és ezek mellé még a keze is elég jó. Trufantot meglátogatta az edzésen a két testvére Marcus és Isaiah, mikor megkérdeztem tőle, hogy melyikükre hasonlít jobban ez volt a válasza: "Mindkettőjükre hasonlítok, hiszen slotban is meg a szélén is tudok játszani."

5. Datone Jones nem csak a mérlegelésen nyűgözött le mindenkit, az edzésen is kiváló volt. Kiváló az első lépése, alacsonyan játszik, szinte bármelyik szembejövő OL-t képes volt könnyedén megverni. Jones megjegyezte, hogy ma leginkább 3-techet játszott, de úgy érzi hogy az NFL-ben több poszton is bevethető hála a méreteinek és a sebességének.
Amikor akarja, akkor elképesztően robbanékony, iszonyatos pusztítást tud végezni, valóssággal romba dönti a támadófalat. Mellékesen megjegyezném, hogy az interjún is lenyűgözött. Látszott, hogy keményen készült rá és az is, hogy kiváló formában van. Nagyon eszes a futballpályán, azt mondta, hogy mikor NT volt a UCLA-n, gyakran rá volt osztva a RB elleni cover feladat. Ha így folytatja az egész héten, akkor akár az 1. körbe is felküzdheti magát.

6. A támadófal esetében Eric Fishert kell kiemelni. Kiváló áll a lábán és a hosszú karjait is jól használja. A 6-7-es magasságát is hozzávéve egyértelmű, hogy ő a leginkább NFL-kész bal oldali tackle itt. Minden amit tesz nagyon könnyednek tűnik, ez a szilárd technikájának köszönhető.
Elismeréssel adózok Fishernek, hiszen nyugodtan lemondhatta volna a heti szereplést, hiszen már így is nagyon magasan jegyzett játékos volt, de ő úgy döntött, hogy eljön ide, végigcsinálja a heti programot és megmutatja, hogy miért is elit OT prospect ő.

7. Ha eddig nem ismerted a Florida International safetyjét Jonathan Cyprient, akkor hamarosan meg fogod. Ő volt a legfizikálisabb játékos ma a pályán. Annak ellenére, hogy nem teljes felszerelésben zajlott az edzés Cyprien betonkemény ütközéseket mutatott be és szinte mindig a labdaszerzésre ment. A pálya minden szegletében megtalálható volt és rendszeresen találkozott is a labdával.
Cyprien tűnik az északi csapat védelmi hangadójának és úgy tűnik játékostársai ezt el is fogadják. A pályán mutatott teljesítményén túl a mérlegelésnél is ő volt az egyik leglenyűgözőbb játékos.

8. A Rutgers LB-e Khaseem Greene nagyon jól mozgott coverageben a hét a hét elleni játékok során. Viszonylag könnyen tartotta a lépést a tight endekkel és a backfieldről érkező futókkal egyaránt. Okos játékos, sokat kommunikál a pályán, érti a játékot, akár védelmi play caller is lehet belőle.
Megjegyezendő, hogy a Kansas State linebackere Arthur Brown is megjelent ma az edzésen, annak ellenére, hogy sérült. Nyújtással és a drillek nézésével múlatta az idejét. Egy ideig Dennis Allen, a Raiders stáb védelmi agya mellett állt.

9. A Texas elkapója Marquis Goodwin alulméretezett, de nagyon robbanékony. Eggyel több sebességfokozata van a többieknél, árad róla az önbizalom, őt látván nagyon egyszerűnek tűnik ez a játék.
Látszott, hogy teljes erőbedobás nélkül képes lefutni játékostársait és hogy reverse-öknél is hasznos játékos lesz. Beszéltem egy megfigyelővel a lobbyban, ő mondta, hogy Goodwin teljesítménye kapcsán sokan már az NFLPA Bowl első edzésén is felkapták a fejüket.

