Csoda(fumble) a Meadowlands-ben

Az 1978-as New York Giants

A valaha szebb napokat látott Giants-et az 1970-es évek második felében már bő évtizede csak a liga „még futott” csapatai között tartották számon. Az 1963-as bajnoki döntő óta a gárda még a csoportelsőség közelébe is csak ritkán került és mindössze két alkalommal zárt pozitív mérleggel. A szurkolókat ugyanakkor alig zavarta a jócskán elhúzódó hullámvölgy és az Óriások új, nagyobb, tetszetősebb otthonát, a kapuit 1976-ban megnyitó Giants Stadiumot (mely New Jersey-i East Rutherfordben áll) is rendre színültig megtöltötték.

Az együttes vezetőedzője, John McVay egy majdnem bajnokcsapattól érkezett a kékekhez. A szakember 1975-ben a World Football League-ben szereplő Memphis Southment trenírozta, és a liga második, de az elkerülhetetlen csőd miatt félbe maradt szezonjában csapata az egyik legjobb mutatóval bírt és talán egyedül állt stabil lábakon. Az asszisztensként 1976-ban a Giants-hez került McVay számos memphisi játékosát, köztük a legendás fullbacket, Larry Csonkát, magával hozta. A szezon derekán pedig, miután a gárda hét vereséggel nyitotta az idényt, a kirúgott Bill Arnsparger helyett ő lett a nagy múltú franchise vezetőedzője. Az új főnök, a veterán TE-től, a később elcserélését kérő Bob Tuckertől eltekintve, remekül kijött a játékosokkal, de segítőit nem választotta meg jól. Különösen az offensive coordinator, Bob Gibson tevékenysége korbácsolta fel a kedélyeket. A játékosok nehezen emésztették meg, hogy az edző az oldalvonal bensőséges közelsége helyett a sajtópáholy elefántcsont-tornyába vonulva koordinálta őket, de azt is, hogy játékhívásaiból hiányzott a szakszerű átgondoltság. Az OC viszonya kiváltképpen a Kanadai Ligából importált irányítóval, Joe Pisarcikkal volt viharos, aki időnként megváltoztatta a neki kiadott playeket. Gibson, mivel kevéssé bízott 1977-ben alig 43 %-os pontossággal passzoló, három NFL-újonc közül a kezdő QB-posztot elnyerő Pisarcikban, rossz néven vette ezt az önfejűséget, és alkalomadtán csapattársai előtt teremtette le a játékmestert.

A védőegység tagjait és edzőit nem osztották meg ilyen súlyos ellentétek. Dick Modzelewski személyében a New York Giants utolsó aranycsapatának egyik oszlopa dirigálta az alakulatot, melynek tengelyében a ’80-as évek elején Lawrence Taylorral kiegészült és Crunch Brunch névre keresztelt linebackerek alakították a legnagyobbat. A gárda 3 Pro Bowl-meghívással megtisztelt tagja közül egyik a strongside LB, Brad Van Pelt, a másik pedig a leendő Hall of Famer MLB, Harry Carson volt. A védőfalban az évekkel később az NFL egyik kiemelkedő pass rusherévé fejlődő George Martin bontogatta szárnyait, míg a secondary-ben az újoncként 7 interceptiont fogó CB, Terry Jackson és az előző szezonban elkapóból DB-vé avanzsáló, utóbb edzőként is hosszú és eredményes karriert befutó Ray Rhodes tűnt ki. John McVay tanítványai előző évi győzelmeik számát (5) már az 1978-as idény felénél elérték, ám a reményt keltő 5-3-as kezdést hármas kudarcsorozat követte, mely során az edzői kegyeiből egyre inkább kiesni látszó Joe Pisarcik egy TD-átadás mellett 8 INT-t szórt el. Mindenesetre a csoportrivális Eagles ellen esedékes hazai rangadó az 5-6-ra visszaesett Giants számára meghatározónak és sorsfordítónak ígérkezett.

