Az év mérkőzése: Texas at Texas Tech

Emellett vagy minimum 80 pont várható a meccsen, és kéttucatnyi NFL-prospectet csodálhat meg a nagyérdemű... Akinek az érdeklődését még mindig nem sikerült felcsigáznom, az keressen valami más elfoglaltságot szombat éjjelre (ismétlés a NASN-on vasárnap reggel kilenctől), de aki igazi amerikai football-rajongónak vallja magát, az nem hagyhatja ki ezt az összecsapást!

Kezdjük a vendégcsapat bemutatásával, és bár a Texasról órákat lehetne mesélni, megpróbálok a legszűkebb tudnivalókra fókuszálni. Kezdjük is Mack Brown-nal, a Texas edzőjével, akinek talán legnagyobb szerepe és befolyása volt a nagynevű egyetem futballprogramjára az elmúlt 10 évben. Mióta Brown a texasi csapat főedzője (1998 óta), a Longhorns minden évben legalább 9 győzelmet szerzett, sőt 2001 óta minden évben legalább 10-et! Mack 103 meccset nyert, és mindössze 25-öt vesztett el, pályafutása eddigi legnagyobb sikere a 2005-ös évben a bajnoki cím megszerzése és a USC 41-38-as legyőzése volt.

Mack Brown mindig is híresen jó recruiternek ("újoncigazolónak") számított, már a North Carolina egyetemen töltött évei alatt is. Mondjuk az ország legnagyobb egyetemének sosem kellett tehetséghiánnyal küzdenie, hisz csak maga a texasi középiskolai bajnokság gyakran annyi kivételes játékost termel, hogy más államok és egyetemek “importálnak” texasi “Friday Night Lights” játékosokat. Az elmúlt 5 évben azonban két olyan irányítót sikerült szerződtetnie, akik felforgatták az NCAA football világát: Vince Young és Daniel “Colt” McCoy halomra döntötték (és döntik) a csapat és a konferencia különböző rekordjait, és eközben egy olyan csapatot is sikerült összeraknia, amelyik minden évben esélyes a bajnoki győzelemre.

McCoy 2005-ben redshirt freshmanként még csak a padon ült és figyelte Vince Young menetelését, majd 2006-tól ő irányította a Longhorns támadógépezetét: kiváló első éve után (2570 yard, 29 TD, 7 INT) sokan az igazi kiugrást vártál tőle tavaly, ám ehelyett egy apróbb visszalépés következett be, McCoy 22 TD, 18 INT-s mutatója az egyik leggyengébb volt az egész Big XII konferenciában, és bár a Texas így is elvergődött 10 győzelemig (főképp a kiváló falaknak és a remek futójátéknak, Jamaal Charlesnak köszönhetően),a Longhorns Nation többet várt az ifjú QB-től.

Az idei szezont aztán kirobbanó formában kezdte az egykori tuscolai irányító: eddigi 21 passzolt TD-je mellett mindössze 4 picket dobott, ám ami talán a legmegdöbbentőbb statisztika, passzainak majdnem 82%-t sikerült eddig csapattársai kezébe juttatnia, ez még NCAA szinten is kivételes adatnak számít. Azt se felejtsük, hogy bár nem egy Vince Young mozgékonyságú irányítóról van szó, Colt “the real” McCoy is képes lábaival egy-egy first downt szerezni, ha épp a helyzet megkívánja, sőt: 80 cipelésével, 412 futott yardjával és 7 touchdownjával ő a texasi csapat legtöbbet szaladgáló játékosa is.

Ám túlzás lenne a Longhornsot egyszemélyes csapatként beállítani, Jordan Shipley (58 elkapás, 737 yard, 10 TD) és Quan Crosby (56 elkapás, 688 yard, 4 TD) személyében két olyan receivere van, akik az ország bármelyik támadóegységébe beférnek, és bár kiváló tight endjét, Blaine Irbyt egy egész éves sérülés miatt elvesztették, új játékosok léptek a kiesők helyére.

A legismertebb név az idei meglepetésemberek közül talán Chris Ogbonnaya személye, aki ugyan már negyedik évét tölti a Longhorns kispadján sokadik futóként, és nem sokan várták tőle, hogy idén is nagyobb szerepet kapna Vondrell McGeee vagy Cody Johnson mellett - ehhez képest a két kulcsfontosságú meccsen Ogbonnaya volt a csapat igazi sztárja: az Oklahoma ellen 15 cipelésből futott 125 yardot, míg a Missouri ellen 65 futott yardra, 2 TD-re és 68 elkapott yardra tellett tőle. Mint látható, különösen 3^rd down szituációkban jelent nagy veszélyt: 32 elkapása és több mint 400 elkapott yardja (ez több mint amit futásból szerzett) a Red Raiders defense számára is nagy veszélyt jelenthet.

