Senior Bowl - 3. nap

Összefoglaló a Senior Bowl szerdai edzéseiről.

Senior Bowl - 3. nap

DÉL

Szerdán is nagyszerű időjárásnak örvendhettek a déli csapat játékosai, akik utoljára edzettek teljes felszerelésben. Mivel a helyszínen tartózkodó NFL-megfigyelők többsége ezen a napon utazott haza, ez volt az utolsó igazán nagy bizonyítási lehetőség a résztvevők számára. Ez a tény a korábbi években is rendszeresen biztosította a magas színvonalat, és ezúttal is hasonló volt a helyzet.

Irányítók
Tyler Wilson szerdán az eddigi legmeggyőzőbb teljesítményével állt elő, melynek köszönhetően sokan már őt tartják az idei Senior Bowl legjobb QB-jának. A klasszikus, erős karú „gunslinger” nem mindig cselekszik mintaszerűen, de valódi játékos, aki valamilyen úton-módon rendre képes teljesíteni feladatát, és úgy tűnik, ki tudja magából hozni a maximumot, amikor igazán számít. A katasztrofális szezon után Wilsonnak meggyőző produkcióra volt szüksége ahhoz, hogy visszaállítsa státuszát, mint a class egyik legjobb irányítója, és ezt az akadályt sikerrel vette. Lehet, hogy első kört ér számára ez a teljesítmény? Landry Jones és E.J. Manuel szereplése hasonló volt, mindkettejüktől láthattunk briliáns megoldásokat, melyek megkérdőjelezhető döntésekkel és gyenge dobásokkal keveredtek. Papíron Jones és Manuel játékának is vannak nagyszerű elemei, de ha hosszasan vizsgáljuk őket, mindkét játékos aggasztóan inkonzisztensnek érződik, és emiatt lehet, hogy csúszni fognak a drafton.

Futók
Stepfan Taylor erejének és türelmének bizonyításával folytatta nagyszerű edzésmunkáját. A 11 vs. 11 gyakorlat alatt egy pazar visszavágást is bemutatott, melynek köszönhetően teljesen üres területre játszotta magát. Folyamatosan tiszta elkapásokat produkált, alacsony pad levelje nagy segítséget jelentett számára. Mike Gillislee szintén jól teljesített. Remek meglátásai révén kis lyukakon keresztül is át tudott jutni a falon. Biztos kézzel kapta el a labdát, és igazán szívósnak tűnt, ahogy az edzés kezdett egyre fizikálisabbá válni. Sebességével sincs gond, villámgyorsan tud eggyel magasabb fokozatba kapcsolni. Az újonnan érkező Mike James nem volt igazán robbanékony, de pad leveljét végig alacsonyan tartotta, és a 11 a 11 elleni játék fizikális megpróbáltatásait is bírta. Taylorral és Gillislee-vel ugyanakkor nem említhető azonos szinten. A fullback Tommy Bohanonra nem lehetett panasz, elkapásoknál és a Backs on Backers drill során is helytállt.

Elkapók
Tavarres King kiválóan teljesített az edzés során. Lábmunkáját az edzők is külön megdicsérték, és egyike volt azon elkapóknak, akik rendre a pályán belül tudtak földet érni a sideline drill alatt. A curl route-ot felesleges lépések nélkül, szinte hibátlanul futotta. Látszott, hogy teljes erőbedobással hajt, többször is vetődve ment a labdáért. Cobi Hamilton nem villogott. Lábmunkája gyenge volt, és gyakran extra lépéseket tett a visszavágáshoz, melyek az időzítés rovására mentek. Quinton Patton újabb remek napon van túl. Hosszú passzoknál is jobban el tudott szakadni őrzőjétől, mint a korábbi edzéseken. Magasan és szorosan tartotta a játékszert a megfelelő labdabiztosság érdekében. Továbbra is nagyon meggyőző, amit tőle láthatunk. Az utólag keretbe kerülő Russell Shepard főként lábmunkájával vívott ki magának elismerést. Az egy az egy elleni párharcok során szenvedett, de késői érkezése miatt ez érthető. Terrance Williams teljesítménye érezhetően javult, a Lions WR edzője külön meg is dicsérte a lábmunkájában történt fejlődést látva. Hosszú passzoknál továbbra is kimondottan veszélyes, Marc Anthony-t is megverte egy double move-val. Pontosabban futotta a curl route-ot, mint a hét korábbi szakaszában.

