Stanford Cardinal [STAN]

Alapítás

1892

Konferencia

Pac-12

Divízió

Conference

Város

Stanford (California)

Stadion

Stanford Stadium (50,000)

Weboldal

http://www.gostanford.com

A Stanford University nem tartozik a kiemelkedő futballiskolák csoportjába, inkább a tanulmányi eredményei és követelményei révén ismert, ezt bizonyítja többek között az itt végzett 16 Nobel-, 4 Pulitzer-díjas, számos cégalapító, vállalatvezető. 1891-ben alapította a vasúti iparmágnás, a majdani kaliforniai kormányzó Leiland Stanford és felesége, Jane Stanford. Az iskola - és a zenekar - nevét fiúkról, Leiland Stanford Jr.-ról kapta, aki 15 évesen halt meg tífuszban. A Szilikon-völgy közepén fekvő Stanford (Palo Alto) városában található, körülbelül 60 kilométerre San Francisco-tól. 1891. október 1-jén nyitotta meg kapuit hivatalosan, 559 diákkal, 15 tanárral és tandíjmentesen. Az első diákok egyike volt Herbert Hoover, az Egyesült Államok 31. elnöke. Az egyetem sportszakosztályainak több neve is volt az évek során. A jelenlegi Cardinal, azaz Bíborvörös még az 1892-es első Big Game-hez (Stanford vs. California) köthető, akkor a helyi sajtó egyszerűen "bíborvörös csapat"-nak nevezte őket. 1930-ban hivatalosan felvették az Indians [Indiánok] elnevezést, de négy évtizeddel később indián leszármazottak nyomására elvetették, és noha nem egy mozgalom volt a név visszaállítására, ezek nem jártak sikerrel. 1972-től ’81-ig Cardinals-ként futottak, felmerült ötletként a Griffins [Griffek] vagy a Cardinals megtartása (csak Vörösbegyek jelentéssel), azonban köztes megoldásként a Cardinal nyert végül. Kabalának egyedül a Fa, "Stanford Tree" tekinthető, mely Palo Alto jelképe, ez a kisváros ugyanis szinte egybenőtt Stanforddal, és így jelképezik az összetartozást. A fát szimbolizáló kabalafigura a zenekar oldalán foglal helyet Stanford mérkőzéseken, de hivatalos mascotjuk továbbra sincs. A színek eredete is az első Big Game-re vezethető vissza, ekkor még bíborvörös-aranyban játszottak, viszont az említett cikkben a cím „A Bíborvörös legyőzte a régebben alapított Aranyat” volt, ezért a nagy ellenség Golden Bears aranyát kivették a címerből. Mikor az NCAA kötelezővé tette egy második szín választását, a Stanford a fehér mellett tette le a voksát.

Történelem
A futballcsapat 1891-ben alakult meg, a második szezonban már maga Walter Camp edzette a játékosokat, ahogy 1894-ben és '95-ben is. '93-ra Pop Bliss ugrott be Camp rengeteg teendője miatt, "az amerikai futball atyja" a szabályalkotói bizottságban betöltött fontos szerepén túl a New Haven-i óragyárat is igazgatta. 1900-ban Fielding H. Yost - kinek zsenialitása csak Campéhez hasonlítható - bontogatta szárnyait főedzőként, bár az év végeztével a Michiganhez távozott (és lett velük hatszoros bajnok). Ennek a kapocsnak a hozadéka a történelem legelső Bowl-mérkőzése, az 1902. januári 1-jei Rose Bowl, melyet 49-0-ra nyertek meg Yosték a Stanford ellen. Érzékeltetve a gyerekcipőben levő sport helyzetét megjegyzendő, hogy a TD öt pontot ért, a pálya 110 yardos volt, a játékidő kétszer 30 perc, és a 1st downhoz három kísérletből kellett megtenni öt yardot. 1924-ben jelent meg a harmadik legenda, Pop Warner, addig az I. VH, sőt az uniós rögbi felé tendálódás - a túlzott erőszakosság okán - is visszavetette a fejlődést. A szintén reformer Warner (a screen passz, a vállvédők és sok más újítás kiötlője), Andrew Kerr-t küldte két esztendővel korábban előfutárként az egyetemre, így '24-től rögtön egy jól felépített garnitúrával dolgozhatott. A sikerek nem maradtak el, 1925 januárjában Rose Bowl-részvétel (igaz vereség a Notre Dame-től), az 1926-os idényben az Alabama elleni Rose Bowl-döntetlennel egyenesen nemzeti bajnoki cím, 1928 újév napján 7-6-os győzelem a Rose Bowlon (vs. Pittsburgh). 1933-ban hű segéde, Claude E. Thornhill vette át a stafétát, a lendület kitartásáig három újabb Rose Bowl jutott neki osztályrészül ('34-ben a Columbia, '35-ben az Alabama előtt hajtottak fejet, '36-ban azonban megverték az SMU-t 7-0-ra). 1940-ben a Chicago-val teljesen leszereplő (olyannyira, hogy a Maroons az 1939-es, Michigantől elszenvedett 85-0-ás kudarc hatására a beszüntette a programot) Clark Shaughnessy jött, és az idejétmúltnak hitt T-formációval veretlen mérleggel, Rose Bowl-győztesként (21-13, vs. Nebraska) fejezték be a szezont. Pop Warner az év elején nyeretlen mérleget jósolt...

