Visszapillantó/Extra - 2009/16. hét

Az NFL 15. játékhete sem volt híján olyan produkcióknak, amelyek átírtak számos fennálló rekordot. Tekintsük át az elmúlt fordulót az új csúcsok és statisztikai érdekességek szemszögéből!


Akik a 15. játékhéten történelmet írtak

A négy napra „elszórt” 15. forduló emlékezetre méltó rekordokat hozó rangadóval vette kezdetét. A csütörtöki Jaguars-Colts derbin a vendégek megőrizték veretlenségüket, és 35-31-es sikerük révén új NFL-csúcsot állítottak fel. Az idei Csikók előtt még egyetlen más csapatnak sem sikerült egy idényben hét olyan győzelmet aratnia, ahol a negyedik negyedben a gárda még vesztésre állt. Érdekességképpen megjegyezném azt is, hogy amennyiben az Indianapolis még egy ilyen szoros diadalt arat, akkor még egy rekordot nevük mellé jegyezhetnek az egy évben elért, 4 pontosnál kisebb arányú győzelmek tekintetében. (Jelenleg 7 ilyen sikerrel holtversenyben vannak az 1989-es Green Bay Packers-szel.) Az AFC Déli csoportjának két riválisa együttes erővel is csúcsbeállítást produkált, hiszen fordulatos küzdelmük során kilenc alkalommal (!) változott a vezető csapat kiléte. Utoljára hasonló dolog a 2002-es idényben esett meg, a Kansas City Chiefs 40-39-es clevelandi sikere, majd - egy hét elteltével - a Buffalo Bills 45-39-es, minnesotai hosszabbításos diadala során. A Colts győzelméből természetesen ezúttal is kivette részét a vendégek, MVP-címre is eséllyel pályázó irányítója, Peyton Manning. A játékmester összességében 23., csak az alapszakaszt tekintetbe véve pedig 21. alkalommal osztott ki egy meccsen legalább 4 TD-passzt. Összesítésben Manning így már vezeti a vonatkozó örökranglistát, alapszakaszbeli eredményével pedig befogta Dan Marino-t, s csak egy meccsel van lemaradva Brett Favre-tól. Peyton Manning a múlt csütörtöki mérkőzésen ráadásul első 13 passzát sikerrel célba juttatta, ami saját karrierje során a második legjobb ilyen meccsnyitó sorozat volt. Tavaly december 18-án, egy ugyancsak a Jaguars elleni csütörtök esti derbin a Colts irányítójának első 17 átadási kísérlete volt hibátlan.

Az Indy-től eltérően a New Orleans Saints nem tudta folytatni tökéletes szériáját, és veretlenségét szombat este hazai pályán a Dallas Cowboys ellenében veszítette el. A Szentek korán 14-0-s hátrányba kerültek és 99, a szezon során eddig az első negyedben engedélyezett pontjukkal vezetik a ligát. A Dallas végül a győzelemhez is elegendőnek bizonyuló előnyének kimunkálásában nagy szerepet játszott Tony Romo Miles Austinnak kézbesített hat pontot érő átadása is. Ez volt a Cowboys QB-WR kombójának idei 11. touchdownt eredményező összjátéka, és a két támadó ezzel máris NFL-rekordot állított fel, ugyanis előttük két draftolatlan játékos még nem volt képes egy évben ilyen eredményes produkcióra. A régi, 10 TD-s csúcsot szombatig Billy Volek és Drew Bennett duója tartotta 2004-es teljesítményével.

A fordulóban mutatott játékával további három irányító feltétlen elismerést érdemel, míg akad olyan a poszton szereplő sportoló, akinek már csak a szégyenpadon jut hely. A Steelers játékmestere, Ben Roethlisberger a Packers elleni derbin utolsó másodperces TD-passzával megnyerte a meccset az utolsó szalmaszálba kapaszkodó címvédőnek. Roethlisberger 503 passzolt yardjával nem csupán személyes legjobbját nyújtotta és csapatrekordot döntött (Tommy Maddox 2002-ben felállított csúcsára 30 egységgel licitált rá), de ő lett az NFL történetének első olyan játékosa, aki egy találkozón legalább 500 yardot passzolt, és egyúttal a negyedik negyedben meccsnyerő TD-t jegyezhetett neve mellé. A Kohászok QB-jának vasárnapi ellenfele, Aaron Rodgers szintén pazarul játszott, s ők ketten úgy gyűjtöttek összesen 886 passzolt yardot, hogy közben egyszer sem dobták ellenfélnek a labdát. Az egy meccsen elért 886, interception nélküli passzolt yard természetesen új ligacsúcs. Szintén megsüvegelendő quarterback-produkciót nyújtott a Giants-es Eli Manning, aki három TD-passzal és dobott pick nélkül vette ki részét a Big Blue-nak a Redskins fölötti 45-12-es, elsöprő győzelméből. A legifjabb Manning sorozatban már második meccsét zárta 3/0-s TD/INT mutatóval, és a Giants színeiben utoljára 1984-ben Phil Simms-nek volt két ilyen egymást követően jó mérkőzése. Eli bátyjának, Peytonnak 2006-ban két ízben volt két hasonló szériája, viszont a testvérpár apjának, Archienak egyetlen olyan találkozója sem akadt, ahol három vagy annál több touchdownt passzolt és megúszta volna interception nélkül.

