Amikor az égiek nem a Szentekre hallgattak

Amikor az égiek nem a Szentekre hallgattak…

Az NFL rivalizálásai közül egyes vélemények szerint az Atlanta Falcons és a New Orleans Saints párharca a leginkább alulértékelt. Alulértékelt, mert az érintett együttesek relatív eredménytelensége miatt (mindössze egy Super Bowl részvétel) nem emelkedhetett olyan rangra, mint a Redskins és a Cowboys, vagy a Packers és a Bears több évtizedes küzdelemsorozata. Pedig a két déli csapat már 1967 óta, amikortól a Szentek csatlakoztak a futball-ligához, rendszeresen megküzd egymással (csupán az 1968-as szezonban maradt el a derbi). 1970-től pedig, amikor mindketten az NFC Nyugati csoportjába lettek sorolva, már évente két meccsen mérték össze erejüket. A rivalizálás élességét, az azonos csoportbesorolás és a közös déli örökség mellett, a kezdeti évek fordulatos rangadói alapozták meg.

Az első találkozójukon 1967-ben a New Orleans-i Tulane Stadiumban a hazaiak diadalmaskodtak, de ezt követően az 1973-as idény végéig zsinórban minden összecsapásukat megnyerte a Falcons. Az 1971-es szezon utolsó fordulójában a Saints ugyan tét nélkül lépett pályára, a Falcons számára viszont, mely 6-6-1-es mutatóval állt, egy győzelem az első pozitív mérlegű idényt jelentette volna. A kívánt sikert 40 másodperccel a lefújás előtt Bob Berry eredményt megfordító touchdown passzával vívta ki az Atlanta. Ennek a, más bajnokcsapatok illusztris eredményeihez mérten, szerény „mérföldkőnek” az elérése után a Falcons legközelebb újra a rivális Saints otthonában alkotott emlékezeteset. Az 1973-as idénynyitón a vendégek 35 (!!!) addigi személyes és csapatrekordot megdöntve 62-7-es földcsuszamlásszerű sikert arattak. (Archie Manning 5 interceptiont dobott és egy visszaemlékezésében a legpocsékabb meccsének titulálta a kudarcot.) A fölényes diadal példátlan győzelmi szériát alapozott meg. A Falcons 1973-ban újra pozitív egyenleggel (9-5) zárt, s csak hajszállal csúszott le a rájátszásról. Az atlantai dominancia évei után az 1974 és 1977 közötti időszakban azonban a New Orleans valamelyest kiegyenlítette a párharcot, és a négy szezon alatt 8-ból 6 meccset hozott.

Az 1978-as Saints

Az 1978-as idény kezdete előtt a Szentek még a közelébe sem kerültek minden fiatal franchise első áhított céljának, a győztes idény kiharcolásának. Valaha elért legjobb eredményük az öt győzelmet felvonultató szezon volt, legutóbb 1974-ben. 1975-ben Louisiana állam új otthonnal, a bámulatos Superdome-mal ajándékozta meg a Saints futballistáit, de azok minden várakozást alulmúlva csupán két sikerrel örvendeztették meg szurkolóikat. 1976-ban és 1977-ben a Kansas City-vel szép eredményeket (többek között Super Bowl győzelmet) elérő Hank Stram sem tudta a sikerek útjára terelni a csapatot. A 7 győzelemmel szemben 21 vereség sorakozott, s ezek közül is a legfájóbb a Tampa Bay Buccaneers elleni 33-14-es kudarc volt. Az 1976-ban az NFL-hez csatlakozó Tampa 26 vereség után éppen a Szentek ellen könyvelhette el a klub első győzelmét, ráadásul a Superdome szemének hinni alig tudó közönsége előtt. Nem csoda, hogy Stram a fiaskó után rögvest lapátra került.