Shaughnessy az 1941-es, csalódást keltő 6-3 után a Marylandnél folytatta. Utóda a backfield coach, Marchmond Schwartz lett, de a világháború megint közbeszólt, a három évnyi kiesés számára helyrehozhatatlan károkat okozott. Chuck Taylor 1951-ben Rose Bowllal debütált, ám az Illinois elleni 40-7-es bukás hamar kifogta a vitorlájából a szelet. Ő 1957-ig, Jack Curtice 1962-ig szenvedett, a régi dicsőséges korszak tényleges restaurációja John Ralston munkájával kezdődött el. Szükségeltetett ehhez persze elégséges idő, és olyan irányító, mint Jim Plunkett, 1970 Heisman-díjasa. A QB-vel az 1971-es Rose Bowlt húzták be (27-17, vs. Ohio State), ráadásul nélküle is összejött a duplázás 1972-ben, a Michigan ellen. Ralstont elcsábította a Denver Broncos, Jack Christiansen bicskája pedig beletörött a feladatba. 1977-ben egy ígéretes edző, Bill Walsh került a képbe (mára a fél szakma valamilyen úton-módon kötődik hozzá), a reményeket egy Sun- és Bluebonnet Bowllal táplálta, a 49ers hívó szavának ellenben nem tudott ellent mondani, döntését három Super Bowl-gyűrű igazolta. 1988-ban a profiktól vonult nyugdíjba, viszont '92 szeptemberére már újfent a Stanford kispadján ült. A Cardinalnál a '80-as években irányítóként John Elway, majd edzőként apja, Jack Elway jelentett némi megnyugvást a gyengélkedés közepette. Walsh másodszorra Dennis Green-t váltotta, 10-3-al nyitott, de 1995-re belátta, hogy kár tovább erőlködnie (4-7 és 3-7). Tyrone Willingham nem vallott szégyent neves elődje nyomdokain, '95-ben Liberty Bowllal köszönt be a fanoknak, '96-ban 38-0-al (a Nick Saban-féle Michigan State-t ütve) a Sun Bowlt szállította házhoz. 1999-ben 29 évnyi várakozást követően konferencia-elsőség a Pac-10-ben és Rose Bowl-szereplés (17-9-es vereség a Wisconsintól), 2001-ben 9-3-al és a Seattle Bowllal búcsúzott. Vele szemben Buddy Teevens és Walt Harris teljesítménye a nullával egyenlő, 2007-re mindenki el is könyvelte a Stanfordot a "jó tanulók, rossz sportolók" iskola(példá)jának. A másodosztályú San Diego-tól érkező Jim Harbaugh (a Baltimore Ravens HC, John Harbaugh testvére) mégis megmutatta ennek ellenkezőjét, tudatos szisztémával 2010-re, négy idény alatt 12-1-es mérleggel Orange Bowl-győztest faragott alakulatából. 2009-ben Toby Gerhart futó, 2010-ben és '11-ben Andrew Luck irányító maradt le egyetlen hellyel a Heismanról. 2011-nek már David Shaw főedzővel vágtak neki, mivel Harbaugh a 49ers-hez ment. Andrew Luckkal Shaw-ék Fiesta Bowlig jutottak, az 1/1-es QB nélkül 2012-ben csodák-csodájára a Pac-12 első helyéig.

Riválisok, érdekességek
A Stanford legnagyobb rangadóját a California ellen vívja, ez az ún. "Big Game". 1892-ben találkoztak először, és már 1900-ban előszeretettel hivatkoztak rá a "Nagy mérkőzésként". Az elsőt 20000 ember látta San Francisco-ban, annak ellenére, hogy Herbert Hoover menedzserként mindössze 10000 jegyet adott ki. A bevétel olyan nagy volt, hogy a két egyetem ebből tartotta fenn a futballgárdáit a következő szezonban. A derbi győztese 1933-tól szerezheti meg az 1899-ben megjelent Stanford Axe-t. A fejszét az arany-kékek akkor elorozták, a stanfordi diákok (a "Halhatalan Huszonegy") 1930-ban indítottak akciót e becstelen folt eltüntetésére. Az akció szó szerint értendő: könnygázt is bevetettek a – sikeresen végrehajtott - cél érdekében. A párharc elsősorban szoros mérkőzéseiről híres, öt Big Game-t is az utolsó play döntött el, nem véletlenül tartja magát a mondás Kaliforniában, hogy „Ebben a szériában minden megtörténhet. És meg is történik.” Természetesen az 1982-es találkozás a leghíresebb, ahol a "The Play" borzolta a stanfordi szurkolók idegeit. A Big Game örökmérlege 58-46-11 a Cardinalnak. A csapat a Stanford Stadium-ban játssza a meccseit, amit 1921-ben építettek és épp a California ellen avattak fel. A stadion eredetileg 60.000 férőhelyes volt, de a húszas években többszöri átalakítás után érte el a 85.000 fős befogadóképességet. 2006-ban újra felújították, jelenleg 50.000 néző foglalhat helyet a létesítményben.

Három ex-stanfordi az NFL Hírességek Csarnokának tagja:
- John Elway (QB) a Denver Broncos legendája, aki már a draftján felhívta magára a figyelmet. Nem volt hajlandó a Baltimore Colts-hoz aláírni, így 1/1-es választottjukat Denverbe kellett cserélniük. 9-szeres Pro Bowler, 1987-ben a liga MVP-je
- James Lofton (WR) nyolcszoros Pro Bowler, volt a Green Bay Packers, a Los Angeles Raiders, a Buffalo Bills, a Los Angeles Rams, és rövid ideig a Philadelphia Eagles profija is
- Ernie Nevers (FB) a „futballjátékos hiba nélkül”, a ’30-as években a Chicago Cardinals-t szolgálta remekül