CFB non-BCS Bowlok: az utolsó vacsora (01/06)

A visszaszámlálás a végére jár, a BSC döntő előtt már csak egyetlen mérkőzés maradt hátra. Na de milyen csemege is az!






GMAC BOWL

Mikor?
2010. január 6-án, magyar idő szerint 7-én 1 órai kezdettel. A Bowlt az ESPN közvetíti, itthon a ESPN America némileg csúsztatva, 04:30-as kezdéssel adja le.

Hol?
Újabb eleddig számunkra talán ismeretlen helyszín, az alabamai Mobile és a Ladd Peebles Stadium kapcsolódik be a vérkeringésbe. Mobile az állam déli részén fekvő festői szépségű kikötőváros, a polgárháborúban a Konföderáció egyik legfontosabb kikötője volt, 1702-től Francia-Louisiana első fővárosa, ezen gyökereknek tudható be, hogy itt található a nevezetes Mardi Grass Múzeum (a feljegyzések tanúsága szerint szervezett karneválokat Mobile-ban rendeztek először). A Ladd Peebles 1951 óta látja vendégül a Senior Bowlt (idén 2010. január 30-án), azaz a legjobb végzős egyetemisták all-star mérkőzését, ilyenkor egy hét erejéig (a Senior Bowlt megelőző edzésnapok is igen fontosak a Draft szempontjából) NFL megfigyelők garmadája árasztja el a helyet. Egy 41 ezres, jó állapotban levő létesítményt meglehetősen luxus ennyire kihasználatlanul hagyni (bár az USA-ban ez nem ritka), így még középiskolai találkozókat (pl. Alabama-Mississippi All-Star Classic) és koncerteket szerveznek ide, 2009-től az újonnan alakult Southern Alabama Jaguars (várhatóan 2013-ban csatlakoznak az első osztályhoz) csalogatja a nézőket.

 



Miért?
1999-ben Mobile városvezetői és az ESPN-esek úgy vélték, az egyre sűrűsödő kínálatba belefér végre egy alabamai Bowl is, ezért létrehozták a Mobile Alabama Bowlt., kezdetben a WAC és a C-USA csoportok közreműködésével. Az első két alkalmon a TCU volt az egyik fél, 2000-ben LaDainian Tomlinson a Southern Miss ellen játszotta utolsó college meccsét (MVP-nek is választották). Ekkor csatlakozott névszponzorként a GMAC, mely kitartó maradt napjainkig is, annak dacára, hogy a financiális szolgáltatásokkal foglalkozó cég 2006-ban kivált a General Motorsból, ráadásul a nagy gazdasági válság során komoly pénzügyi injekcióra szorult. 2001-ben az NCAA történelem egyik legfordulatosabb és legpontgazdagabb ütközetét hozta a GMAC Bowl, a Marshall 64-61-re (!) verte kétszeri hosszabbításban az East Carolinát. A MAC-csapatok szerencséje 2005-ig kitartott, egészen addig, míg decemberről át nem tették januárra az eseményt. 2007, 2008 és 2009 után ebben az esztendőben is az idény utolsó előtti mérkőzése ez. A játékosok egy-egy RCA HD mini-videokamerát, Timely Watch Co. márkájú órát, sapkát, utazótáskát neszesszerrel, és egy futball labdát kapnak.

Kik játszanak?
A szervezőknek bravúros húzással egy igen különleges párosítást tudtak összehozni. Jóllehet bevétel szempontjából a Notre Dame részvételével (az Irish játékosok lemondtak a szerény vigasz lehetőségéről) jártak volna remekül, a Sun Belt és a MAC konferenciák bajnokainak összeméretése az utószezoni felhozatal egyik ékköve. A Sun Belt királya, a Troy az elméletileg kijáró New Orleans Bowlt, a MAC győztese, a Central Michigan a Little Caesars Pizza Bowlt passzolta, szóval a Trojans-Chippewas amolyan mini “címegyesítőnek” is titulálható, a szurkolók legnagyobb örömére. Mitöbb a Troynak a Ladd Peebles szinte hazai pálya, ez a (karneváli) hangulatot igen megdobhatja, noha Alabamát vagy Auburnt idéző őrülettel ne kalkuláljunk, Larry Blakeney főedző 19 év alatt a harmadik vonalból vezette az elit osztályba fiait. A CMU-nál ilyen folyamatosság közel sincs, csak a sorminta folytatódott: 2006-ban Brian Kelly lépett le a Bowl előtt a Cincinnatihez, most Butch Jones tette pontosan ugyanezt, a megbízott HC Steve Stripling, az eddigi DLine coach.