1978-ban a klub történetének hatodik főedzőjéül Dick Nolant szerződtették. Nolan az 1950-es években defensive backként játszott a New York Giants csapatánál, majd éveken keresztül dolgozott Dallasban korábbi játékostársa, Tom Landry asszisztenseként. Ezután 1968 és 1975 között a San Francisco 49erst vezette. Edzősködése alatt a 49ers zsinórban háromszor (1970-1972) nyerte meg az NFC Nyugati csoportját és kétszer az NFC konferenciadöntőig is eljutott. A sors iróniája, hogy a San Franciscot mindkétszer Nolan korábbi csapata, a Cowboys ütötte el a Super Bowltól. (Az idős korára Alzheimer-kórban szenvedő Dick Nolan még megérte, hogy fia, Mike 2005-ben szintén a 49ers vezetőedzői székébe üljön. 2007. november 11-én hunyt el.)

Korábbi klubjai védelmének megerősítésében hírnevet szerzett új mestertől New Orleansban is e csapatrész megacélozását várták. Nolan a mentora, Landry által kifejlesztett ún. „Flex Defense”-t alkalmazta. A „Flex Defense” a 4-3-as alapfelállású védelem módosított változata, mely a 1-2 védekező falember (flexed lineman) hátrábbvonásával és two-point stance-be állításával éri el, hogy a védelem rugalmasabban reagálhasson az ellenfél futójátékára. Az újítással Landry elsődleges célja az volt a Lombardi-féle „run to the daylight” (találd meg a rést és fuss át rajta) stratégiát megkontrázza, és egyfajta zónavédekezés révén a védekező játékosokat addig a kijelölt zónájukban tartsa, amíg el nem dől, hogy merre indul a futójáték. Nolan segített eredményessé tenni Landry koncepcióját Dallasban és sikerre vitte San Franciscoban, de úgy tűnt, hogy a Szentek védelméből hiányoznak azok a tehetséges játékosok, akikkel mindez újra véghezvihető. A jórészt feledésbe merült nevek mellett a free safety Tom Myers (1979-ben hét interceptionnel és három kikényszerített fumble-lal All-Pro és Pro Bowl-os lett) és a defensive tackle Derland Moore érdemel említést. Moore-t, az Oklahoma University All-American falemberét az 1973-as draft második körében választotta a Saints, és végül 13 jórészt sikertelen szezonon keresztül szolgálta a klubot. Rajta kívül még 6 játékos töltött el ennyi időt New Orleans-ban, de ő az egyetlen, aki nem játszhatott playoff mérkőzést. Nem véletlenül nevezte magát „az NFL legvesztesebb játékosának”.

A Szentek támadóegysége ugyan lényegesen jobb erőkből állt, de nem volt mentes a problémáktól. A futójátékkal akadt a legkevesebb gond. Az 1976-os újoncbörze első és második fordulójában begyűjtött Tony Galbreath-Chuck Muncie-páros egymást remekül kiegészítő Thunder & Lighting-tandemmé (brutális erőfutó illetve fürgén cikázó running back) vált. Az 1971-es draft második számú választottja, Archie Manning azonban bár tehetséges irányítónak (vérbeli franchise quarterbacknek) ígérkezett, ám valódi kibontakozását több dolog hátráltatta. Egy javarészt hátrányban játszó csapat QB-jaként sokat volt kénytelen passzolni, de ehhez képest csapnivaló támadófal védte. Valószínűleg a korszak legtöbbet szerelt irányítója volt. 1975-ben például 49-szer (!!!) sackelték. (Nem hivatalos szám.) A rendszeresen nagy nyomás természetesen rossz döntésekbe is sokszor hajszolta Manninget. Tizennégy aktív szezonja alatt (ebből hármat nem New Orleansban töltött) csupán három idényben dobott több touchdownt, mint interceptiont. A gondokat tetézte, hogy Danny Abramowicz 1973-as eladása után Archienak éveken át nem volt igazán megbízható és őt a csávából akármikor kihúzni tudó elkapója.

