College Football nagydöntő

Elérkeztünk a várva várt gigászi ütközethez, az NCAA fináléjához. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a csapatokat, hogy kedves olvasóinknak már semmi más dolga ne legyen, mint felkészülten élvezni a parádét!

Magyar idő szerint 2011. január 11-én 2:30-tól veszi kezdetét a college football legutóbbi szezonjának végső felvonása, az Auburn Tigers és az Oregon Ducks harca a hőn áhított kristály trófeáért. Az év során többé-kevésbé tartottuk a lépést a főbb eseményekkel, és ennek megkoronozásaként sehol máshol nem olvasható részletességgel írunk a döntőről. Az Auburnt Dzsokijuing, az Oregont JJ Tiller prezentálja nektek. Sok szeretettel várunk titeket fórumunk eredménykövetőjében, és nem is kívánhatunk mást, csak és kizárólag jó szórakozást!

 

 

AUBURN TIGERS (#1)

 

Út a döntőbe:

2010-ben a várakozásoknak megfelelően győzelemmel kezdték a Tigrisek a szezont, bár ellenfelük, az Arkansas State Red Wolves kellemetlen ellenfél, tavaly alaposan megtréfálta a Texas A@M-et a 2009-es nyitómeccsén. Az 52-26-os győzelem során az újonnan érkezett irányító, Cam Newton iskolarekordnak számító 171 yardot futott és a true freshman Michael Dyer RB 95 yardja is szép reményekkel kecsegtetett. A következő fordulóban a Mississippi State Bulldogs elleni 17-14-es idegenbeli diadal igazi védősiker volt: Nick Fairley DT fumble-t szerzett, INT-et harcolt ki és 1.5 sacket produkált, kiérdemelve a hét SEC védőjátékosa elismerést. A harmadik fordulós Clemson elleni Tiger Bowl brutális csatát és hosszabbítást hozott. 17-3-as Clemson-előnnyel fordultak nagyszünetre a csapatok és a harmadik negyed 21-0-s Auburn-rohanása eredményezte vezetést a Clemson már csak kiegyenlíteni tudta. Az OT igazi mezőnygól-csatát hozott, az Auburn-vezetés után a vendégek sikeres FG-ját büntetést miatt visszafújták, a következő kísérlet kimaradt, maradt a 27-24-es Auburn vezetés és győzelem. A negyedik fordulóban a South Carolina Gamecocks vendégeskedése vérbeli SEC-derbivé alakult: még a harmadik negyedben és a Harcikakasok vezettek 27-14-re, de a vendégek irányítócseréje rosszul sült el: a fumble-okat vétő Garcia helyén Connor Shaw valamennyi drive-jában INT-et dobott, a Dyer-Lattimore futócsatát pedig az előbbi nyerte, így 35-27-es sikere után a 700. futballtörténeti győzelmét begyűjtő Auburn örülhetett.

A Louisiana-Monroe Warhawks elleni 52-3-as ujjgyakorlat után a vendégjárás Kentuckyba majdnem balul sült el: Newton ugyan az első félidőben 4 TD-t dobott a 31-17-es vezetéshez, de a hazai Vadmacskák visszajöttek a meccsbe és 34-34-es állásnál Wes Byrum utolsó másodperces mezőnygólja tartotta meg a Tigers veretlenségét. A hetedik fordulós Arkansas Razorbacks elleni hazai meccs országos (CBS) nyilvánosság előtt igazi pontzuhatagot hozott. Egy negyeddel a vége előtt még a vendég Vadkanok vezettek 43-37-re, de Newton újra elővette a varázspálcát, passza Emory Blake-hez a 44-43-as vezetést jelentette. Utána a Tigers D mágikuma következett: Zac Ethridge fumble TD-ja, majd Josh Bynes két INT-je (1 TD) után egy Dyer-futás alakította ki a 65-43-as végeredményt. A nyolcadik fordulós LSU elleni 24-17-es diadalt Onterio McCalebb 70 yardos futása alakította ki 5 perccel a vége előtt. Newton 217 futott yardjával a múltnak adta át 1963-as elődje, Jimmy Sidle SEC-rekordját a legtöbb futott yard/irányító kategóriában. A Tigers D, amelyik egy hete 566 yardott kapott az Arkansastól, most 243 yardon tartotta a Louisiana State támadóit. A következő forduló 51-31-es idegenbeli diadalát az Ole Miss ellen Cam Newton TD-elkapása tette emlékezetessé: a kétirányítós formációban Kodi Burns húsz yardos passzát váltotta hat pontra az Auburn üdvöskéje. Az utolsó előtti alapszakasz-fordulóban a 114. Georgia elleni Deep South’s Oldest Rivalry a vendég Bulldogs 21-7-es előnyével indult az első negyed végén. A 28-21-es vezetés a TE Philip Lutzenkirchen nagyszerű játéka és TD-ja, egy sikeres onside kick és McCalebb hatpontosa után alakult ki. A vendég Dawgs innen még visszajött döntetlenre, de a harmadik McCalebb TD-al és Newton majd’ 300 futott-passzolt yardjával 49-31-re sikerült behúzni ezt a meccset is.