További érdekességek az egyetemekről:
Nagy öröm, hogy a kis egyetemektől teljesen szokatlanul a Troynak már itthon is fellelhető vérmes drukkere, melynek közvetlen folyománya a csapat magyar nyelvű rövid, de velős ismertetője is. Az mindenképpen sokat lendített a program népszerűségén, hogy két korábbi hallgató, Osi Umenyiora és DeMarcus Ware is óriásit robbantott az NFL-ben, Leodis McKelvin a 2008-as Draft első körében kelt el, és hamarosan további követők akadhatnak. Hasonló sikerességet tapasztalhatunk az élet egy másik területén; az amerikai Survivor reality show 19 évadából 2 első és 1 második helyet szereztek Troy végzősök. A Kellemes hegy (Mouint Pleasant) nevű településen létesítették a Central Michigan kampuszát, mégis kevés híresség került ki innen, Terry O'Quinn-t (a Lost “John-ja”) és Joe Staley-t (49ers offensive tackle) kell megjegyezni közülük.

 



Mely játékosokra figyeljek különösen?
CENTRAL MICHIGAN
Dan LeFevour, QB – LeFevour a Rich Rodriguez-féle stratégiában tevékenykedik, azonban adottságai miatt a CMU-nál sokkal jobban megbíznak passzolási hatékonyságában. Nem ok nélkül, gyorsasága mellett kimondottan szépen dob, a harmadik kör környékére jósolják, de a felmérőkön villantva akár jóval feljebb csúszhat ennél, termete is megvan hozzá. 147 TD-vel college rekorder
Antonio Brown, WR/KR/PR – a junior elkapó LeFevour screen és slant passzainak biztos célpontja, észveszejtően mozgékony, az elkapások után tízesével szállítja a yardokat, fantasztikusan cikáz a védők gyűrűjében. A 40 yardot 4.4 alatt futja, sebességét visszahordóként is kamatoztatja, elképzelhetetlen hogy az NFL-ben legalább returnerként ne vigye valamire
Nick Bellore, ILB – a Chippews védelem párszor átjáróháznak tűnik, de erről legkevésbé Bellore tehet. 118 szerelést, 2 interceptiont és 2 kiharcolt fumblet mutatott be, megítélése főleg a Michigan State elleni rangadóval emelkedett, bizonyítva, hogy az elméletileg erősebbek között is megállja a helyét
Említésre méltó: Bryan Anderson (WR), Colin Brown (C), Frank Zombo (DE), Josh Gordy (CB)

TROY
Jerrel Jernigan, WR – Jernigan kitűnően veszi észre a lyukakat, route-jai is kifogástalanok, sok kellemetlen pillanatot generál ezzel. Sőt mivel még kezei is biztosak, QB-ja nem véletlenül számolatlanul tömi labdákkal
Brandon Lang, DE – Nem rossz ajánlólevél, ha egy játékost Ware és Umenyiora kombinációjának tartanak. Előbbihez képest kevésbé robbanékony, de technikája és futball-intelligenciája csodálatos elegyet képez. A futás megállításában domináns, passzoknál még többször elveszik, szerencsére igen fejlődőképes és ebben méretei sem gátolhatják meg
Boris Lee, MLB – a fedezésben kevésbé jeleskedő, ám annál atletikusabb Lee lesz a Trojans “kéme”, LeFevour rémálmának szánva. Macska-egér játék várható, a végzős LB feladata egyértelműen az irányító folyamatos figyelése és siettetése, jobb produkcióval akár 5-6. körös draftolása sem hamvába holt ötlet
Említésre méltó: Levi Brown (QB), Shawn Southward (RB), Cameron Sheffield (DE/OLB), Bear Woods (OLB)

Mire számítsak?
Az eddigi példákból okulva félve jelentjük ki, de ha máshol nem, itt és most tényleg sok pont születhet. A védelmekben vannak egyénileg kiemelkedő emberek, ám összességében egyik D# sem tudta a jelenlegi ellenfél támadósoránál gyengébb egységeket sem kordában tartani. Az eddigi fordulók felvételeiből két következtetés vonható le: LeFevourt kevés blitzel, a zsebben tartva meg lehet zavarni, a Troy meg éppen akkor szenvedett, mikor az irányítónak sok ideje adódott a passzolásra. Amennyiben a Trojans secondaryje képes felelni a kihívásra, hozható a győzelem, ellenkező esetben szép búcsú vár az NCAA egyik ismeretlen gyémántjára. Apró meglátás: Byron Leftwich és Ben Roethlisberger is egy GMAC Bowl MVC-címet követően lett első körös kiválasztott...


Horváth Róbert (JJ Tiller)