Az 1978-as szezon előtti erősítések a fent említett fogyatékosságok orvosolására irányultak. A legkomolyabb fogásnak Conrad Doblernek, a St. Louis Cardinals guardjának megszerzése tűnt, aki az előző három szezonban a Pro Bowlban játszhatott. Doblert az időszak egyik legkeményebb, de egyben legtisztátalanabbul játszó futballistájának tartották. Nemrégiben az ESPN választotta a csapatsportok történetének „legmocskosabb játékosának”. (A földön sérülten fekvő Bill Bradleyt leköpte, Mean Joe Greene-t megütötte, Merlin Olsent fejberúgta. A Rams legendás „Félelmetes Négyesének” oszlopával való összecsapásai máig emlékezetesek. A Hall of Famer Olsen utóbb jelentős TV-karriert is befutott, és a Murphy atya című, főszereplésével futó sorozat egyik jelenetében megjelent egy sírkő a következő szöveggel: CONRAD DOBLER. ELMENT, DE FELOLDOZÁST NEM NYERT. Rá jellemző módon Dobler erre úgy reagált, hogy büszkeséggel tölti el, ha a Hall of Fame-be választott, a TV-ben és az üzleti életben oly sikeres Olsen még mindig nem tudta őt kiverni a fejéből.) Az elkapógárda ütőképesebbé tételére ugyancsak a Cardinalstól Ike Harris érkezett, a draft első körében pedig a Szentek a University of Florida tehetségét, Wes Chandlert választották. (Chandler, aki utóbb a San Diego-i „Air Coryell” offense egyik pilléreként alkotott igazán nagyot, jelenleg a Browns wide receivereit edzi.) Nagyrészt az erősítéseknek köszönhetően (noha Dobler hamar sérültlistára került) Archie Manning 1978-ban karrierje addigi legjobb szezonját hozta. Először jutott 3000 passzolt yard fölé és először jegyzet több TD-t, mint interceptiont. Teljesítményéért a UPI az NFC legjobb játékosának választotta és a Pro Bowlba is bekerült.

Az 1978-as Falcons

A 70-es évek elejének eredményes szereplése után az atlantai csapat fejlődése megtorpant. 1975-ben és 1976-ban, vérszegény és a felsrófolt várakozásoktól jócskán elmaradó, 4-10-es mutatót produkáltak. Marion Campbell már idényközben beadta a lemondását, és helyére a Falcons a Rams elkapóit irányító Leeman Bennettet szerződtette. Bennett korábban több egyetemi csapatnál (Kentucky, Pittsburgh), valamint a Cardinalsnál és a Lionsnál is megfordult, de első főedzői megbízatását a Sólymoktól kapta. Az új főnök hamar ráncba szedte a gárdát, és első idényét 7-7-es mérleggel zárta. A pozitív változás fő oka a védelem feljavítása volt.

A defense megerősítésében Bennettet leginkább a secondary edzője, Jerry Glanville segítette. (A sportág színes, ám ellentmondásos edzőegyéniségei között számon tartott Glanville 1979-től defensive coordinatorrá lépett elő. Ezt követően – buffaloi és houstoni kitérő után – 1990-ben vezetőedzőként tért vissza a Falconshoz. Újabb atlantai ténykedésének legemlékezetesebb momentuma Brett Favre Green Bay-be cserélése volt. Jelenleg a Portland State Vikings-et dirigálja, akikkel első, 2007-es szezonjában csupán 3 győzelemre volt képes.) A Glanville által bevetett hiperagresszív, változó pozíciókból rohamozó, az ellenfelek, de saját játékosai testi épségét sem féltő ún. „Grits Blitz” védelem már az 1977-es évben látványos eredményt produkált. Az idényben 14 mérkőzés alatt az ellenfelek számára mindössze 129 pontot engedélyezett, amivel NFL-rekordot állított fel. Ami a kiváló produkciót még figyelemreméltóbbá tette, hogy az atlantai védelmet nem ékesítették tüneményes sztárok. Ugyanakkor a védekező fal legjobbját, Claude Humphrey-t 1977-ben ötödszörre választották be az All-Pro csapatba, és hatodik Pro Bowlján léphetett pályára. A kiváló pass rusher (1975-ben 15 sacket jegyzett nem hivatalosan) pályafutását 1981-ben végül a Super Bowl vesztes Eagles-nél fejezte be. Az agresszív linebackersorból Robert Pennywell és Fulton Kuykendall emelhető ki, utóbbi 1978-ban karrierje során először és utoljára lett All-Pro. A secondary vezéregyénisége, Rolland Lawrence az interceptionök gyártása mellett visszahordásban is jeleskedett. 39 elcsípett labdájával mai napig ő a legtöbb interceptiont felmutató Sólyom a klub történetében.