Az Iron Bowlt, az ősi és legnagyobb Alabama elleni rivalizálást Tuscaloosában játszották a Tigrisek és a hazai Crimson Tide 24-0-s vezetése és Nick Fairley sérülése után veszni látszottak a nagydöntős remények. Fairley vissztatért, az offense pedig játszani kezdett: Emory Blake, majd Terrell Zachery elkapásával tíz pontra zárkózott fel az Auburn, Newton egy yardos sneakje, Byrum FG-ja és Lutzenkirchen 7 yardos elkapása a győzelmet jelentette. Az Auburn soha nem fordított még 24 pontos hátrányból, a Bama pedig még soha nem kapott ki ilyen előnyről. A 12-0-s mérleggel álló Auburn az atlantai SEC-döntőben az idén már megismert South Carolinával mérhette össze újra a tudását. A megismételt mérkőzés hatalmas Tigers-fölényt hozott. Cam Newton karriercsúcsnak számító 335 yardot dobott, 4 passza és két futott TD-ja jelentette a különbséget a két csapat között. Az első játékrészben még lépést tartottak a dél-karolinaiak, de Newton a második negyed végén sikeres 51 yardos Hail Mary passzt dobott Darvin Adams-nek. A lélektani előnyt jól kihasználva a harmadik negyedben Newton hatpontosa után T’Sharvan Bell szerzett labdát és 10 yardot visszafutva 28-14-re változtatta az állást és innen már nem volt megállás. Az 56-17-es diadal és a veretlenül szerzett SEC-bajnoki cím azt jelentette, hogy az Auburn AP- és BCS-elsőként készülődhet az Oregon elleni nemzeti nagydöntőre.

 

 

Offense

 

A stratégia - A második éve a Tulsától érkezett Gus Malzahn OC-vezette offense no-huddle "hurry up" spreadet játszik. A futójátékra alapozva építi fel a sémáit, a mozgékony QB-játék és a kétfutós felállás számtalan option, fake és irányváltásos játékra ad lehetőséget. Szívesen használnak single wing formációkat is. Akár futó-, akár play action passzjátékról legyen szó, igyekeznek a snapeket a lehetőség szerint a leggyorsabban elindítani, esélyt sem hagyva a védelmeknek a reagálásra. Kiemelt szerepet kap a mélységi blokkolás, itt guardokat, a tight endet és az H-backet egyaránt bevetnek. Az elkapókra is kulcsblokkok várnak, hogy megnyissák a futóösvényeket a séma szerint. Malzahn szellemi vezérletével a Tigrisek futásban a 12., össztámadásban a liga 16. helyén végeztek (tavaly a 110-ek voltak ugyanitt). 212 yardot futottak, összességében pedig közel 432 yardot termeltek meccsenként. (Malzahn neve a „wildcat” felállással híresült el, ami beszivárgott az NFL-be is.)

 

Az irányító - Cameron „Cam” Newton. Az egyetemi futball világát csak kicsit ismerők is találkozhattak a 2010-es szezon Heisman-díjnyertesének, azaz legjobb játékosának nevével. Irányítóként konferenciája, az SEC legjobb futója lett 1409 yarddal és 20 TD-al, mellé passzolt még 28 hatpontost és mindössze hat labdaeladás rontotta le a teljesítményét. A futásorientált támadójáték oszlopa, kiváló alap a Gus Malzahn támadókoordinátor irányította spreadhez.

 

A futók - A freshman Michael Dyer 950 yarddal és 5 TD-vel, Onterio McCalebb 763 yarddal és kilenc hatpontossal zárt, míg a végzős erőfutó Mario Fannin 395 yarddal és 5 yarddal gyilkolt a végzónában. Bármilyen felállásnál (I-formáció, irányítófutás, option) bevethetők, nagyszerűen tehermentesítve Newtont.