Az 1978-as Philadelphia Eagles

A Sasok szintén a klubtörténet egyik legsivárabb időszakát élték és 1960-as bajnoki címük óta csak két alkalommal tudtak egy idényben több győzelmet, mint vereséget gyűjteni. A hosszú eredménytelenségtől megkeseredett drukkerek talán már nem is tekintettek megváltóként a gárda irányítását 1976-ban átvevő Dick Vermeilre, de a UCLA-vel bizonyító szakember mégis nagy elánnal és eltökéltséggel vágott bele új feladatába. A munkamániás Vermeil módszerei nem vívták ki valamennyi játékosa osztatlan szimpátiáját, de aki maradt és vállalta a hosszabb és keményebb edzéseket, az az újjáépülő együttes alapköve lett. A szívós elszántságot mindennél többre tartó mester csapatában így kaphatott helyet a kvintesszenciális „self-made man”, az egyetemi futballtapasztalattal nem rendelkező és A legyőzhetetlen című filmben megörökített helyi legenda, Vince Papale.

Vermeilnek szüksége is volt, hogy szinte minden az utcáról beeső önjelöltnek adjon legalább egy lehetőséget, mert a korábbi klubvezetés olyan pocsékul sáfárkodott az draftpickekkel, hogy 1976 és 1978 között a Sasoknak egyetlen első körös választása sem volt. A szűkös lehetőségekkel az új rezsim mégis remekült élt és az 1977-es draft hatodik körében az Abilene Christian futója, Wilbert Montgomery személyében ritka kincsre lelt. Montgomery újonc évében eleinte csak visszahordóként jutott szóhoz, de amikor a tét nélküli idényzárón Vermeil végre berakta a kezdőbe, több mint 100 yardot hozva hálálta meg a bizalmat. A valódi áttörést természetesen nem ez a mérkőzés, hanem a teljes ’78-as idény hozta meg az RB-nek és 1220 futott yarddal sokkolta az ellenfeleket, amivel kiérdemelte pályafutása első Pro Bowlra szóló meghívását. A passzjáték ugyanilyen veszélyessé tétele az 1977-ben egy trade keretében megszerzett „Lengyel Puska”, Ron Jaworski vállain nyugodott. A Jaws becenévre (mely az 1975-ben bemutatott Cápa c. film angol címére utaló szójáték) hallgató irányító nem bámulatos passzolási hatékonyságával, hanem vezetői képességeivel lopta be magát Dick Vermeil szívébe, s így a szakvezető akkor is kitartott játékmestere mellett, amikor kritikusai már padra ültették volna. A támadósor harmadik kulcsembere az égimeszelő elkapó (203 cm magasra nőtt), Harold Carmichael nem csak magasságából élt, hanem sokoldalú tehetségről tett tanúbizonyságot. Pontos route-okat futott, kiválóan kezelte a labdát, fizikai adottságait meghazudtoló sebességgel bírt, s így nem csoda, hogy ő volt a Philadelphia messze legtöbb elkapott yardot jegyző elkapója.

A támadóegység triumvirátusa által képviselt kivételes klasszis dacára az Eagles legfőbb erénye a kőkemény védekezés maradt. A zöldek egykori defensive endje. Marion Campbell által koordinált 3-4-es védelem már-már bajnoki kaliberűnek számított. A DE, Carl „Big Daddy” Hairston az 1976-os draft 7. körös pickjeként lett az Eagles védőfalának alappillére nyolc évig. A D-line közepének erejéről egy másik 7. fordulós választott, a háromszoros Pro Bowler NT, Charlie Johnson gondoskodott. Az LB-sort olyan elszánt és temperamentumos veteránok tették félelmetessé, mint Frank LeMaster, John Bunting és az egész védelem spirituális vezérének számító középső linebacker, Bill Bergey. A Philly 1974-ben komoly áldozatot hozott Bergey megszerzéséért és két első és egy második körös picket adott érte a Cincinnati Bengals-nak. A kiválóság azonban megszolgálta az árát és 1974 és 1978 között példás munkamoráljának, fáradhatatlanságának, játékintelligenciájának hála zsinórban ötször lett Pro Bowler az Eagles színeiben. Az 1978-ban négy interceptiont jegyző Bergey mellett természetesen a secondary is kivette a részét a turnoverekből és az egység legproduktívabb tagja a kilenc labdát elcsenő cornerback, Herman Edwards volt.

