Super Bowl LI beharangozó #6: Az edzők és a speciális egység
Kinek a nyakába öntik a Gatorade-et?
Atlanta Falcons
A stábtagok
Dan Quinnt majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt nevezték ki az Atlanta élére, miután a Seattle védőkoordinátoraként kikapott a New Englandtől, de ne rohanjunk ennyire előre. Quinn 1970-ben született New Jersey államban, a Salisbury egyetemen a védőfalban játszott, valamint atletizált is, kalapácsvetésben kiváló volt. Lediplomázása után a William & Mary, a VMI, és a Hofstra védőfal edzője volt, 2001-ben került az NFL-be a 49ershöz, mint védelmi „quality control” koordinátor. 2003-tól két évente váltott munkákat, védőfal edző volt a Dolphinsnál, a Jetsnél, és a Seahawksnál is, 2011-12-ben pedig a Florida egyetemen töltötte be ezt a posztot. 2013-ban tért vissza Seattle-be, miután a Jaguars elvitte az akkori DC-t, Gus Bradley-t, és az övé lett ez a poszt. Első évében védőkoordinátorként a Seattle-é volt a legjobb védelem a ligában, a legkevesebb pontot kapták, a legkevesebb yardot engedték, és a legtöbb labdát szerezték, a Super Bowlban pedig a Peyton Manning vezette ligaelső támadósort nullázták szinte. 2014-ben ismét övék volt a legjobb védelem engedett yardok és kapott pontok terén, a csapat pedig ismét bejutott a Super Bowlba, ahogy azt már feljebb említettük, kikaptak a Patriotstól. Ezután lett kinevezve a Falcons élére, ahol első évében 5-0-s kezdés után 8-8-as mérleggel zárt, a támadósor még kereste a stílusát, és a védelemben és a playhívásokban is akadtak gondok. Az idei újoncok és a tavaly draftoltak (Beasley, Neal, Collins, Jones) viszont egyből fontos láncszemei lettek a védelemnek, az offense pedig minden tekintetben top5-ben volt.
Aki pedig összerakta ezt a támadósort, az nem más, mint Kyle Shanahan, akinek minden bizonnyal ez az utolsó mérkőzése a Falcons stábjában, miután minden jel arra utal, hogy ő lesz a 49ers főedzője. Shanahan a Texas egyetemen diplomázott, 2006-ban került a ligába, ahol a Texans elkapóit edzette, a főedző Gary Kubiak volt, aki apja alatt dolgozott támadókoordinátorként. Egy évvel később az irányítók edzője lett, majd két évig OC is volt, és ő lett a liga legfiatalabb koordinátora. 2010-től az apja alatt volt támadókoordinátor a Redskinsnél, utána egy évig a Brownsnál volt ugyanebben a pozícióban, tavaly óta pedig a Falconsnál. A tavalyi szezonban többen megkérdőjelezték, hogy Ryannel képes lesz-e sikeres offense-t összerakni, a választ azt hiszem az idei szezonban megkaptuk, Matt Ryan MVP formában játszott, célpontjaiból pedig annyi van, hogy még Belichicknek sem lesz egyszerű hatásos game-plant összerakni.
A védőkoordinátor Richard Smith, de a playeket Quinn hívja. Smith 1988 óta edzősködik a ligában, volt a Dolphins és a Texans DC-je, mielőtt a Falconshoz került, a Broncos linebackereit edzette.
A general managerről sem árt szót ejteni, aki Thomas Dimitroff, és 2008 óta van a csapatnál, azaz bőven benne van a keze a sikerekben és a bukásokban is, volt róla szó, hogy Mike Smith-szel együtt ő is repül 2014-ben. 1990-91-ben a kanadai Saskatchewan Roughridersnél, majd a World League of American Footballnál (ami az NFL Europe lett később) volt scout. Később a Chiefsnél, a Brownsnál (ahol szintén Belichick alatt dolgozott), a Lionsnál és a Patriotsnál is végzett scouting munkát. 2003-tól a New Englandnél volt az egyetemi megfigyelők főnöke. 2008-ban Matt Ryant és Sam Baker LT-t draftolta, valamint leigazolta Michael Turnert, 2004 után ismét playoffba jutottak és ő lett az év executive-ja. 2011-ben felcseréltek Julio Jonesért, két év alatt megtalálta az új futótandemet, idén pedig több remek igazolással gyarapította Ryan célpontjainak tárházát.
A front office-ból és az edzői stábból érdemes még megemlíteni Scott Piolit, aki az asszisztens general manager, és ő is Bill Belichicktől tanulta a szakmát, valamint Raheem Morrist, az asszisztens HC-t, aki tavaly még a védőknél dolgozott, idén azonban már az elkapókat edzette.
A speciális egység
Matt Bryant személyében egy megbízható rúgója van a franchise-nak, 2009 óta van a csapatnál, ő szerezte a ligában idén a legtöbb pontot, és a Falcons történetében is. Idén mindössze három kihagyott kísérlete volt, extra pontot is csak kettőt hagyott ki, és még punternek is be kellett állnia az Eagles ellen. Bryant egyébként még az NFL Europe-ban is volt rúgó 2002-ben, utána került a ligába, több csapatnál is megfordult (Dolphins, Giants, Colts, Buccaneers). A 41 éves rúgót idén először választották Pro Bowlba.