10. Denard Robinsont recieverként és punt returnerként is próbálgatták. Puntoknál nem igazán mozgott természetesen. Sokszor nem igazán tudta eldönteni, hogy fair catcht mutasson-e be vagy pedig visszahordja a disznóbőrt.
Elkapóként látszik benne a potenciál, de sok munka vár rá. Hajlamos a route-jait lekerekíteni és egyszerűen nem volt annyira jó, mint vártam. Hatalmas, 10 inches kezei vannak, a vonal mellett szépen dolgozott, érdekes lesz látni miként fejlődik a hét folyamán.

11. Az Ohio State LB-je John Simon nagyon szenvedett coverben. Korábban ugye nem csinált ilyesmit és a csípője egyszerűen nem elég laza ahhoz, hogy lekövesse a tight endeket. Ha viszont előre fele kell haladni, akkor egy teljesen másik játékos. Javarészt erős oldali linebackert játszott és futásoknál nagyon jól zárt a szélen, ez különösen egy Marquis Goodwin reverse-nél látszott.
Jó lenne holnap Simont pass rush drilleken és 1 vs. 1 gyakorlatokon látni, ugyanis ez az a terület ahol értéket képvisel az ő játéka. Nagyon erős az alsó teste és ezt nagyon jól tudja kamatoztatni.

12. Három UConn játékos van az északi csapat rosteren és mind a háromnak volt ma nagy játéka. Trevardo Williams elképesztően erős, a sebességéről már korábban is ismert volt, amikor kombinálta a kettőt már a snap pillanatában képest volt lerázni az OT-t. Az irányváltásos gyakorlatoknál nagyon folytonosan mozgott.
Dwayne Gratznak volt egy szép interceptionje Aaron Dobson mellől. Coverage-ben egy nagyobb méretű cornerhez képest jól helyt állt, jammelésben kifejezetten ígéretes. Blidi Wreh-Wright szintén összeszedett egy picket, úgy látszik, hogy az újdonsült Boston College defensive coordinator Don Brown kiváló felépítette ezeket a fiúkat az elmúlt három évben.

13. A Kansas State elkapója Chris Harper a méreteihez képest kifejezetten gyors, nagyon fizikális a line of scrimmage-en, képes kiszabadulni a press coverből. Képes szoros őrizet mellett is elkapni a labdát, az egyik legnehezebb levédekezhető WR volt ma. Egyszer nagyon csúnyán megverte a Utah State CB-jét Will Davist.

14. Az oregoni Kyle Longot RT és RG posztokon játszatták, nekem úgy tűnt, hogy belül otthonosabban mozog. Atletikussága NFL-szintű, jó lábmunkája, kellően fordulékony. A UConn OLB-jének, Trevardo Williamsnek a snappel kvázi együtt induló bull rush move-jával nem igazán tudott mit kezdeni.

15. Végül egy kis összegzés: az irányítóknak között nem volt markáns különbség, a játék színvonala viszont magasabb a tavalyinál. Az északiak másodvédővonala kifejezetten ígéretes és még nem is beszéltünk Jamar Taylorról, aki szintén fogott egy picket egy aluldobott Glennon passznál. Érdekes lesz megfigyelni, hogy teljes felszerelésben miként változik a játékosok teljesítménye. Egyik játékos csupán így értékelte ezt az edzést: "Mai nap csak arról szólt, hogy lerázzuk magunkról a rozsdát."

Néhány gyors gondolat a noteszemből:
- Aaron Dobson küszködött egész nap, rossz route-ot futott, nem jött vissza a labdáért, teljesen kikapcsolta a cornere.
- Brandon Williams a Missouri Southernről csak NT-ként vehető számításba, viszont kellően vaskos, erőteljes és gyors a méretéhez képest.
- Glennonnak nagyon nem mentek a mély passzok, rendszeresen aluldobta a célpontjait.
- Brian Winters úgy játszott itt is, ahogy az egész szezonban: egyszerűen, fizikálisan, a kezeit jól használva.
- Alex Okafor igazán kiváló volt ma, számos pass rush move-ot ismer.
- TJ McDonald fogott egy INT-et egy cover2-nek tűnő játékban. Kiváló atléta.
- A UCLA puntere Jeff Locke elképesztő. Rendszeresen kb. 55 yardot szálltak és a hang time-ja is rendre 5 másodperc körül mozgott