Az Atlanta támadóegységének gyengeségét jelezte, hogy a gárda 1977-ben a kevés pontot engedélyező védelem mellett is csupán hét győzelmet szerzett. A helyzet hasonló volt a New Orleans-ihoz. Adva volt egy páratlan tehetségnek kikiáltott irányító, akire viszont kezdettől fogva nagy teher nehezedett. Steve Bartkowskinak, a University of California ígéretes QB-jának megszerzéséért sokat áldozott a Falcons. Az 1975-ös draft előtt többszörös Pro Bowlos offensive tackle-jét, George Kunzot és első körös (harmadik számú) pickjét adta a Baltimore Colts első választásáért, amellyel (Walter Paytont mellőzve) Bartkowskit megszerezte. A rookie azonnal mélyvízbe került és első szezonjában az év újoncának választották. 1976-ban azonban úgy tűnt, hogy összeroppant a nagy nyomás alatt (sophomore jinx?). Az hogy nem merült el a süllyesztőben annak is köszönhető, hogy a helyére beugró irányítók még gyengébben muzsikáltak. A kiváló fizikai adottságokkal megáldott Bartkowski így újabb lehetőséget kapott és az 1978-as idényben bizonyította rátermettségét. 3199 passzolt yardjával új csapatrekordot állított fel és 1985-ig (amíg a Falcons alkalmazásában állt) még számos csúccsal rukkolt elő, amelyek közül többnek jelenleg is birtokosa. „Peachtree Bart” az NFL történetében egyike annak a hét quarterbacknek, aki két egymást követő szezonban adott legalább 30 TD-passzt. (A becenevét onnan nyerte, hogy Joe Namath-hoz hasonlóan nem vetette meg a sztársággal járó figyelmet és a nagystílű életvitelt. Ha előbbit ezért méltán nevezték „Broadway Joe”-nak, úgy Bartkowski is joggal lehetett „Peachtree Bart”, egy gyakori atlantai utcanév után.) A lengyel származású irányító átütő teljesítménye mellett 1978-ban a Falcons futójátéka is megújult. Egy szezonnal korábban Haskel Stanback vezette a csapatot, 1978-ra azonban 600 yard alá és ebben a kategóriában másodhegedűsi szerepbe szorult. Az 1977-es idényt kihagyó, Texas A&M-es újonc Bubba Dean túlszárnyalta teljesítményét, még veszélyesebbé téve a Sólymok futásait. A csapat védekezésben és támadásban egyaránt egyre több fejtörést okoztak ellenfeleinek.