A punter Matt Bosher 2011 óta van a Falconsnál, őt a 6. körben draftolta a csapat a Miami egyetemről, a PFWA-nál az év újonca volt. Idén sérülés miatt egy hetet ki kellett hagynia, de 2012 óta mindig 45 feletti átlaga van, az idei 46,8-as átlaggal a 8. legjobb volt a ligában.
A kickoffokat és a puntokat Eric Weems hordja vissza, aki utoljára 2010-ben szerzett visszahordásból touchdownt.
A long snapper Josh Harris az Auburn egyeteméről érkezett 2012-ben, draftolatlan újoncként, azóta egy meccset sem hagyott ki.
New England Patriots
Az edzői stáb
Bill Belichicket nem nagyon kell már bemutatni senkinek, az ötödik Super Bowl győzelmére készül, mint vezetőedző, 17. szezonját tapossa a Pats színeiben, mindössze háromszor nem jutottak rájátszásba az irányítása alatt, utoljára 2010-ben nem jutottak el az AFC döntőig, tömörebben fogalmazva elképesztő pályafutás áll mögötte. Belichick a Wesleyan egyetemen diplomázott, utána pedig egyből bekerült az NFL körforgásába, először, mint segédedző a Baltimore Coltsnál. 1979-től a New York Giants-nél dolgozott, először a speciális egységet edzette, később LB coach lett belőle, 1985-től pedig védőkoordinátor volt 1990-ig, a ’86-os és a ’90-es szezont pedig Super Bowl győzelemmel zárta. A következő szezont már a Cleveland Browns vezetőedzőjeként kezdte meg, ahol öt éves regnálása alatt csak egyszer sikerült pozitív mérleggel zárni az évet, igaz, akkor playoffba jutottak és a New Englandet verték meg a Wild Card körben. 1996-ban egy évig edzette a Pats defensive backeket, ’97-től ’99-ig pedig a Jets védőkoordinátora volt egy napig pedig a főedzői posztot is betöltötte. 2000 január 27-én kinevezték a Patriots vezetőedzőjének, a siker pedig szinte töretlen azóta. Igaz, több botrányba is keveredett a csapattal, mint a Spy-, vagy a Deflategate, de a rekordjai, győzelmei, védelmi sémái, rendszerei mellett sem lehet elmenni szó nélkül. A mindenki által leírt játékosokból állít össze olyan keretet, elég csak idén Kyle van Noyra gondolni, a depth chart végén „csücsülők” pár év alatt kezdők lesznek, lásd Malcolm Butler, és amikor Brady valamilyen okból nem tud játszani, nem esik össze a támadósor, hanem ugyanolyan eredményes Jacoby Brissett-tel, Jimmy Garoppoloval és Matt Cassellel is. Az edzők győzelmi ranglistáján a negyedik helyen áll Don Shula, George Halas és Tom Landry mögött, de nekik 30-40 év kellett, Belichicknek „csak” 22. Neki van a rájátszásban a legtöbb győzelme, és ha az alapszakaszban 41 évig 0-16-os mérleggel végezne a csapata, akkor lenne olyan győzelmi százalékos mutatója, mint Gus Bradley-nek.
A támadósort Josh McDaniels koordinálja, aki 2001-ben került először a Patriotshoz. 2004-től az irányítókat edzette, és 2006-ban nevezték ki OC-nak. 2009-ben a Denver Broncos főedzője lett, ahol kevesebb, mint két évig volt, miután 2010 decemberében kirúgták. Egy évvel később a Rams támadókoordinátora lett, 2012-ben pedig visszatért a New Englandhez. Koordinátorként négyszeres SB-győztes, több helyen is volt főedzői interjún, de egyelőre marad Massachusetts államban.
Matt Patricia a védőkoordinátor, aki már 2004 óta a Patriotsnál dolgozik, először a támadóknál volt asszisztens, majd 2006-tól a linebackereket edzette. 2012 óta ő a DC, tavaly ő is volt főezdői interjún.
Fontos megemlíteni még Dante Scarnecchia nevét is, aki a támadófal edzője, és neki is köszönhetően a tavaly még a csapat leggyengébb egysége a liga egyik legjobbja lett egy év alatt. Scarnecchia '82-től 2013-as visszavonulásáig egy két éves kitérőt kivéve végig a Patriotsnál dolgozott, idén pedig visszatért a nyugdíjból.
A speciális egység
Stephan Gostkowski már 11. éve a New England rúgója, megbízható játékos, akin nem sok meccs ment el. 2013-tól ’15-ig mindig 90%-os pontosság felett zárt, idén azonban valamivel gyengébb szezont produkált, öt mezőnygólkísérletet is kihagyott (27/32). Az extra pontok terén sem volt a legbiztosabb, 479 kísérlet után hagyott ki extrát, az utolsó sikertelen kísérlete az alapszakaszban 2006 december 31-én volt. Még csak egyszeres Super Bowl győztes, de mint a másik oldalon Bryant, itt is ő szerezte a franchise történetében a legtöbb pontot.
A punter Ryan Allen, aki a 2013-as előszezonban Meskó Zoltánt győzte le a kezdő pozícióért, azóta is konzisztensen teljesít, igaz idén először az átlaga 45 alá esett, ami csak a 22. helyre volt elég idén.
A visszahordásokért az újonc CB Cyrus Jones és a veterán Danny Amendola felel.
A long snapper Joe Cardona, ő az amerikai haditengerészet egyeteméről lett draftolva 2015-ben.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"