A támadófal eddig is szolid volt, a védelem pedig mindig is a Longhorns erőssége: különösen a két pass rusherre, Sergio Kindle-re (SLB) és Brian Orakpo-ra (DE) lesz érdemes odafigyelni. Különösen Orakpo a veszélyes játékos, 8.5 sackkel egyelőre vezeti a Big XII konferenciát idén, és számtalan alkalommal fordult elő, hogy csak töredékmásodperccel maradt le az irányítóról. Kulcsfontosságú lesz mekkora nyomást tudnak kifejteni az idén eddig remeklő Texas Tech OL ellen - ugyanis a Texas talán legsebezhetőbb pontja a rendkívül fiatal secondary. Rendkívül érdekes lesz megnézni, hogy ez az egység mennyire képes felvenni a harcot Graham Harrell és a Texas Tech WR-ek armadája ellen - Will Muschampre komoly feladat vár.

Ha már itt tartunk, beszéljünk a másik félről is - ezúttal megpróbáltam ebben a cikkben egy kicsit jobban a Texas Techre fókuszálni, hisz ezt a csapatot jóval kevesebben ismerik, és akik esetleg hallottak is róluk, azok is jóval kevesebbet tudnak erről a gárdáról. A Texas Tech Red Raiders csapata egy szintén rendkívül hírhedt, és a szakértőket gyakran megosztó alakulat. Itt sem lehet mással kezdeni, csakis a rekordcsináló őrült tudóssal, Mike Leachhel.

Leach, aki 8 éve edzősködik Lubbockban, és ez alatt 73-37-es mérleget, valamint 8 Bowl szerepelést, és 5 győzelmet hozott össze a Red Raiders csapatával, a jelenlegi NCAA edzők közül az egyik legérdekesebb karakter. Három diplomával (többek közt jogi végzettséggel) rendelkezik, ám sosem játszott NCAA szintén, és edzői karrierje is igencsak érdékes és egzotikus: a Cal Poly, majd a College of the Desert (apró kaliforniai iskola) asszisztens edztője volt, aztán egy évet edzősködött Finnországban, a Pori Bears (!!!) csapatánál 1989-ben, innen visszatérve pedig az Iowa Wesleyan, majd a Valdosta State támadóedzőjeként már. A Kentucky (1997-98), majd az Oklahoma (1999) támadóedzőjeként azonban már egyre többen felfigyeltek a kreatív szakemberre, és az ezredfordulón megkapta első vezetőedzői állását a Texas Tech csapatánál.

A kalózmániás edző, aki nem riad vissza attól, hogy a Big XII bíróit és vezetőit kritizálja vélt játékvezetői bakik után (tavalyi Texas elleni meccs), ugyanakkor randikra is szívesen ad tanácsot diákoknak, ha úgy hozza a helyzet: http://uk.youtube.com/watch?v=DxBsXzvENpo

A legfontosabb szó amivel leggyakrabban jellemezni szokták, az a “mad scientist” (őrült tudós) kifejezés, ám ha diplomatikusabbak akarunk lenni, másképp is fogalmazhatunk. Sokak (többek közt Emory Ballard, a Wishbone offense atyja) szerint Leach ma az NCAA-nek azon edzője, aki a legjobban érti és kihasználja a támadójátékban rejlő lehetőségeket. Ha megnézzük a Red Raiders csapatok passzolási statisztikáit ez a kifejezés mindjárt értelmet nyer. A Texas Tech sikerreceptje ugyanis a következő: szedj össze 11 embert az utcáról, és Mike Leach belőlük is olyan csapatot készít, és olyan passzjátékot varázsol, amely vezetni fogja a ligát. Leach bárkit tett az irányító szerepkörébe az elmúlt 8 évben, az adott játékos minden évben a legjobban/legtöbbet passzoló QB-k közé tartozott. Olyan “legendás” nevek mint Kliff Kingsbury (3 év), BJ Symons, Sonny Cumbie vagy Cody Hodges - szinte mindegyikük az NFL Europe vagy Arena Football csapatok valamelyikénél kötött ki, egyik játékosnak sem sikerült azonban betörnie és megmaradnia az NFL világában.