A Big Ben

Az 1978-as futballszezon sokáig hasonlóan alakult a Falcons és a Saints számára. Eleinte hullámzó, de fokozatosan javuló teljesítmény mellett nyolc fordulót követően mindkét gárda négy győzelemmel és négy vereséggel állt. A nyolcadik játéknapon a Saints nagy bravúrt vitt véghez. A Los Angeles-i Memorial Colisseumban győzte le az addig veretlen Rams-et. Öt perccel a vége előtt, 3-3-as állásnál a hazaiak trükkös játékkal próbálkoztak, de a punter, Glen Walker passzát Eric Felton elcsípte. Archie Manning aztán 69 yardon keresztül vezette csapatát az ellenfél célterületéig és Tony Galbreathnek adott TD-jével eldöntötte a meccset. A következő héten a Giants elleni sikerükkel a Szentek a klubtörténet első hármas győzelmi szériáját építették fel. Eközben az Atlanta szintén sorozatban harmadik sikerét könyvelhette el a hétfő esti rangadón a New Orleans által megrendített LA Rams ellen. A derbi főszereplője az atlantaiak három hete szerződtetett, előtte Philadelphiában bárpultoskodó rúgója Tim Mazzetti volt. Mazzetti klubrekordot állított be és MNF rekordot állított fel öt sikeres field goaljával, amelyeknek köszönhetően a Falcons 15-7-re győzőtt. A legendás kommentátor, Howard Cosell így kiáltott fel: „Ezek után már aligha kell whisky-t szódával kevernie!” A Sólymok a következő fordulóban is a sikerek útján maradtak, és megverték a 49erst. A Szentek a pittsburghi Three Rivers Stadiumban léptek pályára és két perccel a vége előtt még 14-13-as győzelemre álltak a Steelers otthonában. Ekkor azonban Terry Bradshaw touchdown-passzt adott Rocky Bleiernek és végett vetett a New Orleans szerény győzelmi sorozatának. A Szentek botlása ellenére a 11. játékhét Atlanta Falcons-New Orleans Saints rangadójára mindkét csapat remek formában és bizakodva érkezett.

A Superdome 70 000 fős közönsége előtt óvatos tapogatózással telt az első negyed. Nick Mike-Mayer 21 yardos mezőnygóljára, Tim Mazzetti a következő játékrész elején válaszolt. Ezt követően azonban úgy tűnt, hogy a hazaiak a félidő végére maguk javára fordították a találkozót. Előbb Tony Galbreath rövid futásával jutottak előnyhöz, majd Manning 14 yardos, a tight end, Henry Childs-nak adott TD-passzával növelték vezetésüket 17-3-ra. A harmadik negyedre a hangsúly megint a védekezésre helyeződött, a Saints pedig nem vállalt fölösleges kockázatot tekintélyes előnye birtokában. A Falcons Mazzetti újabb field goaljával kozmetikázott valamit az eredményen, de az állás a mérkőzés utolsó perceiig 17-6 maradt. 2 perc és 23 másodperccel a vége előtt, amikor a Sólymok talán utoljára jutottak a labda birtokába saját 20 yardosukon minden eldőlni látszott. Bartkowski vezetésével azonban a támadóegység alig másfél perc alatt „keresztülrohant” a pályán és Haskel Stanback 1 yardos TD-futásával 17-13-ra alakította az eredményt. Leeman Bennettnek nem maradt más választása, mint az onside kick, amit azonban a Saints szerzett meg. Dick Nolan, a New Orleans mestere először nem kockáztatott. Három futójátékkal kikényszerítette, hogy a Falcons minden időkérését felhasználja. Aztán kevesebb mint 30 másodperccel a vége előtt, meglepő módon úgy döntött, hogy nem puntot rúgat, hanem negyedszer is futója kezébe adatja a labdát és lepörgeti az órát. Nagy hibát követett el. A védőfalember, Jeff Yeates még a first down elérése előtt megállította Chuck Munciet. 19 másodpercnyi játékidő birtokában, de időkérés nélkül az Atlanta Falcons még egy legeslegutolsó sanszot kapott. Csak egy „Hail Mary” vagy ahogyan Atlantában nevezték „Big Ben” jöhetett számításba. Peachtree Bart jobbján három elkapó helyezkedett („Big Ben Right”), akik a snap után a New Orleans-i defensive backek kíséretében azonnal száguldani kezdtek a hazaiak endzoneja felé. Mire a Sólymok QB-ja útjára indította utolsó passzát, már jó helyen álltak, de szoros őrizetben, a sikeres elkapás csekély reményével. Azonban fatális véletlen révén vagy talán égi közbenjárás hatására Wallace Francis még bele tudott ütni a landoló disznóbőrbe, amit elkapótársa, Alfred Jackson valahogy megkaparintott és bejuttatott a célterületre. Touchdown! A Falcons 20-17-es, sokkoló győzelmet aratott riválisa felett és életben tartotta reményeit a rájátszásra. A végeredményt megfordító játékot Bennett, a Falcons edzője így kommentálta a hüledező újságíróknak: „Sokat gyakoroltuk ezt a játékot. Addig ütögettük tovább a labdát, amíg végül valaki el nem kapta. Komolyan beszélek!”