Tight endek
Vance McDonald elfogadhatóan szerepelt tegnap. Blokkolásban továbbra sem tud érvényesülni, de megmutatta keménységét, amikor egy alkalommal könnyedén átgázolt Robert Lesteren. Blokkolásnál gyorsan el tud jutni a második szintre, de itt például volt egy csúnya hibája. A 7 vs. 7 drill alatt szépen húzott le egy E.J. Manueltől érkező passzt seam route-on. Mychal Rivera ezúttal is szebbnél szebb elkapásokat mutatott be, például Shawn Williams szorításában. A 11 vs. 11 gyakorlat alkalmával nem tudott a linebackerekhez jutni, és gyakran elveszett a tömegben. Előfordult, hogy a mezüknél fogva kellett visszahúznia az LB-ket, hogy ne menjenek el mellette. Michael Williams elkapásoknál egy offensive lineman tehetségével dolgozott, ezen a téren alig van benne upside.

Támadófal
nrewLane Johnsont egy az egyben néha visszatolták, és egyértelműen erősödnie kell még, de párharcai többségét így is megnyerte, összességében egy újabb nagyszerű napot zárva. Lehet, hogy Luke Joeckel és Eric Fisher után ő lesz a harmadikként kiválasztott left tackle a drafton? Jordan Mills csak sérülés miatt került a csapatba, de továbbra is meggyőzően teljesít. Lábmunkája nem elég jó ahhoz, hogy a profik között is rábízzák a vakoldal őrzését, de a jobb oldalon tackle-ként és guardként is szerephez jutott. Fizikális, agresszív stílusával, temperamentumával tűnt ki tegnap, ami majdnem összetűzéshez vezetett Lavar Edwards-szal. Terron Armstead az East - West Shrine Game-en mutatott remek formájának köszönhetően kapott utólagos meghívót, és nem is vesztegette az időt; azonnal pozitív benyomást keltett. Az Arkansas-Pine Bluff nagy és atletikus tackle-je rendkívül jól mozog, a pályán és a draft boardokon (természetesen pozitív irányban) egyaránt. Larry Warford ismét megmutatta erejét; a Senior Bowlon nyújtott játékával gyakorlatilag biztosította pozícióját a harmadik legjobb guardként Chance Warmack és Jonathan Cooper mögött. Brian Schwenke-nek voltak ugyan megingásai, de többnyire jól látta el feladatát. Nem túl atletikus, és fizikális adottságai sem sorolhatók az elit kategóriába, de keménységgel és intelligenciával képes mindezt kompenzálni. Szép csendben posztja legjobb prospectjei közé emelkedik. Oday Aboushi megbízható, de korántsem kiemelkedő játékos. Adekvát fizikális tulajdonságokkal bír, és nagyon tapasztalt, de nem lógott ki a sorból negatív, ugyanakkor pozitív értelemben sem. Mindenesetre ez nem feltétlenül jelent problémát, mivel a támadófal tagjainál minél kevesebb szó esik egy játékosról, annál jobb teljesítményt nyújtott. Garrett Gilkey sem villog, de szívós és kitartó, amivel pótolni tud más, érezhető hiányosságokat. A tény, hogy első komolyabb, top ellenfelekkel szembeni próbatételén helyt tudott állni, sokat számít majd abban a kérdésben, hogy kiválasztják-e a drafton.