A legújabb név a listán Graham Harrell, aki már harmadik évét tölti a kezdő irányító szerepkörében, és bizony nála megfigyelhető a fejlődés folyamata az idén. Az idén ugyan nem fogja elérni tavalyi bődületes statisztikáit (5700 passzolt yard és 48 passzolt TD), ám az interceptionök csökkenésével, és a támadójáték sokoldalúbbá válásával sikerült elérni azt, amire korábban 10,000 passzolt yard sem volt képes: a Texas Tech egyelőre veretlen az idén.

Ha egy mondatban valahol megemlítjük Graham Harrell nevét, akkor nem sokat kell várni, mielőtt valaki bedobná a kedvenc WR-ének nevét is a beszélgetésbe: Michael Crabtree és Harrell kapcsolata ugyanis leginkább a tyúk-tojás problémakörrel diagnosztizálható: vajon Crabtree azért ennyire domináns, mert az irányítója kiváló, vagy épp fordítva a WR teszi naggyá Harrellt?

Véleményem szerint mindketten jobbak, mint az eddigi összes QB és WR, aki Leach keze alá bekerült az egyetemre (talán-talán Wes Welker kivétel lehet, ám egyetemi pályafutása alatt ő sem brillírozott Lubbockban) - ez különösképp igaz a wide reiceverre, aki már első éve alatt szinte minden lehetséges rekordot megdöntött: a tavalyi bődületes szezont még mindig nagyon nehéz megemészteni, amikor is 134 elkapásból majdnem 2000 yardot (!) és 22 touchdownt szerzett. Az idén Crabtree statisztkailag nem emelkedik ki a mezőnyből, ám a 8 meccs mindegyikén szerzett legalább 5 elkapást, 60 yardot és 1 touchdownt, a red zone-ban tehát továbbra sem tudják lefogni. A Texas Tech támadójátéka azonban az idén jóval sokoldalúbb, és nem a harmadéves sophomorenak kell egyedül cipelnie a terhet. Harrell egyre jobban szétosztja passzait az elkapók között: Crabtree 60 elkapása mellett Detron Lewis 45, Eric Morris 42, Tramain Swindall 31, Eric Britton 20 labdát kapott az idén.. és van még egy megdöbbentő fejlemény: a Technek idén a futójátékkal sincs gondja, sőt a meccsenkénti 130 yard Lubbockban évtizedek óta nem látott számadat!

Ráadásul ha megnézzük a Tech futóit, a running back páros rendkívül hasonlít a Longhorns oldalán látott egységre: a senior Shannon Woods az erőfutó, aki gyakrabban kap szerepet a red zone-ban és több cipeléssel valamint TD-vel büszkélkedhet (a Longhorsnál ezt a szerepkört McGee és Cody Johnson tölti be), ám úgynevezett “change of pace” futónak és 3^rd down RB-nek ott van Barron Batch (ez Ogbonnaya a Longhornsnál), aki 8-10 cipelésnél többet ritkán kap, de már ezzel a mennyiséggel minden meccsen 50 és 100 yard közötti teljesítményére képes, és egyetlen alkalommal sem szabad őt sem figyelmen kívül hagyni, mert remek elkapó, és rendkívül veszélyes üres térben.

Végezetül ejtsünk szót a másik két nagy meglepetésről, azokról a csapategységekről, melyeknek köszönhetően az idén az elit egyetemek közé lépett a Texas Tech: egyrészt a támadófal munkája, amely kifogástalan volt az idén, másfelől pedig a védelem, amely az elmúlt években megszokottól valami teljesen eltérőt és különbözőt mutatott, a Red Raiders szurkolók pedig néhány meccs után arra a furcsa megállapításra juthattak, miszerint van még új a nap alatt, van defense Lubbockban!

Bár az OL-t összetétele több meccsen keresztül gyakran változott, a kulcsszereplők Rylan Reed (LT), Louis Vasquez (LG), Steven Hamby (C), Brandon Carter (RG) és Marlon Winn (RT) voltak, igaz mellettük sokan mások (Jake Johnson, Christian Olson, stb) is szerepet kaptak, és a fal eddig kitűnően helyt állt. Futásban a két erős, fizikális guardra, Vasquezre és főképp a több mint 350 fontos Carterre bármikor lehet számítani, a könnyebb, mozgékonyabb szélső falemberek pedig szintén szolid játékot nyújtanak a futás segítésében, ám igazán kiválót eddig a pass rush elleni harcban alkottak: a Texas Tech támadófala egész évben összesen 3 sacket engedett át 391 passzkísérlet alatt, ezzel magasan vezetik a ligát. (A Navy csapata mindössze 2 sacket szenvedett el, ám ott az “irányító(k)nak” mindössze 74-szer passzoltak.)