Forrás: Mike Loyko, nepatriotsdraft.com

Papp Gábor (empty taxi)

 

Az NFL Network hétfői közvetítése:

 

DÉL

A déli csapat napos, szellős időben tartotta első edzését a Fairhope Municipal Stadiumban. A tréning egyelőre nem teljes felszerelésben zajlott, a játékosok sisakot és vállvédőt viseltek. Ebben az időszakban rendszerint számos ismert edző feltűnik a Senior Bowl edzésein, tegnap többek között Nick Saban, Chip Kelly, Rex Ryan és Dabo Swinney is személyesen figyelte az eseményeket.

Irányítók
E.J. Manuel teljesített a három QB közül a legrosszabbul. Látszólag a karerősségének bizonyítására törekedett, ami valóban nagyszerű, de mindeközben gyakorlatilag gondolkodás nélkül „lőtt mindenre”. A fizikális adottságokkal nincs gond, de az „inkább dobó, mint passzoló” irányítónak rengeteg fejlesztésre van még szüksége. Felemás képet festett Landry Jones, akinek voltak egészen parádés átadásai, de akadtak gyengébb periódusai is. Minden összetevő adott, de sokkal konzisztensebbnek kell lennie. Hozzá hasonlóan Tyler Wilson is szélsőséges teljesítményt nyújtott, de az edzés előrehaladtával egyre inkább belelendült, főként a 7 vs. 7 és a 11 vs. 11 gyakorlatok alatt.

Futók
Andre Ellington külső futásoknál és elkapásban jeleskedett, belső futásoknál azonban meglehetősen elveszettnek tűnt, és a 11 vs. 11 drill során szinte mindig a védők karjaiban kötött ki. Mike Gillislee meggyőzően teljesített, amikor lehetőséghez jutott. A 11 vs. 11 drill alatt belső futásoknál szűk helyeken is boldogult, és a cutjai is szépek voltak. Ugyanakkor az RB-k elkapó drilljei során nem tűnt túl gyorsnak. Stepfan Taylor is elégedett lehetett a produkciójával. Feltűnően sok checkdown passzt kapott, de alig volt elejtett labdája. A 11 vs. 11 drill alatt a pad levellel sem voltak gondok.

Elkapók
A támadók közül mindenekelőtt a Louisiana Tech wide receivere, Quinton Patton emelkedett ki. Szinte minden irányába dobott passzt elkapott, még akkor is, ha nem volt épp tökéletes az átadás. Igazi vezéregyéniségnek tűnt, az edzés során folyamatosan segítette társait. Legimpresszívebb megmozdulását akkor mutatta be, amikor Tavarres King próbálta elkapni a labdát, sikertelenül, Patton azonban megszerezte a játékszert. Cobi Hamilton egész nap ingadozó formát mutatott. Voltak szép elkapásai, és néhány kevésbé minőségi passzt is lehúzott, de többször is előfordult, hogy túl közel engedte a testéhez a felé dobott labdát, amit a WR coach is felrótt neki. A 11 vs. 11 gyakorlatok alatt a cornerektől elsősorban curl és dig route-ok futásával tudott elszakadni, (downfield) blokkolása miatt pedig az edzők is elismerésüket fejezték ki. Tavarres King különösebben nem villogott. A jól helyezett passzokat lehúzta, de a talajhoz közel érkező átadásokkal meggyűlt a baja. Ryan Swope kimondottan gyengén kezdte a hetet, legalább három nagy drop fűződött a nevéhez, a defensive backektől pedig nem igazán tudott elszakadni. Conner Vernon már valamivel jobban teljesített, cutjai átlagon felüliek, és rendszeresen a testétől távol kapta el a labdát. Mindezek mellett nem tűnt túl dinamikusnak, és a 11 vs. 11 drill során könnyűszerrel védekezték le a DB-k. Terrance Williams végig erősségeit csillogtatta. Az egyik legérdekesebb egy az egy elleni párharc közte és a Southeastern Louisiana cornerbackje, Robert Alford között zajlott; a Baylorról érkező elkapó többek között egy touchdownt is szerzett. Eleinte sebességbeli problémákkal küzdött, de az utolsó egy órában már impresszív produkcióval állt elő.