Védőfal
A Senior Bowl előtt sokan alulteljesítő játékosként tekintettek Malliciah Goodmanre, és úgy fest, ez a későbbiekben sem fog változni. Impresszív fizikális adottságai (például rendkívül hosszú karja) ellenére a Clemson defensive endje nem sok vizet zavart. Rengetegszer került a földre. Everett Dawkins komoly problémákkal küzdött, fizikálisan többször is könnyűszerrel elnyomták. Az alulméretezett játékos meglehetősen gyors és atletikus, de esélytelen a nagyobb falemberekkel szemben. Cory Grissom nem tűnt ki túlságosan a mezőnyből a hét folyamán, és amikor sikerült felhívnia magára a figyelmet, azt is inkább negatívumokkal érte el. Egy interjú során állítólag azt mondta, a szezon vége óta alig edzett, példaként pedig korábbi csapattársát, az NFL-ben bustnak bizonyuló Terrell McClaint állította maga elé - ezek a dolgok biztosan nem javították a megítélését. Lavar Edwards bizonyára szeretné elfelejteni ezt a napot. Az egy az egy elleni párharcok alatt szemmel láthatóan frusztrálttá vált az LSU defensive endje. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül nem lett kezdő egyetemi szinten, és ezért nem csak a Barkevious Mingo - Sam Montgomery páros felelős. Montori Hughes nem teljesített rosszul, de közel sem volt annyira domináns, mint kedden. Ebben közrejátszhatott lábsérülése, melyet még hétfőn szedett össze. Noha nem volt 100%-os állapotban, minden tőle telhetőt megtett, hogy bizonyítson a megfigyelőknek.

Linebackerek
Zavier Gooden egész héten remekelt, legjobbját azonban szerdán nyújtotta. Egy Ansah által leütött passzból interceptiont szerzett, a 11 vs. 11 drill során ugorva ütött el egy labdát, és a vártnál sokkal fizikálisabb játékot mutatott a boxban. Vince Williams-nek ugyan volt egy-két szép megmozdulása coverage-ben, de klasszikus two-down játékosnak tűnik, ebben a szerepkörben viszont hasznos lehet.

dsSecondary
Robert Alford ismét helytállt. Egy alkalommal leszidták, amiért túl könnyelmű volt, de az egy az egy elleni szituációkban mindig jól helyezkedett. Leon McFadden folytatta rendkívül fizikális játékát. Kisebb sérülést szenvedett, de később vissza tudott jönni a pályára. Press coverage-ben különösen jól teljesített. Marc Anthony a vártnál magabiztosabban lépett fel. Mély route-okon könnyedén megverték (pl. Terrance Williams double move-ja), press coverage-ben viszont nem voltak gondjai a kisebb WR-ek ellen, és jól mozgott. Ugyanakkor továbbra sem nevezhető playmakernek, és nincs meg a sebessége, hogy lépést tartson a jobb játékosokkal. B.W. Webb nem küzdött sebességbeli problémákkal. Conner Vernon egy double move-val sem tudta lehagyni, és az in route-ot futó Quinton Pattont is szorosan őrizte. Shawn Williams egy big hittel és egy kiharcolt fumble-lel tűnt ki a 11 vs. 11 drill során; megmozdulásait az edzők és a játékosok részéről is elismerő reakció követte. J.J. Wilcox formája valamelyest javult, de még mindig nem az elvárt szintet hozza. A line of scrimmage-nél a korábbiaknál fizikálisabb játékot mutatott, és többször is jól helyezkedett a 11 vs. 11 gyakorlat alatt. Főként fizikális adottságok terén van benne upside. Bacarri Rambo megsérült, a bal combhajlító-izmát kellett jegelni.

Mivel az edzések legfontosabb szakaszai már mögöttünk vannak, talán le lehet vonni néhány következtetést. Ami szinte mindenkinek feltűnt, az a defensive linemanek csalódást keltő teljesítménye. A déli csapatnál rendszerint számos komoly tehetség kap helyet a védelmi frontban, de Ezekiel Ansah-t és John Jenkins-t leszámítva a mostani egység bőven hagy kívánnivalót maga után. Egy másik lényeges pont Tyler Wilson napról napra javuló formája volt, amit a Senior Bowl előtt is elvártak tőle. Az egyetlen kérdés, hogy milyen magasra tud lépdelni a draft boardokon. Érdekes lesz látni a szombati meccs alakulását, de a mostani az utóbbi évek talán leggyengébb déli kerete.