 

Az elkapók - A futásorientált támadósémák miatt talán szürkébb ez a poszt, mégis érdemes felhívni a figyelmet a megbízható és produktív Darvin Adamsre, aki az SEC 5. legjobb WR-eként 909 yarddal és 7 TD-al zárta az alapszakaszt. Mögötte a Terrell ZacheryEmori Blake kettős szerepel kettes-hármas poszton, ők összesen nagyjából ezer yarddal és 12 TD-al járultak hozzá a konferenciaelsőséghez. A kezdő tight endet, Philip Lutzenkirchen-t inkább blokkolásban használják, de kulcsfontosságú TD-elkapásai voltak a Georgia és az Alabama ellen is, végül 13 elkapásból 137 yarddal és 5 TD-vel abszolválta a szezont.

 

A támadófal - Mint a fentiekből kikövetkeztethető, az O-line szinte kizárólag futásblokkolással foglalkozik, a center Ryan Pugh és a két guard, Bryon Isom és Mike Berry óriásit alkottak az idén. Pass rush ellen kevésbé hatásosak, az egyébként nagy jövő előtt álló left tackle Lee Ziemba-t Newton vakoldalán hibára lehet kényszeríteni, komoly false start-gyáros is. Ziemba előnye, hogy a falból kiemelkedő 6-8-as magasságához és 319 fontjához megfelelő gyorsaság párosul. A right tackle Brandon Mosley. A fal 6-6-os átlagmagassága és 306 fontos átlagsúlya felette van az Oregon D-line-jának, ráadásul Newton sem kis darab: 6-6-os és 250 fontos. Ez így együtt könnyen a mérkőzés X-faktorává válhat.

 

 

Defense

 

A stratégia - A második éve Ted Roof irányította védelem Multiple D-t játszik, 3-4-es és 4-3-as formációkat váltogatva. Roof híres agresszív védekező stílusáról és elsőrangú motivációs képességeiről. A védőfalra helyezi a hangsúlyt, célja, hogy DL sebességével időben összetörje a zsebet, hogy megakadályozza az esetleges sikeres passzjátékot, jól ismerve saját gyengeségeit, elsősorban a secondaryt.

 

Védőfal - Nick Fairley, Nick Fairley, Nick Fairley. Már junior korában benne volt a potenciál, 28 szereléssel és 1.5 sackkel végzett. De senki sem látta még azt a benne szunnyadó szörnyeteget, ami idén kibújt belőle. Huszonegyszer állította meg az ellenfél támadóit a line of scrimmage előtt, 10.5 sackkel súlyosbítva a teljesítményét. 6-5-ös magasságához és 298 fontjához igazi gyilkos ösztön párosul, önmagát sem kímélve egy-egy játéknál. Három QB-t is kiütött a szezon során, nem félve a büntetések halmozásától, ami komoly hátránya. A Georgia ellen például olyan látványosan törekedett az ellenfél QB-je, Aaron Murray megsemmisítésére, hogy hozzáállása tömegverekedést eredményezett a meccs végén. Fairley remek kiegészítője Zach Clayton, kettejük vezérletével a DL a Tigers védelem kiemelt alkotórésze: 27 sacket tolt az ellenfelek arcába, ami összevetve az Oregon-védőfront 17 sackjével érzékelteti a két egység közötti dominanciakülönbséget. A Tigers első védvonalából 70 QB-siettetés indult, a Duckséból mindössze 13. Antoine Carter a pass rushban jó, futások ellen annál kevésbé, az újonc Nosa Eguae szintén. A Fairley helyén játszatott Mike Blanc igazi szürke eminenciás, de jól végzi a dolgát.

 

Linebackerek - Ahogyan haladunk a pálya hátsó fertályai felé, úgy gyengül egyre a Tigrisek védelme. Az LB-sort Josh Bynes személye menti meg, igazi vezérként fogja össze a csapatrészt, ő hívja a playeket, megcsinálja a nagy játékokat és a csapatrész vezető tacklere. Mellette Craig Stevens dolgát megnehezítheti a nagydöntőben, hogy visszatért Iron Bowl-on összeszedett sérülése, így a bal csuklóján gipszkötéssel fog játszani. Megbízható, fizikális, jól hajtja végre a szereléseket, hasznos kiegészítő ember. A harmadik kezdő, Eltoro Freeman nevéhez hűen és alacsony termetére és súlyára rácáfolva (5-11, 225) nem fél vállalni a kemény ütközéseket, de inkább gyorsaságával tűnik ki.