Tight endek
Az esemény főigazgatója, Phil Savage sajtótájékoztatója alkalmával többek között Vance McDonaldot is külön kiemelte, a Rice végzőse pedig az edzések során sem okozott csalódást. Tight endhez képest kimagasló atletikusságról és gyorsulásról tett tanúbizonyságot, valamint az irányváltásai is kimondottan gyorsak, blokkolás terén ellenben még bőven van hova fejlődnie. Mychal Rivera mindent beleadott, például egy vetődés közben elért elkapással is felhívta magára a figyelmet. Az egy az egy elleni gyakorlatok során induláskor lassúnak tűnt, de ha sikerült elszakadnia védőjétől, az elkapások már nem okoztak neki nehézséget. Ugyanakkor ha nem érkezett pontosan a labda, gyakran előfordult, hogy nem a megfelelő módosításokat hajtotta végre. Michael Williams a 11 vs. 11 drill alatt blokkolási képességeit csillogtatta, az elkapásoknál, safety-kkel és linebackerekkel való párharcok során azonban már bőven adódtak problémái. Elejtett néhány egyszerű labdát, és a testét is rosszul kontrollálta.

Támadófal
Lane Johnsont néha túl könnyen mozgatták el a védőfal tagjai, erősödnie kell, pass protectionben azonban nagyszerűen helytállt. Nyers játékos, de olyan méretekkel és atletikussággal rendelkezik, amit nem lehet tanítani. Idővel akár első körre esélyes prospectté is válhat. Dallas Thomas javarészt left tackle poszton szerepelt, jól mozog, atletikus, de nem elég erős. Az első három körben valószínűleg elviszik, de kérdés, hogy az NFL-ben tackle-ként vagy guardként számolnak-e vele. A tavalyi draft class-ból Jeff Allenhez hasonlítható. Garrett Gilkey jól tartotta magát - a small school prospect ilyen kaliberű ellenfelekkel még nem találkozott, de meggyőzően teljesített a „nagyfiúk” ellen is.


Védőfal
Tegnap a déli csapat talán legnagyobb sztárja Ezekiel Ansah volt, aki láthatóan még nagyon nyers, de annyira atletikus, amennyire egy defensive end csak lehet. Meggyőzően teljesített a pozíciós drillek során, rendkívüli gyorsaságot és agilitást mutatva. A csapatgyakorlatok során is felhívta magára a figyelmet, 7 vs. 7 és 11 vs. 11 játékoknál egyaránt több passzt is leütött. Amennyiben a hét folyamán végig ezt a formát hozza, nem csak, hogy bebiztosítja első körös státuszát, de még előrébb kerülhet a draft boardokon. John Jenkins számára rosszul indult az edzés, a pozíciós drilleknél feltűnően gyenge volt a lábmunkája, és az edzők is gyakran igazították el. A Georgia 359 fontos nose tackle-je aztán magára talált, rendkívül erősnek és meglepően atletikusnak tűnt a későbbi gyakorlatok alatt. Jól reagált az edzők kritikájára, amire alighanem a profik között is szüksége lesz. Everett Dawkins és Cory Grissom egyáltalán nem győzhette meg a jelenlévő megfigyelőket. Előbbi a pozíciós drillek alatt különösen szenvedett, ami komoly kérdőjel egy olyan játékosnál, akinek a méretbeli hiányosságait atletikussággal kellene kompenzálnia.