Vass Ádám (vassadi)


ÉSZAK

Az egész hetet nézve az Északi csapat edzései jóval aktívabb, eseménydúsabb és jobb tempójúak voltak, mint a Délieké. Ez szerdán sem volt másként. A legtöbb megfigyelő, edző és döntéshozó személy elhagyja a város mielőtt az északi csapat utolsó edzése elkezdődne, így a játékosoknak ez az utolsó alkalom, hogy feljebb tornásszák értéküket.

Irányítók
Mike Glennon (North Carolina St.) így is remek edzéseken van túl, de szerdán teljesített eddig a legjobban. Több hosszú passzt is sikeresen juttatott el az elkapóinak. Persze volt egy-két rossz momentuma, de kétség kívül az idei Senior Bowl legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtotta. Ryan Nassib (Syracuse) a héten a legrosszabb teljesítményét hozta, de még így is Glennon és talán Tyler Wilson (Arkansas) után a harmadik legjobb irányító az idei keretekből.

Elkapók
mwMarquise Goodwin (Texas) folytatta az eddigi meggyőző játékát. A sebessége és gyorsulása lenyűgözött jó pár megfigyelőt, de ezen kívül is remek elkapó. Nem csak könnyen szakadt el a védőitől, de pár nagyon szép elkapást is bemutatott. Aaron Mellette nagyon jól teljesített. Egy alkalommal Mike Glennon labdáját szépen kapta el megverve Dwayne Gratz-ot. Jó lábmunkát mutatott egy "ki" routenál és jól szakadt el védőjétől. Desmond Trufant ellen is nyert párharcot. Denard Robinson (Michigan) továbbra is küszködött az új posztján. Az edzés első tíz percében kétszer ejtett el labdát. Nem tudott elszakadni a védőitől. Két kickoffot is kiejtett a kezéből. Chris Harper (Kansas State) nagyon jól teljesített ezen a napon. Bemutatta, hogyan terjessze ki az elkapási felületét a karjaival. A stop and go gyakorlatnál kicsit laza volt, de később Phillip Thomas-al a nyakán egy remek elkapást mutatott be az oldalvonal mellett. Markus Wheatonnak (Oregon St.) alkalmazkodni kellett ahhoz, hogy rengeteg labda megy felé, de jól oldotta meg ezt a feladatot. Talán a nap legjobb elkapása fűződik a nevéhez, amikor egy Nassib által nagyon alacsony labdát kapott el. Trufantot is megverte, de a felé szálló passz nagyon rossz volt. Alec Lemon (Syracuse) később csatlakozott a kerethez, de biztos kezűnek tűnt. Azonban nem volt robbanékony és nem nagyon tudott elszakadni a védőitől. Aaron Dobson (Marshall) meggyőző napja volt, amikor is megmutatta, hogy a feje fölé érkező labdákat is el tudja kapni, valamint megverte TJ McDonaldot egy hosszú elkapás során amiből TD-t is szerzett.

Tight Endek
Jack Doyle (Western Kentucky) a szűk helyre érkező labdákat is megfogta, de rosszul használta a kezeit a 11-11 elleni játékban a futásblokkolás során. Nick Kasa (Colorado) egy korai elejtett labdát követően remekül teljesített. A futás blokkolásnál kitartó volt és megvillantotta atletikusságát egy hosszú routenál. Hatalmas potenciál van benne és az edzés alatt is fejlődést mutatott. Ryan Otten (San Jose St.) több gyakorlatán is lassúnak, lomhának tűnt. A 7-7 elleni játékban gyorsabbnak látszott, egy alkalommal egy double move-al tisztára is játszotta magát. A 11-11 elleni gyakorlásnál blokkololási potenciált mutatott.