 

Secondary - Az Auburn D leggyengébb léncszeme. Amikor a Tigers egy Alshon Jeffery, egy A.J. Green vagy egy Julio Jones személyében elit elkapóval találta magát szembe, súlyos megaláztatásokat kellett elviselnie. Demond Washington és Neiko Thorpe cornerback rendre lemarad a WR-ekről és a safetyktől sem kapnak elég segítséget. Ráadásul a szezon eleji kezdő SS Aairon Savage az Arkansas ellen megsérült és nem is lehet ott a nagydöntőben. A Zach Etheridge-el és Mike McNeillel súlyosbított hátsó alakzat a mérkőzés kulcsa lehet. Ha képesek a nagy játékra, ez akár dönthet is. Thorpe-ban benne lehet a potenciál, a szezon elején Mel Kiper a csapat leginkább NFL-érett játékosaként magasztalta s bár ez a szezonja nem az előzetes jóhíre jegyében telt, bármikor képes lehet a meglepetésre.

 

Special team:

Demond Washington kiváló returner, 41 kickoff visszahordásból 1025 yardot és TD-t produkált, megállítása komoly kihívás elé állíthatja a Kacsákat. Punt returnben Quindarius Carr hatástalan. Wes Byrum megbízható kicker, 20-ból 15 kísérletet értékesített és a szezon során kiderült, hogy utolsó másodperces szituációkban sem remeg meg a lába. A punter Ryan Shoemaker cipőit ritkán láthatjuk a pályán, nem tartozik az elit mezőnyrúgók közé.

 

 

Az edzői stáb:

Tommy Tuberville váratlan kirúgása és Gene Chizik 2009-es érkezése az Iowa State-től nem volt kérdőjelektől mentes. A 2004-es 13-0-s veretlen szezont produkáló és az Év edzőjévé választott Tuberville menesztése a Vanderbilttől elszenvedett vereség, az Iron Bowlon az Alabamától kapott 35-0-s pofon és az 5-7-es szezon után vált esedékessé. Utóda, Chizik viszont nem éppen kimagasló vezetőedzői pedigrével érkezett. Két szezonja a Cyclones-nál 3-9-el és 2-10-el zárult, mégis őrá esett a vezetés választása, respektálva és közelről ismerve védőkoordinátori képességeit. Chizik már 1998-2001 között, a Central Florida DC-jeként rendszeresen látogatta a Tampa Bay Buccaneers edzéseit, ahol Tony Dungytól, Monte Kiffintől és Lovie Smith-től kitanulta a Tampa 2 csínját-bínját. Ezt remekül kamatoztatta az Auburn védőkoordinátoraként és secondary edzőjeként 2002-2004 között. Innen Austinba költözött, ahol társ-védőkoordinátorként, helyettes HC-ként és linebacker edzőként részesült a 2005-ös nemzeti bajnoki diadalból. Az Iowa State-nél tett kétéves kitérő után érkezett meg jelenlegi állomáshelyére, ahol tavaly 8-5-ös mérleggel Outback Bowl-győzelemig vezette fiait.

Chizik kinevezésekor szinte az egész stábot lecserélte, de a Chizik-Malzahn-Roof triászról már ejtettünk szót. Nézzük a két éve érkezett új arcokat. A helyettes HC és elkapóedző Trooper Taylor az Oklahoma State-től került a csapathoz, leghíresebb neveltje a Cowboys egykori NCAA- és mai NFL-csapatának sztárja, Dez Bryant. Ugyancsak Stillwaterből érkezett a RB edző Curtis Lupper, a csapatnál ő felel a toborzásért is, ők ketten Chizikkel a Stephen F. Austinnál már dolgoztak együtt. Jeff Grimes támadófal edző a Coloradónál betöltött pozícióját áldozta fel ezért a munkáért. Jay Bouleware special team edző és tight end coach az Iowa State-ről követte a főedzőt. Tommy Thigpen safetyedző, volt NFL-játékos alma materétől, a North Carolinától érkezett, kiváló recruiter hírében áll. Ugyancsak NFL-múltú a DL edzője, Tracy Rocker: korábbi csapatánál, az Arkansasnál ő nevelte ki Jamaal Andersont. A két megmaradt öreg róka egyike a Tuberville-érából a cornerback-edző Phillip Lolley. Sokat segít a toborzásban Chiziknek. Kevin Yoxall erőnléti edző is régi motoros, tizenegy éve a stáb tagja.