1977-ben az Eagles ugyanolyan lehervasztó 5-9-es mutatóval végzett, mint az a gyengécske Giants, mely ellenében öt sikere közül kettőt jegyezhetett. A számok nem sokat javultak Dick Vermeil 1976-os debütálása óta, de az Eagles mégis fejlődött, mint csapat egyre jobban összecsiszolódott, s ha a győzelmek számában ez nem is tükröződött, de a vereségek már nem voltak kiütéses fiaskók. A nagy különbségű eredmények az 1978-as idény első felében is elmaradtak (10-nél nagyobb csak egy meccsükön volt a differencia), s ennek folyományaként a Giants elleni első összecsapására 50 % körül lavírozva érkezett a Philly. A 6-5-ös és 5-6-os csapatok ütközete nem csak a párosítás hagyományai miatt ígérkezett érdekesnek, de a playoff-szereplésért folytatott küzdelem szempontjából is. A vendégeknek a fentieken túl még az adhatott extra motivációt, hogy a csapat tulajdonosáért, Leonard Tose-ért is harcolhattak. Tose pár nappal a meadowlands-i derbi előtt nyitott szívműtéten esett át, és egy houstoni kórházban fekve lehetett tanúja a nem gyenge szívvel és idegzettel megáldott embernek való meccs televíziós közvetítésének.

New York Giants – Philadelphia Eagles, 1978. november 19.
Első félidő

A mérkőzést kezdő Giants az első play-ben 10 yardos büntetést könyvelhetett el. Két eredménytelen futást követően Joe Pisarcik hosszú passzal próbálkozott, ám a vendégek jól helyezkedő cornerbackje, Herm Edwards elütötte a labdát Johnny Perkins elől. A three-and-out után a Pro Bowler punter, Dave Jennings saját endzonejából a félpályáig lőtte a labdát, s Jaworskiék első osztályú mezőnypozícióból, az ellenfél 42-eséről indíthatták nyitótámadásukat. A Sasok sztárfutója, Wilbert Montgomery szállította a találkozó első first downját, de a következő játékban a csere tight end, Richard Osbourne csak belekapni tudott irányítója kemény átadásába. A megmozdulást követően a csuklóját fájlaló Osbourne levonult a pályáról és Philly tight end nélkül maradt (Keith Krepfle szintén sérüléssel bajlódott). Az extra blokkoló hiányát mind a soron következő futásban, mind a passzkísérletnél megérezték a vendégek és Jaws elsietett megmozdulását követően kénytelen voltak távoli mezőnygól-próbálkozással beérni, amit azonban Nick Mike-Meyer 45-ről elhibázott.

A momentum változását remekül meglovagoló Giants touchdownnal kontrázott riválisa elpuskázott sanszára. Pisarcik elemében volt. A zsebből jobbra vagy balra kimozgó irányító first downt érő átadásokkal találta meg elkapóit, Perkinst és Jimmy Robinsont az oldalvonal mellett, amikor pedig a play összeomlani látszott, addig jól titkolt mobilitását villantotta meg, és eltökélt futással juttatta csapatát 3. és 7-nél újabb lehetőséghez. Az Eagles 19-eséről indított játék előtt a hazaiak futója Bobby Hammond a backfieldből a támadófal bal széle felé, gyakorlatilag TE pozícióba mozgott, majd a snap után az oldalvonal felé futva elvonta őrzőjét Ray Phillips-et. A fürge running back ezt követően középre fordult és lerázta a védőt, majd megtalálta a linebackerek és a secondary közötti üres passzsávot, ahol megkaparinthatta Pisarcik pontos TD-átadását. 7-0 a New York Giants javára!

Percekkel később a kékek egy labdaszerzés után tovább növelhették előnyüket. A George Martin vezette New York-i pass rush újabb elhamarkodott passzba kergette Jaworskit, akinek Montgomery-nek szánt átadását a hazaiak közelmúltban elhunyt Pro-Bowler szélső linebackere, Brad Van Pelt fülelte le, majd vitte a labdát az Eagles 40-eséig. Pisarcikot „kollégájánál” kevésbé hozta zavarba az ellenfél nyomása. A hazai irányító a blitz torkában is, miközben a rohamozó OLB, Reggie Wilkes már átkulcsolta lábait, „eltalálta” a keresztbe futó Perkins-t egy first downt eredményező passzal. A következő Pisarcik-Perkins összjáték touchdownt hozott. A philadelphiai védelem (élén Herm Edwards-szal) botrányosan rosszul osztotta ki  maga között a támadókat, és az elkapó meghökkentően nagy magányban ölelhette magához Pisarcik 30 yardos átadását a célterület bal sarkában. 14-0!