Linebackerek
Zavier Gooden elképesztően atletikus, sebessége kiváló, melynek köszönhetően oldalvonaltól oldalvonalig be tudja játszani a pályát. Nem illik minden rendszerbe, de remek WLB lehet belőle a következő szinten. Jamie Collins-nál 6-3-as magasságot mértek, de coverage-ben nem tudta lent tartani pad leveljét backpedalnál, ugyanakkor atletikus játékos. Vince Williams nagyon merev, bizonytalan coverage-ben, melynek következtében lehet, hogy a profik között csak 2-down játékos lesz belőle. Chase Thomas-nak komoly gondjai voltak coverage-ben; igazi tweener lehet. Ugyanez igaz Cornelius Washingtonra, akiben megvan a tehetség, azonban sem defensive end, sem külső linebacker poszton nem tűnik egyértelműen használhatónak. Több kérdés merült fel vele kapcsolatban, mint amennyire választ kaptunk.

Cornerbackek
Robert Alford jól kezdte a hetet. Számos alkalommal Terrance Williams-szel került szembe, aki egyből touchdownt szerzett róla, de később Alford egyre fizikálisabb játékot mutatott be. Edzői segítséggel folyamatosan javult a formája, jól mozgott, és a passzokra is gyorsan indult. Marc Anthony-tól átlagos produkciót láthattak a megfigyelők. Többnyire off coverage-ben játszott, Quinton Patton egy alkalommal csúnyán megverte egy az egyben. Sanders Commings-nak a press coverage play-ek során alkalma nyílt megmutatni fizikális stílusát; georgiai csapattársát, Tavarres Kinget többször is kivonta a játékból egy az egyes szituációban. Amikor nem press coverage-ből indult, sebességben nehezen vette fel a versenyt például Terrance Williams-szel vagy Conner Vernonnal, és eleinte az irányváltásai sem voltak meggyőzőek. Nem csak posztján, de a teljes secondary-ből Leon McFadden emelkedett ki. Minden egyes play-ben rendkívül fizikálisan lépett fel, két interceptiont szerzett, továbbá Cobi Hamiltonon védekezve egy passzt is leütött. B.W. Webb eleinte gyengén szerepelt az egy az egy elleni drillek alatt, Hamilton ellen például feltűnő szabálytalanságot követett el, és gyakran a szerelési kísérletei is bizonytalanok voltak. Edzői segítségnek is köszönhetően a 11 vs. 11 játék során már jelentős javulást mutatott, többek között Conner Vernont őrizve.

Safety-k
Shawn Williams lassúnak tűnt a lábmunkára alapozó gyakorlatok során, a tight endek elleni egy az egyes drillek alatt azonban felpörgött, dominálta Michael Williams-t. Robert Lester gyenge napon van túl. Nagyon magasan játszott, és nem tudott gyorsan irányt váltani. Press coverage-ben képtelen volt megbirkózni Vance McDonalddal, futójátéknál pedig elveszett a tömegben. Bacarri Rambo bizonyította atletikusságát, egy az egyben azonban néha beragadt. J.J. Wilcox pressingnél jól dolgozott a tight endek ellen, a 11 vs. 11 drill során viszont többnyire még csak közel sem került ahhoz, hogy megcsináljon egy játékot.

Nehéz úgy értékelni, hogy a játékosok még nem teljes felszerelésben gyakoroltak, különösen ami a falembereket és linebackereket illeti. Ugyanakkor így is bőven volt mit összehasonlítani, és mint mindig, most is voltak prospectek, akik pozitív vagy negatív értelemben kilógtak a sorból. Mindent egybevetve, a legjobb benyomást Ezekiel Ansah, Leon McFadden, Lane Johnson, Quinton Patton, John Jenkins, valamint Vance McDonald keltette, míg a legnagyobb csalódást az irányítók együtt okozták. Szerencsére még bőven van idő arra, hogy a Senior Bowl résztvevői bizonyítsanak potenciális munkaadóiknak.

Forrás: draftcountdown.com

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 29 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nagy respect mindőtöknek, köszönjük!
több mint 11 éve
MirrMurr Philadelphia Eagles Ohio State Buckeyes 5 — Jinxtriad's witness
Nagyon szépen köszönöm a cikket!