 

Hogy nyerhet az Auburn?

Erősségek - az irányító, a futójáték, a védőfal és a visszahordás

Gyenge pontok - Bynes kivételével a linebacker sor, a secondary és a punting

Esélyek - a csapatrész-elemzésekben már utaltam az Auburn győzelméhez vezető lehetséges tényezőkre, ezeket most röviden összefoglalom. Ha a védőfal Fairley-faktora kifogástalanul működik, LaMichael James szomorú estének nézhet elébe. Az Oregon futójáték kiiktatásával a LB-sor hatékonyabban segíthet be a secondarynek és így a Ducks támadósémái vitorlájából kifoghatják a szelet. Cserébe a támadóoldalon a fal és az irányító fizikális túlsúlyát kell érvényesíteni az Oregon DL-al szemben. Ha Newton Heisman-stílusban garázdálkodhat, a háromfejű auburni futójáték a fallal kiegészülve és a mélységi blokkokkal operálva ízekre szedi a Kacsák védekezését.

 

 

OREGON DUCKS (#2)

 

Út a döntőbe:

A végeredménytől függetlenül az Oregon már történelmet írt, 54000 férőhelyes stadionja a legkisebb, mely valaha egy finalista otthonául szolgált. Az más kérdés, hogy az Autzen Stadium egyben az ország egyik leghangosabb pályája, és 110%-osan volt telített a hazai mérkőzések során (59,398), túlzás lenne azt állítani hát, hogy egy kis csapat, egy "outsider" küzdhet meg a trófeáért. Ezen magasságok viszont sokáig szinte elérhetetlennek tűntek az oregoniak számára. Rich Brooksnak 18 idényébe telt, hogy az 1977-ben átvett Duckst 1995-ben Rose Bowlig vezesse, oda, ahol az azt megelőző 93 évben mindössze háromszor jártak (1917, 1920, 1958). A lassú, de hatásos építkezés még egy hozadékkal járt: megnyíltak a pénztárcák, többek között a Nike-vezér Phil Knight (UofO-alumni) adományozott óriási összegeket az egyetemnek. A kooperáció 2010-re ért be, mikor a csapat szinte lassítás nélkül robogott át a 12 fordulós menetrenden. A New Mexico elleni 72-0-ás nyitány már jelezte, nagy dolgok vannak készülőben, és erre rátett még egy lapáttal a Tennessee idegenbeli, 48-13 arányú legyőzése, "SEC-területen", 100,000 Vols-drukker előtt. A Pac-10 vetélytársak közül csak az Arizona State és a California tudott lőtávon belülre kerülni, utóbbi jelentette a Ducks-nak a mélypontot, a siker ennek ellenére nem maradt el (15-13). Komoly akadály volt még a Stanford, utólag nézve ez a legimpresszívebb diadal a 12-0-ás alapszakaszban, az Orange Bowl-bajnok Cardinal ellen 21-3-as hátrányból fordítottak. Az utolsó héten az állami rivális Oregon State-t verve fixálták helyüket Glendale-ben, a BCS rangsor második pozíciójában.

 

 

Offense:

 

A stratégia – Az Oregon támadójátéka mindazt ötvözi, ami az amerikaifocit, azon belül is az NCAA-t szerethetővé teszi. Az egyszerűség mögött hihetetlenül bonyolult rendszer húzódik, megfejelve ezt sebességgel, és ami a legfontosabb, kreativitással. A spread alatt már alapból a pálya kiszélesítését értjük, az oregoni "zone read"-nél főleg a defensive tackle mozgása a kulcs. Általában ezt figyeli a QB, hogy a pillanat törtrésze alatt eldöntse, mihez kezd a labdával, leadja-e a futónak vagy megtartsa, és még ekkor is választhat a passz és a futás között. A Ducks ugyanis rengeteget fut, még a falemberek is. Átlagosan alig 20 másodperc (!) telik el két offensive play között, 24 TD-drive-t csináltak egy percen belül. Ezek elképesztő számok, az Oklahoma által divatossá tett "no-huddle" offense-eket is felülmúlja az úgynevezett "blur offense". Ehhez vegyük még hozzá az Oklahoma State-től a 2008-as Holiday Bowlon ellesett ötletes playhívást, amit különböző képeket, ábrákat, szövekeget tartalmazó táblákon keresztül valósítanak meg. A 2010 januári Rose Bowl vereség kapcsán azzal is mentegetőztek a Kacsák, hogy a Buckeyes kiismerte a Ducks szisztémáját, ezért és a gyorsabb kommunikációért adoptáltak egy merőben újat. Ehhez három ember kell, egy csere a táblát tartja, egy kézjeleket mutat, egy harmadik pedig a csuklószorítóinak váltogatásával fűzi kóddá az egészet.