A Sasok válaszakciójának meghatározó momentuma lehetett volna Harold Carmichael bravúros 20 yardos elkapása 3. és 16-nál, ám a drive végül elakadt a felezővonal táján. Az első negyed utolsó percében a vendégek punterének Mike Michelnek kellett brillíroznia, amikor a magasan snapelt játékszer átszállt a feje fölött. Michel a New York-i Odis McKinney-vel a sarkában sprintelt vissza az elszabadult labdáért és nagy lélekjelenlétről tanúságot téve annak megkaparintása után visszakanyarodott és futtában saját 25-öséről a Giants térfelének közepéig küldte a disznóbőrt.

A második negyedben többet birtokolta a labdát a Philadelphia, de támadásaik csak részeredményekkel jártak. A játékrész első felében szívós futójátékkal masírozott előre a vendég gárda, s ha a szükség úgy hozta az addig csak két passzt célba juttató és korábban interceptiont dobó Ron Jaworski lendítette tovább a menetelést. Jaws 3. és 5-nél a labdával még mindig nehezen barátkozó, s azt csak másodjára megszelídítő tight endnek, Richard Osbourne-nak passzolt, majd 3. és 10-nél kedvenc célpontját, Carmichaelt találta meg first downt érően a zónák között. A TD-t a Giants secondary szenzációs megmozdulásai hiúsították meg. A free safety Ernie Jones középről az oldalvonal felé sprintelve ütött el egy passzt a védőjét lerázni látszó Carmichael elől, majd Ray Rhodes csípte el kevés híján Jaworski próbálkozását. Mike-Mayer második távoli field goal-kísérlete az elsőnél is gyatrában sikerült, mivel a labda a blokkoláshoz felugró New York-i falon halt el. A rúgónak azonban nem ez volt az utolsó rossz megmozdulása. Miután a félidő hajrájában az Eagles, Carmichael 47 yardos elkapása után, Wilbert Montgomery 8 yardos futása révén végre utat talált a Giants célterületére, Mike-Mayer sokkal közelebbről is hibázni tudott és a kihagyott extra pont miatt csak 14-6-ra tudtak felzárkózni a vendégek.

A második negyedre az olykor nagyot villantó New York támadójátéka Bergey-ék jóvoltából takaréklángra került, de a hazai csapat mégis aránylag biztosan őrizte meglepetésszerű előnyét. Az Óriások védekező egységéből hol a Jaworskit folyamatosan háborgató pass rush, hol a hórihorgas Carmichaelt az esetek többségében semlegesítő secondary, hol a Harry Carson vezérelte futás elleni védelem tett ki magáért, de a mérkőzés alakulása és esetleges végkimenetele szempontjából meghatározónak a speciális játékhelyzetekben a Philadelphia által elkövetett bakik tűntek.

Második félidő

A szünet után nem sokat változott a játék addigi képe, és a biztonsági passzokkal, valamint időrabló futásokkal operáló Giants a negyed derekán újabb pontokat szerzett. A vendégek 20-asáig jutó akció végére Joe Danelo tett pontot egy 37 yardos field goallal, s noha ezzel Pisarcikék előnye „csupán” 11 pontra nőtt, de a látottak alapján ez a vezetés behozhatatlannak látszott. A Sasok esélyei különösen megrendültek azt követően, hogy a harmadik 15 perc finisében Jaworski második interceptionjét dobta. Az irányító a Van Pelt által remekül levédekezett Carmichaelt túldobni kényszerült, ám így sem úszta meg a turnovert, mert a játékszer a középen biztosító safety, Ernie Jones zsákmánya lett. Jones az ellenfél 35-öséig cipelte vissza a labdát, így a New Yorkiak újabb pontszerzése már-már karnyújtásnyira volt.

