A válogatott kapujában - I. rész

2015. szeptember 18., 15:32

Hamarosan debütál a magyar válogatott, ezt a kezdeményezést támogatva megpróbálunk kicsit a kulisszák mögé lesni. Cikksorozatunk első részében a MAFSZ főtitkárával, Bachrathy Kornéllal beszélgettünk.

A válogatott kapujában - I. rész

Kedves Kornél, először is mesélj egy kicsit arról, hogy miként ismerkedtél meg ezzel a sporttal, hogyan kerültél be a hazai vérkeringésbe, hogyan lettél a szövetség főtitkára?

Dunaújvárosi vagyok, így érthető módon a Dunaújváros Gorillaznál játszom. 2007-ben alakult ez a klub, előtte én is 10 évig kosárlabdáztam, aztán amikor megszűnt a versenyszerű kosarazásra a lehetőségem, pont jókor találtak meg barátok azzal, hogy ez az amerikai foci micsoda jó dolog, alakul a csapat, menjek én is. Nem tudtam, hogy mi ez nagyon, pontosabban, soha se néztem, nem értettem, nem különösebben kötött le a dolog, gyakorlatilag előbb kezdtem el játszani, mint hogy tudtam volna mire vállalkozom. Így kezdődött ez nálunk Dunaújvárosban, nagyon sokan voltak az első edzésen és láttam, hogy ezt komolyan kell csinálni hisz nagyon fizikálisak voltak az gyakorlások, tetszett is. Az első öt évben tight endet játszottam, aztán egy éles váltás után irányítani kezdtem, azóta dobáltam már a labdát a Győrben a HFL-ben is, illetve végig a Dunaújvárosban. Viszonylag régóta játszom, 7 éve a juniorokat is edzem, illetve a csapat egyesületének elnöke is vagyok. Ezek olyan szempontból jó dolgok, hogy mindennel foglalkozom, mert nincs olyan területe az amerikai futballnak Magyarországon amivel ne lennék képben, ismerem a szakmai részleteket, az utánpótlás gondjait, a vidéki csapatok nyűgjeit, nehézségeit, a mérkőzések szervezésétől kezdve a facebook oldalak kezeléséig, vagy a szövetségi ügyeket. A Versenybizottságban kezdtem el a munkát, három évig voltam a vezetője, aztán tavaly az újonnan felálló elnökségben elvállaltam a főtitkárságot, hogy haladjanak a dolgok, mert nem nagyon történtek olyan lépések, amik tetszettek volna. Végül szerencsére kialakult egy olyan új szövetségi felállás, ami hatékonyabbnak tűnik, de természetesen ítéljen meg minket, aki látja, hogy mit csinálunk, milyen előremutató dolgaink vannak, de az egyik ilyen a válogatott szerepeltetése.

 

A szövetségen belül mikor merült fel először egy magyar válogatott létrehozása? Milyen nehézségek merültek fel, tudtatok valahonnan segítséget kérni?

Ez egy olyan szempontból érdekes kérdés, hogy előbb volt az a probléma, hogy maga az európai szövetség nem tudta, hogy mit kezdjen az egésszel, voltak ilyen kósza évek, A és B csoportos EB-k (a világbajnokságok másik történet), de volt, hogy elmaradt, nem rendezték meg, nem volt leszervezve, hogy ki lehet ott, ki nem lehet ott. Borzasztóan kaotikusnak tűnt ez kívülről is, hogy hogyan és miként szerepelnek a válogatottak, és most változtak meg egy éve a dolgok, az európai szövetség is a magyarhoz hasonlóan új vezetést kapott, új alapokra helyeződtek, komolyabban véve a dolgokat, kitalálták ezt az EB kvalifikációs rendszert is - amit egyébként én nem találok jónak. Az mindenképpen pozitív, hogy sok válogatott próbál bekapcsolódni és valamilyen mérkőzésekre legalább sor kerül, de a menetrend alapján nagyon kevés hivatalos válogatott esemény várható, főleg ha valaki kiesik az első körben, lehet, hogy évekig nem játszik hivatalos meccset, így pedig nem sokat ér ez a történet. Szóval úgy néz ki, hogy mindent nem old meg helyettünk az IFAF Europe (az európai szövetség), nagyon szeretném azt elérni, hogy jövőre már legyen egy közép-európai versengés, nem feltétlenül IFAF Europe szervezésben, hanem egyfajta kuparendszerben a válogatottaknak, hogy minden ősszel láthassa a magyar közönség a csapatot hazai pályán, de ez még a jövő zenéje.

 

2013 óta több válogatót is szerveztetek, mostanra azért már kialakult a csapat magja, mennyire nehéz őket összehozni, összetartásokat, közös edzéseket szervezni, hisz mégiscsak félamatőr játékosokról beszélünk?