Egyes szakértők ugyan megjegyzik, hogy ebből a háromból kettőt a Kansas, tehát a legjobb csapat szenvedett el a fal, és Orakpohoz hasonló DE ellen még nem kellett fölvenniük a versenyt, ám az nem lehet kérdéses, hogy a fal hatalmas javuláson ment át tavaly óta, így igencsak érdekes és egyáltalán nem egyoldalú küzdelem várható a Texas védőfalával szemben.

A másik, talán még nagyobb meglepetés a védelem idei ihletett játéka, Ruffin McNeill, az új védőedző remek egységet állított össze. Hasonló teljesítményt évek óta nem láthatott a Red Raider Nation: védelmük átlagban alig 20 pontot engedtek ellenfeleiknek, és az idén remeklő Big XII csapatokat is sikerült 30 pont alatt tartaniuk, mint például a Kansas (21) vagy Kansas State (28) Ugyan a Nebraska elleni meccsen sikerült naggyá tenniük Joe Ganzot, de még 470 feladott yard ellenére is sikerült csak 31 pontot engedni az ellenfélnek, ami nagy teljesítmény. Ha a Texast sikerül 30-35 pont alatt, esetleg ennek környékén tartani, könnyen jó esélyük lehet a rangadó megnyerésére.

Erre pedig minden esélyük meglehet: érdekes módon a védelemben is hasonlóan állnak fel, mint legfőbb riválisuk, a Longhorns. A védelem legnagyobb erőssége a védőfal, két kiváló passrusher DE-vel rendelkeznek: Brandon Williams idén eddig nyolc, McKinner Dixon (őt gyakran DT poszton is bevetik) pedig hét sacket szerzett - alig vannak tehát lemaradva Brian Orakpo mögött. Ráadásul a védőfal nemcsak a pass rush ellen kiváló, hanem az ellenfelek futójátékát is sikerült többé kevésbé kordában tartani, legfőképp a mozgékony dual-threat irányítókat tudták jól lefogni: Josh Freeman csak 13 yardot szerzett e Tech ellen, Joe Ganz mindössze 7-re volt képes.

A secondary talán sebezhetőbb egységnek tűnik, ám itt is akadnak igazi playmakerek: Darcel McBath a múlt héten Todd Reasing három passzát kapta le, és ezzel már 5 interceptiont szerzett az idén, míg a Southern Methodist ellen a másik safety Daniel Charbonnet csinált egy mesterhármast, érdemes lesz tehát Colt McCoynak odafigyelnie a mély passzokra. Az elsőszámú CB, Jamar Wall is egy rendkívül tehetséges játékos, ő tavaly szerzett 5 picket (idén még csak kettőnél jár), és returnernek sem utolsó.

Talán csak a speciális csapatrész az, ahol a Longhornsnak nagy előnye van a Red Raidersszel szemben - míg Hunter Lawrence a konferencia, egyik legjobb rúgója, és még nem hibázott FG-t, addig Matt Williams néhány hete még a lelátóról nézhette a Texas Tech meccset, és csak a múlt héten állt be, igaz 9/9 XP igencsak emberes bemutatkozás, még egyik-másik Saints rúgó is megirigyelhetné. (Itt a teljes történet, JJ kollegám egyik korábbi cikkéből http://www.nfl.hu/modules.php?name=Archive&a_op=show_it&a_id=448&s_or_a=a)

Hiába vezet az edddigi történelem alapján 43-14-re a Texas, hiába nyert az utolsó 9 egymás elleni meccsükből nyolcat a Texas - az idei Red Raider egy teljesen más csapat, minden eddiginél jobb és veszélyesebb gárda. Ez már nem egy egydimenziós csapat: kiváló támadófal, remek futók és elfogadható védelem társul a Leach-féle lefoghatatlan spread offense mellé, és Michael Crabtree a legjobb WR, aki valaha is a Texas Tech csapatát erősítette. Véleményem szerint hazai pályán túl nagy falat lesznek a Texas számára, amely negyedik kemény meccsét játssza sorozatban - és ezt a meccset el fogja veszíteni.

Akármi is történjen azonban, aki az amerikai futballt akárcsak egy cseppet is szereti, ezt a mérkőzést nem hagyhatja ki! Ez a Red Raiders történelmének legnagyobb meccse Lubbockban, az év mérkőzése Texasban és könnyen lehet, hogy az egész egyetemi bajnokságban… (legalábbis a bajnoki döntőig biztosan!)

Jó szurkolást szombat éjszakára!

Lang Péter (Igor)