A kékek ennek dacára nem tudtak élni remek mezőnypozíciójukkal, sőt mivel 3rd downnál az Eagles két LB-je LeMaster és Wilkes a Giants futóját, Doug Kotart negatív yardokba kényszerítette elkapása után, így még a mezőnygól-kísérletről is le kellett mondaniuk. Következő két támadássorozat alatt csak futásokat láthattak a nézők. A vendégek futásokra hagyatkozását irányítójuk két labdaeladásban megmutatkozó bizonytalansága, míg a hazaiak taktikáját az időhúzás indokolta. A játékok egyhangúságát egy-egy reverse akasztotta meg, s míg Harold Carmichael bravúros 21 yardot hozott a váratlan megoldással, addig Johnny Perkins-nek a Giants elkapójának csak néhány yardra futotta erejéből. Ez a néhány yard nem volt elég a first downhoz és a hazaiaknak puntolniuk kellett, de Dave Jennings alacsonyan szálló (line drive) lökete olyan váratlanul érte a visszahordót, John Sciarrát, hogy csak belekapni tudott a disznóbőrbe. A zöld-fehérek szerencséjére a New York-i Odis McKinney szintén csupán továbbütni tudta a megszerezhető lasztit, s végül még örülhettek, hogy saját 8-asukról ők, s nem az ellenfél indíthatott akciót.

A pocsék helyzetből az addig halványan szereplő Jaworski nagy lélekjelenlétről tanúskodó megmozdulásaival sikerült kievickélnie az Eagles-nek. Jaws saját célterületével a hátában kitűnően játszott el egy play actiont, majd precíz, 20 yardos lézerpasszt lőtt az elkapás után két védő által is felöklelt Harold Carmichael kezébe. Néhány perccel később az irányító a vállát már két kézzel szinte megragadó New York-i defensive tackle-t, Gary Jetert rázta le magáról és fullbackjének adott gyors átadással mentette meg az akciót. A Giants vörös zónájához közeledve Jaworski újra a remek hazai pass rush szemébe nézve lendítette az ellenfél 5-öséig a támadást, és két védővel az arcában egy kitámasztás nélkül elengedett, off-balance dobással találta meg üresen álló tight endjét, Rich Osbourne-t. A sorozat beteljesedéséhez ugyanakkor kellett a kékek újonc cornerbackje, Terry Jackson ellen megítélt két defensive pass interference és John Mendenhall roughing the passer büntetése 3. és gól szituációban. Az Eagles-nek ennek dacára is nagy feladat volt a gólvonalon túlra brusztolni a labdát két yardról, de Mike Hogan harmadikra eredményesnek bizonyult. A nehezebb 6 pont begyűjtését követően megint a ráadással gyűlt meg a vendégek baja. A holder, John Sciarra az extra pont-kísérlet során nem tudta rendesen lekészíteni a labdát és mikor a rúgó, Mike-Mayer végül kétségbeesetten felkapta a tovagurult játékszert, rögvest 3-4 kékmezes zúdult a nyakába és temette maga alá. A próbálkozás kimaradása ugyan nem számított sokat, 17-12 lett az állás, de 17-13-nál is TD kellett volna a Philly-nek a fordításhoz, de a special team gyatra munkája nagyon komoly aggodalommal tölthette el Dick Vermeilt és stábját. Négy perc maradt a meccs végéig!

A hazaiak tudták mit kell tenniük a hátralévő minutumokban és egy biztonsági screen passz, majd Doug Kotar futása után három időkéréséből kettő elhasználására bírták riválisukat. Kotar megmozdulását követően a CBS szakkommentátora, az Eagles és a Redskins egykori irányítója, Sonny Jurgensen dicsérő szavakkal illette a futó labdabiztosságát, ám amikor Kotar megint megkapta a disznóbőrt elvesztette azt! Dennis Harrison kényszerítette ki a fumble-t és Reggie Wilkes szerezte meg a Giants 33-ásánál. A meccset sokáig kézben tartó New York-i csapat számára váratlanul elúszni látszott a győzelem. 3 perc 22 másodperc volt hátra!