A már emlegetett „QB-szégyenpadra” a Chicago Bears sztárját, Jay Cutlert kell ültetni. A Macik irányítója a Baltimore Ravens-től elszenvedett 31-7-es vereség alkalmával három picket dobott, s így idei interceptionjeinek száma már 25-re gyarapodott. Ezzel a mennyiséggel Cutler természetesen vezeti a ligát, amire nyilván csöppet sem lehet büszke, mint ahogy arra sem, hogy 1980 óta ez a legmagasabb szám, amit egy szezon leforgása alatt egy veterán játékmester új csapathoz való szerződését követő első évében produkált. Akkor az Oaklandből a Houston Oilers-hez szerződött Ken Stabler vétett 28 INT-t. Cutler természetesen még növelheti labdaeladásai számát és a hátralévő két fordulóban befoghatja Stablert.

Korábban már volt rá példa, hogy egy úgynevezett „alsóházi rangadó” számos rekordot hozott. Ezúttal a Kansas City Chiefs és a Cleveland Browns összecsapása tetszeleghetett ebben a szerepben. A Browns múlt héten – is – kritizált irányítója, Brady Quinn újfent csapnivalóan szerepelt (66 passzolt yard és 2 INT), de a zseniális visszahordó Joshua Cribbs és a páratlan napot kifogó running back, Jerome Harrison hozta a vendégeknek a 41-34-es sikert. Cribbs két, 100 yard fölötti kickoff return TD-t könyvelhetett el, s ezek voltak a játékos karrierjének 7. és 8. pontszerzései ebben a műfajban. Nyolc kickoff return touchdownjával a Cleveland kiválósága az örökranglista élére emelkedett. Cribbs vasárnap a kilencedik olyan játékos lett, aki egy meccsen két kickoffot is vissza tudott cipelni touchdownra, és a második olyan returner, aki mindkétszer 100 yardnál többet tett meg. (Néhány hete a Dolphins-os Ted Ginn Jr. vitte véghez először a kivételes bravúrt.) Cribbs az első félidőben villogott, a másodikban viszont Jerome Harrison vitte a prímet. A Browns futója minden idők harmadik legjobb egy meccsen elért futóteljesítményét nyújtva 286 yardot gyűjtött a „földön”, és pusztán 10 egységgel maradt el Adrian Peterson 2007-ben felállított ligarekordjától. Harrison ugyanakkor simán megdöntötte a legendás Jim Brown igencsak szakállas, 1957 óta fennálló csapatcsúcsát (Brown egy Rams elleni meccsen 237 yardos produkcióval rukkolt elő). Az egy meccsen szerzett futott yardok tekintetében csupán három másik franchise-csúcs ért meg legalább ötven esztendőt; a Redskins-es Cliff Battles-é 1933 és 1989 között, a Giants-es Choo-Choo Roberts-é 1950 és 2005 között állt fönn, az Eagles-es Steve Van Buren 1949-ben elért 205 yardja pedig mai napig is csapatrekord. Arról se feledkezzünk azonban meg, hogy Joshua Cribbs és Jerome Harrison a Chiefs ellen együttes erővel 614 all-purpose yardot szállítottak, ami döbbenetesen nagy NFL-csúcs. Az eddig legnagyobb, két csapattárs által, egy találkozón elért mennyiség 550 yard volt, amit a 49ers-es Jerry Rice és Dexter Carter tudhatott magáénak egy 1995-ös, Vikings-szal vívott derbin.

Az egyéni produktumok kapcsán még két elkapóról és egy rúgójátékosról kívánok megemlékezni. A Colts támadója, Dallas Clark a Jaguars elleni győzelem alkalmával két TD-passzt mutathatott fel, s az előző fordulóban jegyzett három pontszerzésével két hét leforgása alatt öt ízben iratkozott fel az eredményjelzőre. Két egymást követő találkozón utoljára a Chargers-es Antonio Gates 2004-ben tudott ilyen eredményes lenni tight endként. A Houston Texans elkapócsillaga, Andre Johnson szintén az utóbbi két meccsen alkotott rendkívülit. Johnson mindkétszer csupán hajszállal maradt le a 200 elkapott yardtól (193 yard a Seahawks és 196 yard a Rams ellenében), de így is ő lett az NFL történetének második játékosa, aki zsinórban két találkozón 190 yardnál többet tudott összekapkodni. Elsőként mindez a Cincinnati játékosának, Chad Ochocinco-nak sikerült 2006 novemberében. A Chargers kickere, Nate Kaeding a hétvégén éppen a Cincy ellen szerzett győzelmet csapatának egy 53 yardos, hajrábeli találattal, de említést érdemel az is, hogy Kaeding az összecsapáson saját rekordsorozatát is meghosszabbította, sorozatban 62. negyven yardról vagy közelebbről elvégzett kísérletét értékesítve.

Végezetül – Colts és Saints kapcsán már jelzetteken felül – két, a csapatok összteljesítményét érintő érdekesség. A Tennesse Titans a Miami Dolphins fölött aratott, 27-24-es arányú, hosszabbításos sikerével 7-7-re alakította szezonmérlegét. A Titans ezzel az NFL történetének első olyan csapata lett, amely 0-6-os rajt után így fel tudott zárkózni, s a bravúros feltámadás jóvoltából Jeff Fisherék életben tartották rájátszás iránt táplált reményeiket. A playoffra az ugyancsak 7-7-es New York Jets-nek is maradt még sansza, annak dacára is, hogy zöld-fehérek az elmúlt fordulóban 10-7-es vereséget szenvedtek az Atlanta Falcons-tól. A Sólymok meccsnyerő drive-ja abból a szempontból volt jelentős, hogy a Jets védelme a mindenkori ellenfelek megelőző 33 támadósorozatában egyetlen TD-t sem engedélyezett, ám Matt Ryanék előtt a legrosszabbkor voltak kénytelenek kapitulálni.

Mivel az idén - ahogy már fórumon is jeleztem - ez az utolsó cikkem, ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánni!

Dorkó Szabolcs (Szabler)