Futók
frJonathan Franklin (UCLA) ismét kitűnően teljesített. Meglepően jól vált irányt a méreteihez képest és jól kerülte ki a védőket a 11-11 elleni játékban. Elkapás után leengedi a vállát még az ütközés előtt és a lába is folyamatosan jár. A RB vs LB gyakorlatnál passz blokkolási képességeit is megmutatta. A külső futásoknál különösen türelmes volt Kenjon Balmer (Oregon). Biztos kezűnek látszott és az egyensúlyát is megtartotta amikor oldalról érkezett jött az ütközés. 11-11 ellen kicsit dadogott a labda a kezében egy swing route utáni elkapás során, de megfogta a labdát. A középső futásoknál küszködött és amint egy kéz elkapta nem tudott semerre mozdulni. Kickoff visszahordásokat is gyakorolt. Robbie Rouse (Fresno St.) a RB vs LB gyakorlatoknál párszor megverték, de képes volt ebből erőt meríteni. Méreteihez képest se gyorsaságával se atletikusságával nem emelkedik ki. A futásoknál eltűnhet a védők szeme elől és emiatt meglepetésszerűen szerez yardokat. Kyle Juszczyk (FB, Harvard) több alkalommal is vereséget szenvedett a RB vs LB párharcok során. Amikor mozgásból blokkolt teljesen normális teljesítményt nyújtott. Üres helyzetben biztos elkapónak tűnt. Inkább H-Back jellemzőkkel rendelkezik.

Támadófal
Eric Fisher (OT, Central Michigan) folytatta domináns teljesítményét. Úgy tűnt, hogy akár már holnap is kezdeni tudna az NFL-ben a vak oldalon. Most már neki van a legnagyobb esélye, hogy az itt résztvevő játékosok közül legelőször kerüljön kiválasztásra a drafton. A mostani teljesítménye nem lenne meglepő ha a Top 10-en belül lenne draftolva. Justin Pughnak (OT, Syracuse) rövidek a karjai, nem erőteljes és könnyen hátralökik blokkolás során. A futójáték blokkolásnál nincs igazán erős "ütése". Viszont ha egy zone blocking rendszert használó csapathoz kerül, ahol kihasználják a fürgeségét és atletikusságát akkor ezek a hiányosságok háttérbe szorulnak. Joe Madsen (C, West Virginia) teljesen jól teljesített a kitűnő északi védekező falemberek ellen az 1 vs 1 párharcok során, bizonyítva, hogy nehéz kimozdítani a helyzetéből. Dave Quessenberry (OT, San Jose st.) tackle volt az egyetemen, de valószínűleg guard lesz, valamint centerként is gyakorolt a szerdai napon. A sokoldalúsága még kifizetődhet a jövőben és voltak jó és rossz momentumai összességében javított pozícióján. Braxton Cave (C, Notre Dame) csalódást okozott a heti teljesítményével. Az 1vs1 gyakorlatoknál rendre megverték ellenfelei.


Védekező fal
hcSylvester Williams (DT, North Carolina) nagyon gyors a szabályosan kilő a labda elindításának pillanatában. Folyamatosan megverte az őt blokkolni igyekvő ellenfeleit az 1-1 elleni gyakorlatok során. Megmutatta, hogy többen miért gondolják, hogy első körös kiválasztott lesz áprilisban. Brandon Williams (DT, Missouri Southern) a 341 font súlyához képest jól mozog, gyors és füge a lába. Az 1-1 elleni gyakorlatnál rendre megverte az ellenfeleit egy alkalommal pördülő mozdulattal. A legmegyőzőbb benne az akarása. Kawann Short (DT, Purdue) szerdai teljesítménye hagyott némi kívánnivalót maga után. Főleg az 1-1 elleni küzdelmek alkalmával nem volt képes leválni a blokkokról. Pozitívum nála, hogy jobban mozgott, mint azt várták volna tőle és a vastag lábai lenyűgözőek.