A hatalmas lélektani plusszal pályára lépő vendégtámadók azonban nem tűntek magabiztosnak. A Montgomery kímélése miatt pályára küldött futó, Billy Campfield kiejtette a labdát és az Eagles csak a rutinos jobb oldali tackle, Jerry Sisemore ébersége miatt menekült meg a turnovertől. Egy play-jel később viszont már nem állt mellettük Fortuna. Jaworski kissé magasan eresztette meg átadását Mike Hogan felé és a fullback számára elérhetetlen labdát a Giants újonc defensive backje, Odis McKinney fogta el! A hazai szurkolók fellélegeztek és ünnepelni kezdtek, a sportújságírók az eredmény változtathatatlanságát biztosra véve összefoglalókat adtak vagy a stáblista felsorolásával készültek a közvetítés végére. Az alig másfél hátralévő perc minden emberi számítás szerint nem tartogathatott több fordulatot. A Philadelphiának már csak egy időkérése volt, hogy az órát megállítsa, de ez nem volt elég erre, hogy megakadályozza a New Yorkot a játékidő teljes lepörgetésében. Jaworski és társai minden emberi számítás szerint már nem kaphatták vissza a labdát és bele kellett törődniük a vereségbe. Nos a labdát a Sasok támadói valóban nem kapták már vissza, ám a hihetetlen, végső, legeslegutolsó fordulat mégis bekövetkezett…

Csoda vagy közönséges fumble?

A labda hasonló helyzetekben való megőrzésének manapság leginkább bevett módja, ha az irányító a snap után egyszerűen letérdel a játékszerrel. Valami hasonlót már 30 éve is csináltak és a Giants irányítója, Joe Pisarcik így first downnál a labda átvétele után tett hátra néhány lépést, majd suta mozdulattal leült a földre. A végső kétségbeesésükben all-out blitzet indító vendégvédők közül nem egy hatalmas elánnal rontott neki a szembenálló kékeknek és a felspanolt belső linebacker, Frank LeMaster kevés híján ökölre ment a blokkoló RB-vel Willie Spencerrel.

Talán a first down play után látható apró incidens indította arra Bob Gibsont, az offensive coordinatort, hogy másodikra már futójátékot hívjon. Akkoriban egyébként is sok edző, játékos, néző vélekedett úgy (persze talán ma is), hogy nem sportszerű ráülni (vagy „rátérdelni”) az eredményre, de a látottak tükrében Gibson azt is gondolhatta, hogy jobban megóvhatja játékosai testi épségét, ha azokat nem passzív védekezésre kárhoztatja, hanem kemény futójátékokkal, quasi revansképpen az ellenfél védőfalának uszítja. A játékosok ugyan nem értették edzőjük szándékát és szívük szerint biztosra mentek volna, de másodiknál Larry Csonka mégis nekilódult és majdnem 10 yardot robogott előre, kevéssel a first down jelentő vonalig. Az Eagles már kikérte utolsó idejét és 3. és 2-nél még 31 másodperc maradta a meccsből, azaz a hazaiak szinte zsebre vághatták a diadalt. Ám Gibson nem érte be egy „revansplay-jel”, hanem harmadikra is középső futásra, a „65 Power-Up”-ra utasította a játékosokat, név szerint Joe Pisarcikot. A QB nem nagyon mert ellenkezni főnökével, ugyanis korábban már több konfliktusuk adódott abból, ha megváltoztatta a hívott játékot, így hitetlenkedő társainak a Gibson által kért play-t mondta be. Ezzel nem aratott osztatlan sikert. Csonka, a „65 Power-Up”-ban kijelölt labdacipelő állítólag a huddle után odaszólt Pisarciknak, hogy nem hajlandó átvenni tőle a labdát, ha kitart a játék mellett és nem változtatja meg, de arról nem szól a fáma, hogy az irányító hallotta-e egyáltalán Csonka kijelentését. A kommunikációs problémák egyes közlések szerint John McVay vezetőedzőt is meggátolták abban, hogy értesüljön Gibson playhívásáról, melyről utóbb azt állította, hogy haladéktalanul megvétózta volna.