 

Az irányító – Darron Thomas a középiskola második évében vette át első snapjét QB-ként, és bár atletikussága nyilvánvaló volt, félénk természete miatt edzőjén kívül senki nem bízott abban, hogy vezére tud lenni csapatának. A posztot viszont hamar megszerette és illett is hozzá, és rövid időn belül azt is megmutatta, hogy a kis screen passzok mellett a hosszú átadások is mennek neki. Az LSU nagyon csábította, végül kalandos módon az Oregonnál kötött ki, ahol 2010 nyarán még csak harmadik számú QB volt. De egy laptop Darron Thomas sorsát is megváltoztatta; Cam Newton egy laptoplopásért lett kegyvesztett a Floridánál és kötött ki az Auburnnél, Thomas Jeremiah Masoli (aki aztán az Ole Misshez transferelt) hasonló ügyének "köszönhetően" léphetett előre a depth charton, majd a szezonkezdet előtt meglepetésre az azóta megsérült Nate Costa-t is beelőzte. 2008-ban újoncként mutatkozott be, Masoli csodás '09-es éve végig a padon tartotta, így redshirted sophomore-ként még két éve van a college-ban. A domináns futójátékből ő is kiveszi a részét (563 yard, 5 TD), miközben passszhatékonyságban 16. a komplett mezőnyben. Kiválása fájdalmas lehet (ahogy tavaly a Texas járt McCoy-jal), az újonc Bryan Bennett nem nevezhető alternatívának.

Osztályzat: 10/8

 

Futók – RB-kkel (pontosabban tailbackekkel) jól el van látva az Oregon, a földi csapások beviteléért főképp a Heisman-szavazáson harmadik LaMichael James gondoskodik. 1682 yardot és 21 TD-t ért el, és noha ezen statokat meg sem közelíti Kenjon Barner és Remene Alston Jr., hozzátették a magukét a liga negyedik legjobb rushing O-jához, 519 és 356 yarddal. Szükséghelyzetben a freshman James Huff is bevethető, fullbacket ne nagyon keressünk a keretben.

Osztályzat: 10/9

 

Elkapók – A idény beharangozójában írtuk, hogy Jeff Maehl-en a világ szeme és nem is okozott csalódást. Épp ellenkezőleg, a nem túl magas, de annál biztosabb kezű WR-ből Eugene hőse vált. Az Oregonon kívül senki nem ajánlott neki futball-ösztöndíjat, ezzel a teherrel a hátán produkált folyamatosan javuló teljesítményt, a fináléban 57 yard kell tőle az ezres álomhatárhoz. 12 elkapott TD-je után 4-el szerénykedik a második helyen a tight end David Paulson, és ez nem kizárólag annak tudható be, hogy a Ducks inkább a futásokat erőlteti. A négy említett futó összesen 45 elkapással és 6 TD-vel segített be, mellettük még D.J. Davis és Lavasier Tuinei tekinthető célpontnak.

Osztályzat: 10/5

 

Támadófal – Sok kritika érte a felkészülés során az OL-t, hogy tagjai nem elég termetesek ahhoz, hogy ellásák feladatukat, de erre csattanós választ adtak. Tény, hogy szinte minden mérkőzésen náluk nagyobb védőkkel kellett felvenniük a harcot, ezt az áldozatot a mozgékonyság és gyorsaság oltárán mégis muszáj volt meghozni. A 8 engedélyezett sack félrevezető, azonban a három senior – a bal oldali tackle Bo Thran, a center Jordan Holmes és a right guard C.E. Kaiser – fémjelezte alakulat olyan kiválóságokat is megfogott már, mint Stephen Paea vagy Jurell Casey. Mark Asper RT-t decemberben született gyermeke is motiválhatja, a fal "esze" az LG Carson York.