2013-ban azt hittük, hogy akkor lesz EB, de az IFAF Europe-ban abban az évben jött a káosz, így a mi programunk is felfüggesztésre került, mert nem volt mire készülni. Azóta kialakult a rendszer, tudjuk, hogy lesz mérkőzés, az ősszel újra összejött a válogatott, hétvégenként készülnek a fővárosban. Először volt egy nyíltabb edzés, ahova nagyon sok játékos eljött, aztán le lett vágva a keret 60 főre, jelenleg ők edzenek együtt. Szombaton lesz a szlovákok elleni scrimmage meccs, ami hát igazából csak egy közös gyakorlás inkább, de ennél fontosabb a keretszűkítés, hisz egy nemzetközi meccsen 45 fős lehet a roster, így most derül ki, hogy a 60 játékosunk közül kik lesznek azok, akik élesben is magukra húzhatják a címeres mezt, a hétvégének azért lesznek ilyen izgalmai.

 

Lee Hlavkán kívül felmerült más is a vezetőedzői posztra? A stábot saját maga állította össze, vagy a szövetségnek is volt beleszólása? Támogatták a magyar csapatok?

A szövetség csak a vezetőedzőt nevezte meg és mivel Lee most nem edző sehol (a Wolvesnál néhány éve már nem aktív), de megkérdőjelezhetetlen szaktekintélye a magyar amerikai futballnak, ezért jónak gondoltuk. A válogatott azért egy kényes kérdés, honnan, melyik csapatból hány játékost hívnak be, ez mindenhol, minden sportágban jelen van, nekünk azért sikerült egy nagyjából független edzőt találni, aki a teljes stábot maga állította össze. Később a segédezők kiválasztásában már a támadó- és a védőkoordinátorok, Kovács István és Karim Trabelsi is kivette a részét, de a szövetség nem szólt bele abba, hogy kik alkotják az edzői stábot. Fontos azért megemlíteni, hogy ők szabadidejük terhére végzik ezt a munkát, térítés nélkül készítik fel a csapatot.

 

Mik a rövid- és hosszútávú célok a válogatottal kapcsolatban, gondolkoztatok-e már, hogy valamelyik nemzetközi eseményt megcélozzátok a jövőben? Említetted ezt a középeurópai kupasorozatot, ezen kívül szóba került még valami?

A fő gondolata a válogatott szerepeltetésének az volt, hogy ennél nincsen erősebb eszköz arra, hogy a szurkolókhoz közelebb hozzuk a sportágat, a média érdeklődését felkeltsük, a jégkorong az örök példa erre: a klubcsapatokat nem mindenki követi, de a magyar válogatottat sokan ismerik, sokan szeretik. Nyilván a válogatott mindig egy hívó szó, mindig összehozza az embereket, még azokat is, akik esetleg kevésbé érdeklődnek a sport iránt, ezért is reméljük, hogy majd egy csurig telt BVSC pályát fogunk látni jövő hét vasárnap a csehek elleni debütáláson. Illetve szintén ezért szeretnénk minden évben szerepeltetni a válogatottat, hogy egyrészt a játékosok is tudják, hogy van értelme készülni, fognak tudni szerepelni, meccseket játszani és a szurkolók is mindig láthassák a csapatot. A jégkorongban is minden évben van valamilyen A/B/C csoportos VB így mindig lehet látni a magyar hoki válogatottat, ez a sportágat borzasztóan erősen tudja népszerűsíteni, hisz mindig bekerül a sajtóba, segít a sportágnak ismertséget, elfogadottságot szerezni és nekünk pontosan erre van szükségünk, hogy mindenki tudja, nem csak az NFL létezik.

 

Végezetül, mit vársz a csehek, illetve szerbek elleni meccstől, mennyi esélyünk lehet a két, jóval tapasztaltabb válogatott ellen?

Erre nehéz lenne most tippelni, mind a kettő jóval több válogatott meccsen túl van, felkészülések, kiválasztások vannak mögöttük, minden folyamatban jóval rutinosabbak, szerencsére a nagyján mi is túl vagyunk, de egyelőre csak tanulgatjuk ezeket. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy sebességben lesz-e különbség a csapatok között, azért a magasabb szinteken olyan foci, hogy erősnek erősek vagyunk, ezzel nem lesz gond szerintem, de hogy mennyire tudjuk sebességben utolérni őket az egy jó kérdés. Azt gondolom, hogy talán a csehekhez közelebb vagyunk egy picit, főleg mert a szerb meccs egy borzasztóan kemény dió lesz, az olaszokat elverték idegenben, aki látta utóbbiakat a tavalyi EB-n, az tudja, hogy ez mekkora eredmény. Nem gondolom, hogy a friss magyar válogatottól azt kell várni, hogy megnyerje a meccseket, jó lenne, ha ez történne, de egyelőre azért ez egy új csapat, időt kell nekik adni. Ha meg tudják szorítani bármelyik ellenfelet az már egy szép eredmény, ha pedig győzni is sikerül, az már kimondottan egy bravúr kategória ebben az új felállásban.

 

Köszönjük az interjút Kornélnak és a szövetségnek, reméljük ez méginkább meghozza a kedveteket az első hivatalos mérkőzésre. Az előzetes sajtóközleményt itt olvashatjátok, a csehek elleni debütálásnak pedig itt érhető el a FB eseménye. A jövőben még készülünk hasonló interjúkkal, addig is:
Hajrá Magyarok!