75 éves a Pittsburgh Steelers! - Mike Webster

A Steelers történetében a másik hihetetlen jelentőséggel bíró támadó poszt a futón kívül, a center. 1974-től 2006-ig mindössze három, egyaránt Pro Bowler center szolgálta a csapatot, közülük az első Mike Webster volt.

Mike Webster a Pittsburgh Steelers, illetve az egész NFL történetének egyik legnagyszer?bb centere és egyénisége, akinek nevét sajnos közel sem emlegetik annyiszor, amennyire ? teljesítménye alapján erre rászolgált. Terry Bradshaw, akivel 1974-tól 1983-ig alkotott fantasztikus párost, azt mondta róla: ”Nélküle nem lettem volna az a játékos, akivé végül váltam. Okos és intelligens volt, mindenb?l felkészült, amire az ellenfélt?l számíthattunk. Fizikálisan és mentálisan is a legjobbak közé tartozott. Mi mind keményen dolgoztunk, de Mike-ot felülmúlni lehetetlen feladat.” Minden szó teljesen igaz, Webster – a legnagyobb játékosokhoz hasonlóan – igazi munkamániás volt, imádta a futballt. Csapata edz?táborában mindig ? kelt fel el?ször és ment ki a pályára, bármi is történt, soha nem hivatkozott sérülésre (a ’75-ös idény végét?l ’86-ig mindössze 4 mérk?zést kellett kihagynia a válla miatt). Sorozatban 150-szer volt kezd? az acélvárosiak legendás dinasztiájának támadófalában, amelyben 9 évig kapitányként is regnált.

A legendás páros: Webster el?l, Bradshaw hátul.

Profi pályafutása el?tti életér?l annyit, hogy egy 640 hektáros krumplifarmon született és éldegélt a wisconsini Tomahawk közelében. Az amerikaifutballt a középiskola második osztályáig csak tv-ben látott, a Packersért és Jim Taylorért rajongott megszállottan. A középiskolában sem játszhatott, mert dolgoznia kellett szülei farmján. Dave Lechnir meglátta azonban benne a tehetséget, az edzések után ? maga utazott el hozzá, hogy különórákat tartson Websternek. ? meg is hálálta a bizalmat, a Wisconsin Egyetemen ösztöndíjat kapott. A Badgers színeiben négy évéb?l háromban a kezd?csapat tagja volt, a Big Ten csoport álomcsapatába is bekerült. 102 kilójával túl könny?nek találtatott a legtöbb profi egyesületnél, így csak az ötödik körben kelt el 1974-ben. A Pittsburgh megfigyel?i viszont valamit nagyon tudhattak: csak ebben az évben 4(!) kés?bbi Hall of Famer tagot (Webster mellett Lynn Swann, Jack Lambert és John Stallworth került hozzájuk) draftoltak. Ezzel minden id?k legjobb játékosbörzéjét abszolválták, mellyel nagy lépést tettek a jövend?beli sikerek felé.

Az els? két évében (a Steelers két Super Bowl gy?zelmének idején) még Ray Mansfield cseréjeként és a speciális csapategységben kapott csak szerepet. A harmadik szezon utolsó mérk?zését már nem a padon, hanem a gyepen kezdhette, stílusa tökéletesen illeszkedett Chuck Noll f?edz? játékrendszerébe. Ezután bármi történt – pedig történt, mert akkor sem volt könny? a centerek élete –, mindig ott volt, ekkor kezd?dött a már említett sorozata. 1988-ig er?sítette csapatát, 4-szer nyert Super Bowlt, 6 konferenciadönt?n játszott, teljesítményét 9 Pro Bowl-meghívóval (az els? haton kezd?ként) és 5 AFC-álomcsapatba választással díjazták. Noll szerint ”Mike Webster a legnagyobb center, aki valaha játszott. Övé volt az az egyetlen pozíció, melyért soha nem kellett aggódnunk.” A korábban még „könny?” játékos 130 kilósra edzette magát, erejével kiemelkedett társai közül és az egész ligából egyaránt. Egy interjúban arra a kérdésre, hogy miért hajtja ennyire túl magát, így felelt: "Nem vagyok jó atléta. Nem futok se gyorsan, se robbanékonyan. Az egyetlen esélyem, hogy sikeres legyek az, ha mindenkinél er?sebbé válok.” Ez annyira jól sikerült, hogy Joe Greene és Ernie Holmes (mindketten zseniális DT-k voltak) elmondása szerint még edzésen sem tudták megverni Webstert. 1980-ban egy Ironman-versenyen is diadalmaskodott, ekkor ragadt rá az „Iron Mike” becenév.

1989-ben vonult vissza, el?ször. Szabadügynökké vált, de ? már edz?ként szerette volna kipróbálni magát. Erre lehet?séget is kapott a Kansas Cityt?l, ahol támadófal segédz?nek nevezték ki. Rájött azonban, hogy a legtöbbet akkor tud fejleszteni ezen a részlegen, ha beszáll játszani. A Chiefsnél még két évet szerepelt, statisztikája: 17 idény alatt 245 találkozó. Azt az elképeszt? munkát, amit ? bevállalt, nem lehet az id?k végezetéig végezni. 1990-ban akasztotta végleg szögre a sisakját, teste már nem bírta a megterhelést. Azt a terhelést, amelyre végül az élete is ráment. 30 évig megállás nélkül robotolt abban a korszakban, mikor a véd?falban lev?knek még a fejre ütés (az úgynevezett head slap) is engedélyezett volt, a véd?felszerelések pedig jóval rosszabb min?ség?ek voltak a ma használtaknál. Orvosai szerint a frontális lebenye megsérült, a boxolókhoz hasonló agykárosodást szenvedett. A közvélemény err?l mit sem tudott, csak azt látta, hogy Webster teljesen elhagyja magát: gyógyszerfügg?ként (fájdalmai enyhítésére 10-20 különböz? gyógyszert szedett!) teherautók platóján, vasútállomásokon alszik. Leírni is szörny?, milyen kínokat élt át: krónikus csont- és izomfájdalmak, elmebaj, depresszió, Parkinson-kór, amnézia. Utóbbi annyira elhatalmasodott felette, hogy voltak napok, mikor enni is elfelejtett...

1997-ben válaszották be a Hírességek Csarnokába, az ünnepségen még ? is – bár a gyógyszerekt?l kábultan – ott volt. 20 perces érthetetlen beszéde már jelezte, nagy a baj. De ahogy a pályán, itt sem adta könnyen magát: 2002. szeptember 24-én halt meg, fél évvel azel?tt a felesége is elhagyta. Hatása az NFL-re felbecsülhetetlen, az igazi center prototípusának tartják. 52-es mezszámát azóta senki nem viselheti a Steelersben (a hagyományokhoz ragaszkodva nem vonultatták vissza). A Sporting News 100-as listáján 75.-ként rangsorolták, a 70-es és 80-as évek legjobb játékosai, illetve az NFL 75. évfordulós csapatába is bekerült.

Címei, kitüntetései:
4x Super Bowl-gy?ztes (1974, 1975, 1978, 1979)
9x Pro Bowl (1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984, 1985, 1986, 1988)
Hall of Famer (1997)
Tagja a 70-es és a 80-as évek álomcsapatának
Tagja az NFL 75th Anniversary All-Time Teamjének
All-Steelers (2007)

Csapatai:
1974-1988 Pittsburgh Steelers
1989-1990 Kansas City Chiefs

Írta: JJ Tiller (Horváth Róbert)