Osztályzat: 10/7

 

 

Defense:

 

A stratégia – Érthetően a támadósor elhomályosítja a védelem erényeit, jóllehet a "hybrid 3-4" D# is rendkívül hatékonyan működött. Hibrid, mert az Oregon 2009-re állt át tulajdonképpen 3-4-re, de sok 4-3-as elem is használatban maradt. A váltás mellett az a taktika, mely folyamatos cserélgetésekkel tartja frissen a játékban a védőket, szintén a méretbeli hiányosságokat kompenzálja. A pass rush, a QB-ra való nyomásgyakorlás eszköze az oregoniaknál a "zone blitz", ehhez elengedhetetlenek a képzett linebackerek, akik képesek játék közben felismerni a lehetőségeket. A passzok levédekezésénél a Cover 2-t preferálja a Ducks, két mélyen elhelyezkedő safety biztosít "hátul". Hangsúlyosan az esetek többségében, gyakorta láthatunk Cover 1-et és Cover 0-t is.

 

Védőfal – Igen érdekes lesz figyelni a DL-t a fináléban, ugyanis a kezdőben nincs 270 fontnál súlyosabb ember, míg az Auburn OL-ben a center Ryan Pugh a legkisebb 297 fonttal... Brandon Bair viszont mindenképpen ki fog emelkedni, és nemcsak két méteres magassága, hanem nagyszerű DT játéka miatt. A 26 éves senior vissza-visszatérő problémájára, a facemask szabálytalanságokra is kimondottan ügyel már. A sackspecialista a defensive end Kenny Rowe, sokoldalúsága kifejezetten hasznos a tárgyalt hibridben, 3-4-nél, 4-3-nál és egyéb formációknál egyaránt. Terrell Turner LB-ből lett DE, ő a 2011-es idényben kerülhet reflektorfénybe, mivel a védőfalban Rowe-tól, Bairtől és a másik DT-től, Zac Clark-tól eltérően ő egyedül nem végzős.

Osztályzat: 10/6

 

Linebackerek – 2011 szeptemberében az LB-egység is máshogy fest majd, de ez a jövő zenéje, hétfő este az OLB Spencer Paysinger és az MLB Casey Matthews még garantáltan pályára lép. Paysinger mindezt diplomásként teheti meg, a közgazdász végzettségű WLB-nek (gyenge oldali LB) persze adódhat sansza a profi karrierre is. Casey Matthews ez utóbbira mondhatni predesztinálva van, Bruce Matthews unokaöccse és Clay Matthews testvére idén villantott komolyat, csapatában a legtöbb szereléssel és három interceptionnel. Balján a junior Josh Kaddu található, rajta kívül fontos építőelem az újonc Boseko Lokombo.

Osztályzat: 10/8

 

Secondary – Nem egy ex-Ducks DB parádézott mostanában az NFL-ben, az érezhető tehetség a sec produkcióján mégsem akart tükröződni. A fiatal, 2010-es felhozatal kezdi megdönteni ezt a sztereotípiát, arra nyugodtan fogadhatunk, hogy az olyan sophomore arcok, mint a cornerback Cliff Harris vagy a safety John Boyett, pár év múltán vasárnaponként köszönhetnek vissza. Csupán 102 elkapott yardot engedtek meccsenként a rotációban három seniorral. Ráadásul Talmadge Jackson kárára Harris, Chad Peppars kárára Anthony Gildon jutott egyre több játéklehetőséghez CB-ként, rover poszton Eddie Pleasant-ot favorizálták Marvin Johnson helyett

Osztályzat: 10/7

 

Special team:

Rob Beard tavalyi éve kissé izgalmasabban alakult, mint a kickereké általában szokott. 2010 januárban egy verekedés során félholtra verték, mert ittasan bántalmazott egy nőt. Márciusban felfüggesztett börtönbüntetésre és közmunkára ítélték és nem szerepelhetett az idény első mérkőzésén sem. Morgan Flintet ennek ellenére aztán kiszorította, 12-ből 9 FG-t, 64-ből 63 XP-t rúgott be. Jackson Rice szolgálatait sem vette sűrűn igénybe a Ducks, a 2009-es 61 alkalom után 2010-ben 35-ször puntolt. Josh Huff kickoff returnjeire nem lehetett panasz, de Cliff Harris punt visszahordásban utánozhatatlan volt, 19.46 yardos átlaggal és 4 PR TD-vel a legjobb az NCAA-ben. A long snapper Michael Clay.