A visszavágó

A demoralizáló kudarc mély nyomot hagyott a Szentekben és a következő játéknapon sima vereséget szenvedtek a Dallas Cowboys-tól, amivel a rájátszáshoz fűzött reményeik elszállni látszottak. Két héttel a Falcons elleni bántó fiaskó után azonban nem csupán a visszavágásra kínálkozott alkalom, de az 5-7-es mutatóval álló New Orleansnak a találkozó egyben az utolsó szalmaszál is lehetett, amelyet megragadva fordíthatott szerencséjén és megmenthette szezonját. Ennek esélyeit növelte, hogy az Atlanta a New Orleans elleni két csoportrangadó által közrefogott fordulóban beleszaladt egy váratlan vereségbe. A Soldier Fielden a Chicago Bears ellen a védelem megint kitett magáért, de a támadóegység erejéből csupán egy touchdownra futotta. (A mérkőzésen Walter Payton Gale Sayers-t megelőzve, a Bears történetének második legtöbb yardot futó RB-je lett. Csupán a negyedik szezonjában.)

1978. november 26-án a Fulton County Stadiumban az Atlanta Falcons 55 000 néző előtt fogadta a revansra éhes New Orleans Saints gárdáját. Az előzmények és a közelgő rájátszás tükrében a tét az első összecsapáshoz mérten csak növekedett. A mérkőzés a formálódó rivalizálás újabb emlékezetes állomásának ígérkezett. Az első negyedben a Falcons Haskel Stanback 3 yardos erőfutásával jutott vezetéshez. A Saints erre egy nagy játékkal válaszolt. Archie Manning meglepetésre egyik ritka célpontjának, az újonc tight end, Larry Hardy-nak passzolt és a 71 yardos remek átadás TD-t ért. (Hardy neve mellett az idény végén végül öt elkapás és ez az egy touchdown állt.) Az Atlanta Tim Mazzetti 39 yardos mezőnygóljával jutott újabb vezetéshez, de a félidő vége előtt a New Orleans megfordította az eredményt. Chuck Muncie, két héttel korábbi hibáját feledtetve, 28 yardról cikázott be a Sólymok célterületére. A korábbi rangadóhoz hasonlóan a harmadik negyedben a védelmeké volt a főszerep. A játékrészben Nick Mike-Mayer field goaljával csupán a Szentek szereztek pontokat, 17-10-re növelve az előnyüket. Az állóháború egészen az utolsó negyed hajrájáig folytatódott. Alig több mint három perccel a lefújás előtt Mazzetti második mezőnygólja 4 pontra faragta a Falcons hátrányát.