Michael Buchanan (DE, Illinois) érdekes napon van túl. Annak ellenére hogy fantasztikus atléta, remek sebességgel és robbanékonysággal, de az 1-1 elleni gyakorlatok során sokat "tökölt" a bull rush-al ahelyett, hogy ledöntötte volna ellenfelét a lábáról. A végzős éve csalódást keltő volt és ezen a héten sem emelkedett ki teljesítményével. Datone Jones (DE, UCLA) valószínűleg megszilárdította a helyét a második vagy harmadik körben és valószínűleg több draft boardon is feljebb lépett. Impresszív fizikai tulajdonságainak köszönhetően 4-3-ban bal oldali vagy 3-4-ben is DE-ként lehet jövője a következő szinten. Az 1-1 elleni küzdelmeit különböző technikákkal nyerte meg, mint a lepördülés vagy a sebessége. Alex Okafor (DE, Texas) elsősorban bull rushal próbálta megverni ellenfeleit az 1-1-ek során, de többször is kudarcba fulladt a terve. Ez megváltozott amikor a szélről a sebességével próbálkozott. Margus Hunt (DE, SMU) nem igazán villogott és az egyetlen kiemelkedő mozzanata egy lepördülés volt, ami úgy tűnt mintha lassított felvétel lenne. Nem fér kétség a szemöldök felhúzást érdemlő méreteihez, hosszú karjaihoz és a benne rejlő potenciálhoz, de jelenleg nem jó játékos. Huntot lehet előbb draftolják, mint azt kellene a felmérőkön elért teljesítménye miatt.

Linebackerek
Kevin Reddick (ILB, North Carolina) és Steve Beauharnais (ILB, Rutgers) testfelépítése masszív, de lomhának tűnnek. Megbízható játékosok, de egyikőjük sem dinamikus. Ty Powell (OLB, Harding) az idei év egyik leg-magával ragadóbb alacsonyabb osztálybeli tehetsége. 2011-ben még a secondaryben játszott, majd 2012-ben DE volt és most pedig szélső linebackerként gyakorolt és elfogadhatóan teljesített új posztján. Nagyon atletikus játékos fantasztikus robbanékonysággal, aki a draft listákon előrerepülhet a következő hónapokban.


Secondary
Johnathan Cyprien (S, Florida International) remek edzésen van túl. A gyakorlatok során gyorsnak tűnt. A csípőjét alacsonyan tartotta. Volt egy nagyon szép elkapása a labdás gyakorlatoknál. Úgy tűnt jól levédekezi a pálya középső részét a 11-11 elleni játék közben. Dwayne Gratz (CB, UConn) gyengén teljesített. Több alkalommal is megverték az elkapói a hosszú route-ok alatt, egy esetet leszámítva amikor vetődve ütötte el a labdát. Jamar Taylor (CB, Boise St.) egyenletes teljesítményt nyújtott és fizikális volt az edzés egésze alatt. Jól használta a kezeit a passz védekezésnél és majdnem minden alkalommal az embere mellett maradt. Úgy tűnik a kezdőket le tudja védekezni. Will Davis (CB, Utah St.) megbízhatóan teljesítet. A nap legjobb megmozdulása egy leütött passz volt Denard Robinson elől. TJ McDonald (S, USC) nem tudott kiemelkedni a safety-k közül. A 11-11 elleni gyakorlás során többször is határozatlan volt amikor passz ellen kellett védekeznie. Jordan Poyer (CB, Oregon St.) megmutatta, hogy szorosan ott tud lenni egy-egyben az emberén, mint most Denard Robinson és Aaron Dobson. Ha az elkapó elszakadt tőle nem igazán tudta utolérni, de tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Blidi Wreh-Wilson (CB, UConn) elég megbízhatóan teljesített. Nagyon határozott volt a line of scrimmige-en. Majdnem leszedett egy gyengén megdobott labdát Mike Glennontól. 1-1 ellen az elkapóit kizökkentette route futásuk közben. Phillip Thomasnak (S, Florida St.) a korai gyakorlatok során gyenge volt a lábmunkája. A hosszú passzoknál többnyire megverték, de 11-11 ellen a Cover 2-es védekezésnél jól levédekezte a pálya középső részét.


Kiss Ferenc (Fucu) 


Hozzászólások

több mint 11 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 27 — Sic semper tyrannis!
Mi van Kyle Longgal?
több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
megbetegedett 1. nap de nem ment haza, játszani fog a meccsen

több mint 11 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 27 — Sic semper tyrannis!
köszi 😊 csak feltűnt hogy az első edzésen jó volt aztán meg semmi hír, de akkor így értem! 😊