 

 

Az edzői stáb:

Ahogy Mike Bellotti oregoni OC-ből vált HC-vé, utódja, a jelenlegi főedző Chip Kelly is. A különbség annyi, hogy míg Bellotti a nyugati partot mindössze egy évre hagyta el, Kelly 2006-ban egy abszolút más közegből, New Hampshire-ből érkezett. A Wildcats-nél rekordokat sorra döntő mester azonban Oregonban sem vett vissza, noha karmesteri bemutatkozása nem sikerült valami szépen, a Boise State otthonában elvesztett meccsen történt LeGarrete Blount ominózus ütése... Kvalitásait mutatja, hogy ezt – és a játékosait nem elkerülő balhékat – jól tudta kezelni, a másodéves HC másodszorra húzta be a Pac-10-t 2010-ben. A "blur" offense úgy egybeforrt Kelly-vel, hogy az offensive coordinator Mark Helfrich nevéről talán még a Ducks fanoknak is előbb ugrik be az ismert vágó és a Good Luck Chuck rendezője. A defensive coordinator Nick Aliotti tett érte, hogy vele ez a csúfság ne essen meg, humoros megjegyzéseiért a média nagy kedvence a UofO-nál 18 szezonját töltő DC. Tapasztalatban nincs hiány a stáb többi tagjánál sem, az OL coach Steve Greatwood 25, a recruitingért felelős Don Pellum 20, az erőnléti edző Jim Radcliffe illetve az RB coach Gary Campbell 26. éve áll a csapat alkalmazásában.

 

Hogy nyerhet az Oregon?

 

Erősségek – A zone blitz kétségkívül jó orvosság a spread option hatástalanítására, és ha más nem is, a Ducks védelem képes lehet Newtonékat legalább lelassítani, hiszen már a saját edzéseken hozzászokhattak a pörgős tempóhoz. Heisman-győztes QB-hoz persze nem, de vannak még egyéb tényezők, amik bizakodásra adhatnak okot. Newton a kimutatások alapján túl sok időt tölt (vár...) a zsebben 1st downoknál és potenciális futásainál, és erre a D# pluszban rájátszhat. Az Oregon képes megtervezett blitzek nélkül is terrorizálni az irányítókat, fontos, hogy az Auburn sztárja ne kapjon sok teret. A statisztikák azt is mutatják, hogy az oregoni védelem különösen a második és harmadik negyedekben brillírozik. A futójátékról áradozhatnánk még pár sort, az RB-k bármelyik pillanatban, nyilvánvaló szituációkban is gyakran csodát művelnek. Mindezeken túl a kabalák terén is a Kacsák hengerelnek, bár Aubie a tigris is szimpatikus, Donald Duck nívóját meg sem közelíti.

 

Gyenge pontok – A "kicsi" támadó- és védőfal komoly kérdéseket vet fel. Nem kizárható, hogy az Auburn DL egyszerűen megeszi reggelire az OL-t, minden lyukat betömve a passzok erőltetésére kényszerítve az Oregont. Ez az eset ugyanúgy tragikus végkimenettel járhat, mint a középen jócskán sebezhető hibrid 3-4 feltörése. Az elkapókat valószínűleg szoros emberfogással igyekszik majd semlegesíteni a Tigers, ami a kevésbé atletikus WR-ekkel szemben elérheti célját. A szimulált sérüléseket félve hozom fel elrettentő példaként, remélhetőleg egy milliók által követett döntőben még véletlenül sem fordul ilyen eszközökhöz az ellenfél.

 

Esélyek – Az Oregon és az Auburn számos pontban hasonlít egymásra, és határozott prognózist nem is szabad felállítani. A Newton-faktor megkerülhetetlen, eleddig úgy tűnik, nincs előtte lehetetlen. Ennek dacára a Ducks fő célja Nick Fairley lenullázása, a védelmük úgyis "bend but not break" üzemmódban fog működni, mindenáron elkerülve a nagy játékokat. Draw playekkel (passznak tettetett futások) maga ellen fordítva agresszivitását, további sémákkal (speed-option, speed-sweep, stb.), kettőzéssel meg szimplán kivonni őt a forgalomból. Ahhoz pedig, hogy az ötödik BCS nagydöntőn megszakadjon a SEC-uralom (Florida 2x, LSU, Alabama), határtalan türelem szükségeltetik a D#től, makulátlan végrehajtás a támadóktól.

 

 

A bowl.hu szerkesztőinek tippjei:

Auburn – Dzsoki, gsn, Höri, Ork, Rajna

Oregon – Fucu, haromt, JJ, konqueror, Soldados

 

 

Horváth Róbert (JJ Tiller) és Mészáros Gergely (Dzsokijuing)