A történelem kísértetiesen ismételni látszotta önmagát. A New Orleans mestere, Dick Nolan megint megpróbálta lepörgetni az órát, de amikor ez nem sikerült ezúttal nem vállalt kockázatot. Egy punt után 53 másodpercre a labda visszakerült a hazai csapathoz. Bartkowski nem volt olyan kétségbeejtő helyzetben, mint az odavágó rangadón, de az Atlantának TD kellett a győzelemhez. A New Orleansnak ugyanakkor muszáj volt kitartania, ha nem akart lemondani a rájátszásról. A Saints védelme végzetesen nagy passzjátékot nem engedélyezett Bartkowskinak és elkapóinak, de az atlantai támadóegység 16 másodperccel a vége előtt az ellenfél 25-osáig masírozott. Nem klasszikusan „Hail Mary” - „Big Ben” szituáció alakult ki, de utolsó előtti esély. Harmadik és egynél Bartkowski passzolt, de a Szentek cseresafety-je, az idényben alig játszó, Ralph McGill elcsípte az átadást. Interception! Vége! Vége? A side judge, Grover Klemmer bedobott egy zászlót. A bíró szerint a vendégek cornerbackje, Maurice Spencer tiltott módon ért az útvonalát módosító atlantai elkapóhoz, Dennis Pearsonhoz. Defensive pass interference! A felvételek tanúsága szerint úgy tűnt, hogy nem történt kontaktus. Az interference-t „elszenvedő” Pearson is ezt támasztotta alá nyilatkozatában: „Nem éreztem, hogy megütött volna. Meglepődtem, amikor megláttam a zászlót. Ha a bíró nem dobja be, nem reklamáltam volna.” A „vétkes” Maurice Spencer így reagált: „A játékvezetőnek kell együtt élnie ezzel a döntéssel, nem nekem. Ha valóban szabálytalanságot követtem el, miért nem dobta be azonnal a zászlót? Ugyanis kivárt vele. Nem is kicsit.” A bírói döntés azonban megszületett. A „szabálytalanságot” követően, kevesebb mint 10 másodperccel a vége előtt a New Orleans 1 yardosáról jöhetett a Falcons. A megrendült vendégek nem tudták kivédeni a csapást. Steve Bartkowski touchdown passzt adott a tight end, Jim Mitchellnek. A Falcons újabb 20-17-es győzelmet aratott riválisa fölött, újra drámai körülmények között és a sors kegyétől érintetten. A bosszantó és New Orleans-i nézőpontból felháborító, meg nem érdemelt kudarc végképp elütötte a playofftól a louisianai együttest. Az Atlanta Falcons, ha picit botladozva is, de továbbmasírozott ugyanezen áhított cél felé. A CBS-nek kommentátorkodó Johnny Unitas így fogalmazott: „Ezt a csapatot viszi valami (vagy valaki) előre, ami másoknál hiányzik. Mindenesetre nem tudok olyasvalakiről, akit jobban szeretnék az oldalamon látni, mint az Úristent.”

Hogyan volt tovább?

A New Orleans Saints az alapszakaszban hátralévő három mérkőzésből kettőt megnyert, és 7-9-es mutatója a csapat addigi legjobb eredménye volt. A klub történetében kimagasló szezon fölötti örömöt, azonban csökkentette az Atlanta Falconstól elszenvedett balszerencsés vereségek okozta bosszúság, amelyek végül a Szentek első pozitív mérlegű idényébe és valószínű playoff szereplésébe kerültek. A Szentek a következő évben újabb apró lépést tettek előre, 8 győzelem mellett 8 vereséget jegyezve, de az 1980-as szezont zsinórban 12 vereséggel kezdték. A borzasztó szériát követően Dick Nolan vezetőedzőt menesztették, és a csapat addig legrosszabb teljesítményével, 1-15-tel zárt. Egy helyi újságíró, Buddy Diliberto papírzacskót a fejére húzva jelent meg a mérkőzéseken, így fejezve ki elégedetlenségét a Saints gyászos szereplése felett. (Diliberto ezzel máig élő hagyományt teremtett.) A Nolant váltó új mester, a tapasztalt Bum Phillips (Wade Phillips édesapja) munkája 1983-ra ért be, amikor a New Orleans a veterán Ken Stabler vezérletével megint a playoff kapujáig jutott. A szezon utolsó találkozóján az LA Rams elleni mérkőzésen a tét mindkét csapatnak a továbbjutás volt. Percekkel a vége előtt a Saints 24-23-ra vezetett, de a Rams 35 yardosáról Bum Phillips a hosszú mezőnygól helyett puntot rúgatott. A Kosok kihasználták az így kapott esélyt és 6 másodperccel a vége előtt Mike Lansford 42 yardos mezőnygóljával megszerezték a győzelmet és a továbbjutást. (Ironikus módon ezek voltak a Los Angeles-i támadók egyetlen pontjai. A korábbiakat safety-ből, punt és interception utáni visszahordásokból szerezték. A Rams QB-jának, Vince Ferragamonak az utolsó driveig nem volt jó passza!) A New Orleans első pozitív szezonjára és rájátszásbeli szereplésére 1987-ig, az első playoff győzelmére pedig a 2000-ig kellett várni.