Akármi is igaz Csonka vagy McVay megnyilvánulásaiból a találkozó nézői számára utolsónak hitt biztonsági játék messze nem úgy sült el, ahogy arra szinte mindenki egyöntetűen számított. Már a snap sem sikerült jól, és Pisarciknak nehézséget okozott megszelídíteni a center, Jim Clack labdáját. Vagy az ennek nyomán eltékozolt tizedmásodpercek miatt, vagy azért mert Csonka, beváltva fenyegetését, nem akarta átvenni a játékszert és így túl gyorsan próbált befutni a kijelölt gap-be, de mire az irányító a fullback felé fordult, már nem tudta kezébe, csak csípőjéhez nyomni a disznóbőrt. A lendületben lévő futó kisodorta Pisarcik kezéből a labdát, s az balra perdült, majd az utána kétségbeesetten kapkodó irányítót megtréfálva a földre pattant. Még egy pattanás után az Eagles blitzelő cornerbackje, Herman Edwards kapta fel a lasztit és 26 yardos vágtával fumble return TD-t csinált. Az extra pontot ezúttal a punter, Mike Michel berúgta és így a Philly 19-17-re átvette a vezetést! A hihetetlen fejlemény átrendezte a szerepeket. A korábban keserű vendégek, Dick Vermeil vezetőedzővel az élen, hitetlenkedő, mégis örömtől ittas arckifejezéssel ölelgették egymást, míg a győzelmet biztosra vevő Giants játékosai, edzői és szurkolói lehorgasztott fejjel vagy hangosan szitkozódva próbálták feldolgozni az egyelőre emészthetetlenül fájdalmas fejleményeket. A hazaiaknak még két támadó play-re nyílt alkalmuk, de újabb csoda már nem esett, s így leforrázott, megtört kékmezesek, és újból playoffról álmodozó, ujjongó zöldek hagyhatták el a Meadowlands-i harcmezőt.

Áldozatok és következmények

A váratlan végkifejlet miatt azonnal az NFL legendáriumába vonuló összecsapás nem maradt következmények nélkül a csapatok és különösképpen a megalázott Giants háza táján. A fatális fumble-t eredményező játékot hívó offensive coordinatort, Bob Gibson másnap kirúgták és az eset után máshol nem is kapott edzői állást. A gárda következő hazai mérkőzése előtt számos drukker protestált az évek, lassan évtizedek óta gyengén szereplő Giants menedzsmentje ellen és marokszámra szórták jegyeiket egy sebtében felállított máglyára. Az utolsó Meadowlands-i derbi előtt Morris Spielberg, newarki bútorkereskedő kezdeményezésére megalakult a Giants’s Fan Committee névre hallgató szurkolói szervezet, amelynek tagjai a mérkőzésen „15 évnyi béna futball – elegünk volt!” című röplapot osztogattak, sőt még repülőről is megszórták velük a stadiont.

A New York-i játékosok mindent elkövettek, hogy a szezon hátralévő részében kitűnő helytállással feledtessék a szégyenletes fiaskót és megmentsék kedvelt főedzőjük, John McVay székét, de négy mérkőzés alatt csupán egy sikert tudtak felmutatni. McVay szerződését a kudarcos, 6-10-es idény után nem hosszabbították meg és a szakvezető utóbb a San Francisco menedzsmentjének tagjaként vette ki a részét a 49ers ’80-as és ’90-es évekbeli, öt Super Bowl győzelemmel fémjelzett sikereiből. McVay-jel együtt az edzői stáb zöme és Andy Robustelli, szakmai igazgató is lapátra került. A csapattulajdonos Mara-család végre belátta, hogy a Giants működésének korszerűsítése a sikerek elengedhetetlen előfeltétele és George Young személyében először neveztek ki általános menedzsert. A draftokon keresztüli csapatépítést preferáló Young első alkalommal, 1979-ben a leendő Hall of Famer irányítót, Phil Simms-t választva adta meg a lökést a New Yorkiak felemelkedéséhez. McVay pótlására az Alabama és a Baltimore Colts egykori remek elkapóját, a San Diego Chargers offensive coordinatorát, Ray Perkins-t szerződtették, aki utóbb a Giants-hez csábította Bill Parcells-t és a klubnál 1979-ben a speciális egység irányítójaként és a védelem asszisztenseként debütáló Bill Belichick felettese is volt. A nevezetes fumble főszereplői közül Larry Csonka szerződése lejártát követően visszatért egykori sikerei színhelyére, Miamiba és 1979-ben 800 futott yardott jegyezve és 13 TD-t szerezve emlékezetes teljesítménnyel, az Év Visszatérője címet is kiérdemelve, tett pontot eredményes karrierjére. A bűnbaknak kikiáltott Joe Pisarcik, akit az ominózus napon csak rendőri kísérettel tudta elhagyni a stadiont, 1979-ben az újonc Phil Simms mögött a kispadot koptatta, s a szezont követően könnyű szívvel vált meg tőle a Giants vezetése. Pisarcik érdekes módon a Philadelphia Eagles-hez szerződött és Ron Jaworski tartalékjaként vette ki részét az egyesület elkövetkező idényekben nyújtott eredményes szerepléséből, többek között az 1980/1981-es Super Bowlig tartó menetelésből.