A szárnyaló Sólymoknak mindez elérni csupán hetekbe került. A rájátszásba kerülést az utolsó előtti fordulóban, a Washington Redskins ellen hazai pályán biztosították be. 17-17-es állásnál és az utolsó másodpercekben Tim Mazzetti 43 yardról elhibázta a mezőnygólt, de egy szabálytalanság miatt közelebbről ismételhetett. A második kísérlet már sikerrel járt és az Atlanta negyedik utolsó pillanatokban kicsikart sikerével története első playoff fellépésére készülhetett. A wild card fordulóban az ellenfél a Philadelphia Eagles volt. Az Eagles három negyed után 13-0-ra vezetett. Az első TD utáni extrapontot azonban Mike Michael kihagyta, s ez a hiba később döntőnek bizonyult. Az utolsó játékrészben Steve Bartkowski két touchdown passzt adott, amivel a Falcons megfordította az eredményt. A Philly irányítójának, Ron Jaworskinak még maradt másfél perce, hogy mezőnygól pozíciójába vigye csapatát, és Jaws elvégezte feladatát, de Mike Michael 34 yardról megint csődöt mondott és az elhibázott rúgások az Eagles továbbjutásába kerültek. A főcsoport elődöntőjében az Atlanta a Dallas Cowboyshoz látogatott. Sokáig a vendégeknek állt a zászló. A félidőben 20-13-ra a Sólymok vezettek, és a „Grits Blitz” egyik oszlopa, Robert Pennywell kiütötte a legendás Roger Staubachot. A Tom Landry-féle Doomsday Defense azonban a második játékrészben nem engedélyezett több pontot ellenfelének (Bartkowski 3 interceptiont dobott), a csereirányító, Danny White pedig végül 27-20-as győzelemre vezette a Dallast. Az Atlanta Falcons 1978-as „csodaszezonja” a Texas Stadiumban ért véget.

Egy középszerű 1979-es idényt követően 1980-ban az atlantai csapat még ennél is remekebb eredményben bízhatott. A 9-7-es 1978-as mérleg után 1980-ban 12-4-es mutatóval végeztek, de az NFC elődöntőjében megint a Dallas ejtette ki Leeman Bennett együttesét. Ilyen messzire legközelebb Bennett akkori segítőjének, Jerry Glanville-nek főedzősége idején, 1991-ben jutottak a Sólymok. 1991. november 3-án a Fulton County Stadiumban fogadták a Steve Young irányította San Francisco 49erst. A találkozó második játékrészében Young csapatrekordnak számító, John Taylornak adott 97 yardos TD passzával jutott vezetéshez a 49ers. Young azonban a játék alatt térdsérülést szenvedett, és a harmadik számú QB (Montana sérülés miatt az egész szezont kihagyta) Steve Bono vette át a támadóegység irányítását. Bono remekül pótolta Youngot és a San Francisco az utolsó másodpercekig 14-10-re vezetett. A sors különös véletlene folytán a második negyedben a Falcons irányítója, Chris Miller is sérülten hagyta el a pályát, és helyét Billy Joe Tolliver vette át. (Az újonc Brett Favre volt a harmadik atlantai QB.) A sors azonban még egy újabb fordulatot tartogatott. A derbi legutolsó játékában Tolliver egy 44 yardos „Hail Mary” („Big Ben”) passzt adott Michael Haynes-nek és ezzel kivívta a 17-14-es győzelmet. Az alapszakasz végén a Falcons és a 49ers is 10-6-tal állt és köztük az egymás elleni eredmények döntöttek. Mivel mindkét találkozójukon az Atlanta Falcons győzött, így a Big Ben révén kivívott siker hozta meg a rájátszásba kerülést a gárdának. (Amelynek első körében a rivális Szenteket győzték le 27-20-ra.) Az égiek kegyelme a múltban sokszor magasba röpítette az Atlanta Falconst. Némi jószerencse a mostani ínséges időkben is elkelne.

Dorkó Szabolcs (Szabler)

Kapcsolódó cikk:
Trükkparádé a Big Peach-ben