De maradjunk még 1978-nál! Egy olyan csodaszámba menő siker, mint amilyen a meadowlands-i volt az Eagles számára általában hatalmas lökést ad egy csapatnak. A lendület ez esetben azonban nem tartott sokáig. A célegyenesbe 7-5-tel forduló Philadelphia következő meccsét ugyan megnyerte a Cardinals ellen, de a Vikings-szel szemben már egy ponttal alulmaradtak. Az illusztris karrierje utolsó győzelmét kivívó Fran Tarkenton hiába dobott 4 TD-passzt, a sorsdöntő momentum Mike Michel kihagyott extrapontja volt. A speciális csapategység által, konkrétabban a rúgójátékban elkövetett baki után ezúttal nem volt csodás menekülés a vereség elől. A csoportrivális Dallas elleni derbin szintén kimaradt egy PAT, de ennek a hibának nem volt súlya, hiszen az Eagles 31-13 arányban maradt alul Staubachékkal szemben. A 8-5-ös mutatóról a záró fordulóra 8-7-re romló Philly sorsa már tulajdon kezükben volt. Ahogyan az előző szezonban úgy 30 évvel korábban is saját diadaluk mellett két másik csapat veresége szükségeltetett a zöldek rájátszásba kerüléséhez. Mivel a Redskins és a Packers elbukott, így a Sasoknak már csupán saját mérkőzésüket kellett hozniuk ahhoz, hogy 1966 óta először megint pozitív mérleggel zárjanak és 1960 után újból ki-ki meccset játszhassanak. Az ellenfél, mit ad Isten, a New York Giants volt. A rangadó azonban ezúttal nem tartogatott sok izgalmat és a demoralizált kékeket 20-3-ra verték. A remek védelem öt turnovert kényszerített ki, a győzelmet és a továbbjutást biztosító touchdownról Frank LeMaster gondoskodott egy interceptiont követő visszahordás révén. A wild card körben a Philadelphia Eagles az NFL modernkori történetében ugyancsak első playoff meccsét játszó Atlanta Falcons-szal csapott össze. A debütálás az utóbbiaknak sikerült jobban. A 13-0-ás előnyt leadó zöldek sorsát újfent a kicking game fogyatékosságai pecsételték meg. A sérült Mike-Mayer helyére beugró punter, Mike Michel az első philadelphiai TD után jutalompontot hagyott ki, majd miután a Falcons 0-13-ról, 14-13-ra fordított, a hajrában egy 34 yardos, könnyen értékesíthető kísérletet bikázott mellé. A Sasok drukkereinek a reményteli 1978-as idény után nem kellett sokáig búsulniuk, hiszen kedvenceik egy év múltán megnyerték első playoff mérkőzésüket, majd két évvel később a Super Bowlig jutottak.

Végezetül említést érdemel az 1978-as „Meadowlands-i Csoda” még egy apró következménye. A rangadót követő héten mindkét érintett csapat új támadóformációt illesztett playbookjába kifejezetten meccsvégi, „térdelős” helyzetekre. Pisarcik fumblijáig a csapatok hagyományos felállásokban térdelgettek, de a fatális játék rávilágított arra, hogy érdemes volna hátulra egy fürge biztosító embert helyezni, aki megakadályozhatja, hogy egy esetleges turnovernél az ellenfél játékosa egyenesen a célterületig száguldjon. A kneel-play-nél ettől fogva került egy játékos (általában WR) az irányító és a két futó mögé. Az új formáció a New York Giants következő, Buffalo Bills elleni meccsen mutatkozott be, amikor Pisarcik az első félidő végén letérdelt, hogy megőrizze csapata 10-7-es előnyét. (Más kérdés, hogy az Óriások, miután az utolsó negyedben 27 pontot engedtek ellenfelüknek, végül 41-17-re kikaptak.) Ugyanakkor Philadelphiában is tanultak a legendás mérkőzésből és a biztosított győzelmi formációt, a meccs hőse után, „Herman Edwards-play” névre keresztelve kezdték használni.

Dorkó Szabolcs (Szabler)